Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-08 / 6. szám
12. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2002. Január 8., Kedd Számítástechnika Bírt Laden a Windows XP-ben1 Az al-Kaida terrorszervezet egyik letartóztatott indiai tagja azt állítja, hogy az iszlám szélsőségesek programozóként a Microsofthoz is beszivárogtak, és hibákat, hátsó ajtókat építettek a Windows XP operációs rendszer forráskódjába. A Microsoft bi- zarrnak tartja a feltételezést. A 25 éves Mohammad Afroze Abdul Razzak-ot október 2-án tartóztatta le a mumbai rendőrség, azzal gyanúsítják hogy az al-Kaida kötelékében részt vett indiai, brit és ausztrál célpontok elleni terrorista merényletek ki- tervelésében. Ezt ő sem tagadja, sőt számos meghökkentő részlettel szolgált rendőrségi tanú- vallomása során. A Mumbai egyik szegénynegyedéből származó Afroze az Egyesült Államokban és Ausztráliában pilótakiképzésben részesült, és saját állítása szerint tagja volt a szeptember 11-én londoni célpontok elleni repülőgépes merényletre készülő terrorista sejtnek is. A csapat állítólag a Tower Bridge-be vagy a brit parlamentbe vezetett volna utasszállító gépet az amerikai forgatókönyv szerint. A brit hírszerzés cáfolta, hogy tudomása lett volna a tervről, vagy megakadályozta volna azt. A Microsoft szóvivője kizártnak tartotta, hogy ne derült volna fény a manipulációra a fejlesztési folyamat során. A letartóztatott terrorista azonban feltűnően jól informáltnak tűnik az al-Kaida tevékenységét illetően: a kihallgatások során az indiai parlament elleni terrortámadást is előrejelezte, amely december 13-án be is következett. Mivé fajul a világ? __________Divat__________ Be zárják a divatházat Yves Saint Laurent, a XX. század divatvilágának stílusteremtő egyénisége Párizsban tegnap bejelentette, hogy 40 évvel alapítása után bezárja legendás hírű divatcégét. A 65 éves divatkreátor fekete öltönyben és fekete nyakkendőben köszönt el a szakmától a divatház Marceau sugárúü épületében tartott sajtóértekezleten. A nemzetközi presztízsű párizsi divatház vezetője ez alkalomból közölte, hogy az YSL hárombetűs márkájának védjegyével tartandó retrospektív ünnepi show-ját január 22-én, a párizsi Georges Pompidou Központban rendezik meg, ugyanott másnap kerül sor az Yves Saint Laurent utolsó divatbemutatójára. Pierre Bergé, a divatcég elnöke és menedzsere, a tervező intim jó barátja a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a döntést Yves Saint Laurent egyedül hozta meg. Egyúttal cáfolta, hogy konfliktusok lennének a vállalatot 1999-ben felvásárló holding tulajdonosa, Francois Pinault és a márkatulajdonos között. Mindazonáltal nyílt titok, hogy a divatház két korábbi ágazatát - a Rive gauche színvonalas és drága készruházati termékeit, illetve az Y márkajelű kozmetikumcikkeket forgalmazó vállaltokat - felvásárló befektetési csoport és az alapítók között nem volt felhődén a viszony. Az alapító saját kezelésében maradt Haute Couture nevű vállalkozás, amelynek dúsgazdag vevőköre igen kis létszámú, az utóbbi időszakban már évi 10 millió euró veszteséget termelt. Yves Saint Laurent és a Pinault- holding között 2006-ig érvényes szerződés áll fenn. ■ TESZT Igyekszik megszabadulni hibáitól? Számmal akadnak olyanok, akik nem veszik észre hibáikat, vagy nem is akarnak tudni róluk, pedig másik előtt nem lehet eltitkolni mindent. Hát Ön, kedves olvasónk, mennyire ismeri hibáit? 1. Ha főnöke belép a munkahelyére... a) bátran a szemébe néz (4 pont), b) futkos a hátán a hideg (3 pont), c) a mennyezetet bámulja (1 pont), d) törpének érzi magát (2 pont). 2. Ha elhatározza, hogy leszokik a dohányzásról, vagy fogyókúrába kezd... a) aldcor halogatás nélkül (4 pont), b) előbb alaposan fontolóra venné (3 pont), c) majd az új évben (2 pont), d) nem fontolgat ilyesmit (1 pont). 3. Ha valaki az asztalon felejti a tízóraiját: a) nyomban visszaadja (4 pont), b) megkóstolja (2 pont), c) felbosszantja (3 pont), d) jóízűen elfogyasztja (1 pont). 4. Mi a véleménye azokról, akik télen is rövidnadrágban járnak? a) edzett emberek (3 pont), b) különcök (4 pont), c) kockáztatják az egészségüket (2 pont), d) feltűnési viszketegségben szenvednek (1 pont). 5. Milyen a testsúlya? a) pont a legjobb (2 pont), b) elégeded vele (1 pont), c) lehetne kedvezőbb is (4 pont), d) katasztrofális (3 pont). 6. Mi szükséges ahhoz, hogy az ember pontos legyen? a) jó nevelés (3 pont), b) igyekezet (4 pont), c) akaraterő (2 pont), d) egy kis szerencse (1 pont). 7. Ha valaki evés közben az asztalnál rettenetesen csámcsog: a) elül tőle (4 pont), b) szemrehányást tesz neki (3 pont), c) feltűnően utánozza (2 pont), d) kineveti (1 pont). 8. Legkönnyebben le tud mondani... a) az édességről (1 pont), b) a cigarettáról (3 pont), c) az alkoholról (2 pont), d) a kávéról (4 pont). 9. Partnere szemrehányást tesz viselkedéséért... a) komolyan veszi (4 pont), b) megsértődik (1 pont), c) bosszantja (3 pont), d) csakazértis folytatja (2 pont). 10. Sikerült megváltoztatnia valamilyen viselkedési fogyatékosságát? a) talán egyet-kettőt (4 pont), b) nem nagyon (3 pont), c) nem (1 pont), d) nem is próbálta (2 pont). 11. Az ember leggyakrabban akkor változtat viselkedésén, ha... a) szerelmes lesz (4 pont), b) ha munkahelyet változtat (1 pont), c) ha feltétlenül szükséges (3 pont), d) ha pozitív példákat lát (2 pont). 12. Észrevette valamikor, hogy környezetével szemben szigorúbb, mint önmagával? a) többször is (2 pont), b) bizony elég gyakran (1 pont), c) soha (4 pont), d) ldvételesen (3 pont). Értékelés 12-24 pont: Nem lehet azt állítani, hogy van önkritikája. Azt gondolja, hogy szinte hibátlan, nincs min változtatni. Olyasmikért kritizál másokat, amiket maga is gyakran elkövet. Próbáljon toleráns lenni. Ha nem változik meg, jó ismerősei elidegenednek öntől. 25-36 pont: Jól ismeri gyenge oldalait, de egyelőre nem sikerült megszabadulnia tőlük. De ne keseredjen el, a kitartás meghozza gyümölcsét. Tanuljon mások viselkedéséből. 37-48 pont: Emberi kapcsolatai irigylésre méltók. Ügyeljen arra, hogy maradjon természetes. __ iszi Rec eptek Babgulyás füstölt csülökkel Hozzávalók: 1 db füstölt csülök kb. 80-100 dkg, 50 dkg tarka bab, 3 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, 1 zeller, 1 csomó zöldség zöldje, 25 dkg burgonya, a rántáshoz: 1 fej közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanálpirospaprika, 3 evőkanál liszt. Só, bors, majoránna, kakukkfű, bazsalikom, borsikafu. A csipetkéhez: 1 tojás, csipet só, olaj, és annyi liszt amennyit a tojás felvesz, és kemény tésztát gyúrunk. Elkészítése: A babot és a füstölt csülköt előző este beáztatjuk. Utána az áztatóvízzel mindkettőt odatesszük főni, amikor félig megfőtt a bab, beletesszük a karikákra vágott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát, a füstöltcsülköt kivesszük és apró kockákra vágjuk, majd visszatesszük a levesbe és tovább főzzük. Amikor majdnem megpuhult a bab meg a zöldségfélék na meg a csülök, ekkor kezdjük fűszerezni. Először megsózzuk, teszünk bele egy csipet kakukkfüvet, bazsalikomot, majoránnát, borsika füvet, borsot és zöldséglevelet. Ezután csinálunk egy magyaros rántást (hagyma, fokhagyma, meg pirospaprika) és berántjuk. Csipetkével gazdagíthatjuk, és készre főzzük. Tállalásnál egy kanál tejfölt tegyünk a tányérba. A zord külső érző szívet takar A kaktuszokról majd' minden embernek a kieden sivatagi tájak jutnak eszébe, ezért hajlamosak vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy e növényfajtának nincs is szüksége vízre. Ez részben igaz, azonban ne gondoljuk, hogy a nyári tűző napnak kitéve növényeink nem szomjaznak! A kaktuszok, amennyiben jól fejled, egészséges gyökérzettel rendelkeznek, a vizet képesek gyorsan felszívni, és szöveteikben tárolni. Ha elegendő víz áll rendelkezésükre, gyorsan elérik a fajra jellemző megjelenési formát. Az öntözési technikának azonban minden esetben igazodnia kell az egyes fajok igényeihez. A legtöbb kaktuszféle késő tavasszal kezdi el növekedési szakaszát, amit a csúcsokon megjelenő friss, fiatal hajtások jeleznek. Ilyenkor azonban vétek lenne hirtelen nagy mennyiségű vízzel még gyorsabb növekedésre bírni növényeinket, ezt bizony a fiatal hajtások elszáradással bosszulhatják meg. Legjobb, ha megvárjuk, amíg az új rügyek elérik végleges nagyságuk kb. kétharmadát, s addig csak napos időben, a reggeli órákban, szobahőmérsékletű vízzel párásítsunk. így estig megmarad a kellő nedvesség. Hasonló a helyzet a tavaszi virág- zású kaktuszokkal, amelyeket a virágrügyek megjelenése után meleg napos helyre kell vinni. Öntözésük ezeknek is eleinte csak a párásítás, óvatos zuhanyozás jelenti, majd amikor a rügyek már megerősödtek, akkor lehet elkezdeni a rendszeres öntözést és tápanyagutánpótlást. A tenyészidőben, ami áprilistól augusztusig tart, megfelelő mennyiségű vizet kell kijuttatni kaktuszaink számára. ■ Egy háziember élete Gyerekek, konyha, nagymosás. Mostanában már nem is hangzik olyan képtelenségnek, ha a férfi marad otthon a gyerekekkel. A gyerekeknek szükségük van az édesapjukra, méghozzá nem csak naponta egy-két órára. Ki legyen a példaképük, ha apu mindig túlórázik, és esténként hullafárad- tan dől a tévé elé? A kisfiúk számára a példamutatás miatt fontos az apa jelenléte, de a lányok is igénylik, hiszen így teljes a család - ami rendkívül fontos a gyermek fejlődése szempontjából. Általában a nők szoktak otthon maradni a gyerekekkel. Egyrészt természetesen vágynak az anyaszerepre, de az is döntő szempont, hogy a családok többségében a férfi keres jobban. Vannak viszont olyan esetek, amikor az anyukának a szakmai előrelépés szempontjából sok lenne az a három (több gyerek esetében pedig még több) kihagyott év. így a házastársak mérlegelnek, és arra a következtetésre jutnak, hogy egy-két évre az apa vállalja fel a gyerekekkel és a háztartással kapcsolatos teendőket A nők nagy része képtelennek tartja a férfiakat a háziasszonyi, illetve háziemberi feladatok elvégzésére. A kutatások szerint is jó hatással van a gyerekekre, ha az apuka marad otthon velük. A nők ugyanis általában úgy érzik, hogy egyedül ők a felelősek a házimunka elvégzéséért, ezért kevés feladattal bízzák meg a gyerekeket. Ha mégis megteszik, mindig szigorúan ellenőrzik azok elvégzését. A férfiak ezzel szemben nem esnek idegileg kritikus állapotba, ha az ötödik felszólításra sem kerülnek vissza a polcra a mesekönyvek, vagy ha a nagyobbak még mindig nem mosogattak el, pedig megígérték. Egy müncheni, családokkal foglalkozó pszichológusprofesszor szerint az apák sokkal több feladattal bízzák meg a gyerekeket, mégsem teszik olyan magasra a mércét, mint az anyukák. így a gyerekeknek nagyobb esélyük van minél hamarabb önállóvá válni, gyorsabban fejlődik ki a felelősségérzetük. Az apukák nem csak a praktikus dolgokban, érzelmileg is nagyon jól megállják a helyüket. Ugyanolyan gondoskodók és érzékenyek tudnak lenni, mint házastársuk. A következő napló alapján első kézből értesülhetünk mi, nők arról, hogy (hál' Istennek) nem áll meg nélkülünk otthon az élet. Többet szeretne? Megadjuk! Ha keretes hirdetését január 31-ig háromszor megjelenteti a Somogyi Hírlapban, akkor csak kettőt fizet, a harmadikat . ® ... - , . ........ ingyen adjuk! * a számlákon mindhárom hirdetésre 33,3% kedvezményt szerepeltetünk! j A Tel.: 82/528-158, 82/528-106 Ne feledje! Minden hirdetését 160 ezren olvassák! Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Számítógép és betegség Az internetezők több mint 80 százaléka tapasztal valamilyen kellemetlen egészségügyi tünetet, és 92 százalékuk ezt összefüggésbe hozza a számítógép-használattal. A leggyakoribb panaszok közé a látásproblémák, szem-, hát- és fejfájás tartozik - derült ki egy online felmérésből. A túlzásba vitt számítógépezés sokféle módon lehet ártalmas az egészségre. A monitorok sugárzása szem- és fejfájást, a sok ülés és a rossz tartás hátfájást és ízületi bán- talmakat okozhat, de számtalan más káros hatást is a számítógépezés számlájára írhatunk. A felmérés válaszaiból kiderül, hogy az internetezők négyötödének van valamilyen egészségügyi panasza. A legtöbb válaszadó szemfájásra és látásproblémákra panaszkodott: 31 százalék gyakran, 47 százalék ritkán szenved hasonlók miatt. A gyakori panaszok közül a második helyen a sok ülés miatti hátfájás szerepel: a válaszolók 22 százaléka gyakran, 48 százaléka ritkán szenved emiatt. Sokan panaszkodnak fejfájásra is: 17 százaléknál gyakran, 44 százaléknál ritkán jelentkezik ez a fájdalom. A problémák sorát a nyakfájás követi. Emiatt 22 százalék gyakran, 39 százalék ritkán szenved. A csont és kéz ízületi problémái a válaszadók felénél jelentkeznek, 17 százalékuknál gyakran, 33 százalékuknál ritkán. A legritkább panaszok közé tar- számítógép előtt a megengedettnél, tozik a szédülés. Emiatt a válasz- A válaszadók 63 százaléka adott adók 30 százaléka szenved. Az igenlő választ. 35 százalék emiatt a Egészségügyi Minisztérium rende- munkaadóját okolja, aki nem törő- lete értelmében a számítógépes dik az új jogszabállyal, 27 százalék munkavégzés ideje nem haladhatja viszont egyedül dolgozik, ám nem meg a napi hat órát. A felmérők ar- tartja meg ezt a jogszabályt, ról is megkérdezték az inter- A kérdőíveket 13 híján ezer internetezőket, hogy többet ülnek-e a netező töltötte ki. _ _■ FELTÖLTJÜK AZ ÉLÉSKAMRÁJÁT! Február 15-én ötven * 10 000 forint értékű élelmiszercsomagot « sorsolunk ki | előfizetőink között. A sorsoláson azok vesznek részt, akik januárra és februárra, vagy februárra és márciusra folyamatos előfizetéssel rendelkeznek. Fizessen elő Ön is! Somogybán otthon vagyunk! Hívja a 06-80-200-434-es ingyenes telefonszámunkat!