Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-12 / 60. szám
2002. Március 12., Kedd INGA T L A N 11. OLDAL Kövek, sziklák lakói Amikor majd a fagyos talaj felenged, és a tavasz ígéretét hozza a szél, ki ne indulna felfedező körútra a kertjében. Az ilyen séta alkalmat ad arra is, hogy rábukkanjunk azokra a helyekre, ahova új növények, virágok kívánkoznak. Az út menti kopár foltokra, a rézsűkre, a kőfal repedéseibe, vagy a sziklakért megüresedett részeire elültethetjük azokat az évelőket, amelyek kevéske helyet foglalnak el, ám annál több örömöt szereznek szemlélőiknek. Az ilyen, látszólag mostoha körülmények közé illő növényeket sziklakerti é? sziklahasadéklakó növényeknek nevezzük. Az előbbiek pompás, színes virágaikkal gyönyörködtetnek, szinte életre keltik a köveket. Közülük jó néhány magashegységi növény, ezek kövek társasága nélkül is megélnek a talajban, tehát bátran telepíthetők a teraszos kialakítású kertek rézsűire is. A sziklakerti növények akkor hatásosak igazán, ha látványos csoportot alakítunk ki belőlük. A legértékesebb sziklakerti növények közé tartoznak a kőtörőfüvek. A népes nemzetség legtöbbje magashegységekben honos. Humuszos-köves talajt igényelnek. Nyáron, rendszeres öntözés mellett jól viselik a hazai klímát. A virágok színskálája rendkívül gazdag. Rövid száron, a levélpárna fölött fehér, sárga, rózsaszín, kárminpiros szirmok ragyognak. A kedves balkáni harangvirág májustól augusztusig hozza a meghatóan szép, finom harangocskáit. Sziklakertbe, kőtörmelékes földbe ültessük. Kőfalról lecsüngve is látványos. Magjait elszórva könnyen szaporodik. A varjúháj- félék megvastagodott levelei vízraktározó szervként működnek, ezért ott is megélnek, ahol más növény erre nem lenne képes. Homokos-kavicsos, kavicsos-vályo- gos talajt kívánnak. Napos száraz- falakra, kőlapos utak fugáiba és sziklakertbe egyaránt telepíthetők. A kövirózsa ismertebb fajai a sziklakertek ékességei. Levélrózsáikkal látványosan beborítják a kőfelületeket. Változatosságuk szinte végtelen. ______________■ Ha eladni, vagy venni kíván, vagy tanácsra van szüksége, forduljon idén is bizalommal hozzánk!f Pécsi Vagyonkezelő Kft. — ingatlanközvetítés — értékbecslés — cégátvilágítás — hitelügyintézés Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Áruház) 72/213-209,06-30/9476-331 -139989WELBAU BT. Ingatlanközvetítés, építőipari-kivitelezés, érték- becslés, költségvetés-készítés, Pécs, Király u. 75/1. Tel./fax: 72/525-259 E-mail: welbau@dravanet.hu Kínálatunkból:- Pécs, Szilfa-közben 37 nm-es panorámás családi ház, jogerős építési engedéllyel 7,5 M Ft- Gáspár utcában 400 nm-en kétszintes, panorámás, új családi ház 15 M Ft- Boldogasszony-völgyben 800 nm-en 77 nm-es, kétszintes családi ház 12,5 M Ft- Káposztásvölgyben 200 nm-fcs, 3 szintes, új ikerház fele, extrákkal 23,5 M Ft- Szigetváron 57 nm-es, felújított, 2 szobás lakás 3,4 M Ft Családi házak, hétvégi házak, építési telkek vidéken, nagy értékű ingatlanok vállalkozók figyelmébe. Lenyűgöző háttér a kertben a virágos kőfal BELVÁROSHOZ KÖZEL, a 6-os úton 200 nm-es, 2 szintes, teljesen felújított épület IRODÁNAK, ÜZLETNEK KIVÁLÓAN ALKALMAS, pincével, garázzsal, saját parkolóval vállalkozás céljára hosszú távra BÉRBEADÓ Tel.: 30/9473-756,72/539-993 1 ‘175534’ | ■ Pécs, Ybl M. u. 8. (Posta épülete, emelet ráépítéssel) • liftes téglaépület • kulcsrakész 28,38,44,47 m2 • konyhai berendezéssel Információ: By-Ro Ingatlan Co. Kft. Pécs, Alkotmány u. 8. Tel.: 72/512-505,70/516-2005 18 óra után: 72/211-449 PÉCSETT A BELVÁROSBAN 220 nm-es, műemlékileg védett épület eladó. Tel.: 72/213-209,30/9476-331 *176374'-v .... PÉ CSETT A BELVÁROSBAN 120 fős, 2001. évben kialakított étterem bérlete berendezéssel együtt átadó. M: 72/213-209,30/9476-331 •I7Í377Harkány, Szent István utcában épülő 43-49 m -es új társasházi lakások (üdülők) lakásépítési kedvezmények igénybevételi | lehetőségeivel (illetékmentesen) eladók. Érdeklődni munkanapokon: 74/510-445. Harkány legfrekventáltabb részén, 300 méterre a gyógyfürdőtől, 39 lakásos társasházban, .májusi átadással a színvonalas garzonlakástól a 2 szintes, exkluzív lakásig, közvetlen a beruházótól megvásárolható. Ár: 6,4 M Ft-tól 16,2 M Ft-ig. 2,75%-os hitellehetőség és szocpol igénybe vehető. 1/212-5116,1/212-8174 ■,93,99Pécsett, a Vörösbegy-dűlőben, kétlakásos, családiház jellegű, 136 m2-es, összközműves lakások (2 db) - garázzsal, terasszal, erkéllyel, telekkel - 85%-os készültségi fokon áprilisi á tartással 20,5 és 21,5 MFt-ért ELADÓK! További információ: 7% A-SZAVí!* Építőipari él Szolgáltató Kft. Pécs, Középmokár-dülő 4/5. Tel-Fax: 72/226-127 Mobil: 06-20-9210-634 E-mail: abeaver<§?axelero.hu Ajándékozzon Somogyi Hírlap H “--------- VASÁRNAPI — So mogyi Hírlap előfizetést! Szerezzen örömet rokonainak, . barátainak, lepje meg őket 5l(Ulf(j névnapjuk, születésnapjuk, ^ fi vagy bármilyen más családi ünnep alkalmából Somogyi Hírlap és Jr %J^llilll Lj ^Somogyi Hírlap előfizetéssel. ^ *** Az ajándékozónak a Lakáskultúra aktuális számával kedveskedünk! "'“‘WW Kérjük, ezt a megrendelőt kitöltve küldje vissza, a többi a mi dolgunk. ( MEGRENDELÖLEVÉL s, l A Somogyi Hírlap és a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel előfizetésére 2002...........................-tői I I . Címzett a Somogyi Hírlap kiadója: 7401 Kaposvár, Pf. 31. |>"0 Somogyi Hírlap [IPisomogyiBMap 1 Előfizetés díja egy hónapra: 1245 Ft 325 Ft | I Ajándékozó neve:............................................................................................................................................. Címe:...................................................................................................................................................................... I 1 i 1 Ajándékozott neve:...................................... . ’. Címe: ....*.................................................................................................................................................................. / '.__________________________________________________________ Si ailFnimpfflPMÍni:!U11111 '^1" 4 | Somogybán otthon vagyunk! " __ MIT NYÚJT A Ml MEGMONDJUK ÖNNEK! Lakások már- környezetbarát hőszigetelt téglafalakat 5,6 MFt-tól ■ tökéletesen záródó műanyag nyílászárókat . • gazdaságos Wolf kazánokat ■ lifteket, minden lakáshoz tárolót ügyintézéssel!- az épület alatt teremgarázst... Gyermekeinek, családjának saját, zárt park és játszótér. Tel.: 72/315-821 -Mobil: 20/390-8196 [) EN lí 7630 Pécs, Mohácsi út 16 ■ INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT |- A PANORÁMA LAKÓPARKBAN (Pécsújhegyen a Palahegy utcában) kétszintes sorházi lakások telekkel, garázzsal, kulcsrakészen társasházi lakások (1,5 és 2 + 2 félszobás) 2002. augusztusi kulcsrakész átadással, garázzsal, tetőtér-beépítési lehetőséggel megvásárolhatók- ÚJPATACSI társasházi lakások leköthetők év végi beköltözéssel- INGYENES HITELÜGYINTÉZÉS (szoc.pol, áfa,) államilag támogatott hitelek már használt lakásokhoz is! Epg MU KETTŐ BBSB Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H-P.: 8,30-16 óráig ________TeL/fax: 72/222-247, 72/333-451, 30/316-8316________ Ka posvár főútvonalán található, teljes infrastruktúrával ellátott BÉRBE ADÓ. Alkalmas iroda, bemutatótermi, nagykereskedelmi, vendéglátóipari célra. Érdeklődni lehet munkanapokon 8 és 15 óra között a 06-20/9583-781-es telefonszámon. Hosszúhetényben, a Mecsek egyik legszebb helyiségében új lakások őszi áladással még leköthetők. Tel.: 30/3486-721,72/213-209 •mm■ Az ország legjobban felszerelt karosszériajavító és fényező műhelyeinek egyike bármilyen típusú gépkocsi javítását vállalja, teljes körű ügyintézéssel. Huzatópaddal bérhuzatást vállalunk! Harkányban, fürdőközeiben ez év végi átadással épülő nyolclakásos társasházban 30-60 nm-es lakások leköthetők. Tel.: 72/480-463 30/9592-006 *175768Tetőtéri új lakások a Semmelweis és Kossá utcában, valamint sorházi lakás a Nlagyarürögi úton eladó. Pécsi Lépték Kft. Pécs, Hunyadi út 19. Tel.: 510-122,30/227-4900 • imr í MM candy tgEf GROUP kft. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 113. ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból telefonon, faxon és személyesen is kérhet információt Megbízás díjmentes! Teí.: 72/479-661, 72/212-277/122 Mobil: 06-70/212-5683 J Szekszárdim, kereskedelmi, vállalkozási célra, magánorvosi rendelők kialakítására is kiválóan alkalmas, központközeli, 340 m2-e$ ház eladó. Tel.: 06-20/362-4614 »-----------------------------------_----. A fonyódi hajókikötőben 2002. májusában átadásra kerülő új üzletek tulajdonjoga eladó. Joker-Bau Ingatlanforgalmazó Kft. Exkluzív társasház Pécsett a Fenyves soron! 60-110 nm közötti lakások korlátozott számban eladók. Continuum Ingatlanközvetítő k fPlffFTt — alapítva 1991. évben — Keresse fel irodánkat! II 7626Pécs, Felsővámház u. 36. Tel/fax: 72/215-191, Tel: 72/516-173 II----------. / Mobil: 60/468-098 20/9530-666 y Bővebb kínálatunk megtekinthető: WWW.COntinUUm.hu címen Családi házak, házrészek: Búza térnél 138 nm-es, felújított, garázzsal 12 M Ft Gyárvároson 1740 nm 200 nm-es, 5 szobás, tetőtérrel garázzsal 16,9 M Ft (484) Hosszúhetény 2460 nm-en 5 éves műhely és lakás céljára cs.ház 22 M Ft (460) Komlói úton 700 nm-en 108 nm-es, tetőteres, műhellyel 20,2 M Ft (466) Nagykozárban 1800 nm-en 190 nm-es, 5 szobás, tetőteres 16,5 M Ft (425) Szkókóban 770 nm-en 2x38 nm-es+tetőteres cs.h. garázzsal 15,5 M Ft (383) Lakások: POTE közelében IV/IV. 53 nm-es, 2 szobás panellakás 6 M Ft (343) Bittner A. u. 3 szintes, nagy teraszos, újszerű sorházi lakás, dupla garázzsal 17,2 M Ft Szigetvár belvárosában 163 nm-es polgári lakás, udvarral, pincével 9,5 M Ft (476) Uránvárosi IV/III. 54 nm-es, 2 szobás panellakás 4,95 M Ft Egyéb: Lakópark és társasház építésére alkalmas telkek eladók Nagydaindol felett, panorámás 2300 nm-es telek, 50 nm-es házzal 7,5 M Ft Felsővámház u. 38-ban új építésű üzlet, iroda v. rendelő céljára 86 nm-es eladó.