Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-13 / Vasárnap Reggel, 2. szám
2002. JANUÁR 13. GAZDASÁG Húsbavágó váltás Humoristák mondták régebben, hogy mindig az a hús egészségtelen, amelynek éppen fölment az ára. Nos tény, hogy a magyar vásárlók még mindig igencsak árérzékenyek, így a húsfogyasztási szokások alakulását is leginkább ez határozza meg - bár vannak egyéb szempontok is. A baromfihús hazai diadalmenetéhez például kellett a külföldi szarvasmarhák BSE-kórja. ■ A rendszerváltás éveiben átlagosan több mint 40 kilogramm sertéshúst fogyasztottunk el fejenként - mára ez az érték a háromnegyedére csökkent. A mélypont 1998-ban volt, azóta lassú növekedés tapasztalható. Hegedűs Géza, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke szerint a visszaesés elsősorban az árdárgulásnak tudható be, az egészséges életmódra való átállás szerinte kevésbé befolyásolta a keresletet.- A megtisztított sertéscombban egy százaléknyi zsiradék található - jelentette ki az elnök, aki szerint 25 évnyi népszerűsítésre lesz szükség ahhoz, hogy a sertésfogyasztás ismét 40 kilogramm körüli legyen.- Két éve rendeztük meg az első húsfesztivált a BNV területén, az Agrár Marketing Centrummal közösen, azóta volt még egy hasonló rendezvényünk, s még továbbiakra lesz szükség, hogy átformálhassuk a lakosság fogyasztási szokásait. Nagy sláger mostanság a mangalica, melynek koleszterintartalma különösen kedvező. Ha a marhahús eladási adatait nézzük, még drasztikusabb a változás: tizenöt évvel ezelőtt még 9 kilogramm fogyott, mára ez az érték átlagosan maximum 4,5 kilogramm fejenként. Ám az emlékezetes BSE-kór idején még ennél is kevesebbet vásároltunk - jóllehet Magyarországon a prionfertőzés Hazánkban jelenleg évente és fejenként mindössze 3 kilogramm hal fogy, s ennek is 25-30 százaléka karácsonykor kerül az asztalra. Az utóbbi egy-két év folyószennyeződései is jelentősen visszavetették a hazai halfogyasztást. Ezt a mennyiséget szeretné belátható időn belül 6-7 kilogrammra növelni a Haltermelők Országos Szövetsége. Elhatározták, hogy az idei esztendőt a „hal évének” nyilvánítják, s átfogó marketingprogramot indítanak a halhús népszerűsítéséért. A kampányra mintegy 120 millió forintot szánnak. HAMBURGEREK HARCA ■ Új gyorsétteremlánc tűnhet fel a közeljövőben - az amerikai Hardee's Food Inc. -, s már keresi a partnereket a színre lépéshez. A cég az Amerikai Kereskedelmi Irodán keresztül olyan magyar, vagya magyar piacot ismerő e- gyüttműködő- ket . keres, akik a fran- chise-jogo- kat átvéve maguk birtokolnák és üzemeltetnék az éttermeket. A Hardee's a hírek szerint nem kíván tulajdont szerezni ezekben az egységekben. Az új étteremlánc megjelenése állítólag nincs összefüggésben a belga Quick nemrég történt kivonulásával a magyar piacról, viszont érdekes a lépés, ha tudjuk: a Pizza Hűt étteremlánc ebben az évben négy éttermét zárta be a csökkenő forgalomra hivatkozva. nem okozott problémát. Annál többet profitált a betegség híréből a hazai baromfiipar: a szárnyashús fogyasztása utolérte, sőt le is hagyta a sertéshúsét. A szárnyasok piacán még mindig a csirke vezet 70 százalékos aránnyal, ezt követi a pulyka 20 százalékos részesedéssel, a maradék pedig a liba és a kacsa. Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója szerint a marhahús helyett a legtöbben a pulykát választották.- Stratégiai célunk, hogy a baromfi továbbra is a legolcsóbb hús legyen - jelentette ki. Az utóbbi tíz évben a szárnyashús fogyasztói árnövekedése 3,4-szeres volt, azaz az infláció felét sem érte el. 1990-ben egy kilogramm bontott csirke 128 forint volt, jelenleg 426-460 forint. A kenyérnél ugyanez a szorzó több, mint hatszoros. Magyarország egyébként mindig is élen járt a baromfifogyasztásban, ami nem csoda: Nyugaton a baromfinak csupán a mellehúsát tartják értékesnek, míg nálunk a comb és a szárny is kedvelt. Ráadásul külföldön egy csirkét 36 nap alatt „turbóznak” fel, míg nálunk , ennél több idő jut a nevelésre - ez a különbség az ízben is megmutatkozik. így ha a fagyasztott áruk piacán nem is, de a friss szárnyahús kategóriában vannak még kiaknázatlan lehetőségeink a külpiacon is, hiszen - mint azt a termék- tanács igazgatója mondta - a magyar csirke íz tekintetében olyan, mint „az autók között a Mercedes”. D. T. Postázzák az adóbevallási íveket ■ Az adóhivatal megkezdte a tavalyi évre vonatkozó jövedelemadó bevalláshoz szükséges nyomtatványok postázását. Január végéig mintegy 2,4 millió bevallásra kötelezettnek küldik el az íveket. Ez azokat érinti, akik tavaly nem munkáltatójukon keresztül nyújtották be bevallásukat, illetve adóelőleget fizettek be. Jó tudni: a bevallási kötelezettség alól nem mentesít, ha valaki nem kapja meg a nyomtatványt, ahhoz ugyanis ingyenesen hozzá lehet jutni a hivatal kirendeltségein. A bevallásra kötelezetteknek január 15- éig kell nyilatkozniuk munkáltatójuk felé, hogy bevallásukat saját maguk készítik el, vagy kérik a munkáltató adóelszámolását. Az egyéni vállalkozóknak, az áfafizetésre kötelezett adóalanyoknak, illetve azoknak, akiknek a költségvetés felé kötelezettségük van, február 15-éig kell bevallásukat benyújtaniuk, a többieknek 2002. március 20. a határidő. Az elmúlt évhez képest a törvényi kötelezettségek miatt ismét változnak a bevallási ívek, így például az egészségbiztosítási járulék felső határának megszűntével ezen a címen már nincs visszaigénylési lehetőség. Ugyanakkor megjelent a lakásvásárláshoz, illetve jelentősebb bővítéshez felvett hitelintézeti kölcsönök után járó adókedvezmény lehetősége. A magánszemélyeknek idén is lehetőségük van arra, hogy a nyugdíjjárulék felső határát meghaladóan levont járulékokat visszaigényeljék. Tavaly a legtöbb hibát az okozta az adóbevallásokban, hogy nem töltötték ki a tévékészülék üzemeltetéséről szóló nyilatkozatot, illetve rosszul vették igénybe az adójóváírást. Nem mentesít a kötelezettség alól a nyomtatvány hiánya INGATLAN Átszabott lakások Ha egy ház elkészül, a tulajdonosok többsége „átveszi a hatalmat”, azaz úgy rendezi be, ahogy azt a saját ízlése diktálja. Amivel nincs is semmi baj, csak hát sokan nem tudják azt, hogy mit nem tudnak - azaz elképzeléseik vannak a belső tér kialakításáról, a kivitelezéshez szükséges praktikáknak azonban már nincsenek birtokában. ■ Ha a lakásbelső átformálása kerül szóba, sokan már a fogalmak értelmezésénél megrekednek, nem tudván, hogy mi is a különbség a belsőépítészet és a lakberendezés között. Szakmai körökben ezt úgy értelmezik, hogy míg a belsőépítész kreatív módon a semmiből hoz létre egységes hangulatú, stílusú tereket, addig a belsőépítész egy, már létező eszköztár segítségével teremt új esztétikai egységet. Kissé nyersebben egy belsőépítész ezt úgy fogalmazta meg, hogy míg ők alkotó módon, már-már művészi eszközökkel dolgoznak, addig „a lakberendező katalógusból válogat”. Magyarországon magánmegrendelők ritkán alkalmaznak belsőépítészt, mivel vékony az a réteg, amely ezt meg tudná fizetni. Dr. Pesthy Imre, a kizárólag kivitelezéssel foglalkozó Patella Belső- építészeti és Faipari Kft. ügyvezetője szerint évente csupán egy-két magánlakással kell foglalkozniuk - igaz, ezek több tízmilliós munkák.- Volt már olyan megrendelőnk, aki angol stílusú kártyaszobát kért tőlünk kandallóval. Ezek az ügyfelek általában a legnagyobb magyar bankok, illetve multinacionális cégek vezetői. Ezeknek az embereknek nem számít a pénz, ám a belsőépítészettel foglalkozó vállalkozások mégsem belőlük, hanem a nagyobb projektekből élnek, mint például egyegy bank fiókjainak egységes arculatteremtése, vagy bevásárlóközpont kialakítása. Az átlagembernek éppen inkább lakberendezőre lehet szüksége. Ahhoz, hogy egy szakember megmondja, hová kerüljön az ágy, melyik falat vegyék ki, nem szükséges belsőépítészt hívni.- Tévedés azt hinni, hogy egy lakberendező alkalmazása kidobott pénz - állítja Czeglédi Kovács István, az Imágó Lakberendező Stúdió tervezője. Sőt: éppen hogy spórolni lehet, ha szakemberre hallgatunk. Hiszen nem kell semminek utánajárni, a megbízott cég kapcsolatai révén mindenből a legkedvezőbb árú terméket szállítja. Nemrég például egy új családi házat rendeztünk be, s kiderült, hogy néhány ajtó egyszerűen felesleges. Ezzel több százezer forintot takarítottunk meg a megbízónak, aki bizony megvette volna a nyílászárókat. S hogy milyen lakberendezési trendek érvényesülnek mostanság? Nos, divat a mediterrán stílus, színekben pedig a bükk, a cseresznye és a kék a menő. Háttérbe szorultak a pasztellszínek, inkább az erőteljesebb árnyalatú falak dominálnak. Feltűnő az is, hogy sokan az utóbbi időben „kiemelten” kezelik a fürdőszobát, többet áldoznak rá, mint régebben. Ami pedig a funkcionális kihívásokat illeti: a leggyakoribb feladat a régi, egybenyíló szobájú polgári lakások átalakítása a mai életvezetési igények alapján, de a panellakások egyenlégkörét is sokan szeretnék megtörni. Persze úgy is kialakulhat valami jó, ha nincs a közelben szakember - állítja Zombori Zsolt, az Európa Stúdió Kft. vezető tervezője. Sok ember ugyanis örömét leli a lakás berendezésében, s ezt a kedvtelést nem szabad tőlük elvenni - még akkor sem, ha adott esetben egy szakembernek jobb ötletei lennének. Mint mondta, főleg a feleségek szeretik ily módon kiélni a kreativitásukat... HÍREK Támogatás minőségi juhtejre ■ Összesen 60 millió forint támogatásra pályázhatnak az idén az első osztályú juhtejet termelők, a literenkénti támogatás 30 forint. A pályázatot az - FVM Agrárrendtartási hivatala 2 millió liter hazai termelésű első osztályú juhtej megvételére hirdette § meg. A felvásárlóknak 145 forint plusz áfás árat kell I fizetniük literenként az első osztályúnak minősített juhtej után, valamint terméktanácsi tagsággal is ren- delkezniük kell. A pályázatokat 2002. február 5-éig várják az FVM Agrárrendtartási Hivatalába. Ki kicsoda a gazdaságban ■ A gazdasági élet gyorsan változó világában csupán pillanatfelvétel, ám mint ilyen, roppant hasznos az § a kötet, amely a napokban Ki kicsoda a magyar gazdasági életben címmel jelent meg a Humexim kiadó gondozásában. A kötetben megtalálható f mindazok életrajza, pályaleírása, akik jelentős befolyást gyakorolnak a gazdasági életre. A szerkesztők koncepciója az volt, hogy haszonnal forgatható kalauzt adjanak az olvasók kezébe a többnyire háttérben ténykedő gazdasági szakemberekről. Étkezési jegyek tízmilliárdért | ■ Elérte a tízmilliárd forintot a Ticket Restaurant által | 2001-ben kibocsátott étkezési jegyek és ajándék- utalványok értéke. Koszmovszky-Pellet Laurent, a | cég ügyvezető igazgatója elmondta: a forgalom a ta- valyi évhez viszonyítva 35 százalékkal nőtt, 8500 vállalat félmillió dolgozója mintegy 14 ezer helyen válthatja be utalványát hideg és meleg ételre, illetve a Top Prémium utalványokat ajándékra. A cég az idén újabb utalványok bevezetését is tervezi. Ikarus trolik Moszkva utcáin ■ Új, az orosz igények szerint kifejlesztett trolibusz mintapéldányát szállítja Moszkvába az Ikarusbus Rt. A C38-as típust Tusinóban szerelik majd össze. Idén a magyar vállalat mintegy 350 városi buszt kíván eladni, többségét a moszkvai önkormányzatnak, 31 millió dollár értékben. Az Ikarusbus kedvező pozícióját erősíti, hogy Oroszországban egyre kevésbé éri meg autóbuszt messzi földről importálni. Eltűnik a Carpathian Air ■ Végelszámolással megszűnik a Carpathian Air Transport Hungary Kft., amely 2001-ben a kelet-kö- zép-európai régió nagyvárosaiba indított menetrend szerinti járatokat. Tavaly ugyan még felröppent a hír, hogy a többségi tulajdonos Deutsche Balaton AG tízmillió forint értékben felújítja a cég géppark- ját, ám végül mégis a végelszámolás mellett döntőt- * tek. A megszüntetett légitársaságnak főleg a Veronába és Riminibe közlekedő járatai voltak népszerűek. | Kétmilliárdos fejlesztés Tokodon | ■ Csaknem kétmilliárd forintos beruházással kor- | szerűsítik a Tokodi Üveggyárat. A vállalat tíz évvel ezelőtt már csődbe jutott, s csupán 1996-ban kéz- j dett ismét működni - immár új tulajdonosokkal, akik a nyereséget eddig mindig visszaforgatták a termelésbe. A Tokodi Üveggyár ma a hazai üveg- § ipar egyik piacvezetője, s mivel Magyarországon jelenleg üveghiány van, sokat várnak a mostani fejlesztés kapacitásduplázó hatásától. LAKASINFO Már hiteleznek a lakáskasszák | ■ Tavaly csaknem kétszázezer új szerződést kötöttek a | lakástakarék-pénztárak, de mivel az állami támogatásra elkülönített 8,6 milliárd forintos alapból az első j tíz hónapban mindössze 5,1 milliárd forintot hasz- | náltak fel, az idei támogatás sem lesz több 5,5 milli- árdnál. A kasszák tavaly kezdték meg a hitelezést: j 13311 szerződésre 9,76 milliárd forintot utaltak, de J idén ez az összeg elérheti a százmilliárdot is. Árnövekedést vár a piac IS Az idén a háztartások egyötöde tervezi hitel felvéte- lét, a leggyakoribb indok a ház- és lakásfelújítás, lég- erősebb motivációs tényező pedig ház-, illetve lakás- vásárlás - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet által készített felmérésből. A megkérdezett háztartások mindössze 6 százaléka tervezi I egy éven belül lakóingatlan vásárlását vagy építését. A háztartások zöme továbbra is az ingatlanpiac élén- I külésével, az árak növekedésével számol. 32,5 milliárd bérlakásokra ■ Az állami támogatású bérlakásprogram keretében 2001-ben 32,5 milliárd forint támogatással 7027 bérlakás épült - jelentette be a Gazdasági Minisztérium. A támogatással 3530 szociális, 1938 költségelvű bérlakással, valamint 347 fiatalok részére épült garzonlakással, 427 nyugdíjas lakással és 755 idős otthoni lakóegységgel gyarapodnak az önkormányzatok, az egyházak. A tömb-rehabilitációs program során ösz- szesen 147 lakás korszerűsítése valósulhat meg.-Szóval ez lenne az az új lakberendezési koncepció...