Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
K APÓ S V Á R 5. OLDAL 2002. Január 2., Szerda Ruhát gyűjtöttek az oroszlánok Az utóbbi két hónapot a ruhagyűjtésre szánták a Kaposvári I. Lions Klub tagjai. A Kisfaludy, a Zrínyi és a Honvéd iskola tanáraitól, diákjaitól nagyon sok segítséget kapott a civil szervezet - tudtuk meg Eglyné Katona Andrea kíubelnöktől.- A honok ismerősei sem tétlenkedtek, így megszámlálhatatlanul sok ruha gyűlt össze - mondta. - Juttatunk belőlük a hallássérültek iskolájának, ahol 13 állami gondozott él. Van egy kaposvári család is, amelyet támogatunk. Ojtó Lajosné hívta föl figyelmünket a Borostyánvirág anyaotthonra. Oda nemcsak használt ruhát, hanem ajándék- csomagokat és játékokat is vittünk karácsohy előtt. A Napsugár központnak is jutott a játékból. Most három hölgy vár arra, hogy a klubhoz tartozhasson. Azok lehetnek az oroszlánok csapatának tagjai, akik több területen is segítik a szervezet munkáját. Dr. Liszovszki Ágnes a téglagyűjtési akcióban nyújtott kiemelkedő teljesítményt, Rőhrigné Radvánszky Zsuzsannának elévülhetetlen érdemei vannak a játékgyűjtésben, Bognámé Farkas Mária pedig a szűrésben segített.- A ruhagyűjtés Gombos Gusztáváé és dr. Kerekesné Pytel Anna munkája nélkül nem lett volna ilyen sikeres. Csabai Pétemének a tárolásért és a kiszállításért tartozunk köszönettel. Januárban két szociális otthont keresünk föl, mert vannak még olyan mháink, amiknek hasznát vehetnék az idősebbek. A Borostányvirág anyaotthonból szociális bérlakásba költözött egy anya a gyermekeivel. Nekik és a többi rászorulónak keresünk háztartási eszközöket, lakásfelszerelési cikkeket. ■ Fürdőmérleg: 230 ezer vendég Sok vendég kereste föl a kaposvári fürdőt, forgalmas volt a december is. A törzsközönség pezsgővel s énekkel búcsúztatta az óesztendőt. Frank József, a fürdő vezetője szerint remek évet zártak. Hogy hányán váltottak belépőt, bérletet tavaly, erről január közepéig elkészül az összesítés. Az biztos, hogy a fürdőt 230 ezernél több vendég kereste föl. S vélhetően az idén is nagy lesz a forgalom. Hamarosan elkészül az 50 méteres medence fölötti sátor. A fagy és havazás nehezítette a kivitelező dolgát, de hamarosan végez a 36 millió forintos munkával. Addig sem pihennek a fürdő dolgozói; ma már nyitnak, és jó évre számítanak.- A 365 napból tavaly 362-ben nyitva volt a fürdő. Sok vendégünk volt, s nőtt a bérletesek száma is - mondta a fürdő vezetője. - Két éve mintegy 1800-an vásároltak bérletet, tavaly 2800-an. Lehet, hogy az idén három és fél ezer bérlet kel el. Szép számmal jönnek a fiatalok is; a tanulás után úsznak, számláznák. A téli szünetben is sokan látoLAT0GAT0K SZAMA gatták a fürdőt, s a két ünnep között volt olyan nap is, mikor 700 vendéget fogadtunk. Ez kiugróan nagy szám, hiszen télen általában csökken a forgalom. Ezért is meghatározó a törzsközönség, s havonta feltűnnek új vendégek is. Új termálkutat fúrnak az idén egy fejlesztési programhoz kapcsolódva. Nélkülözhetetlen ez, hiszen a mostani két kút közül az egyik gyakran meghibásodik. Ha elkészül az új, számottevően javul a szolgáltatás biztonsága is. Most naponta hozzávetőleg 550 köbméter vizet hoznak felszínre. Frank József elmondta: a fürdőnek 56 dolgozója van, közülük 22 vesz részt a szolgáltatásban, harsány! Valóságos áremelés Tíz szolgáltatási területen van ár- és díjmegállapítói jogköre a kaposvári önkormányzatnak. A megyeszékhely vezetőinek célja a szolgáltatások színvonalának emelése, a költségek ésszerű keretek között tartása, a cégek nyereségének minimalizálása s az infláció mértékénél kisebb díjemelés. Amiről eddig csak írtunk, az tegnap óta valóság. Összegyűjtöttük, melyik szolgáltatásokért mennyivel kell többet fizetni. Tíz évvel ezelőtt a megyeszékhely a drága közszolgáltató városok közé tartozott. Őt területen vezette a listát. Mára Kaposvár az átlagos árak alatti települések közé sorolható. A jó vagy elfogadható szolgáltatások városává vált. A tömegközlekedés 5,19 százalékkal kerül többe január 1-jétől. így a buszjegy árát 85-ről 90 forintra emelték. A vezetőnél váltott 120 forint helyett 125 lett. A tanulóknak és a nyugdíjasoknak a bérletért 741 forint helyett már 780-at kell fizetniük. Az egyvonalas bérletet 1770-ről 1855 forintra emelték. A kéményseprés árát 4,9 százalékkal módosították. A temetkezési díjak 7,5 százalékkal drágultak. A lakossági ivóvíz 7,7, a csatornadíj 7,5, a közületi vízdíj 8,4, a csatornadíj pedig nyolc százalékkal kerül többe. A folyékony hulladék szállításáért fizetendő ár két részből áll: az alap a fuvar- költséget tartalmazza, ezt 5,37 százalékkal emelték, az ártalmatlanítási díjat 6,65 százalékkal. A szilárd hulladék szállításáért fizetendő árat az Alkotmány- bíróság határozata alapján az edény térfogata vagy súlya alapján szabhatják ki. Kaposváron széles a skála: összesen 12 kuka közül lehet választani. A legkisebb 35, a legnagyobb 1100 liter szemét tárolására alkalmas. Az edény megvásárolható, illetve bérelhető. Mérettől függően 6,84 és 8,57 százalékkal drágult ez a szolgáltatás. A közieteknek 5,1 százalékkal drágább. A távhőszolgáltatás 6,12, a parkolás 5,66 százalékkal kerül többe január 1- jétől. A közterülethasználati díjak egy része nem változik, vannak azonban olyanok is, ahol hat- százalékos az emelés. A lakbér 6,95 százalékkal drágult. A hődíj, az élelmiszer-nyersanyagnorma viszont nem változott. SZ. K. Nyolcszáz forint többlet Kiszámították, hogy egy átlagos háztartásnak mit jelent az árváltozás. Ahol hárman élnek egy lakásban, ott mostantól 186 forinttal kell többet fizetni. Ebben benne van egy össz- vonalas és egy tanuló- vagy nyugdíjasbérlet, hatvanliteres kuka-, víz-, csatorna- és kéményseprési díj. Ha távfűtéses az ingatlan, akkor 227 forint a többletkiadás. Ha lakbért is kell fizetni, akkor havonta összesen 880 forinttal kerül többe az élet. Munkát kap a tanult roma Sikeresek voltak a megyei munkaügyi központ indította programok a kaposvári kirendeltség területén is. November 30-án zárult az a kétéves komplex program, melynek célja a roma népesség képzése és foglalkoztatásának az elősegítése volt. Ezzel Kaposváron 53 roma munkanélküli elhelyezkedését segítették. Ugyancsak sikeresnek mondható a családi munkanélküliség enyhítését célzó program is. Ebbe olyanokat vontak be, akik kiskorú gyermekük eltartásáról gondoskodnak vagy velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozójuk is munkanélküli. Ezeknek az embereknek a munkához segítése, elhelyezkedési esélyeik növelése és tartós foglalkoztatásuk biztosítása kiemelt feladat. Ebben nagy szerepük van azoknak a munkaadóknak is, akik vállalják, hogy állástalanokat alkalmaznak. A program a tervek szerint 2004 februáriáig tart. Számottevő az álláshelyek támogatása. Novemberben a munkaügyi központ 19 embert helyezett el támogatott munkahelyen, s ez csaknem 2,4 millió forintos kötelezettségvállalással járt. A támogatások közül legnépszerűbb a bér- támogatás; egy évre a munkabér 50-100 százalékát vállalja át a központ. Lehetőség van járulékátvállalásra és az utazási költség támogatására is. Kaposváron egyébként - egyebek között e programok eredményeként is - a múlt év hasonló időszakához képest valamelyest csökkent a munkanélküliek aránya, bár a megyében némileg emelkedett. A regisztrált munka- nélküliek száma Kaposvár térségében most 1960, ez százegyné- hánnyal kevesebb a tavalyinál, s kevesebb, mint a múlt havi. Kedvező az is, hogy Kaposváron októberben 148, novemberben pedig 169 volt a bejelentett üres állás. J. E. Szilveszter meglepetésekkel Nem csoda, hogy rövid idő alatt elfogyott az 2002 üveg pezsgő, amit a város adott a Kossuth téren szilvesztere- zőknek. Több mint 30 ezren búcsúztatták a 2001-es évet Kaposváron. Tizenhatezer, a város címerével ellátott műanyag poharat gyártatott az önkormányzat. 23 órakor kezdték a pezsgőosztást, de éjfélkor az emberek már hiába keresték a koc- cintanivalót. A rutinosabbak semmit nem bíztak a véletlenre: pezsgősüvegekkel jöttek a Kossuth térre. Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató elmondta: most is sikerült meglepetést szerezni az ünneplőknek. A két ágyú tíz lövését minden bizonnyal nem felejtik el egyhamar a kaposváriak. Ismét jó választásnak bizonyult a Déryné Vándorszíntársulat összeállítása, s jól szórakozott a közönség a Happy End Bánd muzsikáján. Az igazi durranás azonban - akárcsak egy éve - a Republic koncert volt. Az éjfél előtti percekben már egy gombostűt sem tudtak volna leejteni a tömegben. Szita Károly polgármester éjfél előtt három perccel köszöntötte az új évet. Kérte az itt élőket: a jövőben is dolgozzanak együtt, hogy még több mosolygós ember sétáljon Kaposvár utcáin.- A megyeszékhelyen élők mertek merészet álmodni, és attól sem rettentek vissza, hogy ezt megvalósítsák - mondta a város első embere. - A célok eléréséhez kellett egy nagy család, amelynek tagjai a kaposváriak. Álmodjunk együtt egy még szebb és boldogabb jövőt, hiszen eljött a remények ideje. Kívánok mindenkinek jó kedvet és bőséget 2002-ben! A közös visszaszámlálás és a Himnusz után kezdődött az égi parádé. A csaknem negyed óráig tartó színpompás tűzijátékban ugyancsak voltak új elemek. Az egyik, hogy a Kapós hotel tetején egyszer csak - teljesen váratlanul - megjelent a Kaposvár 2002 felirat. A közös koccintás után ismét a Republic foglalta el a színpadot. A hangulatos műsorban közreműködött a Somogy táncegyüttes és a Budapest Juventutis Szimfonikus Zenekar. Az utcabál hajnal három óráig tartott. Az újévköszöntőt a Westel 900 támogatta. Munkások lepték el ezután a teret, ugyanis kora reggeltől ismét áthaladhatnak az autók a város egyik legforgalmasabb terén. Aki tegnap délelőtt ott járt, már a nyomát sem fedezhet- te föl a mulatságnak. __________ sík. Ze neház és mozi is a Szivárvány Eredetileg színháznak épült a Szivárvány mozi - tudtuk meg Bloch Tamástól, a mozit üzemeltető ETC Kft igazgatójától. Az egyetlen kikötés az volt, hogy nagyobb legyen, J mint a pécsi színház. Lamping Jó- \ zsef terveiből kiderült, hogy nem felel meg az igényeknek. A két szárnyat elhagyták, így kapott helyet itt a városi mozgóképszínház.- Az épület egyetlen hátránya, hogy nincs kiszolgálóhelyisége, így raktár sem - mondta Bloch Tamás. - A szerződés szerint tizenöt évig béreljük a mozit. Ennyi idő alatt, reméljük, sikerült öltözőt kialakítani a ház mögött. Lamping József kedvenc országa Egyiptom volt, ezért hasonlít a Szivárvány nagyterme egy sírkamrabelsőre. j Az utóbbi két és fél hónapban átalakítottuk a tereket; a régi székeknek raktárt béreltünk. Eltűntettük a vetítővásznat, helyette a helyreállított színpad falán láthatók a filmek. Szigetelték a parketta alatti padozatot, így bálokat, táncos mulatságokat is tarthatnak a teraszos teremben. Az egymásba rakható mobil székek lehetővé teszik, hogy többfajta összejövetelt is tartsanak. Állókoncerten ezer, más rendezvényeken 300-500 embert fogadhat a zeneházként is működő épület. Az üzemeltető a jövő év végéig kijavítja a bádogtetőt, s kívül is befestik az épületet. Úgy értesültünk: a következő években az ajtókat, ablakokat is kicserélik, megoldják a csapadékvíz-elvezetést és -rendbe teszik a lépcsőt. Ehhez pályázati pénzre is szüksége lesz a városnak.- Műsorra tűzhetünk művész-, természet-, rajz- és mesefilmeket, illetve a kötelező iskolai irodalmi olvasmányok filmváltozatait is ezekhez alkalmazkodó vetítési időben. Hangversenyeket, vándorszínházi bemutatókat, vitaesteket, konferenciákat, bálokat, vetítéssel egybekötött előadásokat rendezünk. Nem zárkózunk el a sportrendezvények lebonyolításától sem. Alkalmat adunk arra is, hogy a környező települések bemutatkozzanak. Jövőre is megtartjuk a filmfesztivált. Az új bérlő tartja fenn a kávéházat. Néhány hét múlva irodalmi összejöveteleknek is helyet adnak. Az épület jobb oldalán pedig nyitott terasz kap helyet. A várossal kötött szerződésben rögzítették: az ETC a filmszínházban alkalmazott főállású dolgozókat tovább foglalkoztatja. Bloch Tamás elmondta: eltűntek a ház régi tervrajzai, ezért bármilyen korabeli képet, leírást szívesen fogadnak. A beérkezett relikviákból szeretnének kiállítás rendezni. A Szivárvány név mellett már nemcsak a mozi díszeleg, ott van a zeneház kifejezés is. Az üzemeltető nem zárkózik el attól sem, hogy idővel megváltoztassák a ne- vet. Addig is várják az ötleteket. ■ Mozitörténet A városi mozi szecessziós épületét 1927/28-ban Horváth Andor építette Lamping József tervei alapján. Nevét később Vörös Csillagra, majd Szivárványra változtatták. Az épület külsejéből nem is gondolnánk, hogy belül jóval díszesebb; növényeket ábrázoló festmények díszítik magyaros motívumokkal. Mennyezetén az egyiptomi szárnyas napkorong látható. Hírek FELÚJÍTÁSOK. Intézményi felújításokra 70 millió forintot tervezett erre az évre a megye- székhely. A keretből húsz óvoda, iskola, kollégium kap, ezenkívül a városi művelődési ház, a tűzoltóság, a sportcsarnok, a színház, a Napsugár otthon, a cseri fiókkönyvtár, a Béke utcai idősek klubja, a szociális gondozási központ, illetve a répás- pusztai közösségi ház. A köz- gazdasági konyhájának és a Pécsi utcai iskola homlokzatának a felújításához, valamint a tető javítására nyújtottak be pályázatot. Ezekhez a munkákhoz az önerőt kell biztosítani, (szk) MILLIÓK AZ UTAKRA. Százöt venmillió forint gépjárműadót tervez az önkormányzat 2002- re. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően út-, híd-, járdafelújításokra, építésre, karbantartásra, üzemeltetésre fordítják a befolyt pénzt. A felsoroltak közül a legjelentősebb tételt a rekonstrukciók teszik ki, ezek mintegy 90 millió forintjába kerülnek a városnak. (szk) Programajánló Ma 17 órakor a püspöki székház nagytermében Balás Béla megyés püspök osztja meg újévi gondolatait a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagságával és a vendégekkel. A kaposvári csoportnál hagyomány, hogy az új esztendő első találkozóját a megyés püspökkel tartják. Kiderül: hogyan látja a kereszténység helyzetét a 2002. év első napjaiban, valamint útmutatót nyújt a III. évezred második évére. ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 20/424-412-37: - Miért nem fűtik a helyi járatú buszokat? Tapasztaltam: a 10-es busz nagyon hideg. Megfázhat az utas, míg a Kőszeg utcától az állomásig ér. Veizer Jánosáé forgalmi vezető, Kaposvári Tömegközlekedési Rt: - A munka jellegéből adódóan hidegek az autóbuszok. Mivel minden megállóhelyen a fel- és a leszállás miatt legtöbbször mind a három ajtót ki kell nyitni, az autóbuszok konstrukciós kialakításából adódóan a csaknem mínusz 20 fokos hidegben a járműveken levő fűtő- berendezések nem tudják az utasteret felfűteni. A kellemetlenségek miatt az utasok elnézését kérjük. Vén téatóz $ö*özö Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatósága értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy 2002.január 4-én (pénteken) az igazgatóságon az ügyfélfogadás szünetel Köszönjük megértésüket Hollywood multiplex ZOOLANDER, A TRENDKÍVÜLI pr. 14:15, 16:15, 18:15, 20:15; HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE 10:00, 13:00,16:00, 19:00, 2 2:0 0; ATLANTIS- AZ ELVESZETT VILÁG sz. 10:15, 12:15; AMERIKAI PITE 2. sz. 11:30, 13:30,16:30,18:30; KUTYÁK ÉS MACSKÁK sz. 10:30, 12:30, 14:30; MOULIN ROUGE 20:30; KÉJUTAZÁS 19:30, 21:30; ÜVEGTIGRIS 15:30,17:30; 0 Éjfélre mind a 2002 üveg pezsgő elfogyott.. fotó: kovács tibor