Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-23 / 46. szám
16. OLDAL K R Ó N I K A 2002. Február 23., Szombat VASÁRNAPI Somogyi Hírlap A TARTALOMBÓL: KÖZELRŐL - A tudás értéke: Általános, középiskolás diákokat, felnőtteket kérdezünk arról, szerintük mi az eladható tudás? Melyek azok az intézmények, amelyeket ezt közvetítem képesek? Február ugyanis az az időszak, amikor elsősorban a továbbtanulás foglalkoztatja a fiatalokat. Rögtönzött közvélemény-kutatásunkból kiderül: milyen szempontok szerint választanak iskolát? KÖRKÉP - Fiatalok és a hit: Egy kutatás adatai szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok 57 százaléka vallja magát vallásosnak. Többségük azonban a „maga módján”, nem pedig templomba járással fejezi ki hitét. A felmérésben a vallás és a politika azonos osztályzatot kapott a fiataloktól. - Gáz van: A Magyar Fejlesztési Bank a MÓL gázüzletágának kivásárlásáról tárgyal, miközben kivonulnak az országból a földgázkutató cégek. Nyernek, vagy vesztenek ezen az üzleten a hazai háztartások? RIPORT - Kevés a házasság: Az élettársi kapcsolatok teljes térnyerésére következtetnek a házasságkötések csökkenő számából a szakértők. Véleményük szerint rövidesen a magyar jogrendszerbe is új fogalmakat kell bevezetni, ilyen például a válás utáni asszonytartás. Ismert sztárok, civil szervezetek, jogászok, szociológusok, politikusok mondják el ezzel kapcsolatos véle- ményüket. _____________________________________________■ AZ ATI-TAH Autósiskola febr. 27-én, szerdán 17 órakor indítja szgk.-veze- tői tanfolyamát a tavalyi árakon. Felnőtt- és diákkedvezmény. Kaposvár, Cseri u. 6. 82/411-642, 06-30/9276- 766, Rétsági Béla. *65382* BALATON, Hévíz, Zalakaros vonzáskörzetében, Vörsön időseknek bentlakásos telefonos 1 fős, 2 fős, 3 fős apartmanok haszonélvezeti joggal eladók. Beköltözés 2002. évben október, november hónapban. Jelentkezni lehet: Holdfény Otthon Alapítvány, Pubori Józsefné (elnöknél). Cím: 2030 Érd, Iparos u. 55., telefon 06-23-523-939, jelentkezéseket írásban várjuk. *65435* Csiky Gergely Színház SZOMBAT 19.00 MY FAIR LADY Somlay bérlet Ifjú matematikusok versengtek Ismét, immár tizenegyedik éve a kaposvári Kinizsi általános iskola tanárai szervezték és felügyelték a Zrínyi Ilona Országos Matematika Verseny megyei fordulóját. Tegnap Somogy 93 iskolájának 1818 alsó és felső tagozatos diákja oldotta meg a feladatlapokat. Kaposvár A két kaposvári helyszín mellett Tabon, Barcson, Marcaliban, Nagyatádon, Siófokon, Csurgón osztották ki egy időben a lapokat. Paksi Lajos, a Kinizsi iskola igazgatója elmondta: a tét nagy, ugyanis a helyezések függvényében a megyei fordulóból jutnak be a diákok az országos döntőbe. Somogybán összesen kilencen juthatnak tovább. Kiemelkedő eredmény esetén egyéni meghívások is előfordulhatnak. A harmadik, negyedik osztályosok hatvan, az ötödik, hatodikosok hetven, míg a hetedik, nyolA tét nagy, az első helyezett felvételi nélkül jut be a Táncsicsba FOTÓ: LÁNG RÓBERT A megoldókulcs A Zrínyi Ilona Országos Matematikai Verseny megyei fordulójának megoldókulcsa: 3. osztály: CDDCE EDCCD CCEDC CDBAB 4. osztály: CDDBC DADCC DDDAD ADABA 5. osztály: BCDCE CEEAE CDAAD BADBB BBBDD 6. osztály: EACDB DDDEC CAEDB AEBEC DDCBC 7. osztály: ECECE DBCAC CADAB DAEBB BEDAC DBCAE 8. osztály: DEDEC BBCEC EABAE BCABE DEBDB CDDBD. cadik osztályos tanulók kilencven percig gondolkodhattak a főként logikai feladatokon. A megmérettetésen helyezést elért fiatalokat márciusban köszöntik, és a városházi ünnepségen vehetik át az elismeréseket is. A megyei önkormányzat az első helyezett nem kaposvári iskolának 50 ezer forintot ajánlott föl. A legjobban szereplő kis matematikus felvételi nélkül juthat be a Táncsics gimnáziumba. SZ. K. Emberölés Ötvöskónyiban Holtan találtak egy 57 éves rokkantnyugdíjas férfit Ötvöskónyiban. A férfira szomszédai találtak rá, aki a rendőrségi vizsgálat szerint akkor már 2-3 napja halott volt, gyilkosság áldozata lett. A tettes durván bántalmazta, melynek következtében sérüléseibe belehalt. A rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. ■ Szalagtűző és emlékgyűrű Tab Tegnap este a 49. szalagavató ünnepséget rendezte Tabon, a városi művelődési központban a Rudnay Gyula Középiskola és Kollégium. Harminc gimnazista, 27 szakközépiskolás, illetve 19, az OKJ-jegyzék szerinti képzésben részt vevő diák mellére tűzték ki a tanulás befejezését szimbolizáló kék, fehér és piros színű szalagot. Az ünnepségen jelentette be Ács József, az iskolaszék elnöke, hogy az idei tanévben a Rudnay Emlékgyűrűt a diákok szavazata alapján Kis Éva biológia szakos tanárnő kapta. Az iskolavezetés pedig Babodi Lajosné magyar-orosz szakos pedagógusnak adományozott emlékgyűrűt. Mindketten az év végi ballagási ünnepségen vehetik majd át.____________________kj. tempó A tempó hirdetési újság árusítására Marcaliba keresünk mozgóárusokat, « rikkancsokat Érdeklődni: 06-60/367-565-ös telefonszámon lehet. apróhirdetések a-tól z-ig! tempó DR A Y AMENTI TAKARÉKSZÖVETKEZET BETÉTI AJÁNLAT TAKARÉKSZELVÉNY 3 hónapos lekötéssel, FIX kamattal 3. hónapra 12,2% éves hozam 8,3% * EB KM: 8,11% HÓ INTERFRUCT \||/ Cash&C Az Interfruct Kft a német tulajdonú Tengelmann-csoport dinamikusan fejlődő, magyarországi Cash&Carry áruházakat üzemeltető nagykereskedelmi leányvállalata siófoki egységébe érettségizett, vagy kereskedelmi szakmunkás végzettséggel PÉNZTÁROST gáz, illetve elektromostargonca-kezeló'i jogosítvánnyal rendelkező targoncavezetőt keres. Személyes jelentkezésüket várjuk Győrfi István áruházvezetőnél (fényképes szakmai önéletrajzzal, bizonyítványok másolatával) az alábbi címen: 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 201. Telefon a 06-84-317-600, vagy a 06-84-317-601-es számon tSM3l Tarka sorok Kritika- Egy belső hang azt súgja nekem, hogy legyek énekesnő!- De sajnos, van egy külső hang is... Leltárhiány- Jó napot kívánok. Önök hirdettek az újságban, hogy új főpénztárost keresnek?- Igen, de keressük a régit is... Késő bánat- Amikor hazamegyek, a feleségem mindig szemrehányóan néz az órára! - mondja az egyik férj a másiknak.- Az is valami? - kérdi a másik. - Az enyém a naptárra néz... Puff neki- Mondd, Béla, miért ütötted le az anyámat az ebédnél?- Ő mondta, hogy eszméletlenül szereti a lecsót... ♦♦♦- Mi az egerek világnézete?- A cinizmus. ♦ ♦♦- Mivel száguld a kecske?- MekkLarennel. ♦ ♦♦ nye?- Mi a pók legkedvesebb regé■ Légy jó mindhalálig. 50 éve ezen a napon kötött házasságot VÉGH ISTVÁN és PATTERMANN ANNA Szeretettel köszöntik gyermekeik és unokáik Már öt helyen! ENTIAN ÁRFOLYAM vétel eladás 241,20 247,00 275,60 282,00 31,00 33,70 5,50 6,00 389,00 404,00 r, Dózsa Gy. u.11„ Zárda u. 12., í u. 14., Ady E. u. B„ Irányi D. u. 9. euro amerikai dollár horváth kuna szlovák korona angol font Kaposvái Ma ünnepük 50. házassági évfordulójukat CSIK IMRE és KATONA ROZÁLIA Szeretettel köszönti lánya, fia, menyei, vője, unokái és sógornője ,M6091j Ma ünnepli 50. házassági évfordulóját Hedrehelyen SAI HAA Ili.VO és DOMBAI Ilii]A Köszönti őket: Edit, Pisla és a rokonság. FENY0BUT0R VÁSÁR gardrób, háló, étkező kisbútor óriási választékban Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528- 155. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Hock János köz 2.1. em. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)510-096. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 1245 Ft, negyedévre 3735. Ft, félévre 7470 Ft, egy évre 14 940 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy £ különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, a • Axel Springer-Magyarország Kft, Harleguin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. A A-el jelölt cikkek fizetett hirdetések. uisag**p^*L D a szerkesztőségi rendszerei készült |L=i=likJ AJÁNLAT IB1ZA mxx* 1.4B gazdag alapfelszereltség klíma, ABS, 4 il.itíak, 2 légzsák Szalonunkban megteklnthatő! e Zsillé Kft Kaposvár, Zaranyl u. 8, 11.: 82/510-510 — — — — Fa* 82/410013 E-mallt saatzsil8itrtnJer.hu KIVÁLÓ MINŐSÉG KEDVEZŐ ÁRON! BÁBOLNA I Fajtaválasztékunk: * >*• •> AA/ROSS HÚSHIBRID * •» BÁBOLNA TETRA-SL ♦ * TETRA-H } ,*■ <• BÁBOLNA HARCO Márkaboltjaink: '♦ 7400 Fűzi Tibor Kaposvár, | Táncsics M. u. 37. • Tel.: 82/315-753 ! ■ ♦ 7400 Nagy és Társa Bt. Kaposvár.-á l Füredi u. 22. •Tel.: 82/315-811 % % % ♦ 8840 Ureczkv Attila Csurgó. PoldiniE-u-6-*TeL:30/2605*138 Jr Bábolna RT. Brojlertenyésztés 2943 Bábolna, Mészáros u. 1. . BÁBOLNA Tel: 34/569-224, Tel: 34/569-392. Fax: 34/569-306 TAKARMÁNY