Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám
2002. Február 28., Csütörtök H I R P E T É S 13. OLDAL „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, <SÍ9SgÖR, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. ’ Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, minta csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető gyermek, testvér, édesanya és feleség, CZEBEI JUDIT Pavlényi Judit Kaposvár, Kálvária utcai lakos szerető szíve életének 36. évében (február 19-én) tragikus hirtelenséggel örökre megszűnt dobogni. Misével egybekötött búcsúztatója március 2-án, szombaton 16 órakor lesz a kaposszentbenedeki monostorban. Gyászoló szerettei „Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz és nem dolgozol, Pihensz csendben csillagok között, Hol nincs már soha fájdalom." * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR GYÖRGY siófoki lakos hosszan tartó betegség után 74 éves korában örök nyugalomra tért. Ham- vasztás utáni búcsúztatója március 5-én 11 órakor lesz a Siófok, Kele utcai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz és nem dolgozol, ’" Pihensz csendben csillagok között, ▼ 1 Hol nincs már soha fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÉLŐ ELEMÉR marcali lakos életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése március 1-jén, a gyászmisét követően 11 órakor lesz a marcali temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik OLASZ LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel köszönjük meg mindazoknak, akik HIDEG LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel megtiszteltek bennünket, gyászunkban osztoztak. Zimány Község Önkormányzata, a gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALOGH ISTVÁNNÉ Kaposvár, Csalogány utcai (volt zsippói) lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése március 4-én, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HOLDOSI RUDOLFNÉ Krepp Ilona 70 éves korában csendesen elhunyt. Hamvait március 2-án 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a fonyódi temetőben. Gyászoló család Helyi Rádió És Tv Műsor KAPÓS Tv 08.00 Közgyűlés 18.30 Arra születtem. Drogprevenciós műsor az ISM támogatásával 18.55 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 .Kapós Sport 19.45 Egészségmagazin 20.05 Túl a korallzátonyon, amerikai film 21.45 Éjszakai műsor Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! 10.00 Kávéház 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix 18.00-23.00 Flört Ma'0-val és Molival Kívánságműsor Telefon: 424-445, 424- 452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport 20.00 Játékok, Telefon Top 10, Lemezbörze plusz 23.00 Lélekemelő Treszler Verával és Vaski Ferenccel 24.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 11.00 Baj Gabi műsora 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.15 Premier 15.05 Útrakelő - Utazási magazin 16.05 Smirgli 16.15 Útinform 17.05 Czellár Éva műsora 17,00 Kívánságműsor 19.00 Krónika 19.30 Kapásból 20.00 Szórakoztató esti összeállítás Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20,00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matern- jem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6,00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívápságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Kriszti nával köszönetnyilvánítás köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik mindazoknak, akik KOVÁCS GYÖRGY VINCE FARKAS KÁLMÁN temetésén részt vettek, részvétük- temetésén részt vettek és sírját virá- kel, virágaikkal, mély gyászunkban gaikkal borították. osztoztak. Gyászoló szerettei Gyászoló felesége és fia A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN FONYÓDON, főút mellett, vízparttól 150 m-re, 52 m2-es lakás garázzsal eladó. Tel.: 06- 30/300-1203. *61018* KAPOSVÁR, Honvéd u-i 12 m2-es üzlethelyiség eladó. Irányár: 2,95 M Ft. 30/4064-139. *61494* LAKÁST vegyen, építkezzen 30 %- os vissza nem térítendő állami támogatással. Tel: 82/315-183, vagy 06-30/9166-752. •64479* MARCALI központjában mgfsz-i, felújított 2,5 szobás, erkélyes, vízórás, panellakás sürgősen eladó. 85/311-661, 20/9926-884. *64991* KAPOSVÁRON a Füredi utcában, Tescohoz közel, 2. em-i, 72 m2-es, 3 szobás lakás garázs- zsal, igényesnek eladó. 06-70/333-3357,17 óra után 411-583. *65007* KAPOSVÁRON az Anker-házban, 125 m2-es, • felújított, egyedi gázos lakás eladó. Tel.: 17 óra után 06-30/22-71-908. •65186* KAPOSVÁR, Tallián közben 36 m2-es, II. em-i tégla, gázos lakás eladó. I.ár: 5,4 M Ft. 82/424-430,06-20/515-1899. •65370* KAPOSVÁR, József Attila u. 6-ban 2 szobás, gázos házrész eladó. Megtekinthető március 2-án 11 és 16 óra között. 72/216-059 •65387* KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904, 210-4673. •65518* KAPOSVÁR, Balázs kert köz 1. sz. alatt 2 szoba nappalis, összkomfortos, gázkonvektoros, kábel-tv-s családi ház, garázzsal eladó. I.ár: 11,9 M Ft. *65663* KAPOSVÁRON, a Kinizsi Itp-en IV. em. 54 m2, 2 szobás lakás eladó. I.ár: 5,1 M Ft. 06- 30/9026-440. •65668* 8 GÁL0SFÁN nagyon olcsón eladó a falu központjánál egy 2055 m2 zártkerti ingatlan, boltíves, téglázott pincével, présházzal, villannyal, és egy 1238 m,2 felerészben 8 éves kordonos szőlővel, 20/344-7245. *65785* KAPOSVÁRON, Búzavirág u-ban 3 szoba, 2. em-i, erkélyes 68 m2-es panellakás, 18 m2-es garázzsal eladó. 30/311-4825. *65878* 8 BALATONSZÁRSZÓ központjában üzlet- helyiség eladó. Tel.: 84/362-897. •65885* KAPOSVÁRON, Petőfi u.-ban, csendes helyen, 2,5 yobás, magasföldszinti, erkélyes, nagyon jó fekvésű panellakás eladó áprilisi költözéssel. Irányár: 6,5 M Ft. Tel.: 06-60/463-537. *65899* 8 ZÖLDÖVEZETI 36 m2-es, tégla, egyedi gázos garzonlakás eladó. Tel.: 30/9026-438. *65901* a MARCALIBAN épülő gyógyfürdőhöz közel 2 szobás, 50 m2-es, I. emeleti lakás eladó. Tel.: 30/498-8517. *65925* KAPOSVÁRON 56 m2-es tégla, 2 szoba+hallos, 2. em-i lakás 6,9 M Ft-ért eladó. 82/315-149 17 h után. •65935* SÁNT0S0N a főút mellett 300 n-öl építési telek eladó. Irányár: 1,5 M Ft. Tel.: 06-30/236- 2796,06-30/490-0207. *65937* KAPOSVÁR Füredi u-ban 52 m2-es, 2 szobás, műanyag nyílászárós, erkélyes, felújított, lakás beköltözhetően eladó. 30/922-0486. •65953* NAGYKANIZSÁTÓL 14 km-re 3,5 szobás 140 m2-es nappalis, étkezős, központi+gázfütéses összközmüves családi ház kis gyümölcsössel, nagy kerttel, melléképülettel, garázzsal eladó. 93/351-478,18 órától. *65956* ELADÓ Kaposváron: Kinizsi Itp-en 47 m2-es, 2 szobás, 2. em-i, 4,9 M Ft, 53 m2-es, 2 szobás, 1. em-i, erkélyes 5,7 M Ft. Füredi u-ban, 50 m2-es, 2 szobás, 3. em-i, erkélyes, 5,4 M Ft. 30 m2-es garzon lakás 4,3 M Ft. 06-30/2- 167-439. *65967* Keresünk eladó kaposvári lakásokat, családi házakat, albérleteket. Közvetítői díj csak 1%! Wand-Ox Ingatlanügynökség. 06-82/428-977. *65975* KAPOSVÁRON az Arany J. u-ban 3. em-i, 1,5 szobás, tégla-gázos lakás eladó. Irányár: 5,9 M Ft. 30/438-2443. *65984* KAPOSVÁRON a belvárosban gázfűtéses lakás eladó. Ár: 7,25 M Ft. 20/9784-500. •66039* KAPOSVÁRI Kinizsi Itp-i 1. em. 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 30/936-6787,422-189. •66045* BALATONLELLE Pipacs sor 8. sz. tóparttól 100 m-re sürgősen eladó 160 m2 összközmüves, új családi ház. Tel.: 30/457-7934. *66054* __________JÁRMŰ__________ KŐ FELVERŐDÉS-JAVÍTÁS! AWS autóüveg. Értékesítés, beszerelés, javítás. Kaposvár, Semmelweis u. 14. Telefon: 82/526-060, 30/852-3084 *41225* "0" ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228. *59031* TETŐCSOMAGTARTÓK Síboxok svéd minőségben. Geiger és Társai Kft., Kaposvár, Dombóvári u. 2. (Honda szalon mellett) Tel.: 82/423-171, 82/410-103. •62948* RENAULT Megane 1.4 i., szürke metál, 98-as, jó állapotban eladó. Ir.ár: 1,75 M Ft, részletre is. 30/223-4017. •63078* MAZDA 323 C 16V, 1997.03-as, metálbordó, extrákkal eladó, 06-30/301-0818. *65383* RENAULT 11 '84-es eladó. 85/432-066, este. *65601* 8 L-200 Mitsubishi Pick Up 1994. évj., gyári hosszúplatóval, vonóhoroggal eladó. Ar: 1,8 M Ft. Hitelre is. 30/936-8656, 82/553- 656. *65726* KOCKA Lada kombi eladó. Tel.: 85/376-095. •65775* KÉSZPÉNZÉRT márkakereskedés megvásárolja személygépkocsiját, maximum 5 éves, sérülésmentes, kifogástalan állapotban. Telefon: 30/300-4500. •65819* MITSUBISHI L-200-as 2,5 TD fehér, megkímélt állapotban eladó. 06-30/287-7547. *65970* SKODA Octavia 1.6 LX 97.X. havi extrákkal eladó. I.ár: 2.05M Ft. 30/973-0544. •65981* POLSKI Fiat 126-os, üzemképes, '84-es, áprilisig érv. műszakival, zöldkártya nélkül és egy P. 126-os alkatrésznek eladó. Irányár: 90 000 Ft. Tel.: 20-9771-220. •65987* SÖTÉTBARNA színű Lada 2107-es, 16 éves, most lejárt műszaki vizsgával eladó. Tel.: 82/372-018. •65996* TRABANT 601, Simson 51, Honda Accord kedvező feltételekkel eladó: 06-30-408-1101. *66011* S FIAT Unó 1.3 dízel '87 eladó. 82/462- 974. •66012* ÁLLÁST KÍNÁL TEHERFUVAROZÓK jelentkezését várjuk, 06- 90/590-553. (hívás 6 Ft+Áfa/sec.)-------.----- ---------- *63098* NY ÁRI szezonmunkák Ausztriában, Németországban. Munkalehetőségek Európában, Kanadában. Érdeklődni telefonon: 06-46-464- 228. *63901* Vörös és Társa Kft Papír- írószer Nagyker Balatonboglárra környékbeli munkatársnőt keres számlázóügyintéző munkakörbe. Számítógépes tudás (Word, Excel) feltétel! Tel.: 85/550-301 ÚJ év, új lehetőség! Fehérneműk értékesítése mellékállásban, postai szállítással is. Kereset 30-50000 Ft/hó. Tel.: 88/442-854,88/325- 373. •64824* PÉKET, betanított munkást felveszek, magas kereseti lehetőséggel. 82/489-267. *65355* r---------------------------------------------------------------< YvesChante francia . nagykereskedelmi kozmetikai cég | dinamikus hostesseket keres 17-50 éves korig, napi 3-5000 Ft keresti lehetőséggel. 30/3728-633 ___________________________y ÖN ÁLLÓAN főzni tudó szakácsokat, németül beszéfő gyakorlott felszolgálókat balatoni munkahelyre felveszünk. Szállást biztosítunk. 30/9365-397. *65399* A KAPÓS Atlas Gépgyár Kft. felvételre keres gépész végzettségű, kreatív beállítottságú, számítógépes ismerettel rendelkező munkaerőt. Betanítás után IBM - CATIA szoftver kezelésére alkalmazzuk. Angol vagy német nyelvtudás előnyt jelent. Jelentkezés: Búza Sándor műszaki vezetőnél. Te.:82/528-543. Cím: Kaposvár, Jutái u. 37. *65589* A SZENNA Pack Kft. kereskedelmi managert keres felsőfokú végzettséggel német és angol vagy más nyelvtudással. Ónéletrajzot a Szenna Pack Kft. 7477 Szenna, Árpád u. 78. címre kérjük küldeni. •65618* OTTHONÁPOLÁSI cég szakképzett ápolókat keres részállásba otthoni szakápolói munkakörbe Somogy megye területén. Célterület: Siófok, Balatonboglár, Balatonlelle. Érd.: 30/219-7312 •65620* KAPOSVÁRI építőipari Bt. kőművest, segédmunkást vesz fel. 06-30/345-6386. •65723* PÉKET felveszek magas kereseti lehetőséggel. 30/351-5196. •65727* DAEWOO Márkakereskedés autóvillamossági szerelőt és autószerelőt felvesz. Jelentkezés: Balatonkeresztúr, Iskola út 64. Tel.: 85/376- 659. •65776* VIZSGÁVAL rendelkező biztonsági őrt felveszünk (nyugdíjas is lehet). Jelentkezés: 10.00- 16.00 között Mad-Day Kft., Kaposvár, Teleki u. 15.82/410-909. •65784* SZAKKÉPZETT ápolónőket keresek németországi munkára. Tel.: 30/363-1874, Molnár. •65791* GYAKORLATTAL rendelkező középfokú ruhaipari végzettségű munkatársat keresünk középvezetői feladatok ellátására. Érdeklődni: 06- 30/9468-061. •65803* KAPOSSZERDAHELYI varrodába gyakorlattal rendelkező vasalót felveszünk, 82/712-593. *65932* KFT MUNKATÁRSAKAT keres, min. érettségi, kereset min. 100 E Ft. Érd.: 82/512-941, 20/352-1566, 70/236-0255. *66031* ÉLELMISZERIPARI cég felvételt hirdet üzletkötői állás betöltésére Somogy-Zala, ill. Bara- nya-Tolna megye területére. Feltétel: középfokú végzettség, B,C kategóriás jogosítvány. Ajánlatunk: kiemelt kereseti lehetőség, a munkavégzéshez gépkocsit, telefont biztosítunk. Ajánlatokat fényképes önéletrajzzal 66070. számra a kiadóba kérjük. •66070* OKTATÁS SZEMÉLY, VAGYONŐR, rendész tanfolyam Kaposvárott, Nagyatádon, Marcaliban 20000 Ft+vizsgadíj részletre. 06- 75/330-673,06-70/221-1932. *64052* GÉPÍRÓ és számítógépkezelő tanfolyam indul. ABISÁI Okt. Közp. (Nysz. 03-0035-02) Kaposvár, Petőfi tér 4.82/415-681. •64084* SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ és szoftver karbantartó tanfolyamot indítunk. ABISÁI Okt. Közp. (Nysz. 03-0035-02) Kaposvár, Petőfi tér 4.82/415-681. *64086* Könnyen, gyorsan, eredményesen! Olasz újrakezdő 03.19. Középhaladó: 03.27. OKÉV ny.sz.:03-0022-02 Koposvór, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920 8 LOGOPÉDUST keresek óvodás korú gyermekem mellé, 20/392-5544. •65715* ANGOL, NÉMET nyelvtanfolyamok a Talentum Nyelvstúdiónál. 250 Ft/óra. OKÉV 03-0037-02. Kaposvár, Fő u. 45. 2.em. 422-130, 20/455-6795. •65952* KIADÓ 8 KAPOSVÁRI 36 m2-es üzlet irodának is kiadó. Tel.: 82/424-225,20/9919-442. *64296* SZOLGÁLTATÁS PALATETŐ mosás, felújítás! Telefon: 20-323- 5447. *61345* PALATETŐ felújítás, beázás megszüntetése, garanciával legolcsóbbarf, ragasztható zsindelyek palára. 06-20/9318-900. *65058* PALATETŐ felújítás, beázás megszüntetése, garanciával, legolcsóbban. Ragasztható zsindelyek palára. 06-20/9318-900. •65481* MÁSNAK dolgozik az Ön pénze? Követelésbehajtás. Törvényesen, gyorsan, korrekten. 06- 20/323-6770. *65900* MAGÁNSZEMÉLYEK adóbevallásának elkészítését vállalom. 06/20/9967-750. Kútásást vállalok! Tel.: 06-30-308- 4816. *66017* MŰANYAG nyílászárók, redőnyös munkák, napellenző, szúnyogháló, harmonikaajtó reális áron, 85/360-201,20/421-7784. •66023* KERÍTÉSDRÓT a gyártótól, díjtalan szállítás, 73/485-166, 30/916-4264. *66027* AKCIÓS redőny! Panel lakók figyelem! 88x214 6270 Ft, 117x214 8250 Ft, 148x214 10560 Ft, fára min. 2 db, 82/429-537. NYOMTATUNK!™ A megyében egyedülálló nyomtatás műanyagra, fémre, fára, reklámtárgyakra! Tipont-Kkt. Kaposvár, Hóvirág u. 15. Tel.: 82/425-204; 30/372-8871. •66069* VEGYES SZMOKING AKCIÓ Ajándék szmokinginggel együtt 20 500 Ft. For-Ma Férfidivat Kaposvár, Kossuth L u. 15. *— --------------- ------ *64247* 8 P ARKETTA AKCIÓ! Bükk 1400 Ft/m2, tölgy 1600 Ft/m2, szegély- íéc 100 Ft/fm, 82/460-049. •64758* BETON kerítésoszlop és lugasoszlop eladó. Tel.: 06-20/424-42-18. •65094* FENYŐCSEMETÉK nagy választékban eladók. Ugyanitt földlabdás tuják, fenyők kaphatók. Vass Tibor, Surd, Kastély tér 7. Tel.: 93/377- 048, 06-20/311-4988. * • Irodabútor Stúdió Kaposvár, Ady E u. 12. Tel/fax: 82/410-877 Mobil: 30/9892-312 E-mail: kaposvar@karrierirodabutor.hu FENYŐCSEMETÉK minden fajtában termelői áron eladók Nagykanizsa-Palin, Felsőerdő 68. Tel.: 06-20/393-5655, 93/321-280. *65372* 8 TÖLGY parketta 1998 Ft/m2, akác kerítéselem 1 m-es 159 Ft/db, 20/947-5970. *65573* 8 KAZÁNOK, radiátorok gyári áron, garanciával eladók, 20/947-5970. •65575* FIGYELEM! Használt kerti bútorok (műanyag asztalok, székek) olcsón eladók. Balatonlelle, Molósétány Cydon Disco. 30/310-1761. *65609* FÉNYMÁSOLÓGÉP Ricoh-2012 (12xA/4 lap/perc) újszerű állapotban eladó, 06-85/353-250. ♦65623* AKCIÓS AKKUMULÁTOR vásár, amíg a készlet tart. Toponár, Kócsag 57. 82/422-639. •66051* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON 2 szobás bútorozatlan lakás, hosszabb távra kiadó. 82/316-148. •65411* KAPOSVÁR Kinizsi Itp-n 1,5 szobás lakás kiadó 25 e Ft+ rezsi+kaució. 82/385-381.-------- *65936* KI ADÓ Kaposváron, Zárda közben, 1 szobás, gázos garzon 29 E Ft+rezsi, belvárosban 3 szobás, gázos 55 E Ft+rezsi, Füredi utcában, 3 szobás garázzsal 32 E Ft+rezsi. 06-30/2- 167-439. KAPOSVÁRI 2,5 szobás lakás kiadó. 422-716. •66066* TÁRSKERESÉS NÉMET-OSZTRÁK URAK intelligens hölgyeket keresnek. Igényes társközvetítés. 82/428-977. •65972* 70 éves, fiatalos özvegyember vagyok. Ezúton keresem azt az ápolt külsejű, házias, jólelkű hölgyet 65 éves korig, aki falusi otthonomba jönne. Nem baj, ha semmilye nincs. Leveleket „Tavasz" jeligére 8630 Balatonboglár, Pf.: 76. címre kérem. •65993* ___________ÁLLAT___________ RÁ NTANIVALÓ csirke eladó Gálosfán, március 1-jén, 2-án, pénteken és szombaton. 06- 30/902-6642. •65716* ELADÓ 9 hónapos magyartarka bikaborjú. Tel.: 84/314-989. •65871* 8 VÖRÖS tojótyúkok március 30-ig 450 Ft/db áron minden nap kaphatók 8-16 óráig a nagyrécsei majorban. Tel.: 60/399-960. •65923* 8 ELŐNEVELT húshibrid csirke eladás a háromfai baromfitelepen márc.4-én, 6-án és 8-án reggel 8-15-ig. Ár: 250 Ft/db, 30/378- 5770. *65964* 8 VÁGNI való csirke húsvétra 260 Ft/kg, előnevelt csirke 215 Ft/db és kacsa előjegyezhető. Ordacsehi Tsz Major 30/9294-897. *65991* ______ÁLLÁSTKERES______ ME TSZÉST 4 fővel vállalok. Kaposvár, 06- 20/3366-716. *65849* ÁPOLÓNŐ idős ember gondozását vállalja Balatonboglár vonzáskörzetében. Telefon: 06- 70-241-5137. *65995* Hirdetmény Somogyvár község Önkormányzata meghirdeti az 1999. évi XLIII. törvény, valamint a 145/1999. korm. rendelet értelmében Somogyvár község temetőjében nyugvó elhaltak sírhelyeinek 2002. március 1 -tői egész évben (december 31-ig) történő újraváltását. Helye: Somogyvár, Május 1. út 64. Horváthné. Információ: egész nap 06-60/362-489, esti órákban díjtalanul hívható 06-80/550-483. A meg nem váltott sírhelyek újra - temetésre kerülnek. | Somogyvár Község Önkormányzata