Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-02 / 28. szám

2002. Február 2., Szombat HÉT VÉGE 9. OLDAL Három évtized hűsége A díszes plakett és a jelvény a hűség jelképe: harmincévi szolgálatáért vehette át dr. Dégi Endre rendőr ezredes. Amikor negyedikes gimnazista­ként egy osztálytársával együtt felült a vonatra, Ordacsehiből Ka­posvárra utazott, és a főkapitány­ságon elszántan kijelentette: bűnügyi nyomozó szeretne lenni- minden eldőlt. Egy életre elje­gyezte magát a rendőri munká­val.- Érettségi után a körmendi tisztképzőn tanultam tovább, 1972 január elsejétől kerültem a fonyódi kapitányságra, egy igazi csapatba, ahol életre szóló ta­pasztalatokat szerezhettem - em­lékszik vissza a megyei rendőr-fő­kapitányság bűnügyi igazgatója.- A rendőrtiszti főiskola után a marcali kapitányság következett, ahol nyomozó, majd bűnügyi osztályvezető lettem, végül 1985 és 90 közt kapitányságvezető. Közben elvégeztem a jogi egyete­met is. Az 1988-90-es változások­kal aztán egy új, minden addigi­nál izgalmasabb időszak követke­zett...- Pályafutásának első felét még az elmúlt rendszerben, másik fe­lét a rendszerváltás utáni kor­szakban töltötte. Milyen volt vé­gigélni a változásokat?- Szép, de nehéz időszak volt. Naponta „vizsgázott” az állo­mány. El kellett dönteni, hogy mi­lyen irányban fejlődjön a rendőr­ség. Önkormányzati vagy állami legyen-e, centrális legyen-e vagy nem. A pártirányításű, erőteljes katonai vonásokat mutató, tekin­télyelvű szervezet helyett, amely totális elhárításra rendezkedett be és nem ismerte a civil kontrollt, valami egészen mást kellett létre­hozni. Kulcsfogalom lett a nyitott­ság, az emberi jogok.- Eközben a bűnözés helyzete is gyökeresen átalakult...- Amikor 1972-ben a rendőr­séghez kerültem, a megye terüle­tén az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma alig négyezer volt. így volt ez egészen 1988-ig. A rendőri állomány közben majd­nem akkora létszámú volt, mint ma. A rendszerváltás után négy­szeresére, 15-16 ezerre emelke­dett a bűncselekmények száma. Kiugró év volt az 1997-es, 18 ezer ismertté vált bűncselekménnyel. Kinyíltak a határok, húszévi ál­landóság után újfajta bűncselek­mények jelentek meg. Meg kellett ismerkedni a szervezett bűnözés jelenségeivel, fegyverrel, kábító­szerrel, prostitúcióval. Megjelen­tek az egyre bonyolultabb gazda­sági bűncselekmények. A mód­szerek egyre inkább eldurvultak. Iparág lett a gépjárműbűnözés. Nem működött a szociális háló, megjelent a megélhetési bűnö­zés. Lehetne még sorolni.- Hogyan reagált a rendőrség erre a robba­násszerű vál­tozásra?- A létszám alig emelke­dett, annak a kis csapatnak kellett felven­nie a harcot az elhatalmaso­dott bűnözés­sel. Ráadásul úgy, hogy technikában, módszerek­ben hatalmas hátrányban voltunk. Ezek később érkez­tek, később született meg a rendőrségi törvény is, sok területen ké­sett a jogi sza­bályozás. Bár - részben kül­földi segítség­gel - sikerült jócskán behozni a lemaradásból, látványos a válto­zás, korántsem vagyunk még az út végén... Az egyre bonyolultabb ügyek komoly értékelő-elemző munkát igényelnek. Ma már nincs ügyirat 40-50 oldal alatt, de volt olyan bűnügy, ahol egy teher­autóra sem fért fel az az irattö­meg, amit a szakértőknek át kel­lett vizsgálni.- Melyek voltak a legemlékeze­tesebb ügyek? Volt olyan, amit ku­darcként élt meg?- Minden ügy emlékezetes, kü­lönösen a súlyosabb, életellenes ügyek. Van, amelyik súlya miatt különleges, mint a vízvári gyil­kosság, van amelyik egy-egy ér­dekes mozzanat miatt, mint pél­dául amikor a tettes a helyszínen felejtette a kabátját. Igazán ku­darcnak talán a siófoki Napfény szálló portásának meggyilkolásá­val kapcsolatos nyomozást tar­tom. Ez az egy emberölés maradt felderítetlen a megyében az el­múlt több mint egy évtizedben. Egyébként a kudarcokon nincs idő töprengeni. Naponta nagyon sok döntést kell meghozni, és ak­kor, abban a pillanatban biztosan az tűnik a legjobbnak. Minden nyomozás után vannak esetmeg­beszélések, amikor elemezzük, hogy mit lehetett volna még job­ban csinálni, összességében azonban nincs idő visszanézni, mert mindig ott van az új feladat, amire koncentrálni kell.- És mit tart a három évtized legnagyobb sikerének?- Azt, hogy nem volt olyan dön­tésem, amit megbántam volna. S azt is, hogy olyan munkatársakat választottam magam mellé, akik­kel sikeresen együtt tudtunk dol­gozni, hogy lehetőséget adhattam fiatal, tehetséges kollégáknak. De a legnagyobb siker a „hátorszá- gom”: a családom... ________jakab Dr . Dégi Endre rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-föka- pltányság bűnügyi igazgatója. 1951-ben született Ordacsehi­ben. Végzettsége: rendőrtiszti főiskola, Pécsi Tudományegye­tem állam- és jogtu­dományi kara. Hős, egy fia van, aki szin­tén a rendőri pályát választotta. Unokája, Flórián egyéves. Hob­bija: borászkodás, kertészkedés. Testvérek a templomünnepen Testvértelepülés. A szó igazi jelen­tését egy kelet-szlavóniai faluban értettem meg. Nem volt köszöntő­beszéd és hivataloskodó formali­tás: csak őszinte, emberi gesztu­sok. Az, hogy ez valami egész más, mint sok másik, amit ugyanígy hív­nak, már odafelé, útközben megér­tettem. A véseiek ugyanis szinte gyerekes várakozással érkeztek meg arra a településre, amellyel a háború hozta össze őket. A háború, amely Kórógyon mindent szétdúlt és szétszakított, két települést elvá­laszthatatlanul összekötött. Két kis falu egymástól 300 kilométerre és mégis nagyon közel: háborúban született testvérek. 1991. szeptember 24. Minden kóró- A viszontlátás megható pillanatai. Testvérekként üdvözölték egymást \ gyinak maróan fájdalmas emlék a bo- rongós őszi délután. A falu minden lakója a kultúr- házba zsúfolódott. Csend volt és mindenki arra várt, hogy valami csoda folytán valahogy elkerül­hető lesz, hogy mint a moziban, az utolsó pillanat­ban történik majd valami. Torokszorító volt a pilla­nat. A csoda pedig hosszú időre elkerülte Kórógyot. Menni, menekülni kellett. A szlavóniai szigetmagyarság üldözötté vált a szülőföldjén és elindult a bizonytalanba, a biztos pusztulás elől. A legtöbben közülük Vésén kaptak menedéket és hat évig a somogyi falu lett a hazájuk. 2002. január 26. A véseiek egy csoportja ünnepelni indul. Kórógyon felszentelik az újjáépített reformá­tus templomot. A buszon a közös élményeket idé­zik felváltva az utazók. Kislaki Sándor bácsi mézet visz ajándékba, mások kompótot és házi süte­ményt. Mindenki készült. Senki nem indult el üres kézzel. A kórógyiak is készültek. Várták a testvérfa­lut és örültek az érkezésnek. Palkó Istvánná, Julis­ka néni a főzőskötényében szaladt az utcára. Meg­állt a kapuban és zavartan törölgetni kezdte előbb a kezét, aztán a szemét.- Örülünk nekik nagyon, olyanok, mint a roko­nok - mondta Palkó Istvánná. - Hat évig mellettünk voltak a legnagyobb bajunkban. Nem tudjuk ezt meghálálni sohasem.- Mit gondol, mikorra lehet itt olyan az élet, mint volt?- Olyan nem lesz soha. Amíg odaát voltunk, vár­tuk a hazatérést. Tartotta bennünk a lelket, hogy vis­sza kell jutni. Amikor megjöttünk és megláttuk mi lett itt, vége lett mindennek. Sokan belehaltak. Egy év alatt húszán mentek el. Megszakadt a szívük, lát­va, mi lett a falunkból. Nekem sincs kedvem nevetni azóta, csak a sírás Kórógy Árpád-kori magyar település Kelet- Szlavóniában az Eszék- Vinkovci-Vukovár három­szögben. A falu a mai napig megtartotta kultúráját, magyarságát, régi magyar nyelvét, amelyet egy több­kötetes szótárban is kiadtak. Magyar nyelvű iskolája több mint 400 éves. Az itt lakók a háború előtt a mezőgaz­daságból éltek. 1991- ben 748 lakosa volt. Ma 546 ember él a településen. maradt, meg az ima. A találkozás örö­me után mindenki is­merősöket keresett. Sok család a falutól függetlenül is ápolja a barátságot és éven­te kétszer-háromszor is váltják egymást. A legtöbben Mezei Józseféknél időznek. A házigazda a helyi focicsapat elnöke. Ez pedig fontos. intéz­mény a két falu kap­csolatában. Nincsen igazi Kórógy-Vése ta­lálkozó meccs nél­kül. Mindegy ki nyer, mindig döntetlen a mérkőzés. A nagy ünnepségre tekin­tettel ezúttal a meccs elmaradt. Mezei József pör­költet főzött a ven­dégek tiszteletére.- A pörköltfő­zés az még Véséről, a táborból hagyomány mondta Mezei Jó­zsef. - Az egész család várta az ér­kezőket. Bajban is­merszik meg a ba­rát, ez régi mon­dás, de igaz. A fi­unkat Vésén veszí­tettük el autóbal­esetben. Ha nin- A pörköltfőzés Vésén született hagyomány csenek akkor ezek az emberek, bele is bolondulunk a fájdalomba. Las­san végzünk a házunk helyreállításával, annak elle­nére is, hogy sok minden értelmét veszítette azóta. Az újjáépítési program 1998-ban kezdődött. Fel­mérték, melyik település mennyire károsodott és eszerint hat kategóriába sorolták a falvakat. Kórógy a négyes kategóriába tartozik, ami azt jelen­ti, hogy az összes középület megsemmisült és a 238 házból 184-et újjá kellett építeni. Az ehhez szüksé­ges forrásokat a nemzetközi segítségen kívül az adóból fedezik. A jövedelmek felét viszi el az állam.- A munkák nyolcvan százalékával végeztünk - mondta Kel József, Kórógy polgármestere. - Néhány ház és az iskola épülete van még hátra. Ahhoz ké­pest, ami a háború után fogadott bennünket, óriási a változás, de a falu örökre elveszítette az arcát. A ré­gi tornácos házak nélkül sosem lesz már olyan Kórógy, amilyen egykoron volt.-Es az embereken mennyü változtatott a háború?- Szomorú, de a háború előtt és alatt összetar- tóbb volt a közösség. A nyomorúság és a tehetetlen­ség iriggyé tett sok embert és nagy a széthúzás. Per­sze sokat dolgozunk, hogy ne így legyen. Működik már újra a tánccsoport, az önkéntes tűzoltó­egyesület és a focicsapat is. Egyre kevesebbet beszé­lünk a háborúról és keressük az ünnepeinket. Ami­óta itthon vagyunk, talán ez a templomszentelés volt az első alkalom, hogy mindenki egyet gondolt. Szlavóniába lassan visszatér a régi élet. A kórógyi­ak felejtenek és új falut építenek. Juliska néni azt mondja: most azért imádkozott, hogy ez az ünne­pi hangulat megmaradjon, és a bánat után öröme is lehessen a kórógyiaknak. Talán 11 év után az akkor nagyon áhított csoda sem kerül el a kis falut. Megérdemelnék... ___________________fábos erika Ké zműves dinasztiák Somogyért A régi mesterségek, apáról fiúra öröklődő szakmák és vállalkozások elismerésére hagyományteremtő szándékkal alapított díjat tegnap ve­hették át a somogyi mesteremberek a megyeháza Széchenyi-éttermé- ben. Nem szabad elfelejtem, hogy vol­tak olyan korszakok, amikor nem csak a szakmai tudás, hanem bátor­ság is kellett a „maszek” mesterem­bereknek szakmájuk űzéséhez - mondta dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke a díjátadón. Hozzátette: ezzel az újonnan alapí­tott díjjal azon iparos-, kereskedő- és szolgáltatódinasztiák tagjait kö­szöntik, akik a nehezebb időkben is tisztességes, szorgal­mas és kitartó mun­kával vitték tovább szüleik, nagyszüleik örökségét. A hosz- szabb ideje szolgál­tatótevékenységet végzők kutatása ér­dekében felkeresték a települési önkor­mányzatokat, vala­mint a szakmai ér­dek-képviseleti szer­veket. Ennek alapján Iparos kortörténet Somogybán 1925-1932 között Somogybán már 1100 ipa­ros dolgozott. Volt itt szövés, kötélgyártás, ko­sárfonás, szitakészítés, bognár, gyertyaöntő, varrónő', szita-, ostomyél és tarisznyakészítő. Az 1929-33-as válság után fejlődés követke­zett, és 1939-től a vezető iparokhoz csatlako­zott a kőműves- és a géplakatosszakma, majd később vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, mű­szerész, autójavító iparosok és a könnyűipar­ban tevékenykedő maszekok is megjelentek. állították össze azt a listát, amely a vállalkozások kezdeti időpontját ve­szi alapul. A kutatómunka során ki­derült, hogy az első vállalkozást 1906-ban alapította a Kimmei-csa- lád Kaposváron, a Teleki utcában Hungária Gőzmosoda néven. A vál­lalkozás 1941-ben profilváltás foly­tán képkeretező műhellyé alakult. Ezúttal 30 elismerés talált gaz­dára, s ezeket több mint ötven esz­tendeje alapították Somogybán. A díjazott „maszekok” közül a legfia­talabbak is 1947 óta működnek. A díjátadás korabeli hangulatáról a Déryné Vándorszíntársulat tagjai gondoskodtak, és régi, levéltári do­kumentumok, családi relikviák is előkerültek az ünnepségen. Várhe­gyi György szobrászművész pla­kettjeit és az okleveleket a megyei közgyűlés elnöke adta át a díjazot­taknak. ■ Győrfi Gyula kaposvári lakatosmester és fia veszik át a díjat dr. Gyenesei Istvántól „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Per pillanat Ez a riasztó . gyorsasággal terjedő - la­tin elöljáró szóból és magyar fő­névből kreált- helytelen kifejezés ma már nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok körében is fel­lelhető. És ez aggodalommal kell, hogy eltöltsön mindenkit, aki egy kicsit is szívén viseli anyanyelvűnk ügyét. Miért is helytelenítjük ezt a szókapcsolatot? Hallgassunk meg ebben a témában egy-két példamondatot! - Melyik költő a kedvenced? - kérdezi a tanár ta­nítványától. - Per pillanat Arany Jánost olvasom a legszíveseb­ben. - hangzik a válasz, amely­nek hallatán Arany forogni kezd a sírjában. - Szeretnék találkoz­ni veled! - mondja egyik barát a másiknak. - Per pillanat nem érek rá, de később lehet róla szó- így a megszólított. Honnan származhat ez a kife­jezés? Bizonyára a sebesség megjelölésének magyarországi divatja a hibás. Mert például, ha egy autóról vagy motorkerék­párról esik szó, a sebességét - szóban és írásban - így jelölik meg: százhatvan kilométer per óra, nyolcvanöt kilométer per óra. Hogy miért? Mert így szak­szerűbbnek, pontosabbnak hangzik. Pedig a helyes mondat órán­kénti százhatvan kilométeres sebességről szólhat. A per pilla­nat mintájára született napja­inkban a per ma forma is, amely az előbbihez hasonlóan vészes gyorsasággal terjed: - Per ma egyetlen szabad percem sincs! A per óra helyett tehát az óránkénti, a per pillanat és a per ma helyett pedig a ma, most, je­lenleg, ebben a pillanatban, mostanában és hasonló szavak használatát javaslom: - Mosta­nában Arany Jánost olvasom a legszívesebben. Vagy: - Jelenleg nem érek rá, de később lehet ró­la szó. Hasonlóan a nyelvi divat ri­asztó termékei a következő kife­jezések is: t Lehet öt dekával hosszabb? - kérdezi a boltban az eladó, miközben a szalámit sze­leteli. Pedig a súlyt nem centivel mérik, ezért a szalámi is legföl­jebb több lehet öt dekával és nem hosszabb. Tíz óra magasságában vár­lak! - hallom az utcán beszélge­tőktől. Holott csak a fenyőfák vagy a felhőkarcolók magassá­gában lehet találkozni, de ehhez meg kellene tanulni repülni! Én úgy hiszem, hogy az illető való­jában tíz óra körül, esetleg tíz óra tájban várja ismerősét. Az­tán itt van a mentegetődző mon­dat: - Nem tudtalak még felhív­ni sem, mert teljesen el vagyok havazva! Csak a bennfentesek tudják, hogy nem volt szabad ideje a megszólalónak. S végül - hogy a telefonnál maradjunk - végképp 'kiborít' a beszélgetés végén, a teljesen is­meretlentől udvariatlanul oda­vetett: Viszhall! Jól tudom, hogy ez a szó a viszlát mintájára szü­letett, de ahogy ez utóbbit, ugyanúgy az előbbit is csak leg­közelebbi hozzátartozómtól vagy barátomtól vagyok hajlan­dó eltűrni, mindenki mástól bi­zalmaskodó udvariatlanságnak tartom. Tegyék így mások is, s akkor az ilyen köszönések sem hang­zanak el lépten-nyomon: Jó Reg­gelt! Jó napot! stb. a Jó reggelt kívánok! Jó napot kívánok! he­lyett! Viszonthallásra! Viszontlá­tásra! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom