Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-11 / 9. szám

mmm 2002. január n., péntek SZOLGA L T A T Á S IS. OLDAL „Küzdöttél sokat, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÓZSEF fonyódi (volt csurgói) lakos 73 éves korában, január 7-én elhunyt. Temetése január 12- én, 14 órakor lesz Csurgón a Nagyváthy utcai temetőben. Gyászoló szerettei T A Déryné Vándorszíntársulat mély fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy legrégebbi tagja: GIMESI JUDIT (Kisjutka) január 5-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Örökös tagunk emlékét megőrizzük. Köszönjük, hogy velünk voltál, Kisjutka „Ha el is mentem, itt maradt a léptem, Veletek vagyok titkon, észrevétlen..." *1* Fájó szívvel tudatjuk, hogy ~ HERNER KÁLMÁN tanító zselickislaki lakos 72 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Drága halot­tunkat január 15-én, 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti teme­tőben. Gyászoló család Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy községünk köztiszteletben álló polgára, HERNER KÁLMÁN tanító 72 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése január 15-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Zselickislak Önkormányzata Zselickislaki Baráti kör Zselickislaki Nyugdíjas Egyesület Zselickislaki Sportkör KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét minden rokönnak, ismerősnek, ba­rátnak, szomszédnak, aki szerettün- ket, KARNIS SÁNDORT utolsó útjára elkísérte. Köszönjük dr. Joós Mária háziorvosnak az áldo­zatos munkáját. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MARKHARD FERENCNÉ temetésén részt vettek, gyászunk­ban és fájdalmunkban osztoztak. Ágoston család t • .-c „Elfeledni Téged soha nem lehet, Mert Te voltál a jóság és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÜZESI ISTVÁN rinyaújlaki lakos 80. évében hosszú betegségben elhunyt. Temetése ja­nuár 12-én, 11 órakor lesz a rinyaújlaki temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik fájdal­munkban osztoznak. Gyászoló család . t Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS JÁNOS fonyódi lakos életének 66. évében csendesen elhunyt. Temetése január 12-én, a 13 órai gyászmisét követő­en 14 órakor lesz a fonyódi temető­ben. Gyászoló család ^KAWETRA WEBER HUNGARY Elektromos szerelési anyagokat gyártó és értékesítő kft. keres technológus-fejlesztő munkakörbe, lehetőleg felsőfokú végzettségű gépész és elektromos szakembereket. A német/angol nyelvtudás ill. az Autocad program ismerete előnyt jelent. Szakmai önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: Kawetra Kft. Kaposvár, 7401 Pf. 36. Bognár Gyula műsz. vezető A tabi félautomata téglagyár felvesz villanyszerelőt (erősáramú), targoncavezetőt, lakatost és segédmunkásokat. Jelentkezni személyesen a helyszínen: Tab, Kisfaludy u. 3. Telefon: 84/527-087 (60524) A fonyódi Vagyon- és Településgazdálkodási KHT felvesz magasépítő szakon végzett főiskolai vagy középiskolai végzettséggel rendelkező munkatársat. Jelentkezni: Sánta János ügyvezető igazgatónál Fonyód, Fő u. 19. Társaságunk Somogy megye területére keres ORVOSLÁTOGATÓ munkatársat. A munkakör betöltésére orvos, fogorvos vagy gyógyszerész végzettségű, jogosítvánnyal rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk. Jelentkezni szakmai önéletrajz megküldésével az alábbi címen lehet: EGIS Gyógyszergyár Rt., személyzeti és oktatási osztály, 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38., e-maii: hr2@egis.hu CMfiÖ ÍÖEÖi GoSElEŐ DíeB Hirdetésre szánt pénzének egyharmadát továbbra is megtakaríthatja, m mówméíj m hl a Somogyi Hírlap bán Jöjjön be hozzánk vagy telefonáljon: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158,528-168 Ne feledje! Minden hirdetését 150 ezren olvassák! Hétvégi ügyelet Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311-005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Péntek délután 17.00-től hétfő reggel 07.00-ig. Fogorvosi ügyelet: Szombat: 14.00-22.00-ig. Vasárnap: 14.00-22.00-ig. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mernye, tel: 82/557-008. Nagybajom, tel: 357-145. Kadarkút, Fő u, 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyó­gyintézet), Tel,: 82/377-055. Siófok, Semmelweis u. 1, Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Balatonföldvár, orvosi ügyelet: Szabadság tér 1. (rend.), tel: 340-113. Központi orvosi ügyelet: Fonyód, Szent István u, 27. tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8-12-ig Nagyatád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u, 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 135. Telefon: 463-178. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/525-204. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419, Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel: 471-135. Böhönyei körzetben: dr. András János Tapsony, Széchenyi tér 19. Tel.: 322-545. Segesd, Somogyszob Kaszó és hozzátartozó települések: dr. Marosi Ildikó Somogyszob, Zrínyi u. 3. Tel: 725-015. Andocs, Kisbárapáti, Karád, Nágocs, Törökkoppány és csatolt községeik: dr. Horváth Tamás Kisbárapáti, tel.: 575-010. Berzence-Somogyudvarhely: dr. Varga István, tel.: 546-030. Gyékényes és térsége: dr. Kondor Ilona Zákány, tel.: 735-310 és 06/60-490-105. Sürgősségi Fogamzásgátló Ambulancia (0-24 óráig): 06-60-55-66-66. Gyógyszertárak Állandó ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Kaposvár: „Korona” Kossuth tér 4. Tel.: 82/427-381. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Tab: „Arany Szarvas” Kossuth L. u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: „Fehér Holló” Rákóczi F. u. 12. Tel.: 85/330-440 (szabad és munkaszüneti napokon). Váltott ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Balatonlelle: „Mária” Móra Ferenc u. 2. Tel.: 856351-295. Barcs: „Megváltó” Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716, „Reménység" Széchenyi u, 33, Tel.: 82/463-102. Balatonföldvár: „Isteni Gondviselés” Petőfi S. u, 2. Tel,: 84/340-091. Balatonszemes: „Patientia” Szabadság u. 13. Tel.: 84/360-153. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi S. u. 102. Tel.: 84/540-020. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth L. u. 9. Tel.: 84/348- 733. Marcali: „Hársfa” Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286, „Napsugár” Rákóczi F. u. 6/12. Tel.: 85/310-065. Nagyatád: „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 24. Tel.: 82/351- 684, „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. Siófok: „Arany Kígyó” Semmelweis u. 1. Tel.: 84/519-180, „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595, „Kiüti” Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516, „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079, „Régi" Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Szabó Zsolt Kaposvár-Toponár, Kócsag u. 7. Tel.: 423-864 és 06/30/9695-654, dr. Horváth Aladár Bárdudvarnok tel.: 06/30/354-2632, dr. Matavovszky László Fonó, tel.: 376-217, dr. Solymosi Ferenc Juta, tel.: 311-060. Marcali kerület: dr. Geszti János Somogyvár, tel.: 340-096, dr. Révai László Marcali, Kaposvári u. 38/b. Tel.: 313447, dr. Benczik Vince Marcali, Berzsenyi u. 98. Tel.: 310-519, dr. Szilvássy Levente Balatonfenyves, tel: 06/20/9564-370. Nagyatádi kerület: dr. Nyemetz László Nagyatád, Petőfi u. 6. tel.: 352-015 és 06/30/9568-444, dr. Széli Csaba Barcs, Széchenyi u, 17. Tel.: 461-538 és 06/30/9895-539, dr. Mándó István Barcs, Kis u. 13. Tel.: 463-663 és 06/30/9571- 274, dr. Soós Gyula Csurgó, Petőfi u. 14. tel.: 471-260. Siófoki kerület: dr. Mészáros László Karád, tel.: 06/30/9720-503, dr. Mekis Gábor Siófok, Csokonai u. 2. tel.: 314- 757 és 06/30/9271-459, dr. Cseplits István Nágocs, tel.: 372-657. Az ügyelet 12-én reggel 8 órától 14-én reggel 8 óráig tart. Hatósági és piaci ügyeletes a kerületeknél első helyen megnevezett állatorvos. Kisállat-rendelői ügyelet: dr.Benda Tibor Kaposvár, Tókaji u. 19. Tel,: 310-757. A kaposvári állatkórház szombaton délelőtt 10-12 óra között tart nyitva. ___________________________________________■ 20 02. JANUÁR 11.. PÉNTEK - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 5.50 Jó reggelt, Ma- ; gyarország! Benne: Fa­luvilág 9.00 Sonadoras :l - Szerelmes álmodo­zók 9.45 Rosalinda 10.10 AUT0EXP0 2001 ■ 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok ; 11.45 Riviéra 12.20 í Csapodár csalogány i 12.50 A dadus 13.15 ; Észak és Dél (5.) 14.50 < Gazdag ember, szegény ember 15.45 Kapcsol­tam 16.10 Sebzett szí­vek 16.35 Lucecita 17.05 Barátok és szerel­mek 17.30 Szeretni be- (indulásig 18.00 Aktív 18,30 Tények. Hírmű­sor 19.00 Fort Boyard - Az erőd Kalandjáték Műsorvezető: Demcsák Zsuzsa és Vlzy András 19.55 Jó barátok 20.25 Activity 21.10 Ágyúgolyófutam 3. - Tövig nyomd a pedált! (am. akcióvígj., 1989) 22.25 Dáridó Top 10 I 23.00 Jó estét, Magyar- ! ország! 0.15 Polip : (olasz maffiasorozat) 5 2.15 Aktív 2.45 Mi, ma­gyarok 3.05 Vers éjfél után RTL KLUB m1 in 2 6.30 Reggeli 9.00 Re­cept Klub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat - 220.) 9.50 Teleparti 10.40 Top j Shop 11.35 Delelő Ben­ne: Onnepnaptár 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó | 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show (9.) 14.25 | Jack és Jill (22.) 15.15 j Milagros (154.) 15.40 Csak egy szavadba ke-| rül! 15.45 Recept Klub [ 15.55 Híresek és gaz­dagok (346.) 16.20 Csak egy szavadba ke­rül! 16.25 Maria Merce­des (149-150.) 17.15 Üstökös Sztárkereső 17.20 Mónika Kibeszélő show 18.05 Találkozá­sok Sztármagazin 18.30 Híradó 18.55 Le­gyen ön Is milliomos! 19.25 Fókusz 19.50 Párlzs-Dakar rali 19.55 Barátok közt 20.25 El­veszve Afrikában 22.10 Párizs-Dakar rali 22.40 Igaz történetek Eltűnt . egy kisfiú (amerikai film, 1989 - 2/2.) 0.15 Hír­adó 0.35 Fókusz (ism.) 1.05 Divatklip 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell (87.) 9.05 Naprakész 11.05 Derült égből egy család (13/2.) Meztelen tények 12.00 Híradó 12.55 Téli olim­pia előtt,,. 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Zene­lánc Brahms: c-moll scherzo 14.00 „Száz vasutat, ezeret..." (6/1.) A kezdetek 14.30 For­matervezett élővilág (6/1.) Az evolúció rajz­asztalán 15.05 Évgyű­rűk 15,35 Váratlan uta­zás (91/10.) Malcolmés a baba 16.20 100 kép a 20: századból (100/5.) 1907 - Raszputyin és a Romanovok 16.30 Bu­dapest Saxophon Quartet 17.00 Forrás 17.30 A Black Rose vár titka (13/3.) Atitkok nyo­mában 18.00 Híradó 18.10 Esti mese 18.30 Ablak 19.30 Híradó 20.05 A fehér bölény 21.40 Gilbert Bécaud 22.00 Aktuális 22.20 Híradó 22.30 Téli olim­pia előtt... 22.35 Théma 22.50 A papa szolgálati útra ment 1.00 Kárpáti krónika Viasat3 14.20 Hazai pályán (ism.) 14.45 Starsky és Hutch (ism.) 15.40 Hé, Ar- nold! (ism.) 16.05 Digimon (ism.) 16.30 Szerelmek Miamiban (ism.) 17.20 Hazai pályán (226.) 1745 T, J. Hooker (1.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (95.) Megszakadt lánc 19.35 Egy rém rendes család (ism.) 20.05 Játékosok klubja 22.00 Egy rém rendes család 22.25 Star Trek Satelit 700 Reggeli Mérleg 8.05 Aranyásók (10/5.) 9.05 Torna 9.10 Kék-tény (ism.) 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.05 Mit szól hozzá? (ism.) 14.05 Erdélyi kastély 15.30 Zajlik az élet (ism.) 1735 Torna 17.45 Mese 18.00 Egy nap a tengerparton 19.45 Hozam 20.00 Esti Mérleg 20.25 Sza­bad-tér 21,45 Pár-beszéd 22.00 „Kös­sön belém...” Havas Henrik műsora 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Kárpáti krónika 8.35 Pa­noráma 9.05 Emlék 10.00 Trópusi hőség (66/2.) 10.50 Zenelánc 11.Q5+1 Művészeti mű­sor 12.00 Topmodell (48.) 12.30 Szellők szárnyán... 13.00 Hír­adó 13.55 Sikkes 14.20 Magyar Ház 14.45 Akik soha nem tértek vissza 15.10 Naprakész 17,05 Iskola utca 18.00 TS 19.35 Esti mese 19.50 Théma 20.10 Híradó 20.40 Századunk Bo­kor Péter és Hanák Gá­bor filmje - 102. HBO 6.30 After Sex 8.05 Hallatjuk a hangunkat 9.40 Marlene 11.50 Naplemente 13.35 Álomherceg 15.10 Ujj­gyakorlat 15.25 Megle­pő túszdráma 1710 Jó barátoki 7.35 Álom Afri­káról 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Vörös sa­rok 22.00 Gyilkos láto­mások (am.thriller) 23.40 Kámaszútra Magyar ATV 5.50 Nap-kelte 15.40 Csúcs! 16.30 Agrárélet 17.00 Nap-nyugta 18.15 Rendkívüli kiadás 18.45 Alapozó 19.00 ATV-híradó 19.35 Ösz- szefüggések 20.00 Saj­tóklub 21.30 Bűntény 22.00 ATV-híradó 22.35 HQ 2002 DUNA TV 14.25 Országok, embe-; rek, kalandok 15.10 A Paradicsom őrei 15.55 i Vad sziklafalakon (12/10.) 16.25 A tudo­mány kincsesháza Ma- j gazin 16.55 Ötórai zene 1700 Kalendárium; 18.00 Híradó 18.30 Me sefilmek 19.00 Udvar­ház Az építkezés, lakás- kultúra és ingatlanpiac magazinja 19.30 A hol­nap világa (22/14.) 20.00 Hajtűkanyar 21.35 Olaszország nemzeti parkjai 21.45 Híradó 22.00 Vasisten gyermekei 23.20 Egye­dül 0.05 Hírek SPEKTRUM 15.20 Expedíció Dől póba 16.30 Az európai művészet nagy korsza- f kai (1.) A kései közép- ; kor 17.35 Az emberré : válás (2.) 18.30 Európa elzáródott ütőere 18.45 j Skandinávia vad világa :i (1.) 19.45 Nagyvárosok (7) 20.50 T-akták (2.) 21.45 Az utolsó nap (9-10.) 22.30 Talányok és megfejtések (1.) N. GEOGRAPHIC 16.00 Tengeri csoda 1700 Aszteroidák: halá­los találkozás 18.00 Vi-f toriázás Frízföldön 19.00 Hadikutyák 20.00 A cápa árnyéka 1. Cápaemberek 21.00 Testfestők 22.00 A mélység nyomozója 23.00 Soha ne add fel! Kapós Tv 08.00 Első szerelem 2. rész, ism. 08.30 Képújság 13.00 Szippancsok 2. rész, ism. 13.20 Képújság 15.00 Kimba 3. rész 15.30 Képújság 18.15 Pályaválasztás: Ka­tolikus Gimnázium 18.45 Kisfilm 18.55 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Já­ték 19.30 Kapós Sport 19.45 Pályaválasz­tás: Széchenyi és a Vendéglátó Szakképző, Kadarkút 20.15 Géniusz, ism. 20.30 Gyil­kos meteorok - hongkongi akciófilm 22.10 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Látó Ju­dittal és Schweigert Andrással. Hírek, időjá­rás, útinform, műsor- és programajánlók, lapszemle, netszemle, Kapós Sport 10.00 Kávéház Mixessel 14.00-18.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00-23.00 Flört Ma'0-val és Molival Kívánságműsor: Tele­fon: 424445, 424452, SMS 30/227-22- 22 18.00 Lelátó: Klíma-Vili - ZTE kosárlab­da mérkőzés 19.30 Kapós Sport 20.00 Já­tékok, Telefon Top 10, Lemezbörze plusz 23.05 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Baj Gabival 10.10 „Őszidő” 11.05 Gulyás Lóránt műsora 12.10 Pop pletykák 12.05 Kívánságműsor délben 13.00 Krónika 13.15 Útinform 13.30 DL Stúdió műsora 16.05 Computer magazin Horváth Tamással 17.00-19.00 Élő kívánságműsor. Telefon: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Sport 20.05 3x3 21.05 Buli One 23.00 Krónika ismétlés Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na mater- injem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku _________EUROSPORT______________________SPORT 1____________Joker Rádió Dombóvár 12 .30 Északi összetett sí vk, Olaszország 14.00 Biatlon-vk, Né­metország 15.00 Tenisz WTA, Ausztrália 17.30 Biatlon-vk, Né­metország 18.30 Török labdarúgókupa Antalyaspor- Fenerbahce Istambul 20.30 Nemzetközi spanyol labdarúgótorna 14.45 Jégkorong NHL, Detroít Red Wings - Vancouver Canucks \ (ism.) 16.45 Biliárd, Mosconi Kupa (ism.) 17.45 Jégkorong NHL, Philadelphia Flyers - New York Devils 19.45 NHL magazin 20.15 j Magyar Csapat, 4. rész 20.15 Mezeket fel! 21.45 Ökölvívás (ism.): Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! 10.00 Napközben 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom