Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-10 / Vasárnap Reggel, 10. szám
2002. MÁRCIUS 10. GAZDASAG 5 Lassító vonatok Hajózni muszáj - mondták egykor a rómaiak, utalva a tengeri út kike- riilhetetlenségére. Nos, nagyjából ugyanilyen tényező manapság a vasút: bár sokan esküsznek a közúti szállításra, utazásra, a költségek és a környezetkímélő működés tekintetében vélhetőleg a harmadik évezred sem talál a vasútnál jobb megoldást. Éppen ezért nem mind- egy, hogy Magyarország milyen vasúti infrastruktúrával lép be az Európai Unióba. Jelenleg ugyanis még jócskán van mit bepótolni. ■ Jelenleg a magyar vasúti vonalhálózat 30 százalékán van érvényben sebességkorlátozás, azaz csak csökkentett igénybevétel mellett használható biztonságosan. Ez a ’80-as évek eleje óta elmaradt karbantartási, felújítási munkák miatt van így - állítja Roller László, a MÁV Rt. fejlesztési osztályvezetője, ám rögtön hozzáteszi: a vasút az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy ezt a helyzetet orvosolja.- Magyarországon három nemzetközi vasúti közlekedési folyosó, azaz Pán-európai Korridor vezet át: a 4-es, azaz a Hegyeshalom-Budapest- Szolnok-Lökösháza, az 5-ös, vagyis a Bajánsenye-Veszprém-Fehérvár- Budapest-Miskolc-Nyíregyháza- Záhony, valamint a 10-es, ami a Bu- dapest-Belgrád vonalakat jelenti. A fejlesztések zöme is itt valósul meg. Az állami pénzeken kívül a felújítások jelentős részét az EU-váromá- nyos országok közlekedésfejlesztését szolgáló ISPA-program keretében, valamint az Európai Beruházási Banktól (EIB) felvett hitelekből finanszírozzák. Az elmaradt munkák értéke jelenleg napi árfolyamon 600- 700 milliárd forint. A folyamatos amortizáció miatt ezt teljes egészében orvosolni nem lehet, de egy 2010-ig szóló fejlesztési program szerint a nagyját pótolják.- A legfontosabb teendők egyike a már említett, csak sebességkorlátozással használható pályák arányának csökkentése - magyarázza Roller László. - A nemzetközi fővonalak állapota az elvégzett pályarehabilitációs munkák eredményeként már javult is, sőt a hegyeshalmi vasúti fővonalon 140 és 160 km/óra emelt sebességű szakaszokat is átadtunk. Hátravan még Komárom és Győr állomások átépítése, új biztosítóberendezés telepítésével, továbbá egyes vonalszakaszokon nagyobb tengelyterhelésű felépítményrendszer beépítése. 2002-ben ezt kezdjük meg Budaörs és Biatorbágy állomások között, egyben a jobb tömegközlekedési kapcsolat érdekében meghosszabbítjuk Törökbálint megállóhelyen a peront. Ebben az évben végéhez közeledik a Budapest-Új szász-Szolnok vasútvonal rehabilitációja Rákos- Maglód szakasz átépítésével, a Buda- pest-Cegléd-Szolnok vonal ISPA- programja keretében pedig átépítjük az Albertirsa-Cegléd vonalszakaszt, és megkezdjük Vecsés, Üllő állomások rekonstrukcióját. A Dunántúlon a legjelentősebb az új szlovén vasúti kapcsolat folytatásában végzett pályarekonstrukció. A középállomások közül fontos Rákospalota-Újpest és Érd állomások komplex rekonstrukciója. Ezek az intézkedések persze jobbára nem hoznak azonnali, látványos javulást, de a felújított szakaszokon az utasok is érzékelhetik majd a jobb eljutási időt. Az épületek, peronok állapota lassan, de fokozatosan javul. Ezzel összefüggésben, 2002-ben jelentős előrelépés lesz a budapesti elővárosi vonalakon az állomási, megállóhelyi peronok felújítására, utasbeállók telepítésére és helyenként utastájékoztató berendezések telepítésére kidolgozott program gyors megvalósítása.- Sajnos a járműállomány nagy része még mindig elavult, főleg az elővárosi forgalomban lenne időszerű a lecserélésük - mondta Roller László. - Ezek felújítása már megkezdődött, de még korántsem olyan ütemben, hogy az kielégíthetné az igényeket. Bár az EU nemrég deklarálta a közlekedésfejlesztésben a vasút fontosságát, mégis úgy gondolom, hogy a csatlakozásunk után még legalább tíz év kell, amíg a vasúti személyszállítás színvonala eléri az Európai Unió átlagát. Wk Az Intercity-járatok indítása a MÁV Rt. sikertörténete. Az emberek I hajlandóak többet fizetni a jegypénztárnál, ha tudják, hogy pontosan, | I időben indulnak és érkeznek, s közben kulturált, tiszta körülmények között utazhatnak. Főleg egyetemisták és üzletemberek alkotják az IC-vonatok utazóközönségét - ők ugyanis menet közben is tudnak dolgozni, ügyeket intézni, azaz az utazás nem válik számukra elvesztegetett idővé. A vasút az elővárosi forgalomban is szeretne hasonló utazási feltételeket biztosítani, s hogy ez lehetséges, azt a Budapest - Szob vonal tapasztalatai bizonyítják. Az IC-járatok is folyamatosan megújulnak: idén indultak az IC-Rapid vonatok, amelyek a nagy vidéki városok illetve a főváros között közlekednek megállás nélkül. Kiegészítő vagy emelt összegű családi pótlékban, ipljf 1 . ápolási díjban, gyermekgondozási segélyben, 4 5 .... - Ft díjban, vagy támogatásban részesülő családok f ’ Három vagy több gyermeket nevelő családok mW§ 29 család . , ifi 1 1,5 millió Ft Alacsony jövedelemmel rendelkező családok fi 132 család Forrás: S2qciáus f's Családügyi M i viszi ér tv m _______________ ____________________4 millió Ft i me k üdültetésének támogatására, több mint 42 millió forint értékben. A gyermekes családok üdültetésének támogatására az idén 140 millió forint áll rendelkezésre, a kérelmezők fejenként legfeljebb 10 ezer forintnyi állami hozzájárulásban részesülhetnek. Liberalizálódik a távközlés ■ A távközlési liberalizáció akkor válik teljessé, amikor ősszel a helyi koncessziós társaságok kizárólagos szerződése is lejár - közölte Dessewffy Anna, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának főcsoport- főnöke. A távközlési szolgáltatás végzését ma már nem kell engedélyeztetni, csupán be kell jelenteniük a szolgáltatóknak, és amint a Hírközlési Felügyelet (HíF) nyilvántartásba veszi, már megkezdhető a telekommunikációs tevékenység. Véleménye szerint a szolgáltatók csak akkor tudnak hatékonyan működni, ha hálózataik kapcsolódnak egymáshoz. Slyuch András, a HíF alelnöke közölte, a szabályokat be nem tartó szolgáltatókat elmarasztalják, s ezt nyilvánosságra is hozzák. Reményét fejezte ki, hogy a nyilvánosság visszatartó erővel hat a piaci szereplőkre, s így azok majd betartják az előírásokat. INGATLAN Használt lakások: start? Bankonként több ezren érdeklődnek a március 1-jén bevezetett, használt lakásokra igénybe vehető kedvezményes hitelek iránt. Matolcsy György gazdasági miniszter szerint a jelenlegi 120 ezerről 150 ezerre nőhet a használt lakást vásárlók, felújítók vagy cserélők száma az idén. Az Ecostat gazdaságelemző és informatikai intézet igazgatója szerint az állami kamattámogatás kiterjesztése jótékonyan hathat a használt lakások iránti keresletre, ám a jelenlegi túlkínálat miatt nem várható jelentősebb áremelkedés. p;.. mmmmm tmmmmm mm mma ■ Jelenleg 15 bank nyújt jelzálogkölcsönt Magyarországon, ebből három - az FHB, az OTP és a HVB - a saját jogán, további 12 pénzintézet pedig az FHB partnereként. Elsősorban a 20 éves futamidejű, alacsonyabb kamatú hitelek iránt van érdeklődés. Matolcsy György szerint jelentősen csökkent a havi törlesztőrészlet: ha egy kétkeresős, átlagos keresetű család új lakás vásárlásához 6 millió forintnyi hitelt vesz fel 20 évre, akkor 37 ezer forint lesz 1 a havi törlesztőrészlet. Jelenleg 28 milliárd forint a jelzálogkölcsön-állomány Magyarországon; ez az első jelzések J szerint 100 milliárd forint felett lesz az év végén. j | Néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt: a magyar használt- lakás-piacot idén sem rengetik meg nagy változások. A kínálat jelentősen meghaladja a keresletet, s ezért a nem új építésű ingatlanok ára a legjobb esetben is csupán stagnált, vagy éppenséggel reálértéken csökkent. Ezt elsősorban a panellakásuktól szabadulni kívánók sínylették meg, hiszen ebben a szegmensben volt a legnagyobb a túlkínálat, vagyis itt könyvelhették el a legnagyobb értékvesztést is. Idén március 1-jétől a használt lakások vásárlásához is kamattámogatást nyújt az állam 10 százalékos mértékben. A használt lakásokhoz nyújtott kamat- támogatással együtt a kabinet 20 éves garanciát ad a lakásvásárlásokra, tehát a mindenkori kamat plusz a kezelési díj maximum 6 százalék lehet. A használt lakások felújításának fogalmát kiterjesztették, azaz a jövőben kedvezményes kamatozású kölcsönöket lehet felvenni a lakásfelújítás legszélesebb körére, például fűtéskorszerűsítésre vagy nyílászárók cseréjére. Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója szerint valószínűleg megnő majd a használt lakások iránti kereslet, áremelkedést azonban nem tart valószínűnek.- A piac az új kedvezményből nem úgy fog osztozni, hogy abból még az eladó is részesüljön - mondta. - A kamattámogatás vélhetőleg csak a kereslet növekedését tornássza fel. A szakember szerint a meglévő lakásállomány is javulni fog, hiszen a felújításra eddig nem lehetett kedvezményes hitelt felvenni. Ugyanakkor az építőipar is profitálhat a változásból, hiszen azok, akik eddig nem tudták eladni használt lakásukat, most megszabadulhatnak a régi ingatlantól és új építésébe foghatnak.- A bankoknál is köny- nyebb lesz a jövőben hitelhez jutni, hiszen a jelzálog révén biztosított a kölcsön fedezete - jelentette ki Belyó Pál. - Viszont akik esetleg nem tudják fizetni a tör- lesztőréázleteket, érvényesítik a jelzálogbejegyzést. A 20-30 ezer forintos havi részlet ugyanis ma még sok család számára tetemes kiadást jelent. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, az élet- színvonalnak kellene javulnia, dó ez már nem ingatlanpiaci kérdés... Lakáshitel kamattámogatással 10 év 15 év 20 év 35 év 1 millió Ft 10 903 Ft 8177 Ft 6860 Ft 5313 Ft 3 millió Ft 32 709 Ft 24 531 Ft 20 581 Ft 15 938 Ft 5 millió Ft 54 516 Ft 40 886 Ft 34 302 Ft 26 563 Ft | í -_r~ ....-t 10 millió Ft 109 032 Ft 81 771 Ft 68 604 Ft 53 126 Ft 1 és 5 ÉVES KAMATPERIÓDUS, INDULÓ KAMATLÁB évi 3,8%, KEZEtÉSI KŐI TSé(i ÉVI 1,5% —............t_________1......................I....I... ..........................................-........-.... HÍ REK Elöregednek'a szőlőtőkék ■ A tavaly elvégzett felmérések összesítése szerint Magyarországon 90 ezer hektáron van szőlőültetvény, noha az országban 120 ezer hektár terület lenne alkalmas termesztésre - | jelentette ki Kékkői Zoltán. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára rámutatott: az igazi gondot az jelenti, hogy az új telepítések növekvő üte- I me sem tudott lépést tartani az elöregedés folyamatával. A családi gazdaságok vissza nem térítendő támogatása a beruházási költségek 60 százalékáig terjedhet. Autólámpák Gyöngyösről ■ A gyöngyösi ipari parkban hamarosan termelni kezdenek a lámpagyártó gépsorok. A japán Stanley Electric 2900 négyzetméteres csarnokot húzott fel és évente 400 ezer autólámpát fognak gyártani az , európai autógyáraknak. A Stanleynek egyébként a gyöngyösi lesz az első európai üzeme, s kezdetben 30 embernek adnak munkát. Cobra óraszíjak krokodilbőrből | ■ A francia Cobra cég Győrben fog luxus óraszíjakat J gyártani aligátor- és krokodilbőrből. A luxusórákhoz való óraszíjakból 200 ezer készül majd Magyar- országon, közel száz munkatárs közreműködésével. Most veszik fel a dolgozókat, s még idén 8 millió eurós termeléssel számolnak. 1 Sanyo-akkumulátor Dorogról H i ■ Sanyo akkumulátor gyárat avattak csütörtökön 1 I Dorogon. A mobiltelefonokhoz gyártandó alkatrészeket eddig csak Japánban készítettek, s a I Sanyo főleg a komáromi Nokia gyár beszállítója lesz. A 100 millió eurós beruházásnak a város 10 I éves adómentességet adott. Az üzem ezer helybéli és környékbeli embernek ad majd munkát. Háború a likőrgyárak között UH A héten pert indított egymás ellen a Zwack Unicum Rt. és a Győri Likőrgyár Rt. is. A pereskedést a győriek új gyomorkeserűje váltotta ki, amely Kerényi Péter, a Zwack Rt. szóvivője szerint kimeríti a védjegy- és jellegbitorlást. Az unikumgyártó cég körlevelet küldött a nagy kereskedelmi láncoknak, így az | Auchan, a Meüo és a Cora nem is rendelt a győri | keserűből, i A Rába eladta a kandallógyárat | 8 A Rába Rt. folytatja eladókörútját, vagyis a profil- tisztítást. A cég most eladta a kandallógyártó üze- | mét. A kandallógyár tavalyi bevétele meghaladta az egymilliárd forintot, s az értékesítéséből 400 millió forintos bevétele származott a Rábának. Külföldre költözik a Perion I H A Perion Rt. elhagyta a Váci utat, hiszen az ottani telephelyéről el kellett jönniük. Ám VeÍ resegyházán, ahol új üzemet akartak építeni, I nem fogadják a céget. így az is felmerült, | hogy külföldön gyártják majd az akkumulátorokat. A magyar piacon viszont előnybe kerülnek a külföldi cégek. Kié lesz a gdanski finomító? ■ Egy héten belül eldől, hogy kinek ítélik oda a gdanski olajfinomító 75 százalékos részvény- pakettjét. Egy éve húzódik a döntés, s jelenleg a brit Rotch Energy és a Mól Rt. az esélyes. A Mól számára nagy a tét, hiszen a | lengyel olajtársaság, a PKN privatizációjában is érdekelt. Igaz, talán ez szólhat a magyar | társaság mellett. Dunaferr: kokszolófelújítás l I | B Tízmillió dolláros szerződést írt alá a | I Dunaferr Rt. és a Hungaro Invest 2000 Kft. a | dunaújvárosi vállalat III. számú kokszolóblokkjának felújításáról. A több ajánlattevő 1 közül kiválasztott ukrán vállalatokat összefogó társaság 12 hónap alatt végzi el a kok- j szolóblokk rekonstrukcióját. Az átépített rész évente 420 ezer tonna koksz termelésére lesz alkalmas garantáltan, 10 éven keresztül. Salgótarján: Gripen-pályázat • ■ Salgótarján és környéke is besorolni óhajt azon kedvezményezett önkormányzatok közé, amelyek a svéd vadászrepülőgépek vásárlása fejében a svéd kormány részéről felajánlott ellentételezés előnyeit élveznék. Mivel | Salgótarján és közvetlen környéke, valamint | a Salgótarján-Bátonyterenye vállalkozói öve- | zet nem tartozik azok közé, akiket a magyar | kormány a svéd ellentételezés lehetséges | helyszíneként megnevezett, ezért a város ön- kormányzata megkereste Svédország magyarországi nagykövetét. Vasúthálózat Európában (1QOOkma-re jutó vasúthálózat) Csehország Szlovákia IHEOSjHHHB Lengyelország HE3Z3HHHI Ausztria Olaszország M $ ■ Az üdülési csekket igénylő gyermekes családoknak húszmillió forintnyi támogatást ítélt meg a civil szervezetek képviselőiből álló döntőbizottság idei első ülésén. Február 28-ig 1119 igénylést nyújtottak be a gyermekes családok, összesen 4339 felnőtt és gyér-