Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-03 / 2. szám
11111 2002. Január 3., csütörtök KÉK T Ü K Ö R 7. OLDAL Egy hónap hosszabbítás Budapest Harminc nappal meghosszabbította a feljelentés-kiegészítést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Posta Rt. Defend Kft.-ben történő tulajdonszerzése kapcsán benyújtott feljelentés ügyében, mert a rendőrség a következő egy hónapban szakértőket hallgat meg. Juhász Ferenc és Molnár Gyula szocialista országgyűlési képviselők tavaly november 27-én tettek feljelentést a BRFK-n ismeretlen tettes ellen a Magyar Posta Rt. Defend Kft.-ben történő tulajdonszerzése miatt. Molnár Gyula és Juhász Ferenc szerint a posta vezetősége tavaly szeptember óta rendszeresen nyújtott a cégnek tulajdonosi kölcsönöket, s ezzel több százmillió forintos kárt okozott a postának. A képviselők szerint a Defend segítése az adófizetők pénzét, illetve a nemzeti vagyont is érinti, mivel a Magyar Posta Részvénytársaság 100 százalékban állami vállalat. Molnár Gyula egy korábbi nyilatkozatában elmondta: bűn- cselekménynek minősülhetnek a hitel- kihelyezéssel, valamint a tagi kölcsönnel kapcsolatos tevékenységek. Hozzátette: a Defend Kft. működésével kapcsolatos tulajdonosi lépések nem voltak elég körültekintőek, mivel dokumentumok igazolják, hogy a többségi tulajdonosok tisztában voltak a kft. valódi állapotával, de nem tették meg a szükséges lépéseket. A feljelentésben leírtak szerint a különböző kölcsönök a postának félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak. A szocialista képviselők beadványa szerint ez különösen nagy, vagy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújaként minősíthető. P. A. Halált hozó palackozó Budapest Halálos baleset történt a Margitszigeti kristályvíz palackozó- üzemében - tájékoztatta lapunkat Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. A gépsort tisztító fiatalember életét vesztette, amikor a berendezés - eddig tisztázatlan körülmények között - működésbe lépett, majd az alkatrészek közé rántotta a munkáját végző férfit. Molnár Péter elmondta: a gép elsőként a huszonöt éves dolgozó kezét csavarta ki, majd beszorította a testét. A helyszínre érkező mentőorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A holttestet a tűzoltók szabadították ki a gépsor alkatrészei közül.- Nem valószínű, hogy a technikai berendezések műszaki hibája okozta a szerencsétlen balesetet, ugyanis a gépeket naponta ellenőrizzük - közölte Barta Zsolt, az ásványvizet gyártó cég PR vezetője. Hozzátette, az üzem hatvanéves működése során eddig még nem történt halálos baleset, sőt az elmúlt években súlyosabb sérülés sem volt. Barta elképzelhetőnek tartja, hogy a fiatalember nem az előírásoknak megfelelően végezte munkáját. Ezt azzal indokolta, hogy a legmodernebb technikai és biztonsági követelményekkel rendelkező gépeiket három műszakban, a folyamatos működtetéssel párhuzamosan ellenőrzik, így a szabályzat betartásával nem fordulhatott volna elő hasonló eset. Amennyiben kiderülne, hogy mégis a cég hibázott, akkor természetesen vállalják a felelősséget A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. ______________ned Tö bbet szeretne? Megadjuk! Ha keretes hirdetését január 31-ig háromszor megjelenteti a Somogyi Hírlapban, akkor csak kettőt fizet, a harmadikat ingyen adjuk! * a számlákon mindhárom hirdetésre 33,3% kedvezményt szerepeltetünk! #• Tel.: 82/528-158, > 82/528-106 jp ^ 150 ezren olvassák! Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Zsákutcában, vakvágányon A türelmi zóna kötelező, a prostituáltak mégsem dolgozhatnak Az utóbbi hónapok egyik legtöbb embert foglalkoztató problémája az, hol kínálhatják magukat a prostituáltak. A türelmi zóna ellen tiltakoznak a lakók, a zónáért tüntetnek a prostituáltak. Megegyezés híján a „zóna” továbbra sem létezik. A budapesti kéjhölgyek úgy döntöttek, januártól a Rózsadombon dolgoznak, mondván: nekik is élniük kell valamiből. Az ügyről Borai Ákos ezredest, a Belügyminisztérium főosztályvezető helyettesét kérdeztük. Budapest- Törvény írja elő a türelmi zónák kijelölését, ám az érintett települések vezetőinek zöme még mindig nem jelölte ki az övezetet. Mi ennek az oka?- Ahhoz, hogy a prostik ne lepjék el a belvárost, türelmi zónát kell kijelölni. Több önkormányzat megpróbált kijelölni ilyen övezetet, a határozat ellen azonban vagy a lakók vagy a prostituáltak tiltakoztak.- Hogyan lehetne áthidalni ezt a problémát?- Az önkormányzatok nem akarják megérteni, hogy olyan helyen kell kijelölni a zónákat, ahol a lányok meg is maradnak. Miskolcon például a csatorna partján, a tócsák között ugráltak a prostituáltak, az üzlet lebonyolítására pedig a mocsárban nem igazán nyílik lehetőségük. Ez sem a prostiknak, sem a kliensnek, sem a városnak nem jó.- Hogyan kellene kiválasztani a legalkalmasabb területet? Épeszű ember aligha gondolhatja azt, hogy a térképen ceruzával kellene kijelölni a türelmi zónát, lehetőleg lakatlan területen. A kijelölt területen azonban meg kell teremteni a megfelelő infrastrukturális feltételeket. Akkor, de csakis akkor jelenik meg a szexipar, és a hozzá kapcsolódó szórakoztató és egyéb vállalkozások sora.- A paragrafus csak a tilalmi zóna létesítését írja elő.- Ez természetes, hiszen az önkormányzat feladata az, hogy a jogszabályt a helyzetnek és a körülményeknek megfelelően hajtsa végre.- Sok polgármester véleménye az, hogy a törvény végrehajthatatlan.- Egy régi mondás szerint nem akarásnak nyögés a vége. A siófoki polgármester szerint például a városban nincs tömeges prostitúció. Ismétlem, Siófokon! Szerintem sehol a világon A lányok az utak mellé kényszerülnek nem a szerint határozzák meg a prostitúció nagyságát, hogy miként aránylik az örömlányok száma a település lakónak számához. Egy másik polgármester - a nevét hadd ne mondjam - ugyanakkor azt mondta: akkor lesz majd náluk zóna, ha annyi prosti lesz, hogy nádvágóval kell rendet vágni köztük.- Nem volna jobb visszatérni a „nyilvánosházas" rendszerre?- A bordélyház is a földön van. És az nem zóna? De hol akarnak nyilvános házat építeni? Ott nem tiltakoznak majd a polgárok? Mert az a „ház” is megteremti maga körül a bordélyhoz illő szórakozóhelyet, büfét - és már ki is épült a vigalmi negyed.- Mi a helyzet ma, hogyan dolgoznak a lányok?- Az országutak, valamint a városokba vezető főútvonalak mentén kamionosokra, autósokra vadásznak. Általában együtt dolgoznak a szo- báztatókkal, de vannak, akik hárman-négyen összefogva lakást bérelnek a városban és - elkerülve a tiltott területeket - szabadon tevékenykednek. Ez még csak nem is támadható. És ekkor felmerül a kérdés: lehet, hogy az önkormányzatoknak is némi anyagi áldozatot kellene hozni ahhoz, hogy megoldják ezt a problémát. KOOS TAMAS Rács mögött a lányok „börtönőre” Egész kis háremet tartott fogva a kecskeméti és a szolnoki éjszakai élet „Csikán” becenevű nagymenője, amikor szilveszterkor rátört a kommandó. Kecskemét A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon egy kétségbeesett tizennyolc éves lány várt segítségre. A fiatal hölgy védelmet kért a nyomozóktól. Elmondta, hogy egy autós segítségével Kecskemétről szökött, ahol egy férfi több lánnyal együtt fogva tartotta. A házat kigyúrt fegyveresek őrzik. A szerencsétlen lányokat reggelenként kiszállítják a város széli főutakra, ahol prostituáltként kell dolgozniuk. Az egész napi kéjelgés után a bevételüknek több mint felét elveszik tőlük. A nő vallomása szerint K. György 250 ezer forintért vásárolta meg őt december elején. A békési rendőrök értesítették a kecskemétieket, majd azonosították az alkalmi lánybörtönt a város egyik csendes, kertvárosi részén. Á Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság beavatkozó alosztálya szilveszter napján tört rá a házra, ahol fegyveres őrök nem voltak, csak öt megszeppent fiatal lány, és „gazdájuk”: K. György. A férfi azt állította, hogy ártatlan, de a lányok tanúként való meghallgatása során kiderült, hogy a Csikán őket is két-háromszázezer forint közötti összegekért vásárolta, és mind- annyiuknak prostituáltként kellett dolgozniuk. A negyvenegy éves szolnoki K. Györgyöt, emberkereskedelem, és személyi szabadság korlátozásának alapos gyanúja miatt vették őrizetbe. RAJNAI ATTILA A Somogyi Hírlap KALENDÁRIUMA ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig VIZSGÁLAT. A rendőrség tegnap megkezdte annak az információnak az ellenőrzését, amely az egy évvel ezelőtt elhunyt énekes, Zámbó Imre halálával kapcsolatban jutott a birtokukba. Az ORFK illetékes osztálya még decemberben kérte át a Zámbó Jimmy halála ügyében indított államigazgatási eljárás során keletkezett aktáit. Az ORFK szóvivője elmondta, hogy az ügyben soron kívül ellenőrzik az operatív információt. Garamvölgyi László szerint várhatóan január közepén beszámolnak majd a vizsgálat eredményéről. Zámbó Jimmyt egy évvel ezelőtt, január 2-án hajnalban csepeli lakásán érte halálos fejlövés. A BRFK tavaly február elején zárta le a zenész halála ügyében indított állam- igazgatási eljárást, mert megállapították, hogy az énekes véletlen baleset során saját magát lőtte fejbe. CSEMPÉSZ. Bejelentés nélkül próbált műszaki cikkeket az országba hozni egy magyar férfi. A vámosok a hegyeshalmi határátkelőnél várakozó embernél 25 darab Nokia 6210 mobiltelefont, 1 Sony akkumulátort, 2 Sony memóriakártyát, egy ugyanilyen márkájú digitális fényképezőgépet, valamint 2 üveg Jim Beám whiskyt foglaltak le, a férfit pedig csempészés gyanúja miatt feljelentették. GYÚJTOGATÓ. Rágyújtotta a házát egy 65 éves asszonyra a rabló Mérán, mert nem talált elég pénzt. Az idős hölgy arra ébredt, hogy valaki járkál a lakásban. A betörő észrevette, hogy lelepleződött, s ütlegelni kezdte az asszonyt, miközben pénzt követelt. A nő némi készpénzt adott át támadójának, de az elégedetlen volt az összeggel. Ám az asszonynak nem volt több pénze, ezért a dühös rabló több ponton felgyújtotta a lakást, majd elmenekült. A szomszédok hallották meg az asszony segélykiáltásait, s értesítették a rendőröket és a tűzoltókat. REJTÉLYES HALÁL. Még mindig nem tudni, hogy mi okozta annak az 50 éves nőnek a halálát, akinek holttestére kedden reggel bukkantak rá egy égő házban Magyar- csanádon. A szomszédok riasztották a tűzoltókat, mert a mellettük lévő házból füst szivárgott. A szakemberek egy teljesen elszenesedett női holttestet találtak. Az asszony környezetében vércseppekre emlékeztető nyomok voltak. A nyomozók szerint nem zárható ki az 50 éves nő erőszakos halála, de erről biztosat csak a boncolást követően tudnak mondani. CSALÓK. A Szegedi Rendőr-főkapitányság magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2 férfi ellen. A 24 éves V. András és a 31 éves J. András a gyanú szerint hamis meghatalmazási szerződéssel akart eladni egy szegedi lakást 2 millió forintért. Az üzlet csak azért nem jött létre, mert a tarjánvárosi rendőrök még a dokumentum aláírás előtt tetten érték a férfiakat. Ráadásul a meghatalmazási szerződést nem a lakástulajdonos, hanem V. Gyöngyi írta alá. J. András és V. András azért akart sürgősen pénzhez jutni, hogy külföldre szökhessenek a rájuk váró jogerős börtönbüntetés elől. RABLÓK. Három férfi támadt kedd éjjel egy 76 asszonyra házának közelében Ózdon. A hölgyet bántalmazták, majd a nyitva hagyott lakásból elvitték az asszony televízióját némi alkohollal együtt. i Ne vegye meg, minden előfizetőnk | Jt liw | | 2002. évi Kalendáriumunkat, ha januárra előfizet I a Somogyi Hírlapra! |