Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-06 / 284. szám
8. OLDAL 2001. December 6., Csütörtök v | Opel haszongépjármű-család. Mindent visznek. Movano Vivaro Pénzbüntetés a Somszolg-perben A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette alól bűn- cselekmény hiányában felmentette, a számviteli fegyelem megsértésének vétségében viszont bűnösnek találta a bíróság Pólyák Józsefet és három munkatársát. Az ügyben tegnap mondta ki az elsőfokú ítéletet a Kaposvári Városi Bíróság, Andomé dr. Ajkay Beáta büntetőtanácsa. Mint ismert: a Somszolg egykori vezetője és három munkatársa ellen az volt a vád, hogy a szolgáltató különböző összegeket helyezett el egy pénzintézetnél, ám nem annál, amely a Somszolg számláját törvény szerint kötelezően kezelte. A kötvényvásárlások, betéti szerződések, összegek után kapott nyereséget, kamatot pedig a Somszolg szakszervezetének juttatták. A bíróság indoklása szerint az valóban nem felelt meg a vonatkozó rendelkezéseknek, hogy nem a törvény szerint kötelező pénzintézeteknél helyezett el összegeket a Somszolg. Arra azonban lehetőségük volt, hogy a szakszervezetnek a megállapodás szerinti, legalább 300 ezer forint éves támogatásnál jóval többet juttassanak. A Somszolg ugyanis bevételeivel szabadon rendelkezhetett. Persze, az már kifogásolható, hogy erről jobbára csak szóbeli megállapodások voltak. A bíróság álláspontja szerint a vádlottak nem követték el a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét. Ám az is elhangzott: a számviteli fegyelem megsértésének vétségét elkövették, hisz a szakértői vizsgálatok is megállapították, hogy a számla- kezelés, pénztárkezelés, könyvvezetés, bizonylatolás szabályait megszegték. Ezért Pólyák Józsefet 105, munkatársait 122, 70, illetve 60 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős: az ügyész a részleges felmentés ellen és az ítélet súlyosbításáért fellebbezett, a vádlottak és védőik pedig felmentésért. ■ Késeké volt a főszerep Budapest A budapesti rendőrök több úgynevezett „életellenes” bűncselekményt derítettek fel az utóbbi hetekben - jelentette be szerdán Petőfi Attila alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának megbízott vezetője. Több esetben is a késeké volt a főszerep. Lakossági bejelentésre az egyik metróállomáshoz kivonuló rendőrjárőr egy szúrt sebből vérző férfit talált 3 férfi társaságában. Elmondták, hogy néhány méterrel a metrómegállótól két borotvált fejű férfi nekitámadt egyiküknek és el akarta vennkno- biltelefonját illetve pénzét. Ő ellenállt, késével megszúrta az egyik kopasz fejű áldozatát, mire mindkét támadó elmenekült. A rendőrök a helyszín alapos vizsgálata után megállapították, hogy a vérző férfinek és társainak állítása valótlan. A vércseppek nyomán ugyanis eljutottak a sértett üllői úti lakásába és a helyszínen kiderült, hogy négyük közül az egyik, a fiatal korú D. K. vita során szúrta hasba barátját. Egy másik ügy is foglalkoztatja a rendőrség életvédelmi osztályának nyomozóit. AIX. kerületben egy mezősasi 31 éves férfit a nyűt utcán hasbaszúrtak. A nyomozás során nyilvánvalóvá vált, hogy D. Csaba román állampolgár alaposan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével. D. Csaba szökésben van. koós Combo Önnek csak azon kell fáradoznia, hogy legyen mit szállítania. A munka többi része fnár édes teher, ha az Opel haszongépjármű-családból választ magának munkatársat. A hasznos terhelhetőség 390-1668 kilogrammig terjed, az utasok pedig egy személyautó kényelmét élvezhetik. Ráadásul alapfelszerelésként ingyenes, három évre szóló, ötpontos szervizcsomag a 21 Opel haszongépjármű-kereskedőnél: • Opel Assistonce * haszongépjármű-telefonszolgálat * bejelentés nélküli, azonnali hibomeg- óllapitas • cseregépkocsi 3 órán túli javítás esetén * fogyó-kopó alkatrészek cseréje 24 órán belül. Opel Papp Autóház 3300 Eger, Mátyás király u. 37. • Opel Szuna 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 182./b • Opel Di-Fer 2030 Érd, Fazekas dúló • Opel Tormási 6000 Kecskemét, Városföld 32/a • Schiller Opel 1138 Budapest, Váci út 113. • Opel Inveszta 5000 Szolnok, Bercsényi u. 1. • Opel Marsai' 8448 Ajka-Bakonygyepes, Forrás utca 11.* Opel Olympia 4002 Debrecen, Mikepércsi u. 79. • Opel Kiss-Gerencsér 8900 Zalaegerszeg, Hock János u. 96. • Opel Kovács 6500 Baja, Keleti Ipartelep út 61. • Opel Gaál 2120 Dunakeszi, Fó u. 1. • Opel Arany Autóház 6600 Szentes, Csongrádi út • Opel Molnár M0 Csepel 2310 ,'M0,,autóút, Csepel-Halásztelkí lejáró • Opel Interat 2092 Budakeszi, Budaörsi út • Opel Maxabo 1037 Budapest, Bécsi út 254. • Opel Sajó 3527 Miskolc, József Attila út 82. • Opel Gyimes 9025 Győr, Kossuth Lajos út 166. • Opel Duna 1095 Budapest, Soroksári út 160. • Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 60. • Opel Zengő Autóház 7632 Pécs, Mtegyeri u. 76. • Opel Tatabánya 2800 Tatabánya, Győri u. 37. A vádlott - parlamenti képviselő Tagadta bűnösségét a kétrendbeli hivatali vesztegetéssel gyanúsított Székely Zoltán országgyűlési képviselő a Fővárosi Bíróságon tegnap kezdődött büntetőperben. A rendszerváltás óta ez az első eset, hogy parlamenti képviselő közvádas ügyben első rendű vádlottként főszereplője legyen egy büntetőpernek. Budapest A vádirat szerint Székely Zoltán 1999 augusztusában egy Parlament közeli presszóban Ernőd polgármesterétől a csatomaberuházásra kapott 460 millió forintos állami támogatás 30 százalékát kérte, valamint azt, hogy a Csőszer Rt. vegye be alvállalkozónak. Székely bíróság előtti vallomásában merő hazugságnak nevezte mindezt, hiszen ő akkoriban szívműtét miatt nem dolgozott. A támogatás 30 százaléka pedig 150 millió forint lett volna; ennyi pénzt nem lehet eltüntetni az önkormányzati kasszából - mondta a parlamenti képviselő, aki szerint az MDF-es emődi polgármester azért támadja őt, mert albizottság! elnökként rájött, milyen törvénytelenségeket követtek el az emődiek a beruházás során. Ugyancsak hivatali vesztegetéssel vádolja az ügyészség Székely Zoltánt a szigethalmi csatornaberuházással kapcsolatban. Ezért a képviselő a fővállalkozótól, Bállá DánieltőBO millió forintot kért a kisgazdapártkassza feltöltéséhez; állítólag kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben kapcsolatai révén megakadályozza a beruházást. Székely később 20 millióra módosította az összeget. Ezt a pénzt tavaly október 12-én a Gellért szálló előtt Bállá egy aktatáskában átadta Székelynek. A nyomozók ekkor tetten érték, és letartóztatták a képviselőt. Az elsőrendű vádlott Székely a bíróság előtt ebben az ügyben is tagadta bűnösségét. Ő úgy tudta: Bállá politikusokra vonatkozó terhelő iratokat vitt a táskában a találkozóra. Székely Zoltán egyébként a bíróság előtt főállású országgyűlési kép- • viselőnek mondta magát, aki 130 ezer forintos bruttó jövedelemmel rendelkezik. 1995-ben még 16 vállalkozásban volt érdekelt.Székely a napokban politikai menedékjogot kért több külföldi országtól, valamint azt, hogy a tárgyalásán nemzetközi megfigyelők vegyenek részt, mert az ügyészség koncepciós eljárást folytat ellene. A Fővárosi Bíróság még az idén szeretne ítéletet hirdetni az ügyben. ■ Keresik a madármészárlókat Astra Van Corsa Van OPEL-©www.opel.hu Gyöngytyúkok, házigalambok, húszdekás fácánok és foglyok is voltak abban az olasz hűtőkamionban, amely megközelítőleg 12 ezer védett madár tetemét rejtette. A mészárlás ügyében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, ám a szálak Bács-Kiskunba vezetnek. Több gyanúsítottat is kihallgattak már. Pécs - Kecskemét Megközelítőleg 300 millió forintra értékelhető az a természetkárosítás, amire a Baranya megyei Udvar határátkelőjénél derült fény november 6-án. Egy vadszállító hűtőkamion 12 ezer, bedobozolt, felcímkézett, védett madarat rejtett. Török Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vadászati felügyelőjétől korábban már megtudtuk: a védett szárnyasokat félautomata, hatlövetű vadászfegyverrel lőtték le. Azt azonban még nem sikerült biztosan kideríteni, hogy hol. Noha Bács-Kis- kun megyére gyanakodnak, olyan védett faj is akadt a szállítmányban, ami a Duna-Tisza közén nem fordul elő. A kamionban ugyanakkor nem csak védett madarak voltak. Találtak számos gyöngytyúkot, házigalambot, húszdekás fácánt és foglyot is. A gyöngytyúk vadászatát nálunk szigorúan engedélyhez kötik. Hazánkban nem őshonos állat, engedély esetén azonban kihelyezhető és vadászható. A házigalambot sem lövik magyarok, s ez a madár is csak engedéllyel vadászható. Az olasz kamionban talált galambok és gyöngytyúkok lelövésére azonban semmilyen vadászati engedély nem volt. Az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy lelö- vésükben magyar vadászok is részt vállaltak. Erre bizonyítékok vannak - tette hozzá a felügyelő. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztálya természetkárosítás miatt folytat eljárást.- Kétségtelen, hogy az ügynek van Bács-Kiskun megyei vonatkozása, azt azonban nem állíthatjuk, hogy csakis Bács-Kiskun megyei - közölte Kertész Gábor százados, sajtószóvivő. - Már több embert kihallgattunk, a nyomozás érdeke azonban azt kívánja, hogy erről csak később beszéljünk. Egyáltalán nincs könnyű dolgunk, hiszen az összes állatot egyenként kell megvizsgáltatnunk. __________________1 BERKI EBIKA KÉ K TÜKÖR