Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-24 / Vasárnap Reggel, 8. szám

_____ KÖZELRŐL D mm 2 002. FEBRUÁR 24. iM'MJ MEGKÉRDEZTÜK Eladható tudást A 21. század egyik új kifejezése az eladható tudás. Hogy ez pontosan mit is jelent, és hol szerezhető meg, erről kérdeztük a somogyi em­bereket. A legtöbben a közgazdaságban és az informatikában látják a jövőt. Hosszú József:- Az informatika és a közgazdaság az a két terület, ami most még biz­tos megélhetést nyújt. Az eladható tudáshoz kell azonban diploma. A lányom elvégezte a jogtudományi egyetemet, mert abban az időben ez számított siker szakmának. Az­óta ebből túlkínálat van. Az a meglátásom, hogy néhány év alatt túltermelés alakul ki a keresett szakmákból. Hegedűs Gyula:- A fiam most érettségizik, marke­ting menedzsernek készül. Barátai­val együtt döntöttek erről. Van egy családi vállalkozásunk, amit folytat­hatott volna. Az én szakmám hen­tes, ő nem akart az lenni. Pedig bő­víteni szeretnénk üzleteinket, ami­ben számítottunk volna a segítségére. Ha hentes­ként nem is, de marketing menedzserként azért még támogathat bennünket. Kamper Gergely:- A felsőfokú végzettségek közül a jog és a közgazdaságtudomány nyújthat eladható tudást. Ezeket saj­nos Somogybán nem lehet megsze­rezni. Hiszem azonban, hogy nem­csak diplomával lehet sikeres valaki. Angol szakon végeztem, tanárként és fordítóként dolgozom. A uniós csatlakozás kü­szöbén felértékelődött az idegen nyelvi tudás. Tálosné Radics Mónika:- Főiskola vagy egyetem kell az el­adható tudáshoz. Mostanság az informatika a legfelkapottabb, de nem mehet mindenki ilyen szak­ra. Engem az óvodapedagógia ér­dekel, ezt tanulom, ebben a szak­mában szeretnék dolgozni. Hi­szem, ha valaki hivatásként tekint például az i tatásra, nevelésre, abban is lehet sikeres. Szulimán István:- Az építőiparban olyan változá­sok következnek be, ami előreju­tási lehetőséget jelent az ezen a te­rületen dolgozóknak. Közintéz­ményeket újítanak föl, újakat épí­tenek, ami munkát ad sok ember­nek. Másik sikerterület a számí­tástechnika. Úgy látom, a közpon­ti támogatásokkal a középvállalkozásokat akarják felzárkóztatni, amit helyeslek. Villányi Antal: Ü 1 - A közgazdasági és a pénzügyi is­meretek biztosabb jövőt jelentenek, mint a műszaki tudás. A főiskolai vagy egyetemi végzettség rangját tovább emeli a nyelvtudás. A lakos­ságot szolgáló szakmák, mint a fes­tő, az építész, ugyancsak jövedel- mezőek, hiszen lehetőségük van maszekolni, 1 Élet védőmaszkban Regénybe illik az ötgyer­mekes csombárdi Fülöp Magdolna családjának története. Az elvált asz- szony feje fölül kis híján elárverezték a házat, ám ezt mégis sikerült meg­akadályoznia. Most isko­lás lányát támadta meg egy ritka kór, s a gyógy­szerekre nem telik a sze­rény családi kasszából. Fülöp Magdolna 1986-ban ment férjhez Csombárdon, s rá négy évre vettek párjá­val egy régi parasztházat a faluban. Sorban születtek a gyerekek, s a harmadik után a fiatalok úgy döntöt­tek: a szociálpolitikai támo­gatás segítségével új házat építenek. Az építkezésre azonban ráment a házas­ság, hiába született meg időközben a negyedik le­ány. Elfogyott a pénz is, s csak a válás után derült ki, hogy a volt férj nem fizette a kölcsön törlesztő részleteit.- Végrehajtás alatt volt a ház, s így kis híján elárve­rezték a fejünk fölül. A test­vérem segített ki bennün­ket, így az otthonunkban maradhattunk. Közben azonban a legnagyobb lá­nyomról kiderült, hogy ve­sebeteg. Anita életveszélyes állapotba került, mert mint kiderült: veséje nem képes fenntartani az egészséges szintű fehérjeegyensúlyt. Közben a kislány a ka­posvári gyakorló általános iskolába kezdett járni, s a gyógyszeres kezeléseknek köszönhetően állapota sta­bilizálódott. Tavaly novem­berben azonban a szokásos szövettani vizsgálat kimu­tatta: rosszindulatú szöve­tek találhatók a veséjében.- Anita minden addiginál erősebb mellékhatású gyógyszereket kapott, s en­nek következtében felpuf- fadt az arca, elhízott és a haja is hullik. A súlyos mel­lékhatások és a belső szervi változások mérséklésére ugyan van egy természetes alapanyagokból álló szer, de erre havonta 18 ezer fo­rintot nem tudunk kiadni. Az azóta élettársi közös­ségben élő családanya idő­közben megszülte ötödik gyermekét is, így gyesen van a csombárdi házban. A csa­ládi pótlékkal együtt mint­egy 50 ezer forint bevételt tud hozzátenni az élettárs bruttó 50 ezer forintos fize­téséhez. Ebből azonban csak a legszükségesebb gyógyszerekre és élelmisze­rekre futja. Ráadásul amióta Anita állapota rosszabbra fordult, csak védőmaszkban mehet iskolába. Barátnői ugyan mellette állnak, de a fiúk csúfolódásait nehezen viseli. Elárulta: fodrásznak vagy kozmetikusnak készíti, s reméli, hogy a következő tanévben új osztálytársai már egy egészséges Anitát fognak megismerni. Takács Tavaszt hozott a hóvirág A hóvirág felbukkanása a ta­vasz csalhatatlan jele. A látszó­lag gyengécske, téltemetőnek is nevezett virág érkezése meg­szépíti a tájat. A hét végén a so­mogyi parkerdőket is felkeres­ték a kirándulni vágyók. Vala­mennyien egy-egy csokor hóvi­rággal és mosollyal az arcukon távoztak a fák közül. Ez az év­szak a nagytakarítások idősza­ka is. A lakásokat és a kerteket is dolgos kezek veszik birtok­ba. A tél végén kivágott száraz fákat, ágakat el kell hordani, a maradék avart fel kell gereb­lyézni, az utakat tisztára seper­ni. Most van a faiskolában elő­nevelt növények kiültetési ide­je, s elkezdődik a magvetés is. Elő kell készíteni az ágyásokat az új növényeknek, ki kell gyomlálni a sziklakerti gyűjte­mény parcelláit. Néhány hét múlva eltűnik a hóvirág, helyette újabb nö­vények terítenek pompás virágsző­nyeget a frissen zöldellő pázsitra. A légúti allergiás ember legbékésebb Az első tavaszi családi program időszaka a téli ha­vas, hideg idő. Az olvadással együtt azonban az allergiát okozó virágpor is megjelenik a levegőben. A természet nem bíz semmit a véletlenre, még a fagyok előtt felkészül a tavaszi szaporodásra. Melegedéskor a barka- és rügykezdemények­nek csak folyadékfelvételre van szükségük. Ezért a természet gyors tavaszi átalakulása. Feb­ruár végén a mogyoró, kissé ké­sőbb az éger barkái kezdik az allergiás tavaszt. Mostohalányával fajtalankodott Szemérem elleni erőszak bűn­tette miatt ítélt hét évi fegy­házbüntetésre a Kaposvári Vá­rosi Bíróság egy 53 éves férfit, aki azért állt a bíróság előtt, mert nevelt lányával fajtalan­kodott. A férfi az orvosi szak- vélemény szerint nemi eltéve­lyedésben, pedofíliában, sze­mélyiségzavarban szenved, de ez nem korlátozta abban, hogy cselekményének követ­kezményeit felismerje. 1998 óta élt együtt élettársával és annak három gyermekével Ka­posvár környéki házukban. Odaköltözése után nem sok­kal kihasználva, hogy élettár­sa nincs otthon, megkörnyé­kezte annak 11 éves kislányát. Később ez rendszeressé vált: a kislányt több alkalommal sze­xuálisan molesztálta, ruhán keresztül, majd a ruhája alá nyúlva tapogatta, simogatta, végül többször fajtalankodás­ra is kényszerítette. A szeren­csétlen gyerek hiába sírt, tilta­kozott, mert a férfi lefogta és erőszakkal kényszerítette a fajtalanság eltűrésére. A férfi a bíróság előtt tagadta tettét, ám a bíróság a feljelentés, a tanú- vallomások és a szakértői vé­lemények alapján bűnösnek találta 12. életévét be nem töl­tött, nevelése alatt álló sze­mély sérelmére folytatólago­san elkövetett szemérem elle­ni erőszak bűntettében, és ezért hét év fegyházbüntetés­re ítélte. Az ítélet nem jogerős: az ügyész súlyosbításért, vád­lott és védője felmentésért fel­lebbezett. J. E. HÍREK Pénzt, iratokat lopott ■ Vádemelési javaslattal küldte tovább a megyei főügyészségre egy bábonymegyeri fiatalkorú nő büntetőügyét a tabi rendőrőrs. Lopással valamint okirattal való visszaéléssel vádolják. Júliusban egy tabi kínai üzletből pénztárcát vitt el a benne lévő iratokkal együtt. A nyomozás azért tartott fél évig, mert az ifjú hölgy nem működött együtt a rendőrséggel - tudta meg a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel Veszner Zsolt rendőr főhadnagytól, a tabi őrs parancsnokától. Jutalom a polgárőröknek ■ Mintegy 14 ezer órát töltöttek szolgálatban a somogymeggyesi polgárőrök. Az egyesület teg­nap ünnepelte tíz éves fennállását. A harminc tagot számláló civil szervezet a rendszám- azonosító berendezéssel 28 körözött kocsit szűrt ki. Elfogtak már menekülő tolvajt, mentet­tek utast árokba borult autóbuszból. Munkájuk eredményeként a településen kevesebb a bűn- cselekmény, a szőlőhegyi betörések megszűn­tek. Az alapító tagok közül Weisz Tibor, Horváth Ferenc és Speri József emléklapot és jutalmat vehetett át Szablics Istvántól, a megyei polgárőr szövetség elnökétől. Maratják az autókat ü Öt személyautót öntöttek le ismeretlenek egy hét alatt maró hatású vegyszerrel, feltehetően kromofággal Tabon. A tulajdonosok rongálás alapos gyanúja miatt tettek feljelentést a rendőrségen. Az okozott kár értéke minden esetben több százezer forintra tehető. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, az eddigi vizsgálatok alapján a károsultak között nem találtak okozati összefüggést. AKCIÓ A TABI TÉGLAGYÁRBAN j március 14-ig Ha most befizeti tégláját akciós áron, mi díjmentesen tároljuk tavaszig. B30I.O. 54,40 Ft + áfa Kettős méretű 32 Ft + áfa Köbös tégla 2400 m3 + áfa Áraink a csomagolás, felrakás díját tartalmazzák. Téglatörmelék ingyen elszállítható. Tel.: 841527-087 Dr. Hajma Ildikó belgyógyász Magánrendelésre bejelentkezés Tel.: (84) 318-280 (9-12-ig) Rendelő: H-Siófok Koch R. u. 4. * belgyógyászati diagnosztika ­és terápia a |ÉL * állapotfelmérés * szűrő- és életbi^osfrtflC' t vizsgálatok Eladó Barcson a Dráva és a határ közelében-1,6 ha parkosított területen- kb 400 m2 iroda és lakás- 1500-2000 m2 csarnok- teljes térvilágítás, összközmű Hasznosítási lehetőségek- turizmus, szórakoztatás- kereskedelem (mindennemű)- gyártó- és javítóműhelyek- raktárbázis, faipari üzem- cégközpontnak és családoknak is- hitel és pályázati lehetőségek Tel.: 06-30-9467-004 Döntésre érett értetlenség- Megjelenés előtt áll és akár márciusban életbe léphet az a kormányrendelet-módosítás, amely lehetővé teszi, hogy egy­nyelvű nyelvvizsgával se kelljen érettségizni idegen nyelvből. Ez derül ki abból a tájékoztató­ból, melyet az oktatási miniszter juttatott el a Tudományos Isme­retterjesztő Társu­lat megyei irodái­hoz. Mint Horváth László Árpád, a TIT somogyi igaz­gatója elmondta, már 2000-ben több kollégájával együtt eljuttattak egy nyilatkozatot a minisztéri­umhoz. Ebben arra hívták fel a fi­gyelmet, hogy csak azok a két­nyelvű, legalább középfokú nyelvvizsgák mentesítik a tanu­lókat, akiknek bizonyítványát a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ állított ki vagy elismer­te. 2000 elejétől azonban egyre több államilag is elismert nyelv­vizsgaközpont működik, ame­lyek tevékenységét így korlátoz­ták. Az igazgató elmondta: a ren­deletmódosítás már az idén érett­ségizőket is érintheti. A somogyi TIT-nél egyébként évente másfél­ezer nyelvvizsgázóval találkoz­nak, s -közülük majdnem minden második egynyel­vű vizsgát tesz. Ezeket a jelenlegi szabályozás mel­lett az érettségi­zőknek külön vizsgán kell hono­sítani. Horváth László Árpád sze­rint nem helyes, hogy az általá­ban nehezebb nyelvvizsga nem helyettesítheti az érettségit, így sokan vannak, akiknek mindkét megmérettetésen helyt kell állni­uk. Kónya Orsolya Sokan vannak, akiknek mindkét megmérettetésen helyt kell állniuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom