Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-14 / 38. szám

Ül 2002. Február 14., Csütörtök KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Ellenőrzik a roncsokat Az elhagyott autóroncsok kö­zött van keleti és nyugati mo­dell is. Városszerte tízet gyűj­töttek be. A közlekedésre al­kalmatlan járművek nem­csak a városképet rontják, hanem balesetveszélyesek is.- A közterületet rendeltetésétől eltérően és más célra csak ható­sági, illetve közterület-kezelői engedéllyel lehet igénybe venni- hangsúlyozta Németh István, a közterület-felügyelet vezetője. Nyitott szemmel járják a várost, s nyilvántartásba veszik az ösz- szes elhagyott gépkocsit. A hé­ten lakossági értesítést is kaptak: az északnyugati városrészben ócska autót toltak az egyik ház elé. Nem ez volt az első jelzés. Jó néhányan így akarják elhagy­ni autójukat, megtakarítva a hi­vatalos eljárást és a költségeket. Csakhogy a járművet előbb- utóbb elszállítják, s a tulajdono­sát több ezer forintra bün­tethetik. Az utóbbi hóna­pokban a sávház, a Széchenyi tér és a 48-as ifjúság útja közelében, illetve több lakótelepen fedeztek föl elha- j gyott autót. A lakókörnyezet óvá- j sa közügy, ezért minden esetben j szigorúan eljárnak; a közterület- | ről eltávolítják a roncsokat. - Bal­esetveszélyesek, s nemritkán | akadályozzák a parkolók rendel- [ tetésszerű használatát - mondták el a közterület-felügyeleten. - Ezek között van régi Skoda, kis Polski, Dacia és Trabant is. A leg­több roncsgépkocsin nincs ható-' sági jelzés, s ez nehezíti a tulaj­donos felkutatását. HARSÁNYI VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - Miért nem teszik vissza a szemétszállítók az Ezred­év utcában a kukákat a járdára? A kétirányú forgalom miatt az autósok az út mellett hagyott edényeket már kora reggel tönkre­teszik? Püspök Rudolf elnök-igazgató, Kaposvári Városgazdálkodási Rt: - Dolgozóinknak kötelessége, hogy a kiürített szemetesedényeket visz- szahelyezzék arra a helyre, ahol azok az ürítés előtt álltak. Ellenkező esetben ugyanis szigorúan felelősségre vonjuk őket. A rendszeres be­jelentések miatt egyébként rendszeresen ellenőriztetjük is a munká­saink tevékenységét. Tel.: 422-941: - Köteles-e erkölcsi bizonyítványt csináltatni sa­ját költségén a több éve egy munkahelyen dolgozó közalkalma­zott? Kötelezhet most erre az intézmény? Vargáné Kirschner Ildikó személyzeti munkatárs: - A közalkalma­zottak jogállásáról szóló törvény alapján közalkalmazotti jogviszony kialakításakor a munkavállalónak csatolnia kell a büntetlen előélet igazolására vonatkozó erkölcsi bizonyítványát. Ennek a költsége a munkavállalót terheli. ■ Somogy Megyei Közgyűlésének IDEGENFORGALMI BIZOTTSÁGA Somogy megye idegenforgalmának fejlesztése érdekében pályázatot hirdet a Somogy megyei települési önkormányzatok, intézmények és magánszemélyek számára. 1. belső területek turisztikai termékfejlesztését szolgáló feladatoknak, 2. turisztikai vonzerővel bíró térségi rendezvényeknek^ 3. non-profit idegenforgalmi feladatok ellátásának támogatására. A pályázat feltételei: O a pályázatok díjazására 1 200 000 Ft áll rendelkezésre. O A legmagasabb támogatási összeg pályázatonként 100 000 Ft lehet. O Pályázni folyamatban lévő tevékenységgel is lehet, abban az esetben, ha azt a bizottság korábban nem támogatta. C> Pályázatokat a bizottság címére írásban kell benyújtani. Pályázati hirdetmény megtekinthető a jegyzői és körjegyzői hivatalokban és a Somogy Megyei Közgyűlés Közlönyében. Pályázni az e célra készített adatlapon lehet. Pályázati adatlap igényelhető a Megyeháza Információs Központjában, vagy a bizottság titkáránál, illetve letölthető www.somogy.hu/teruletfejlesztes/palyazat.php3 ; és a www.somogytourism.hu Internet címrekről. A pályázatokat a bizottság címére: 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. 2 példányban kell benyújtani. A pályázatok eredményéről minden pályázó értesítést kap legkésőbb május hónapban. A pályázattal kapcsolatosan további információt ad Baloghné Molnár Ida, főosztályvezető-helyettes, a bizottság titkára. Tel.: 82/508-143 A pályázatok beadási határideje: 2002. március 29. Sárdi Árpád (64492) a bizottság elnöke Önfenntartó a végrehajtási társulás A társulás legnagyobb előnye, hogy a felszólításra önként fizetnek az adósok fotó: láng Egyéves a végrehajtási tár­sulás, és eredményes mun­kát végzett a három végre­hajtó. A 76 településből ál­ló kezdeményezés tartozá­sa 68,5 millió forint volt, s ebből 24,1 millió forintot befizettek az adósok. A végrehajtási költség 8,5 millió forintot tesz ki. A három gyakorlott végre­hajtó feladata, hogy meg­szüntessék a kis települé­sek 68,5 millió forintnyi kinnlevőségét. Egy éve 2794 olyan ügyet vettek át, amellyel foglalkozniuk kel­lett. Eredményes munká­juknak köszönhetően 2327 ügyet már le is zártak.- Hetvenöt Kaposvár környéki település csatla­kozott az országosan pél­daértékű kezdeményezéshez - mond-ta dr. Kéki Zoltán jegyző. - A várakozásainkat meghaladóan jól működik az iroda, hiszen a reménytelen be­hajtásokra szegődtünk. A tapasztalatok alapján az emberek tartanak a végrehajtástól, s megnőtt az önkéntes teljesítések száma. A társulás azért jött létre, hogy az adóhátralékokat és az egyéb ál­lamigazgatási határozaton alapuló kinnlevőséget behajtsa. Az írásbeli felszólításokat kiküldtük a hátralékos magánszemélyeknek, vállalkozások­nak, gazdasági társaságoknak. Főként az utóbbi­aknak vannak milliós hátralékai. A behajtást a te­lepülések jegyzői végezték, nekik ez jelentős te­her volt, hiszen a falvakban olyan kapcsolatrend­szerek alakultak ki, ahol a személyes érdekek erősebbek, mint a jog parancsa. Az államigazga­tási eljárás leggyengébb láncszeme a végrehajtás, s ezen változtat a társulás. A jegyzők hatásköre továbbra is megmarad, de a lebonyolítással kapcsolatos ügyvitelre a végre­hajtási társulás kapott megbízást. A polgármeste­ri hivatala adóirodájának a vezetője felügyeli a három végrehajtó tevékenységét, a szakmai fel­ügyeletet és a munkáltatói jogosítványokat pedig dr. Kéki Zoltán gyakorolja. A társulás önfenntar­tó, ugyanis a törvény lehetővé teszi végrehajtási költség kiszabását. Az ebből befolyó 8,5 millió fo­rint fedezi a három dolgozó bérét és a dologi ki­adásokat. így a társulás tevékenysége az önkor­mányzatoknak nem kerül semmibe.- A tevékenységükről évente kell beszámolni az érintett önkormányzatoknak, így a munká­juk áttekinthető. S reméljük, hogy az állampol­gárok is belátják: a közterhek mindenkire vo­natkoznak. A cél az, hogy a társulás mind szak­mailag, mind gazdaságilag sikeres legyen. Sze­rencsére egyik településen sem okozott szociá­lis feszültséget. A behajtás - mint megtudtuk - hosszú folya­mat lehet. Ha a felszólítás ellenére sem fizet az il­lető, akkor a határidő lejárta után másnap már útra is kelnek a végrehajtók. így har­minc napon túli ügyirat már nincs az aszta­lon. Kétszeresére nőtt az önkéntes teljesíté­sek száma, s ez azt jelzi: az emberek tarta­nak a társulástól. Előfordult már, hogy gép­kocsit kellett lefoglalni, de ez sem tartott fél napnál tovább. Inkább fizetett a tartozó. A lefoglalt tárgyak listáján a második a televí­zió, a harmadik pedig a videó. A tapasztala­tok szerint azonban az emberek egyiktől sem válnak meg szívesen. ______szabó kinoa Na gy az érdeklődés A végrehajtási társulás után nagy az érdeklődés. Fonyó­don már működik, ezt a települést rövidesen követi Haj­dúszoboszló. Budapest környékéről is kaptak puhatoló- dzó telefonokat, s a megyei jogú városok is jelezték, nagy szükségük volna az életképesnek mutatkozó kez­deményezés átvételére. Kaposvár környékén csak Mezőcsokonya nem élt a csatlakozás lehetőségével, de bármikor meggondolhatja magát. Fiatalítanak a szocialisták Szellemi teljesítményre is képe­sek az MSZP-hez csatlakozó fiata­lok - jelentette ki Nyakó István, a Fiatal Baloldal országos alelnöke a somogyi szervezet tegnapi saj­tótájékoztatóján Kaposváron. - Két éve vezettük be azt a kvóta- rendszert, aminek az alapján az elnökségekben egyötöd alá nem csökkenhet a fiatalok száma - mondta. - így tudjuk közvetíteni a fiatalok igényeit, s rajtunk ke­resztül tudnak üzenni ennek a nemzedéknek. Ez hozzátartozik a hitelességhez. Ami az elmúlt négy évben hasznos volt, azt sze­retnénk megtartani. Ilyen például a diákhitel. Azt azonban nem árt megvizsgálni, hogy valóban az esélyegyenlőséget szolgálja-e. Ezt ugyanis előbb kellene kezdeni, már a falusi kisiskolákban és a sokgyermekes családoknál. A Fiatal Baloldal szerint a fiata­lok egyik nagy réme a munkanél­küliség. Azoknak a cégeknek, amelyek pályakezdőket alkal­maznak járulék- és adókedvez­ményt adnának. A munkaügyi központnak fél éven belül átkép­zést vagy állást kellene kínálnia a fiataloknak. Harján Dávid, a szervezet megyei elnöke hangsú­lyozta: Kaposváron nincs ifjúsági élet.- Az új egyetemi városban nagy szükség volna egy olyan kávézó­ra, ahol bulikat, koncerteket, be­szélgetéseket lehet tartani - mondta Harján Dávid. - Szükség lenne negyedóránkénti buszjárat­ra is. A Fiatal Baloldal néhány hét alatt elkészít egy programot, s ab­ban javaslatot tesz az önkormány­zatnak az oktatás, a munkaválla­lás, a lakáshoz jutás, illetve a kul­túra és a szórakozás fejlesztésére. Dr. Lamperth Mónika ország- gyűlési képviselő (MSZP) szerint a népszámlálási adatok alapján csaknem tízszázalékos a munka- nélküliség a megyeszékhelyen. S a harminchét százalékuk 15-29 éves. Úgy véli: ezért is lenne szükség az ingyenes jogosítvány­ra, a számítógépes és a nyelwizs- gára. ______________________■ Hír ek GIMNAZISTÁK VERSENYE. A pedagógus-továbbképző és -szolgáltató intézet rendezte mega 9-11. évfolyamos tanulók országos történelem tantárgyi versenyének megyei döntőjét. Első lett a nagyatádi Pólyák Pet­ra, az Ady gimnázium diákja. A második a kaposvári Kiss Ildikó, a Táncsics, harmadik a fonyódi Fiiszár Vilmos, a Mátyás király gimnázium tanulója, (szk) m Programajánló Ma 17.30-kor kezdődik Kosz- tyina Ljudmila és Torma Ágnes növendékeinek hangversenye a Liszt Ferenc zeneiskolában. 18 órakor a Római Birodalom pénzeiről tart diavetítéssel egy­bekötött előadást Berzy Péter nu- mizmatikus az MTESZ-székház- ban. Az összejövetelt a Kaposvá- ri Polgári Casino szervezi. ■ Hollywood multiplex SZÖRNY RT. 90963 pr. sz. 14:30,16:45,19:15; KÉMJÁTSZ­MA 90958 pr. 16:15, 19:00, 21:30; CSÚCSFORMÁBAN 2. 90960 17:45, 19:45, 21:45; VA­LAMI AMERIKA 11308 18:45; AZ EGYETLEN 90957 21:30; A GYŰRŰK URA-AGYŰ- RUSZ0VET_ SÉGE 90955 sz. 14:15; VANÍLIA ÉGBOLT 90948 21:15; CSAJOK A CSÚCSON 84133 sz. 14:45,16:45; *60928* DDÚÖE Vén Halót fÖMtó'jáv ; Kaposvár, Honvédu.-Damjanichu.sarokjraf;-. ! $ (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 > V Február 14.. csütörtök \ Valentin napi meglepetések k v Szállj a szerelem hajrára ecses <EDí222)©fööaZ? VÉTELI ELADÁSI mii 241.00 245,00 PEfll 273,00 280,00 EHET 122,00, ............... ár folyaminformáció Tel.: 82/428-888 Kaposvár, Széchenyi tér 8. Kaposvár Tesco Áruház Tel.: 82/501-241 Kaposvár Plaza 82/512-325 Kedvező előszezoni árakkal, tavaszi vetésre ajánljuk! áF'y'** ( NAPRAFORGÓ ) W? ; Magóg, Viki, Sonrisa, Rondo Masai, Macha, Marica-2 (étkezési) ' ‘4 ( KUKORICA ) mm r f. Szegedi TC 247, Szegedi TC 259, Szegedi TC 277 l^j 1 Borbála, Szegedi SC 278, Szegedi SC 276 n Jt Bella, Gabriella, Szegedi TC 367, Szegedi TC 358 % Wm Ella, Szegedi SC 348, Szegedi SC 352, Veronika Katinka, Szegedi SC 428, Szegedi SC 463 R Szegedi TC 465, Szegedi DC 488, Szegedi TC 513 ( SZEMESCIROK - SZUPÁNIFÚ - SILÓCIROK] Alföldi 1 Akklimat Róna 5 fj. ■■ GK Zsófia GK Csaba l SEPRÜCIROK ) WkWm Szegedi 185, Szegedi Szlovák jHg wmm Szegedi 1023, Dia, Szilárd r""'1"" "1 ■ ' "" ......................1 1 ..............11 "ri ' " I A vetőmag beszerzésről érdeklődhet: |iwWj| Keresztessy László /területi képviselő/ AAl Mobil: 20/ 353-5920 GABONATERMESZTÉSI KUTATÓ KHT. qjc 6726 Szeged, Alsó Kikötő sor 9. www.gk-szeged.hu szeged Tel.: 62/435-235 Fax: 62/434-163 v___ _________________________________________________________________________________________ A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító tejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid Ö isolni avezetékegy-egy szakaszát. Ezért: i a Kodály Zoltán, a Bartók Béla és az Erkel ran, a szennyvíztelepnél, a Zagrada dűlőben, a pen és a Kiszely utcai garázssoron 2002. n és 25-én 8 órától 16 óráig, 3etőfi, a Zrínyi, a Ságvári, aCsokonai utcában, a an az 1. számtól a 27. számig és a 2. számtól a valamint a kossuth utcában a 208. és a 161. g 2002. február 19-én 7 órától 16 óráig, Kossuth utcában az 1. számtól a 159. számig és a 206. számig, a Dózsa György utcában a 29. és 5I végig, valamint az Ady Endre utcában 2002. n 7 órától 16 óráig áramszünet lesz. előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti íaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató AGROTRADE-R 2000 BT.' Mezőgazdasági Hivatalos gép- és alkatrész Massey Ferguson kereskedelem márkakereskedő MASSEY FERGUSON VTZ, LTZ, MTZ traktorok gyári képviselete. MF traktorok, kombájnok. Kiváló minőségű Szlovén pótkocsik és munkagépek. Teljes körű támogatás és hitel ügyintézés. Megkezdtük a munkagép alkatrészek forgalmazását. BALDVIN szűrők a mezőgazdaság minden területére. BP és CASE kenőanyagok. CASE traktor és kombájn alkatrészek. J Keressen bennünket: s 7400 Kaposvár, Dombóvári út 6. (Autóklub) Á ^Telefon: 82/512-415, 06 30/9594-647, fax: 82/512-417^

Next

/
Oldalképek
Tartalom