Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-04 / 282. szám
6. OLDAL 2001. December 4., Kedd TENGŐD. Sürgőssé vált a polgármesteri hivatal felújítása. Az önkormányzat ezt önerőből csináltatta meg kétmillió forintért. Önerőből befejezték az óvoda étkezőjének a lambériázását is. Ezt a munkát Csicsmann Imre polgármester végezte, az egyik képviselő pedig védőlemezt készített a fatüzeléses kályhához, (fi) KOPPÁNY VÖLGYE. Huszonöt Tab környéki településen alakult volna meg a családsegítő szolgálat; a képviselő-testületek is megvitatták a támogatását. Ezt azonban már annyi település elutasította - anyagiak híján hogy szinte bizonyosra vehető: az idén nem kezdi meg a működését, (fi) BEDEGKÉR. Több pályázat sikerében is bízik az önkormányzat. Ilyen támogatással akarják felújítani a kéri falurésznek a templomát; tatarozására 200 ezer forintot terveznek a jövő évi költségvetésben. Pályáztak közhasznúak foglalkoztatására is. Most csak négy-öt embernek tudnak munkát adni, de ha a bérüket a támogatással kiegészíthetnék, akkor lenne feladatuk újabbaknak is a közterületeken, mivel a községben sok a munkanélküli. Most 35-en kapnak rendszeres szociális segélyt, (fi) Bezárták a kocsmát SOMOGYDÖRÖCSKE Bezárták a kocsmát Döröcskén. Azt mondják a falubeliek: egyszer diszkó volt, a rendőrök razziáztak, s azóta lakat van az „egységen”. A falu ebből a szempontból most feltehetőleg párját ritkítja. S akik már végképp nem bírják egy kis kocs- mázás nélkül, fölkerekednek és meg sem állnak a három kilométerre levő Szorosadig, mert legközelebb ott találnak ilyen nyitva tartó egységet. Ilyenkor, télvíz idején van ennek jó oldala is. Mire a szorosadi ivóból a cimborák hazaérnek Döröcskére, addig kiszellőzik a fejük, és így talán életük párjának sem kell odahaza kézbe kapni a sodrófát. m. Mindenki kap ajándékot Bedegkér A bedegkéri és a so- mogyogyegresi képviselő- testület úgy döntött: minden iskolás és óvodás ajándékcsomagot kap az ünnepekre. Kétszázezer forintot szavaztak meg erre. S lesz pénzük az iskola világításának a korszerűsítésére is: erre 1,8 millió forintot nyertek pályázaton.- Mikuláskor és karácsonykor is kapnak ajándékot a gyerekek, és az iskola is vásárolhat valamilyen használati tárgyat - mondta Halász Lajosné, a bedegkéri iskola igazgatója. - Mind a hatvanhét tanulónk: az alsósok és a felsősök is színpadra lépnek, Javában készülnek a jelmezes Mikulás-műsorra a bedegkéri iskola kisdiákjai fotó: eszes mindannyian előrukkolnak valamilyen műsorral. Az előadásra természetesen kesítették. Minden osztály maga rendelkezik a meghívják a környékbeli lakosokat is. A világítás pénzzel: arra fordíthatja, amire akarja. Tanulmányi felújítását azonban csak a tanév befejezése után versenyeken is jól szerepelnek a tanulók. Mohai kezdjük meg; szeretnénk, ha akkor egyúttal elvé- Ágnes például remek írásbelije folytán bejutott az gezhetnénk az iskolai fűtés korszerűsítését is. Arany János magyar nyelvi verseny országos forduA gyerekek 3,5 tonna papírt gyűjtöttek össze a lójába is. közelmúltban, s ezt kilónként nyolc forintért érté- _____________;________________________keszthelyi Le söprik előtte már a járdát is Kánya—Somogyegres- Nyomorúságos körülmények között él egy család Tengődön; sikerült velük eljutnom oda, hogy ha egy hétig nem nézek feléjük, akkor már hiányolnak, ha pedig tudják, hogy megyek, lesöprik a járdát - mondta Kalotai Ilona. Négy település: Kánya, Tengőd, Bedegkér, Somogyegres nehéz helyzetű gyermekeire, családjaira figyel a gyermekjóléti szolgálat vezetője. Most egyedülálló kezdeményezéssel állt elő. - Egy hitközösség missziós munkát vállaló tagjával közösen e hónaptól kijárunk a házakhoz, a családokhoz zenét tanítani, énekelni - mondta. - Hiszek abban, hogy a nyomorból ki lehet emelni embereket rendszeres beszélgetéssel. Az pítvány. Még életvitelt azonban néhány hónap bútort is sze- alatt nem lehet megváltoztatni, reztek egy csa- Mindez lényegesen hosszabb időt Iádnak. - Egye- vesz igénybe. dűl vagyok, Csaknem százötven gyermekkel ezért nagy tart kapcsolatot a négy településen, szükségem- Tengőd és Bedegkér szinte az volna egy ad- időm 80 százalékát leköti - állította, minisztrátorra- Van olyan család, amelyikben ti- és irodára - tetzenhárom gyerek nevelkedik nagy te hozzá nyomorban. Jobb a helyzet Ká- Kalotai Ilona. - nyán és Somogyegresen. A bedegkéri polgármester ígérte A feladatait, mint mondta, ön- nemrég, hogy igénybe vehetem zetlenül végzi. Alapítványok segít- majd az irodáját, ségével sikerült már többször is ru- A munkája nem köti íróasztal- hához, cipőhöz és más használati hoz. Fölkeresi a családokat, szemé- tárgyakhoz, illetve élelmiszerhez lyes gondokat, családi ügyeket egy juttatni a családokat. Jelentős segít- rideg irodában nem szívesen mon- séget ad a nágocsi Reménység ala- danak el az ügyfelei. keszthelyi A fa a polgármester szerelme Tengőd Harmincöt hektáron telepített akácfát és csert a tengődi önkormányzat; azon a területen, aminek a tulajdonjoga sokáig vitatott volt. Mára azonban rendeződött az ellentét. Ahogyan Csicsmann Imre polgármestertől megtudtuk: felmérték a vadkárokat, és most a csemeték pótlásán dolgoznak.- Az út és az erdő közötti két hektárra is telepítenénk nyárt meg akácot pályázati támogatással - folytatta a polgármester. - Az a célunk, hogy ott se a gaz nőjön. A te- kevés kis ön- metőben kivágattuk a veszélyes fá- kormányzat tékát; az egyházaknak erre nincs lepít erdőt, pénze, így hát segített neki a falu. Csicsmann Im- Két utcában vérszilvafákat telepi- re arról is betettünk. Úgy tervezzük, csupa szélt:,figyelnek ilyennel ültetjük be a közterülete- a faluképre; két; ez a fa ugyanis alacsony nővé- sok az idős sű, és kevés vele a gond. ember, aki A polgármester nem tudja meg- nem tud ren- tagadni önmagát; elvégre koráb- det tenni a porban faipari termék előállítójaként, tája előtt, ezért illetve söprűkészítőként tevékeny- helyettük elvégezteti az önkor- kedett. A fa a szerelme, ezt az is mányzat. Lekaszálják a füvet, s ha jelzi: harmincöt hektáron igazán leesik a hó, azt is elhányják, f. i. Beregi diákok a Fészerben SOMOGYDÖRÖCSKE A legnagyobb munkáltató vagyunk a faluban, de ez nem ok a dicsekvésre, hiszen itt alig van álláslehetőség; több mint 30 százalékos a munkanélküliség - állította Séllei Frigyes, a Fészer gyermekfalut működtető kht vezetője. Nyolc éve költözött Somogy- döröcskére Séllei Frigyes. Beleszeretett a tájba, és elhatározta: olyan beruházást valósít meg, aminek messze földről a csodájára járnak. A napokban adták át a többcélú Fészer képzőközpontot, amit már belaktak a beregi árvíz sújtotta területről érkezett gyerekek.- Százötven gyermek és harminc pedagógus töltheti itt az idejét - mondta az ügyvezető. - Támogatások felhasználásával karitatív tevékenységet végzünk - most például, amikor nyolc hét alatt csaknem kilencszáz beregi kisdiákot fogadunk -, illetve piaci alapon nyújtunk lehetőséget bármely iskolai csoportnak, hogy igénybe vegye a szolgáltatásainkat. Sajátos és egyedi foglalkozásokkal várják a gyerekeket az ország legkiválóbb szakemberei. Alkalmazzák a drámapedagógia eszközeit, erdei iskolát szerveznek, önkifejező kézműves-tevékenységet tartanak, s lehetőséget teremtenek informatikai képzésre éppúgy, mint a zenére vagy a táncra. fónai Kis falu a faluszélen Az alig több mint 200 lakosú Somogy- döröcskén megőrizték a XVIII-XIX. század építészeti hagyományait, s ezt követi a faluszéli Fészer képzőközpont is. Több százmillió forintos beruházásban készült el Phare-támogatással. Ha telt házzal működik a gyermekfalu, akkor csaknem annyian tölthetik itt idejüket, mint amennyi Somogydöröcske lélekszáma. Rokkantán is teljes élet Kánya Ha valaki százszázalékos rokkant, az a hivatalos papírok szerint képtelen önmaga ellátására. Ennek ellenére a harmincegy éves kányái Vörös László előtt - a lépcsőt és a magasságot kivéve - nincs akadály; dolgozik, autót vezet és nem utolsó sorban négy éve boldog házasságban él a feleségével. Valamivel több mint tíz esztendeje sérült meg az akkor még kőművesként dolgozó fiatalember; a templom- toronyból esett le, mikor a felújításán dől- Vörös László goztak. Elmondta: baleset után az első néhány év rendkívül nehéz volt, mára azonban teljes értékű embernek vallja magát- .- Nagyon sokat köszönhetek az embereknek, a falum vezetőinek, a családomnak és nem utolsósorban a kórházi munkapszichológusnak - mondta. - Az utóbbi győzködött, hogy tanuljak; ebben a település vezetői is sokat segítettek. A közelmúltban váltottam ki a vállalkozói igazolványt, most pedig tervezéssel foglalkozom. A balesete után Vörös László diákokat tanított a tabi szakmunkásképzőben kőművestechnikára. Később egy rehabilitációs intézetnek az üzemvezetője volt. Elmondta: egy kicsit elfáradt ebben a munkában, s úgy érezte, egyedi tervezőasztalánál FOTÓ: ESZES váltania kell. Akkor döntött úgy, hogy kiváltja a vállalkozói igazolványt és - mivel elvégezte az építésztechnikusi iskolát - a tervezéssel foglalkozik. Ezután pedig a számítástechnikai ismereteit szeretné tovább bővíteni. - Amikor megvettük a számítógépemet, én voltam „kevés” a géphez, most viszont fordítva van - mondta, majd hozzátette: jó lenne egy komolyabb gép, hogy továbbfejlesz- sze a tudását, megismerjen újabb programokat. Feleségével a saját házukban laknak, s mint mondták: már csak a gyermek hiányzik az életükből. Vörös László a neki készített sajátos tervezőasztal mellett már megtervezte a lakás bővítését. Erre ugyanis szükség is lesz, ha megszületik a kicsi. keszthelyi A Somogvi Hírlap AlállClCk! KALENDÁRIUMA Ne vegye meg, decemberben minden előfizetőnk 2002. évi Kalendáriumunkat, ha januárra előfizet a ra! Konzumbank Családi bankszámla kedvezményes folyószámlahitei • már számlanyitáskor igénybe vehető • 2% kamatkedvezmény • az éves kamat 17,5% • THM 20,5% Konzumbank folyószámlahitel a hétköznapok és az ünnepek biztonsága Telefonos ügyfélszolgálat: 06 40 360-360 További információ: Kaposvár, Teleki utca 7. • Telefon: 82 312-856 www.konzumbank.hu SOMOGY I TÁJAK _________