Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-24 / 20. szám
í 2002. Január 24., Csütörtök N Y U G D í J A S 0 K 11. OLDAL Tisztújítás a szövetségben Az elnökség a kistérségi kulturális bemutatókról is tárgyalt fotó: láng Róbert A parlamenti képviselők megválasztása előtt a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének küldöttgyűlése is új elnökséget választ. A kedden tartott kibővített elnökségi ülésen az időpontról döntöttek, március utolsó hetében kerül sor a tisztújításra. A tanácskozáson pontosították a kistérségi egyesülések találkozóinak időpontját. Ezeken az összejöveteleken részt vesznek a már megválasztott jelölő- bizottság tajai és a települések klubvezetőinek javaslatát kérik a szövetség vezérkarának összetételére. Tegnap tartottak megbeszélést a Dráva-menti Egyesülés tagegyesületei, január 31-én Nagyatádon, február 7-én Hetesen, február 14-én Lengyeltótiban, február 27-én Kőröshegyen, március 5-én Balatonbogláron lesz hasonló tanácskozás. A kibővített elnökségi ülésen megtárgyalták a tavaszi kistérségi kulturális bemutatókkal kapcsolatos tennivalókat is. A szövetség februárban és márciusban javasolja a szemlék megrendezését, mert az országgyűlési választások miatt már csak április legvégén kerülhet rá sor. A tanácskozáson végül Kovács Lajos a Megyei Idősügyi Tanács idei terveit ismertette, Stikel János vezető főtanácsos, a megyei önkormányzati hivatal referense pedig arról számolt .be, hogy az amerikaiak használt irodabútorokat ajánlottak fel nyugdíjasszervezeteknek. ■ Sokoldalú gondoskodás Tab Több mint 830 hatvan év feletti polgár él az 5151 lakosú északsomogyi kisvárosban, Tabon. Az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik gondoskodni róluk. Tavaly a különféle címen biztosított támogatás összege meghaladta a 13,4 millió forintot. A városházán számadatok mutattak. Ebből kitűnik, hogy az idős korúak járadékaként 284 ezer forintot fizettek ki, illetve az év végén - tízéves hagyomány már - a 90 éven felüli lakók összesen 74 ezer forint segélyben részesültek. 27-en részesültek átmeneti segélyben, ennek összege több mint 220 ezer forint volt. Negyven nyugdíjas részére 550 ezer forint értékű közgyógyellátási igazolványt adtak tó, míg a hatvan éven felüli mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 581 ezer forint volt. Temetési segélyt 21 idős kapott, mintegy 310 ezer forintot. Somogyi Kálmánná, az egészségügyi és szociális szolgálat gazdasági vezetője elmondta: az idő-. sek klubjának fenntartására tavaly 5 millió forintot költöttek, a szociális étkeztetés pedig - ezt mintegy harmincán kapják - 4,2 millió forintba került. A házi gondozásra fordított összeg is meghaladta a 2,3 milliót. A kisvárosban 1991 szeptembere óta működik az idősek klubja, a szolgáltatásokat tavaly 27- en vették igénybe rendszeresen.- Reggel nyolc és délután négy óra között tart nyitva a klub - mondta Pinczési Ferencné, a szociális szolgálat vezetője. - Erre az időre különféle programokat is szervezünk. A beszélgetések, kézi- munkázások mellett, társasjátékok, rádió és televízió is rendelkezésükre áll. Vannak különféle előadások, és a városban rendezett kiállításokat is megtekintjük. Hat-hét klubtagunk naponta igénybe veszi a fürdési lehetőséget is. A klubban rendszeresek a névnapi, születésnapi ünnepségek, havonta teadélutánt is szerveznek. A nagyobb ünnepeket szélesebb körben tartják: erre meghívják a művelődési központ nyugdíjas- klubjának tagjait és a bábony- megyeri nyugdíjas ismerősöket is. Ilyen ünnepség a farsang, a nőnap, az anyák napja, az idősek napja, illetve a karácsonyi ünnepség.- Ebben az évben is jó színvonalú ellátást kívánunk biztosítani klubtagjainknak - hangsúlyozta Pinczésiné. - Tervezzük, hogy egész napos budapesti kirándulásra is elmegyünk. KRUTEK JÓZSEF Emelés a nyugdíjaskosár adatai alapján A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ügyfélszolgálatát tavaly 21 ezer 715-en keresték fel. 18 ezer 972-en a kaposvári iroda, 2743-an pedig a vidéki fogadónapok munkatársainak segítségét vették igénybe..- Beigazolódott a vidéki fogadónapok létjogosultsága, ezt mutatja az ügyfélforgalom alakulása is - tudtuk meg Horváth Zsuzsannától, a nyugellátási főosztály helyettes vezetőjétől. - A megye hét városában, Siófokon, Balatonföld- váron, Tabon, Marcaliban, Nagyatádon, Barcson és Csurgón már megszokták, hogy a hónap elején egy napon ott várják az ügyfeleket munkatársaink, élnek is az alkalommal. Nyár óta Kaposváron minden hétfőn este 6-ig meghosszabbított ügyeletet tart irodánk, hogy ügyfeleinknek ne kelljen a munkahelyüket otthagyniuk, tapasztalatunk szerint elég kevesen tudnak erről a lehetőségről, mindössze 21-en vették igénybe. Legtöbben a szolgálati idő és a nyugellátás megállapítása ügyében keresik fel igazgatóságunkat.- A nyugdíjkorhatár 62 év, ám lehetőség van előrehozott öregségi nyugdíj igénylésére. 2002- ben kik jogosultak erre a kedvezményre?- A törvény a korhatár tekintetében különbséget tesz a férfiak és a nők között. Idén az 1940-ben született férfiak mehetnek öregségi nyugdíjba akkor, ha megvan egy másik feltétel is: húsz év szolgálati idő után teljes, tizenöt év után résznyugdíjra jogosultak. Csökkentés nélküli, előrehozott öregségi nyugdíjat igényelhetnek az 1942-ben született férfiak, abban az esetben, ha harmincnyolc évi szolgálati idővel rendelkeznek. Csökkentett, előrehozott öregségi nyugdíj megállapítását kérheti az, aki legalább harminchárom év szolgálati időt tud igazolni. Utóbbi esetben azonban számolni kell azzal, hogy a korhatár betöltése után nem kérhető új megállapítás, nyugdíjuk összege végleges, csak az évi emelések módosítják.- Beszéljünk a hölgyekről.- A nők esetében kissé bonyolultabb a helyzet. Az 1943-ban született nők már tavaly betöltötték a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, az 58. életévüket, az 1944-ben születettek korhatára azonban már 59 év, így ők csak jövőre kérhetik öregségi nyugdíjuk megállapítását. Előrehozott öregségi nyugdíjra mehetnek az HORVÁTH ZSUZSANNA 1946-ban születettek, ha harminc- nyolc év szolgálati idővel rendelkeznek. Legalább harminchárom év szolgálati idővel a nők is a csökkentetett összegű, előrehozott öregségi nyugdíjra tarthatnak igényt.- A gyermekek után milyen kedvezményre jogosultak?- Akinek gyermeke született, vagy háztartásában tíz éven át gyermeket nevelt, és az előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idejéből három évnél kevesebb hiányzik, esetükben gyermekenként egy-egy év, legfeljebb azonban három év gyermekkedvezmény vehető figyelembe. Az 1946-ban született nők élhetnek utoljára ezzel a lehetőséggel.- A már nyugdíjukat élvezőkre vonatkozóan vannak-e jogszabályváltozások?- Egy jelentős törvényi változás történt, ez a nyugdíjemeléssel kapcsolatos. A novemberi kiegészítő korrekció kiszámításánál ezentúl nem a teljes népességre vonatkozó inflációs adatokat, hanem a nyugdíjasok fogyasztói kosarában bekövetkezett áremelkedést kell majd figyelembe venni. Ez azt hiszem, kedvező hír a nyugdíjasoknak. ________________________■ If jú házasok az otthonban Amikor a megindító zene felhangzik és a házasságkötő terembe lép a menyasszony és a vőlegény, rendszerint pityereg a meghatottságtól az egész násznép. Nem volt ez másként a nagyatádi Naplemente idősek otthonában tartott esküvőn sem, ahol az sem számított rendhagyónak, hogy az ara halványzöld ruhát viselt és elmaradt a fátyol. De aligha nevezhető mindennapinak, hogy a boldog pár mindegyike betöltötte a nyolcvankettedik évét. Sallai István és újdonsült felesége szívszorító története mindenkinek azt bizonyítja: párra lelni és szeretni sohasem késő. Nagyatád A feleség korát meghazudtoló Az anyakönyvvezető frissességgel tessékel beljebb a szobányi közös otthonba, a férj pedig háziasán készíti a gőzölgő kávét. Pár hete ifjú házasnak számítanak az öregek otthonában, ahol ugyancsak ritka virág a szerelem. Hogy itt mégis tóvirágzott, azon talán legjobban az érintettek lepődtek meg...- Sosem gondoltam volna, hogy ez éppen velem esik meg - kezdi a történet mesélését Sallai Istvánné Juli néni. - Azóta lakom az otthonban, amióta megnyílt. Nem volt muszáj beköltözni, mert saját lakásunk van a városban, de nem akartam terhelni a gyerekeimet. A család is közel van, és kényelmesebb így. Rinyabesenyőben születtem 1920-ban, de 52 évig a Szovjetunióban éltem, haza se jöhettem. A férjem utóén szénbányász volt, négy gyerekünk született. Amikor megözvegyültem 1972-ben, hazalátogattam a faluba, még élt az egyik unokatestvérem. Mindig hazavágytam, s négy év múlva sikerült is végleg visszatérni. A gyerekeim közül három idetelepült, csak a fiam családja él még Ukrajnában. Itt az otthonban csendesen telt az élet, aztán megjelent István, s minden megváltozott.- Akkor már én is egy éve özvegy voltam, 56 évet éltem le szeretetben, boldogságban a feleséelé vonul a násznép, élen az ifjú pár gemmel - vette át a szót Sallai István. - Nem is reméltem, hogy lesz még kivel megosztani az életemet. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet találkozunk, beszélgetünk, és amikor csak tehetem, átszököm a szobatársaktól. Kerestem a társaságát, máshogy nem is volt jó. Végül rendszeres találkozásaink színhelyén, a hűtőszekrény mellett dadogva megkértem a kezét... Pista bácsi csak azt bánja, hogy a kor nyomot hagyott az egészségén. Régen szeretett horgászni, meg utazni, és most is szívesen vinné tórán- dulni fáradhatatlan és fürge társát. De a napok mégis szebbek együtt, s a család és az unokák öröme is közös immár. Juli néni szerint az otthonban sokan elhagyják magukat, még a fiatalabbak is. Pedig az ő történetük is példa arra, hogy mindig van miért és kiért élni, hogy nyolcvan év felett is lehet új életet tervezni. Ók maguk most egy nagyobb és tágasabb közös otthonra vágynak a kicsiny szobácska helyett. A tervek szerint jövőre épül fel az idősek apartmanháza, ahol egy kis garzon rájuk vár. Mert közös tervük, vágyuk és életerejük van még elég, kitart egészen az ezüstlakodalomig... ________ b.m. __________Hírek__________ RÉGIÓS TANÁCSKOZÁS. Ma j Pécsen tartanak megbeszélést | Baranya, Somogy és Tolna nyugdíjasszövetségeinek vezetői. A három dél-dunántúli megye idei közös programjairól állapodnak meg a találkozón. JÓZSEF ATTILÁRÓL. A Nyug díjasok Kaposvári Egyesületének következő klubösszejövetelén - az előre kiadott tavaszi programtól eltérően - dr. Sipos | Csaba, a megyei könyvtár főmunkatársa József Attila költészetéről tart előadást. Az irodalmi délután a Szent Imre utcai pártok háza félemeleti nagytermében 28-án, hétfőn délután 2 órakor kezdődik. ELNÖKSÉGI ÜLÉS. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöksége hétfőn ülést tart, amelyen idei feladattervüket készítik el. Meghatározzák az országgyű- I lési választásokkal kapcsolatos tennivalókat és saját vezérkaruk megújítására is felkészülnek, idén ugyanis új elnökséget vá- | laszt az országos szövetség. ÚJ EGYESÜLET Ma óévbú csúztató, újévköszöntő összejö- J vetelt tartanak a taszári nyugdí- | jasok. A találkozó elsőrendű célja azonban a taszári nyugdíjasok egyesületének megalakítása. POLGÁRI KLUB. Februárban két találkozót is rendez a Kaposvári Polgári Nyugdíjas Klub. 12- én dr. Magyar Kálmán régész, történész Emberi sorsok Ma- L gyarországon 1945 és 1956 között című előadását hallgathatják meg, 15-én farsangi összejövetelt tartanak. ■ OLDALSZERKESZTŐ: KATONA CSONGOR A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Zalaegerszegi Képzési Központ felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre, nappali tagozatra, főiskolai szintű gépészmérnök szakra zalaegerszegi székhelyen (3 éves, 50 államilag finanszírozott hely, gyártástechnológia és informatika szakirányú alapképzés). A zalaegerszegi képzésre a „B" lap 11. pontjánál kell jelentkezni. További információ:- 2202-es felvételi tájékoztató (232-233. oldal),- egyetem: http://www.bme.hu , sziarki@gepesz-dekani.edh.bme.hu . telefon: 463-1140, fax: 463-3540,- Zalaegerszeg: Balaicz Zoltán felsőoktatási ügyintéző ( bala-zoli@freemail.hu . tel.: 92/502-190, 30/9398478). A méltányossági segélykérelem feltételei Több mint ezer nehéz helyzetbe került somogyi kapott tavaly a Megyei Egészségbiztosítási Pénztártól átlagban tízezer forint összegű egyszeri méltányossági segélyt. A 2001-es adatokról és az idei lehetőségekről Tihanyi Péter osztályvezető tájékoztatta lapunkat.- Ezernyolcvanhét kérelmet tudtunk teljesítem a beérkezett 1416- ból - pontosította a számokat Tihanyi Péter -, kétszáznegyvenhét beadványt az előírt feltételek hiánya miatt kellett elutasítanunk, tizenhét iratot más, illetékes szervezethez továbbítottunk, a külön- bözetet a még folyamatban levő ügyek adják. Egy igénylőre átlagosan 10 ezer 212 forint segély jutott az összesen 11 millió 100 ezer forintból. A megítélt legkisebb segélyösszeg ötezer, a legnagyobb ötvenezer forint volt.- Miért nem teljesítettek közel kétszázötven kérelmet?- Legtöbb esetben azért, mert az igénylő egy éven belül már részesült segélyben. De voltak hiányos adatokkal érkezett kérelmek, ilyenkor kérjük a hiány pótlását, s ha ezt nem teljesítik, el kell utasítanunk a kérelmet. Más esetben a gyógyszerköltség nem érte el a havi jövedelem tíz százalékát. Általában ezek voltak az elutasítás indokai.- Idén mennyi pénz van ilyen célra?- Még csak az első fél évi keretet kaptuk meg, ez szinte azonos a tavalyival.- Az igénylés feltételei is azonosak?- Az egyszeri méltányossági segély célja változatlan, azoknak a biztosítottaknak a gondját igyekszik orvosolni, akik egészségi állapotuk romlása miatt kerülnek nehéz anyagi helyzetbe és sorsukat csak ezen az úton lehetséges javítani. Nemcsak nyugdíjasok élhetnek ezzel a le- hetőséggel, minden biztosított kérheti, természetesen a feltételek megléte esetén.- A tavalyi nyomtatványok használhatók?- Idén új nyomtatványon lehet a kérelmet benyújtani és mellékelni kell hozzá egy írásos indoklást és a jövedelmet igazoló iratokat, nyugdíjasoknak a nyugdíj- szelvényt. Az adatlap egyik rovatát a háziorvos tölti ki, amelyben a kérelmező betegségét, gyógyszerszükségletét és gyógyszer- költségét igazolja. Nem kaphat segélyt az, akinek a nyugdíja meghaladja a nyugdíjminimum kétszeresét, vagyis 40 ezer 200 forintot, egyedülálló esetében ez az összeghatár a nyugdíjminimum két és félszerese, vagyis 50 ezer 250 forint. Indokolt kérelemre idén a legkisebb segélyösszeg tízezer forint. Az igénylés feltételeiben változás, hogy a havi gyógyszerköltségnek el kell érnie a jövedelem vagy nyugdíj tizenöt százalékát a tavalyi tíz százalék helyett. A gondok megoldásának ez a lehetősége továbbra is évenként egyszer vehető igénybe. Ha már erről beszélünk, feltétlenül meg kell említenem, hogy tavaly legalább egy tucat köszönőlevelet kaptunk azoktól, akiken segíteni tudtunk. Mi nem várunk hálát, mert a kötelességünket teljesítjük, de ezeket a leveleket tagadhatatlanul jó érzéssel fogadtuk - fejezte be tájékoztatóját Tihanyi Péter, a MEP osztályvezetője. ■