Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-04 / 29. szám
| 2002. Február 4., Hétfő K APÓ S VAR 5. OLDAL Dalt küldtek munkatársai Háromhavi próbaidővel indult, s 27 év lett belőle. Szelthafner Lászlóné maga sem gondolta, hogy ennyi időt tölt el a kaposvári polgármesteri hivatal adóügyi irodáján. Érdemei elismeréseként a Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetést kapta. Szelthafner Lászlóménak már van egy rangos - belügyminiszteri - elismerése. Tudja, hogy az adóügyi iroda vezetője terjesztette föl a „szolgálatos” kitüntetésre. Amikor a városnapi ünnepség meghívóját átvette, meghatódott. Úgy érzi: ez a díj nemcsak neki, hanem valamennyi munkatársának is szól. Azt a néhány percet minden bizonnyal nem felejti el, amikor a rádióban küldtek neki egy zeneszámot. Kollégái ugyanis így gratuláltak.- A közgazdasági szakközépiskolából sokat jártunk gyakorlatra a költségvetési csoporthoz - mondta Szelthafner Lászlóné. - Ezen belül működött az adócsoport és a pénzügyi osztály. Az érettségi után úgy döntöttem,, miután itt már ismerem a dolgozókat, ide jelentkezem. Három hónapig tartott a próbaidő. Megfeleltem, s 27 éve foglalkozom adózással összefüggő feladatokkal. A szüleim javaslatára jelentkeztem olyan iskolába, ahol az érettségi mellé szakma is járt. Nem bántam meg. Nem akartam tovább tanulni. Pályafutását a ranglétra alsó fokán, az iktatásnál kezdte. Úgy tartja: ez az ügyintézési munka alapja. Az eltelt csaknem harminc évben az adóiroda összes területén dolgozott. Volt adóbehajtó, -kivető, tizenöt éve pedig az adók könyvelésével foglalkozik. A befizetéseket regisztrálják, a túlfizetéseket viszszautalják, a mindezt „fejben tartó” számítógépes rendszert össze- hangolák.- Januárban és februárban nyomtatjuk a csekkeket és a határozatokat, hiszen március az adózási határidő. Az előkészítő munkát követi a postázás. Ez a terület egész évben ad munkát. Egy csapat vagyunk itt, az irodán, ami fontos a gördülékeny ügyintézéshez. Büszkék vagyunk rá, hogy az 1993-ban indult megújult adóprogram kezdeményezői voltunk. Elsőként tértünk át erre az országban. Jobb és áttekinthetőbb, mint a régi. Azóta több településről hívnak bennünket s kémek segítséget. Szívesen továbbadjuk a tapasztalatainkat. Az általunk kezdeményezett végrehajtási társulás ugyancsak országos hímévre tett szert. Szelthafner Lászlóné is tudja, nem a legnépszerűbb irodán dolgozik. Ennek ellenére szereti az embereket, s örül, ha segíthet. Folyamatos a mozgás, mindig akadnak érdeklődők. Az adatállomány pontos kezelése számottevő feladat. Szabadidejében szívesen tevékenykedik a töröcskei családi ház kertjében. Méhészkedő is. Négy családot örökölt az édesapjától, most már 18 családra duzzadt az állomány. Megtudtuk: tavasszal és őszszel kell különösen figyelni rájuk. Télen horgol, köt, és nagyokat kirándul a közeli erdőkben a családdal. SZABÓ KINGA Megismerik az utcán Szelthafner Lászlóné szereti Kaposvárt. Azért maradt Töröcskén, mert nyugodt vidékre vágyott. 1991 -ben építkezett a család. Úgy érzi: a környezetében élők szeretik és megbecsülik. Eszébe sem jutott, hogy elhagyja a megyeszékhelyt. Ragaszkodik a munkahelyéhez, szereti a pezsgést. A köz- tisztviselői múltnak köszönheti, hogy az ügyfelek egy része az utcán is köszönti. Szelthafner Lászlóné 195Man született Kaposváron. 1974-hen végzett a közgazdasági szakközépiskolában. Néhány nap múlva fölvették a polgármesteri hivatalba, s azóta itt dolgozik. Két éve az adóiroda helyettes vezetőié. Férjezett, két lánya van: Henriett 24, Beáta 22 éves. A nemzetközi szereléstechnikai piac élenjáró vállalatcsoportjának dinamikusan fejlődő, magyarországi tagja járműves termékek értékesítésére keresi U BERNER A teljesítmény összeköt SOMOGY MEGYE LEGJOBB TERÜLETI KÉPVISELŐJÉT. Elvárásaink: Amit nyújtunk: • határozott fellépés, • főállású munkaviszony, • eredményorientáltság, • folyamatos továbbképzés, • direkt értékesítési tapasztalat • a betanulás Idejére fix, majd (minimum 2 év), teljesítményarányos jövedelem, • szakmai gyakorlat a járműipar területén, • szolgálati személygépkocsi • kreativitás, dinamizmus, (privát használatra is), • vezetékes és mobiltelefon. • biztos háttér - csapatszellem. Fényképes jelentkezését „LE" jeligére az alábbi címre várjuk: Bemer Kft., 1476 Budapest, Pf.: 156 Olcsóbb lesz a locsolás A locsolási kedvezményt idén is igénybe vehetik a kaposvári fogyasztók: azok, akik bejelentik igényüket a vízművek kft ügyfélszolgálatán és megfelelnek a feltételeknek. A kedvezmény több ezer forint megtakarítást jelenthet. Ift Miklós, a Kaposvári Vízművek Kft ügyvezető igazgatója elmondta: a városi közgyűlés tavaly úgy döntött, locsolási kedvezményt ad azoknak a fogyasztóknak, akik május 1. és augusztus 31. között locsolásra is használják az ivóvizet. Ennek a kedvezménynek a feltételeit rendelet szabályozza. Azok a fogyasztók, akik igényüket március 15-ig bejelentik a vízművek kft ügyfél- szolgálatán és kitöltik az erre vonatkozó kérelmet, igénybe vehetik a locsolási kedvezményt. A feltételek között szerepel, hogy csak olyanok élhetnek a lehetőséggel, akiknek a területén nincs lehetőség felszíni vízhasználatra, az ingatlan növényzettel beültetett területe meghaladja a 20 négyzetmétert, a vízművek kft-vel érvényes szolgáltatási szerződése van a fogyasztónak és nincs közműhátraléka az igénybejelentéskor, illetve abban az időszakban, amikor a kedvezményt igénybe veszi. Ezzel a lehetőséggel tavaly 1440 fogyasztó élt. A szolgáltató biztosította nekik a rendeletben szabályozott hónapokra azt a kedvezményt, hogy a felhasznált ivóvízből tíz százalékkal kevesebb szennyvízdíjat számított föl. E kedvezménnyel természetesen csak azok a fogyasztók élhetnek, akik a szennyvizüket közcsatornába vezetik, vagyis csak a csatornázott területeken élők. A fogyasztóknak - a számítások szerint - ez a kedvezmény akár 500-1500 forint megtakarítást is jelenthet egy-egy számlázási időszakban, vagyis kéthavonta. A szolgáltatónak az árban levő kompenzáció ad fedezetet a kedvez- mény biztosítására. ______________j.e. Ig ények 2002-ben Akiknek 2001-ben kedvezően bírálták el igénylésüket, az idén automatikusan megkapják a kedvezményt. Nekik csak az a dolguk, hogy ha vízdíjhátralékuk van, legkésőbb április 30-ig rendezzék, mert az a kizáró ok lehet. Akik tavaly nem vették igénybe a locsolási kedvezményt, azoknak március 15-ig kell bejelenteni az igényüket, s ha megfelelnek a feltételeknek, élhetnek a lehetőséggel. Több pénz a zártkertekre A városfejlesztési, környezetvédelmi és műszaki bizottsághoz pályázhatnak majd a zártkertekben élők. Ebben a hónapban dönt a közgyűlés, hogy mennyi pénzzel töltik föl a külterületi közműberuházási és a hegygazdák közössége alapot. Tavaly az előbbire kétmillió forint állt rendelkezésre, hogy az élet minőségét javító közműberuházásokat támogassa. Ebbe tartozik a szilárd burkolatú út, az ivóvízellátás, az elektromos energia biztosítása, valamint a szemétgyűjtés és -szállítás. Az elbíráláskor előnyük van a nagyobb önerőt vállaló közösségeknek. A pályázathoz szükség van előzetes árajánlatokra is. Az útépítéshez, a szennyvízcsatornához a tervet, a köz’vi-- lágításhoz a Dédász véleményét kell mellékelni. A hegygazdák közössége alapra tavaly hétszázezer forintot különítettek el. Az ide érkező beadványoknál is fontos szempont a vállalt saját erő. A zártkertekben élők helyzetén eddig is sokat javított a megyeszékhely. Többen házszámtáblát kaptak, így nem kellett postafiókot nyitniuk. Enyhítették az érintett területeken az építési szabályokat, sőt feloldottak korábbi tilalmat is. Hatvan négyzetméteres ingatlan alakítható ki a korábbi harminc négyzetméteressel szemben, s ez még másfél négyzetméteres terasszal is bővíthető. Szent- jakabon, illetve a Lonka-hegyen, a Zselic kertvárosban, valamint a Cseri-dűlőben több házon már van szám. Sikerült utcanevet adni a Kapós- hegyen, a Lonka-hegyen, a ■Körtönyebükkben és a bencés apátság környékén is. A Cseri- dűlőben járhatóbbá tették az utakat, s lényegesen jobb körülmények között juthatnak el a Töröcskei-tóhoz is. Aszfaltot kapott a Lonka-cser jelentős része, a Várhegyen pedig villamosítottak. Értesülésünk szerint emelik a közműberuházási alapot, a város célja ezzel is a komfortosabb környezet megteremtése. SZ. K. Hatezer földrészlet Kaposvár közigazgatási területén 5918 földrészlet található 1044,1 hektárnyi területen, amit szőlő-gyümölcsösként művelnek vagy hétvégi pihenőhely. A legjelentősebb kert- övezetek a várostól délre vannak, közvetlenül a belterülethez kapcsolódóan, ilyen a Vár-hegy, az Ivánfa-hegy, a Lonka-hegy, a Kapos-hegy, a Körtönyebükk, a Cseri-dűlő, a Kenese-dülő, a Kecel-hegy és a Zselic kertváros. Az egykor önálló településekhez: Toponárhoz, Kaposfüredhez és Töröcské- hez is tartozik zártkert, a Deseda tó kialakítása után pedig főleg a toponári részen építettek hétvégi házakat. _________Hírek_________ TE MÉG ÉLSZ? Sára Sándor Te még élsz? című, 1988-ban forgatott dokumentumfilmjét ma 22.40-kor ismét sugározza a Duna Televízió. A történet egy tizenhat éves kaposvári fiú világháború utáni kálváriájáról szól. (szk) NINCS ADÁS. A Kaposkábel hálózatán karbantartás miatt a Honvéd utca, Nemzetőr sor, Damjanich és Kossuth utca, 48- as ifjúság útja, valamint a Zárda utca, Zárda köz egyes területem ma 9-11 óra között a tévéműsorok vétele szünetel. Az előfize- tők megértését kérik, (szk) m VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A kórházban nem tudták megmondani, hogy a kadarkúti állandó lakcímem vagy a kaposvári tartózkodási hely figyelembevételével hívnak-e be emlőszűrésre. Elmentem az ÁNTSZ-hez is, ott egyik listán sem voltam előjegyezve. Hogyan kerülhetek be a vizsgálatra váró nők közé? Dr. Gimesi Mihály■ főigazgató főorvos: - A megyében 2002. január 2-án kezdődött a lakosság mammográfiás emlőszűrése. Á szűrővizsgálatokat a Kaposi Mór Megyei Kórház radiológiai osztályán működő komplek mammográfiás központ végzi. Naponta mintegy 100, évente pedig 12-15 ezer mammográfiás vizsgálatra van lehetőség. Eddig száz meghívót postáztak. A lakosság türelmét kérjük, hiszen a százezer nőt érintő szűrőprogram első köre két év alatt fejeződik be. A Kaposváron és vonzáskörzetében élők szűrését a téli hónapokban kezdték meg, jelenleg a Siófokon és környékén lakók programjának az előkészítésével foglalkoznak. Csak ezután következik a megye többi településén lakóknak az értesítése. A behívások az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által a megyei ÁNTSZ- hivatalok lakossági listái alapján történnek. Ezeken a listákon a hazai adatbejelentési és adatkezelési fegyelem korlátái miatt van bizonyos hibaszázalék. Ha az olvasó az ÁNTSZ-nél úgy értesült, hogy a lakossági listán sem szerepel, jelentkezzen a kórház radiológiai osztályának vezetőjénél. ________________■ Pro gramajánló Ma 17 órakor nyitják meg a gyer- mekrajz-kiállítást a Megyei és Városi Könyvtár földszinti kistermében. A Kaposvári Városszépítő Egyesület hirdette a pályázatot, a címe: Kaposvár a millennium évében. A díjazottak pénzjutalomban részesülnek. A külön- díjakat a Kapós Art Képző- és Iparművészeti Egyesület, valamint a megyei művelődési köz- pont ajánlotta föl. ___________■ Vé n féatóz £öhözó' Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 Hollywood multiplex CSŐN AZ EGYETLEN pr. 15:15, 17:15, 19:15, 21:15; CSAJOK A CSÚ- sz. 14:15, 16:15, 18:15, 20:15; ELLENSÉGES TERÜLET 19:00, 21:15; A GYŰRŰK URA-A GYŰRŰ SZÖVETSÉGE sz. 14:00,17:30,21:00; HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE sz. 16:00; *60928* KÉRDEZZEN! 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármelyvezetőjéhez, polgárához, azt továbbítjuk, s a választ lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, telefonszámukat. ■