Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-10 / Vasárnap Reggel, 6. szám
2002. FEBRUÁR 10. ARCKÉP Egy Erdei Tamás immár nyolcadik éve vezeti a német tulajdonú Magyar Külkereskedelmi Bankot, amely a tavalyi esztendőt rekorderedménnyel zárva harmadik helyen áll a pénzintézeti rangsorban. Erdei Tamás ’97 óta a Magyar Bankszövetség elnöke, e tisztségében is a kiszámítható gazdaságpolitika híve, s a mindenkori kormánnyal jó kapcsolatok kiépítésére törekszik. Megfogalmazása szerint a viszony az együttélésre emlékeztet, annak örömeivel és zavaraival együtt. Az elmúlt években sikerült jó kompromisszumokat kötni, ugyanakkor a kormány a lakáshitelezés, a szövetkezeti külső üzletrészek- értékesítése valamint a diákhitel ügyében nem fogadta el a szövetség álláspontját. A bankvezér szerint az államnak is versenysemlegesnek kell lennie. Az immár 52 éves MKB-t elsősorban a nagyvállalatok bankjaként tartják nyilván, ám évek óta szívósan és sikeresen dolgoznak azért, hogy a kis- és középvállalatok, valamint a lakosság köréből is mind több ügyfelük legyen. Csehországban banktulajdonosok, horvátországi bankjuk most van eladósorban. Az MKB-ban egyébként nincsenek nagyobb fizetések, mint a versenytársaknál és a személyzeti politikában is a lassúbb befektetések hívei, vagyis kinevelik a kádereket. Nem csábítgatnak, viszont büszkék rá, hogy számos bank vezetői korábban náluk tanulták ki a szakmát. Erdei Tamás szenvedélyes hajós, a Krajcár nevű Balaton 70-es vitorlás kormányosaként ötszörös magyar bajnok, s immár vizsgázott tengeri kapitány. Jó vadászként ismerik, már majd minden magyar vadászmezőn megfordult, s Afrikában is bánta már néhány vad, hogy meglehetősen jól céloz.- Hogy éli meg a bankszövetség elnökeként, hogy az állam néha versenytárgyalás nélkül ad megbízást egy-egy banknak? Erdei Tamás: Mi nem politizálunk, a bankoknak érdeke, hogy a mindenkori kormánynyal jó kapcsolatot ápoljanak. A kiszámítható gazdaságpolitika hívei vagyunk. S úgy gondolom, az államnak verseny- semlegességre kell törekednie a közbeszerzések terén is. A tisztességen túl az is emellett szól, hogy ily módon hatékonyabban költődnének el az állami pénzek.- Ön évekkel ezelőtt megjósolta, hogy a magyar piacon is csak négy-öt univerzális nagy bank és sok kis és közepes speciális pénzintézet lesz. Úgy tűnik, nem tévedett. Erdei Tamás: Szavatartó bankár vagyok, egyébként pedig csak követtük a nyugateurópai tendenciát. A hazai helyzet leginkább a hollandiaira hasonlít, csakhogy ott három nagy bank működik, míg nálunk lesz négy, esetleg hat. Már most megfigyelhető, hogy elhúz az élmezőny. A kicsik speciális ügyekkel, jelzáloggal, lízinggel foglalkoznak majd, amihez nincs szükség fiókhálózatra. A nagyok ugyanis mindig hagynak any- nyi piaci rést, hogy a kicsik is odaférnek. Az MKB hagyományosan a vállalatok bankja, s az e téren betöltött vézető szerepünk megőrzése mellett igyekszünk a jelenlegi 4 szábankár a kormánynál öt társbankkal. A részvénytársaság 34 milliárd forintos alaptőkéjéből kisvállalkozásokat segítünk létrehozni,, s az ily módon feltőkésített cégeknek majd szívesen adnak hitelt a bankok. A tulajdonosok számára igen kedvező, hogy később megerősödve, majd kivásárolhatják az állami-banki hányadot. Ezek után igazságtalan lenne azt állítani, hogy ebben az ügyben az állam és a bankok csak mutogatnak egymásra. Remélem, hogy hamar elfogy a 34 milliárd és emelnünk kell a tőkét.- Néha arról is hallani, hogy egyes bankok szépen ráígérnek más pénzintézetek vezető menedzsereinek jövedelmére. Az agyelszívás mennyire jellemző a mai magyar bankvilágra? Erdei Tamás: Nem igazán jellemző, mi pedig sohasem próbálkozunk ezzel. Kétségtelenül csak hosszabb távon fize- tődik ki, de meggyőződésünk, hogy ki kell nevelnünk a majdani, a bank iránt lojális vezetőket. Szóval nem csábítunk, főleg nem anyagiakkal. Viszont büszkék vagyunk arra, hogy több bank vezető menedzserei nálunk tanulták ki a szakmát. Már jó néhány éve minden esztendőben felveszünk 12-15 egyetemistát, akik 10 hónap alatt - rotációs rendszerben - megismerik a bankot, majd állást ajánlunk nekik. Majdnem mindegyikük marad, nagyon kicsi a lemorzsolódás. Több középvezetőnk így került a bankhoz. Sokan jelentkeznek ilyenkor a bank hirdetésére? Erdei Tamás: Jegyeznek bennünket a gazdasági egyetemeken és főiskolákon, így 150- 200 diplomás közül kell válogatnunk. Nem mondom, hogy ez könnyű.- Mit támogat a bank, vagyis milyen jótékony célokra hajlandó áldozni? Erdei Tamás: Filozófiánk megegyezik az anyabankéval, tehát a profitunk egy részét nemes célokra fordítjuk. Amikor méltó módon felújítottuk a Váci utcai székházunkat, egyúttal a környékét is csinosítottuk. Két közeli templom restaurálásához is komoly összeggel- járultunk hozzá, s Budapest születésének 125. évfordulóján szobrot ajándékoztunk a fővárosnak. A jótékony célokra szánt összeget egyébként sem akarjuk elaprózni, segítjük a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálatot, a Liszt Ferenc Kamarazenekart és a Magyar Mozgóképkincs Megmentéséért Alapítványt, s egyetlen sportágként a világszínvonalú magyar kajak-kenut.- Nagy vadászként emlegetik, s örökös bajnok a 70- es hajóosztályban. Egyik sem tipikus bankárpasszió. Erdei Tamás: Teniszezni is szoktam. A vadászattal nem illik dicsekedni, de én azt is szeretem. Záhonytól Hegyeshalomig megfordultam már majdnem minden vadászterületen, s most eljutottam Afrikába is. A vitorlázás a bankban házisport, kis klubunk van Bala- tonfüreden. Magam kormányos vagyok, s társaimmal valóban zsinórban nyertünk öt bajnokságot. De legalább ilyen büszke vagyok arra, hogy a fiammal megszereztük a tengeri kapitányi vizsgát. Nápolyból indultunk és Pireuszban kötöttünk ki. A feleségemmel szívesen járunk társaságba is, de ha őszinte akarok lenni, az ebédek, vacsorák többsége az ügyfeleknek szól. Dalia LAszló A Krajcár kormányosa örökös magyar bajnok a 70-es hajóosztályban zalékról 7-8 százalékra feltornázni a piaci részesedésünket.- A magyar bankrendszer fejlettebb, mint a környező országoké. Van még rá esély, hogy közép-európai pénzügyi központ legyünk, vagy az a hajó már elment? Erdei Tamás: Bankrendszerünk bizonyítványát kitehetjük az ablakba, a magyar bankok mögött tőkeerős tulajdonosok állnak, a szolgáltatások színvonala jó, a termékeink pedig néha még olcsóbbak is, mint Nyugat-Európában. A pénzügyi régióközpont viszont csak álom, a hazai bankok viszonylagos kicsisége miatt erre semmi esélyünk nincs. Globális játékosok vannak ezen a pályán is.- Több magyar bank elindult külföldre, önök is terjeszkednek, vagy beérik a cseh leánybankkal? Erdei Tamás: Már csak Prágában vagyunk érdekeltek, a zágrábi bankot most adjuk el. Miután az anyabankunk megvásárolta a Rijecka Bankot, szükségtelenné vált a miénk megtartása. Önállóan egyébErdei Tamás Született: Budapest, 1954. január 22. Családi állapota: nős, felesége Erdei Zsuzsa Gyermeke: Bálint (24) Diploma: Pénzügyi és Számviteli Főiskola (1974-78) Pályafutás: OTP-ben dolgozik, fiókvezető (1972-81), a PM munkatársa (1981-83), a Magyar Külkereskedelmi Bank főkönyvelője (1983-85), ügyvezető igazgató (1985-90), vezérigazgatóhelyettes (1990-94), vezérigazgató (1994-96), elnök-vezérigazgató (1997-) az igazgatóság tagja (1991-), a Magyar Bank- szövetség elnöke (1997-) DQ: Aranyhíd-díj (1997) ként nem terjeszkedünk, hiszen nem az a szerepünk, hogy a térség bankja legyünk. Ugyanakkor vásárolhatunk anyabankunkkal közösen, s ha nem is veszünk részt a tranzakcióban, mjnt például most a rijekaiban, azért használhatjuk a bank hálózatát. Magyar bankokkal is gyakran összeál- lunk, közösen finanszírozunk beruházásokat például romániai, ukrajnai és horvátország- i nagyberuházásokat. Az MKB a Mól bankja is, amely regionális cégnek számít. Ma már a magyarországi projektek is olyan nagyságúak, hogy egyedül néha képtelenek lennénk megfinanszírozni.- A híradásokból tudni lehet, hogy többnyire az OTP- vel, a CIB-bel és az Általános Értékforgalmi Bankkal szoktak közösen hitelezni. Ez volna az a négy nagy bank, amelyre utalt az előbb? Erdei Tamás: Neveket nem mondok, ám az OTP, amely - részben történelmi hagyományai miatt - jócskán elhúzott a többiektől, nyilván tagja a négyesnek.- A magyar bankokat gyakran bírálják, hogy nem támogatják a kis és közepes vállalatok megerősödését. Erdei Tamás: Nem szeretem a támogatás szót. A kapu alatt nem az áll, hogy „szociális intézmény”, hanem hogy „bank”. Támogatni kórházakat, gyermekeket, komolyzenei rendezvényeket szoktunk. Ez üzleti vállalkozás, nyereséget kell hoznia. Sajnos a közvéleményben rosszul rögződtek a fogalmak, hiszen a magyar kisvállalatoknak nem hitelre, hanem tőkére van szükségük. Nem alakult ki nálunk privatizálni képes tőkésréteg és tőkét mi sem tudunk adni. Garanciaalapokat kell létrehozni. A Hitelgarancia Rt. például kiválóan működik, a kockázat 75 százalékát az állam vállalja. Olyan jól határoztuk meg a díjtételeket, hogy a balsikereket is tolerálja a rendszer. Karácsony előtt írtuk alá a Kisvállalkozás-Fejlesztő Pénzügyi Rt. alapító okiratát a Pénzügyminisztériummal és *#i Ü J