Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-08 / 286. szám
2001. December 8., Szombat SZÓ L G Á L TATÁS 15. OLDAL Őt kértük és „az Úr adta", és jobbat nem adhatott volna. „Az Úr vette el", mert szeretetlenség van a világban. Ezért minden embertársunkat arra kérünk, hogy tegyen a szeretetlenség ellen. Ma lenne tizennyolc éves. „Most azért megmaradt a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet." „Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VUJLÁK SÁMDORNÉ Ferka Mária hetesi lakos 79 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 11- én, kedden, a 10 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető leánya és családja „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. ‘ Mi utána maradt, csak gyász és fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, KOVÁCS LAJOS Somogyjád, Aranyi, u. 10. sz. alatti, volt libickozmai lakos 54 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése december 12-én, szerdán, a 13 órai gyászmisét követően, 14 órakor a somogyjádj Belső temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család T Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BŐDIS ISTVÁN volt bolhási lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÁNTÁS JÁNOS Kaposvár, Béla király u. 32. sz. alatti lakos 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 11-én, kedden 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: felesége, leánya, fia és a rokonság KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik DOMBÓVÁRI LÁSZLÓ elhunyta alkalmából szóban, írásban, vagy személyesen együttérzésüket nyilvánították. A gyászoló család CSEPELI SÁNDOR hetesi lakos 74 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése december 10- én, hétfőn 14 órakor lesz a hetesi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ GYÖRGY cukorgyári nyugdíjas 69 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 12-én, szerdán 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSONKA ANDRÁS nagyatádi lakos tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Szentén tartandó temetés pontos időpontjáról a későbbiekben tájékoztatjuk a gyászoló hozzátartozókat és barátokat. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSOVÁRJÓZSEF Balatonboglár, Vikár B. u. 42. sz. alatti lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése december 11-én, 11 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Gyászoló család Szakos külterületén 079/2 hrsz-on (Tolna megye, Dombóvár mellett) 400 férőhelyes szarvasmarha telep eladó. Szükség esetén a vásárláshoz kedvezményes kamatozású bitéit biztosítunk. Juta külterületén 34/1 hrsz-on ipartelep eladó. Somogysárdon 361 hrsz-on lakóház eladó. Érdeklődni a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezetnél a 82/527-133, 527-135 vagy a 30/385-1345 telefonszámok bármelyikén lehet. I _______ _______________ ^ 20 01. DECEMBER 8., SZOMBAT - TeLEVÍZI TV2 6.00 Gyökereink 6.30 TV2 Matiné Maugli; Tesz-vesz város A gimnázium fantomja Fakopáncs Frici kalandjai Lucky Luké Csillagközi invázió 8.45 Cartoon NetWork Pöttöm kalandok Scooby és Scrappy Dexter laboratóriuma Maci Laci; Maszk (rajzfilmsorozatok) 10.35 Az ifjú Herkules kalandjai 11.00 JarTT.Boree Ifjúsági magazin Benne: Pepsi-Foci, avagy a csillagok háborúja 11.50 Vadvilág 12.40 Charlie - Majom a családban Házassági évforduló 13.40 A szupercsapat (5.) 14.40 Az ifjú Indiana Jones Kongó - 1917 15.40'Jó barátok 16.10 Próvidence (14.) 17.00 Címlapsztori Sztármagazin 17.30 Csillagkapu (10.) 18,30 Tények. Hírműsor 19.00 Szóljon bele! 19.10 VIP-Több mint testőr 20.00 Sas-taps 20.40 Ke^nyfejű 22.35 A bős angyala 0.15 Péntek 13 2.10 Vers éjfél után RTL KLUB 7.00 Kölyökklub Tele-. tubbies; Max Steel Pokémon; Action Mán (rajzfilmsorozatok) 9.45 Disney-rajzfilmek A kis hableány Balu kapitány kalandjai (rajzfilmsorozatok) 10.30 Ausztrál expressz (23.) | 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Nemek harca (2.) 12.20 Autómánia (ism.) 12.50 Csak egy szavadba kerül! 13,00 Híradó Déli kiadás 13.10 Országház Heti magazin 13.40 Föld 2 - A világűr Robinsonjai (16.) 14.30 Rendőrakadémia (25.) 15.20 Drágám, a kölykök (már megint) ösz- szementek! (7.) 16.15 Kung-fu (4.) 17.00 Csíííz! 17.35 Melrose Piacé (21.) Homályos kép 18.30 Híradó Esti kiadás 18.50 Fókusz plusz Magazin 19.20 Pasik 19.50 Titkos fegyver 21.30 Heti Hetes 22.40 Híradó Késő esti kiadás 23.00 Élő pajzs 0.40 Fókusz plusz (ism.) 1.10 Divatklip ml 5.45 Agrárvilág - válogatás 6.00 Ma reggel 7.25 Franklin' Franklin és a Fogtündér Franklin hanyag 7.50 Jó reggelt adj, Istenem! 8.00 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt? 9.20 Holmi? 9.50 Zanzibár 11.00 Menekülés az arany földjéről (7/1.) 12.00 Hírek 12.05 Téli olimpia előtt... 12.10 Bravó Tv 13.00 Extrém koktél 13,15 ...ez is Magyarország! Püspök- szentlászló 13.25 25 éves a Szegedi és a Pécsi Stúdió 14.40 Századunk 15.10 Lendületben 15.35 Jani házhoz megy... 16.00 Téli olimpia előtt.., 16.10 TS 18.00 Story díjkiosztó gála, 2001 18.25 Egy- Másért 18.35 Luxor- show Szerencsejáték 19.30 Híradó este 20.05 Új Szeszélyes Évszakok 21.05 Apám ártatlan (2/2.) 22.50 A nulladik lakosztály 0.50 Paraszt Dekameron (bábfilmsorozat - 5/5.) Túljártak egymás eszin 6' m2 12.00 Kisváros 12.50 Jelfák 13.05 Zanzibár 14.10 Miénk a vár... (49.) 15.05 Kávéház (8.) 15.30 Extrém koktél 15.40 Hovatovább! 16.35 Európa Galéria 17.05 Csodavilág A 25. Monte-carlói Cirkuszfesztivál 18.00 Kémjátékok 18.50 Az elátkozott 20. század (10/2.) 19.40 Esti mese 20.05 Híradó 20.35 TS Ökölvívó Magyar Bajnokság Birkózó-vb 21.25 80 éve született Rákos Sándor 22.00 Bolond és szörnyeteg 23.25 Tudósklub HBO 8.00 A király és én 9.30 Az otthon hidege 11,05 Őrjítő szerelem 12.35 Little Voice 14.15 Hármasban szép az élet 15.55 Örökkön-örökké 17.55 Állj, vagy jövök 19,30 Jó barátok 20.00 A bambanö 22.00 Az elit alakulat (3.) 23.05 South Park 23,30 A lé meg a Lola 0.50 Ha szeretsz, meghalsz DUNA TV 13.15 Művek a mara- dandóságnak 14.25 A kolostori élet kezdetei (sor. - 7/5.) 14.50 A mozgás százada (6/5.) 15.15 MacArthur (4/4.) 16.10 Az Egyesült Államok története (20/2.) 16.15 Terra Australis - A gitár szentélye 17.00 Agatha Christie: Miss Marple 18.00 Hírek 18.05 Waczak szálló (12/10.) 18.35 Rémusz bácsi meséi 19.00 Híradó. Sport 19.30 Talpalatnyi zöld 19.55 Sellók 21.45 Híradó. Sport 22.00 Halál a Níluson 0.15 Hírek. Vers SPEKTRUM 16.00 Állati emlék (7.) 16.35 A II. világháború 17.35 Kétéltűek (4.) 18.10 Vadcsapásokon (10.) 18.45 Sportolj velünk! (23.) 19.20 Egyszerűen főzni (9.) 19.55 Az úti cél: Fez 20.30 | Szigetországi útirajzok j Bili Brysonnal (4.) 21.00 Nkululeko 22.00 Kassziopeia (6.) 22.35 Keresd az okát! (4.) Viasat3 Satelit Magyar ATV N. GEOGRAPHIC 14.40 Modell TV 15.10 Batman (ism.) 15.50 Múmia, a gyerekcsősz (ism.) 16.20 Stingers (ism.) 17.10 Star Trek - Voyager (ism.) 18.05 A Simpson család 18.30 Batman (18.) Izgalmak Gotham Cityben 19,00 Charlie angyalai (56.) 20.00 Roswell (21.) 20.45 Futurama 21.10 Pöröly felügyelő (3.) Vérdíj 21.40 Földi pokol Bandaháború 22.50 Charlie angyalai (ism.) 8.35 Reggeli Mérleg 9,05 Gigabyte (ism.) 10.00 Sivatagi kalandok 11.10 Nap mint nap Könnyűzenei klipek 12.45 A csúnya lány 14.25 Lopakodók 16.10 Lovas Körkép 16.45 Autó- revü 17.20 Mit szól hozzá? 18.20 Egyébként 18.55 Mese 19.05 Poirot 20.00 Esti Mérleg 20.25 Pop-rock és táncdalfesztivál (elődöntő - 2.) 22.00 Ugye-bár 22.50 Telihold 6.50 Nap-kelte 10.00 Nap-kelte extra 13.00 Tempó 15.05 Sportmix 16.10 Nótashow 16.45 Csak természetesen! 18.00 Zenélő városok 18.30 Nap-nyugta 1, 19.00 ATV-híradó 19.30 Nap-nyugta 2. 20.30 Fásy-mulató 18.00 A kulisszák mögött 19.00 Munkaku- j tyák (23.) 19.30 Megfordulhat még a világ | (10.) 20.00 Gyilkolásra j született 21.00 Beszélgetés Kokóval 22.00 Omán tengeri teknősei 22.30 Mzee 23.00 Fehér elefánt... ________EUROSPORT______________ ___SPORT1___________ 12 .00 Biatlon-vk, Ausztria 14.00 Sífutó-vk, Olaszország 15.00 j 16.15 Kézilabda, Női Világbajnokság, Svédország- Magyarország Bob-vk, Ausztria 16.30 Síugró-vk, Ausztria 18.00 Sífutó-vk, J (élő közv.) 18.30 Labdarúgás, BL magazin 19.30 Sport 1 mo- Olaszország 18.45 Biatlon-vk, Ausztria Férfi váltó 19.30 Lovagló-1 mentumai 19.45 Jégkorong, NHL magazin 20.15 Olasz labdarú- vb, Svájc 20,30 Síugró-vk, Ausztria 22.00 Ökölvívás 23.30 Hírek | gás, bajnoki mérkőzés, 14. forduló (élő közv.) A műsor és a Kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 2001. DECEMBER 9., RTL KLUB TV2 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2 Matiné Tesz-vesz város A gimnázium fantomja Fakopáncs Frici kalandjai Lucky Luké Csillagközi invázió (rajzfilmsorozatok) 8.45 Cartoon NetWork Pöttöm kalandok Scooby és Scrappy Beszélő kutyák csodacsontja Maci Laci; Maszk (rajzfilmsorozatok) 10.40 Sport 2 11,55 Utazás Gasztronómiában 12.20 Talpig pácban 12.50 Cosby nyomozó rejtélyei 13,50 Míssion Impossible 14.50 Xena 15.40 Jets - Acélsólymok Éjszakai repülés 16.40 Pacific Blue 17.30 JAG - Becsületbeli ügyek Kísértethajó 18.30 Napló Mérlegen a valóság Benne: Tények 20.00 Irigy Hónalj- mirigy-show 21.00 Városi vadász (am. akciófilm, 1992) 91' 23.00 Linda (amerikai krimi) 0.40 Magyarország, holnap 1.10 Egy magyar nábob 2.50 Vers éjfél után 6.30 Összefüggések 7.00 Kölyökklub Teletubbies Tini nindzsa teknőcök Hupikék tör- pikék Action Mán Pokémon; Sötét zsaruk (rajzfilmsorozatok) 10.25 Második csók (144.) 10.50 Jesse (28.) 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Legendás emberek 12.20 Recept Klub Különkiadás 12.50 Csak egy szavadba kerül! 13.00 Híradó 13.10 Sztárok a szüleim 13.35 Kalandok égen és vízen 15.25 Golyóderbi 15.50 Doktorok (7.) 16.40 Az elveszett világ Isteni akarat 17.35 Melrose Piacé (22.) Három dudás 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.50 Nagy durranás 2. - A második pukk (amerikai vígjáték, 1993)84' Fsz.: Charlie Sheen, Lloyd Bridges, Rowan Atkinson, Valéria Golino 21.30 Halálra jelölve 23.10 Híradó 23.25 Fókusz portré 23.45 Országház (ism.) 0.15 Legendás emberek 1.10 Divatklip m1 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel - válogatás 7,10 Franklin Franklin karácsonyi ajándéka Franklin nagymamája 7.35 Vasárnap-sziget Benne: Zenegér 9.05 Főtér Kenderes és tér- | sége 10.00 DRUKK! 4. | 11.00 Magyarok Nagy- j asszonya 12.00 Hírek j 12.05 Faluház (7.) I 12.20 Tv-klinika 12.50 Delta 13.20 Szerencsepercek 13.50 ínyencek- I nek (4/1.) 14.25 Lám, ez vagyok én 15.00 Örömhír 15.30 Andro- méda (22/7.) A tékozló fivér 16.15 Sikkes Divatmagazin 16.45 Európa kék szalagja, a Duna | (14/3.) 17.15 Adventi gyertyagyújtás 17.45 Egy-Másért 17.55 Ismeretlen ismerősök Bor- bás Mária 18.30 Híradó ! este 19.00 A Hét 19.50 ; Kávéház (12/9.) 20.20 Slágertévé 21.20 Poénról poénra Bajor Imre 22.15 A hörvát szindró- j ma 23.10 Harmóniában j a Matávval A Budapest Saxophone Quartet hangversenye VASÁRNAP m2 12.00 Aranyfüst 13.25 I Főtér Kenderes és! térsége 14.20 Európai Utas 14.50 Érintő 15.15 ...az én váram Lakás- kultúra mindenkinek 15.40 Automobil 16.00 TS - Kézilabda 17.40 Faluház (7.) 17.55 Szatelit. Kabaré 18.45 Vanília Villa (2/1.) 20.30 Arc Hungarica Makovecz 2/2. 21.10 Híradó este. Időjárás 21.35 TS Hírek. Totó Ökölvívó Magyar Bajnokság. Összefoglaló Birkózó-vb 22.35 A Hét 23.20 A legbelsőbb körök HBO 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 6.55 Dűne 2. 8.35 Hollywoodi akcióhősök - Mel Gibson 9.05 Tök alsó 10.30 Jó barátok 11.00 A harmadik csoda 13.00 Bossa Nova 14.30 Egy Mápet az űrből 16.00 A mindentudó ház 17.20 A bennfentes 20.00 Női vonalak 21,35 Amerikai pite 23.10 Ideglelés- Televízi DUNA TV 11.50 Hírek 12.05 Muzsikaszó 12.30 Emlékképek 12.50 120-as tempó 14.05 Csellengők 14.25 Cecilia Bartoli Vivaldi-albuma 15.15 Reneszánsz (angol sorozat - 6/1.) 59' 16.15 Lyukasóra 17.00 Csengetett, Mylord? (26/10.) 18.00 Heti Hírmondó 18.35 Híradó 19.00 Grimm-mesék 19.30 Tálentum Varga Domokos 20.00 Sze- menszedett szenzáció 21.40 Dunasport 21.55 Elektra 23.35 Beethoven: Appassionata 0.05 Vers SPEKTRUM 15.55 Legendák földje (9.) 16.30 Testmesék (1-2.) 17.30 Ötlettár (11.) 18,10 Szép otthonok (2.) 18.40 A tíz legnagyobb építmény 19.40 Állati élet (59.) 20.50 Varázslatos szige- : tek Fidzsi 21.20 Zama- j tos utazások 21.55 Életben maradni (1.) 22.30 j Libanon ízei (1.) 23.00 Kutatások évszázada Viasat3 Satelit Magyar ATV N. GEOGRAPHIC 14.40 A Simpson család (ism.) 15.05 Batman (ism.) 15.45 Múmia, a gyerekcsősz (ism.) 16.15 Modell TV 16.40 A vadon világa (6.) 17.10 Star Trek - Voyager (ism.) 18.05 A Simpson család 18.30 Charlie angyalai (57.) 19.30 Victory Challenge vitorlásverseny (9.) 20.00 A körzet ( 14.) 20,55 Valódi élet 21.50 A Simpson család ( ism.) 22.15 Futurama (ism.) 22.40 Roswell 8.35 Reggeli Mérleg 9.00 Vasárnap 12.15 Bruttó (ism.) 12.45 A férfi mind őrült 14.20 Sirga, az oroszlán 16.05 Zenészek Klubja Magazin 17.00 Csúcs 15 Slágerlista 18.00 Hírmagazin 18.50 Mese 19.00 Génjeink titkai 20.00 Esti Mérleg 20.25 Itália csókja 22.00 „Kössön belém...” Havas Henrik műsora 120' 0.05 Esti Mérleg (ism.) 0.30 Vasárnap (ism.) 6.50 Nap-kelte 10.00 Nap-kelte extra 15.20 Premier plán 16.15 Ebugatta 17.10 SzámAdó 18.30 Nap-nyugta 1. 19.00 Hétről hétre 19.30 Nap-nyugta 2. 21.30 Irányjelző 22.00 Csillagszem 22.35 SzámAdó 16.00 Beszélgetés Kokóval 17.00 Omán tengeri teknősei 17.30 Mzee... 18.00 Fehér elefánt... 19.00 Krokodilóriás a múltból 21.00 A Mandara meghódítása 21.30 Génvadászok (2.) 22.00 Az U-534-es kiemelése ________EUROSPORT____________________SPORT 1___________ 14 .00 Biatlon-vk, Ausztria 15.00 Bob-vk, Ausztria 16.30 Síugró-1 14.15 Spanyol labdarúgás, bajnoki mérkőzés, 16, forduló (ism.) vk, Ausztria 18.00 Biatlon-vk, Ausztria 18,45 Északi összetett vk, j 16.15 Kézilabda, Női Világbajnokság, Magyarország-Románia Szlovákia 19.45 Biatlon-vk, Ausztria 20.30 Síugró-vk, Ausztria j (élő közv.) 18.30 Futballmagazin 19.00 Sport 1 momentumai 22.00 Autóverseny, Gran Canaria 23.00 Hírek 23.15 Csupa sport j 19.15 Triatlon, Világkupa, Venray-ból 20.15 Olasz labdarúgás A műsor és a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal A A-MŰSOR Kapós Tv 17.45 Ez történt a héten - esemény összefoglaló 19.00 Kapós Sport Összes - összefoglaló 20.15 A víz fogságában - amerikai film 21.30 Képújság Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Dányi Krisztiánnal. Időjárás, útinform, műsor- és programajánlók, lapszemle, könyvajánló, évfordulók, Kapós Sport, Horgászmagazin 10,00-14.00 Hétvégre, zenés magazinműsor Treszler Verával és Fenyő Zsuzsával. Főzőcske, kívánságműsor, traccsparti 14.05 Madártej Kis-Halas Andreával és Kovács-Hegedűs Lászlóval - Black Jack, a Kapós Rádió 21-es slágerlistája, Cinema Ciki, Madártej College 18.00 Partitúra Mixessel, leveles kívánságműsor 23.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Baj Gabival - Hírek, időjárás, útinform, lapszemle, sport, ügyeleti hírek 10.10 Programajánló Zenék és hírek 13.00 Krónika Ráadás - A Somogy Rádió heti hírösszefoglalója 14.05 Leveles kívánságműsor 16.00 Szombat délután Czellár Évával 19.30 Sport 19.45 Mese 20.05 A Somogy Rádió bulira hangoló műsora Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHzen 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00- 10.00 Jó reggelt, Dombóvár! 10,0017.00 Itt a hétvége 17.00-18.00 Slágerlista 18.00- 19.00 Kívánságműsor 19.00-20.00 Zenei újdonságok 20.00-24.00 Szombat esti party-MŰSOR Kapós Tv 18.00 A sebesség bűvöletében, 12. rész 18.30 Pótkerék, ismétlés 19.00 Kalauz: Seat Zsillé, ismétlés 19.10 Slapaj, 24. rész, ismétlés 19.40 Géniusz ism. 20.00 Kungfu szelleme - hongkongi akciófilm 21.30 Képújság Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Dányi Krisztiánnal. Hírek, időjárás, útinform, műsor- és programajánló, lapszemle, könyvajánló, Kapós Sport 8.15 Jó szó - vallási műsor 8.30-10.00 „Kotta nélkül” - nosztalgiazene 10.00-12.00 Kívánságmix - Kívánságműsor: Telefon: 424-445, 424-452, SMS: 30/227-22-22 Mixessel 12.00-18.00 Desszert, 12.00-14.00 Mixessel, 14.00- 18.00 Látó Judittal 18.00-23.00 Vasárnap este Fenyő Zsuzsával. Néhány perc tudomány 22,00-23.00 „Szövegelő" rapzenei műsor 23.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Gergely Icával - Benne: hírek, időjárás, útinform, lapszemle, sport, ügyeleti hírek 7,05 „Az Úr bír ez egész földdel” - Vallási műsor Perák Balázs szerkesztésében 11.05-13:00 Telefonos kívánságműsor Gulyás Lóránttal. Telefon: 510-884 14.05-16.00 Vasárnapi szieszta 13.15 Útinform 16.05 Zenés vasárnap délután 16,15 Útinform 19.30 Sport 19.45 Mese 20.10 DL Stúdió ismétlés Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt, Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával! 10.00 Érdekességek, színes hírek, rengeteg zenével 18,00 Kívánságműsor