Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)

2001-12-31 / 303. szám

12. OLDAL S P 0 R T 2001. December 31., Hétfő ________Sífutás________ Gy enesei Judit újabb bajnoksága Galyatető Újabb korosztályos országos baj­noki címmel gazdagodott Gyene­sei Judit, az Építők AC Kaposvár és a Bp. Vasas SC kettős igazolású sífutója. Ács Lajosné és Rosivcdl Zoltán edzők tanítványa a Galya­tetőn rendezett sífutó országos bajnokságon az ifjúságiak között szerzett aranyérmet. A válogatott kaposvári versenyző a felnőttek­nél a bronzérmet jelentő harma­dik helyen zárt. Az építős sporto­ló programja továbbra is zsúfolt. Ma már Zakopánéban áll rajthoz, majd januárban további három nemzetközi erőpróba követke­zik. A februári téli olimpiai kikül­detésért vetélkedő válogatott né­gyes tagjai közül Gyenesei jelen­leg a klasszikus számban az első, a skatingban második-harmadik, míg a sprintben a negyedik he- lyen áll. _______________ kun Kos árlabda Óévbúcsúztató a medencében Kaposvár Harmadik alkalommal rendezte meg a Zöldpont Életmódklub a vizes óévbúcsúztatóját. Most is, mint minden évben a sportolók mellett közéleti személyiségek és a sporttal foglalkozók is részt vettek az eseményen. Az erő­próbán összesen öt csapat in­dult: a kosarasok, a röplabdá- sok, az úszók - kajakosokkal ki­egészülve -, focisták és a vízi- labdások. Néhány kaposvári törzsszurkoló még ide is elkísér­te kedvenceit. A kilátogatók jól szórakoztak, hiszen sokszínű feladatokat kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A legnagyobb közönségsikert mégis Demeter György aratta, aki egy óvatlan pillanatban a szervezőbizottság két tagját a vízbe penderítette. Az első helyet a vízilabdások szerezték meg, megelőzve az úszókat, a röpi-seket, a kosara­sokat és a focistákat. molnár Öt csapat szállt medencébe a vizes óévbúcsúztatón FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Így szilvesztereznek ők A Nyugat csapata nyerte a szoká­sos évzáró kosárlabdagálát a Kör­csarnokban, így visszavágott ta­valyi vereségéért a keletieknek. Nyugat-Kelet 97-92 (30-21, 25-21, 20-31, 22-19) Körcsarnok, 1200 néző. V.: Váradi, Vígh. Nyugat: Németh (15/9), Dzunics (2), Williams (21), Báder (11), Bukva (19/3). Csere: Boros (5/3), Simon (6), Rámán (2), Filipovics 12), Trummer (2), Mujanovics (2). Edző: Földi Sándor. Kelet: Pavlovics (19/9), Fodor G. (8), Sitku (10), Lapov (12), Czigler (2). Csere: Halm (17/9), Orosz (6), Ricks (3/3), Ridl (3), Kangyal (-), Deák (12/6). Edző: Fodor Péter. ■ TEREMLABDARÚGÁS Pécsen a Nevelési Központ sportcsarnokában rendezték meg az évzáró Fenyőfa Kupa el­nevezésű serdülő kispályás te­remlabdarúgó-tornát, amelyen 15 és 16 évesekből álló csapatok mérték össze egymással a tudá­sukat. A somogyi színeket a Mézga Koto-Toyota Kaposvári Egyetem Football Club remény­ségei képviselték, akik két (fölé­nyes) győzelemmel és ugyan­csak két (egygólos) vereséggel a második helyen zárták a pécsi mérkőzéssorozatot. Mézgáék a Mohácsi TE csa­pata ellen 6-0 (a kaposvári gól­szerzők: Novák 3, Hock 2, Ju­hász P.), a Pécsi FC együttese el­len pedig 4-0 arányban (a ka­posvári gólszerzők: Juhász P. 2, Hock, Krasecz) bizonyultak jobbnak, míg a Pécsi MFC-től 2-1-re (a kaposvári gólszerző: Krasecz), a tornagyőztes Pécsi VSK-tól pedig 1-0-ra kikaptak. Az évzáró Fenyőfa Kupa ser­dülő kispályás teremlabdarúgó- torna végeredménye: 1. Pécsi VSK, 2. Mézga Koto-Toyota Ka­posvári Egyetem Football Club, 3. Pécsi MFC. f.o. Totó 1. Arsenal-Middlesbrough 2-1 1 2. Aston Villa-Tottenham 1-1 x 3. Blackburn-Derby County 0-1 2 4. Bolton-Leicester 2-2 x 5. Everton-Charlton 0-3 2 6. Ipswich Town-Sunderland 5-0 1 7. Newcastle-Chelsea 1-2 2 8. Southampton-Leeds 0-1 2 9. West Ham-Liverpool 1-1 x 10. Bradford-Crystal Palace 1-2 2 11. Nottingham-Coventry 2-1 1 12. S. Wednesday-Norwich 0-5 2 13. Wimbledon-Preston 2-0 1 A pluszmérközés: 14. Fulbam-Manchester United 2-3 2 Kaposvár A szilveszter közeledtével kí­váncsiak voltunk arra, hogy hol töltik a somogyi sportolók az év utolsó éjszakáját. Földi Sándor (a Klíma-Vili KKK edzője): - Va­lószínűleg csa­ládommal ha­zautazom Sza­badkára és ott fogjuk tölteni a szilveszteréj­szakát. Ha ez a kedvezőtlen időjárás, vagy vala­milyen okból nem sikerülne, ak­kor Kaposváron töltjük szintén családi körben és éjfélkor leme­gyünk a Fő utcára. Bencze Tamás (a Klíma-Vili KKK játékosa):- A kislányom Zalaegersze­gen tartózko­dik a nagyszü­leinél, de nél­külünk nem érzi igazán jól magát, ezért mi is odautazunk és családi körben fogjuk tölteni a szilvesztert. Braniszlav Dzunics (a Klíma-Vili KKK játékosa): - Itt­hon - Kaposvá­ron - töltöm a szilvesztert a családommal együtt. Éjfél után lemegyünk a Fő utcára és együtt köszöntjük a tömeggel az új évet. tos, hogy éjfélkor megnézzük a tűzijátékot, de a többi program a hangulatunktól függ. Demeter György (a Kométa Ka­posvár vezető­edzője): - Csa­ládi körben tölt­jük idén a szil­vesztert. A fiam az osztálytársa­it látja vendégül, így a lehetősége­ink nagyon korlátozottak. Hogy el- megyünk-e a Fő utcára, az még a jövő titka, mindent az határoz meg, milyen lesz a hangulatunk. Geiger András (a Kométa Ka­posvár játéko­sa): - A strand­röplabda-baj­nokság alatt sok fővárosi já­tékossal ismer­kedtem meg, akik ifjabb Grózer György barátomat és en­gem meghívtak Budapestre, hogy töltsük együtt a szilvesztert. Mi nagy örömmel fogadtuk el a szí­ves invitálást. Bánhegyi Ist­ván (a Kométa Kaposvár játé­kosa): - Az idei évben én vállal­tam el, hogy tartok egy házi­bulit, így a ba­rátaim - köztük a csapattársaim is - hozzám jönnek. Az már biz­Rapp Csaba (a Szenna Pack- Zselic SC Ka­posvár endu- rosa): - Nagyon sok barátom van, akikkel az egész év folya­mán tartjuk a kapcsolatot. Megbeszéltük, hogy idén együtt töltjük a szilvesztert. Összejö­vünk egy klubhelyiségben és együtt várjuk a visszaszámlálás végét. Stágl Attila i - —­--------­(A cél Építő SC szkanderosa): - | A barátnőmmel Úrkúton, egy szórakozóhe- j lyen fogom töl- i teni a szilvesz­tert. A dolog |_ szépséghibája az, hogy dolgozni fogok, de sze­rencsére a munkámmal együtt jár a bulizás is. Borhi Zsombor (a Kaposvári Vízügyi SC kaja­kosa): - Eddig még nem dön­töttük el, mit fo­gunk csinálni szilveszterkor, de két dolog biz­tos: Kaposváron maradok és a barátaimmal fogok ünnepelni._____________molnár Meg yei évzáró asztalitenisz-gála Kaposvár Hagyomány már, hogy a so­mogyi asztalitenisz-társada­lom egy nagyszabású gálával búcsúzik el az évtől, amelyen fiatalok és idősebbek, amatő­rök és profik egyaránt asztal­hoz állnak. A résztvevők azonban nemcsak játszanak, hanem emlékeznek is; ezzel a kaposvári gálával tisztelegnek egykori sporttársaik előtt. A hangulatra és az indulók számá­ra ezúttal sem lehetett panasz; az Arany úü városi asztalitenisz-csar­nokban rendezett hagyományos seregszemlén az utánpóüás korú­aknái 42-en, míg a felnőtteknél az amatőröknél 44-en, a profiknál pe­dig 46-an mérettettek meg. A kaposvári megyei évzáró asztalitenisz-gálán azonban nem­csak játszottak, hanem emlékez­tek is a résztvevők. A délelőtti utánpótlás- és a délutáni felnőtt­verseny között a Keleti temető­ben felkeresték egykori sporttár­saik - Balogh József, Limbek Pál, Androsits Imre, Horváth Sándor és Ligeti Elemér - sírját, hogy együtt, közösen adózzanak és tisztelegjenek az emlékük előtt. A megyei évzáró asztalite­nisz-gála végeredménye. Utánpótlás korúak. Leányok (18 induló): 1. Kör­mendi Orsolya (Szenna Pack Zse- lic SC Kaposvár), 2. József Zsófia (Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár), 3. Nemes Krisztina (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Nagy Orsolya (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Fiúk (24 induló): 1. Kovács Márton (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Kovács András (Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár), 3. Illés Gergő (Balatonszár­szó SE) és Herber Máté (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Amatőrök. Nők (12 induló): 1. Mármarosi Anna (Balatonboglár), 2. Lenkovics Károlyné (Hallássérül­tek SC Kaposvár), 3. Körmendiné Horváth Zsuzsanna (Kaposvár) és Dobos Adrienn (Kaposvár). Férfiak (32 induló): 1. Bujtás László (Nagyatád), 2. Dr. Kiss Gá­bor (Nagyatád), 3. Hemer Csaba (Zselickislak) és dr. Marosi Imre (Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár). Profik. Nők (14 induló): 1. Kátainé Váradi Gyöngyi (KVGY Kapos­vár), 2. Fekete Zsuzsanna (Szen­na Pack Zselic SC Kaposvár), 3. Radócsai Diána (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Körmendi Orsolya (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Férfiak (32 induló): 1. Medereczki Zoltán (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Medereczki Attila (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 3. Lomnici Attila (Kohézió AC) és Hemer Csaba (Zselickislak). fenyő Kosárlabda országos ifjúsági kupa Kecskemét A Klíma-Vili Kaposvári KK kor- osztályos csapata az országos if­júsági kosárlabdakupa közép­döntőjén vett részt. A somogyiak a továbbju­tás reményében utaz­tak el, ám olyan nehéz csoportba kerültek, hogy céljuk csak a tisz­tes helytállás lehetett. Ennek megfelelően a somogyi alakulat egy­szer sem tudott diadal­maskodni a három mérkőzés során, így nem jutottak tovább a szombat- helyi nyolcasdöntőbe. Az utolsó mérkőzésükön ugyan végig parti­ban voltak a Tiszaújváros ellen a végjátékban, azonban elveszítet­ték a mérkőzést. Eredmények: Klíma-Vili Kaposvári KK-Tiszaújvárosi Phoenix KK 83-96 (21-28, 18-18, 24-23, 20-27) Klíma-Vili Kaposvári KK ifi: Mester (10), Horváth P. (11), Hendler (15), Elek (2), Kruk (36/12). Csere: Kiss (3/3), Ung­vári (3/3), Babócsai (2), Mezriczky (-), Pöttendi (1). Edző: Monok Tibor. Univer KSE Kecskemét- Klíma-Vill Kaposvári KK 88-64 (24-23, 28-23,19-9, 17-9) Klíma-Vili Kaposvári KK ifi: Horváth P. (13), Szalai (14), Kruk (26/12), Hendler (-), Horváth O. (3/3). Csere: Mester (4), Babócsai (2), Elek (2), Pöttendi (-), Mezriczky (-). Edző: Monok Tibor. Klíma-Vili Kaposvári KK ifi- Diana SE Budapest 53-132 (11-36, 13-34,15-33,14-29) Klíma-Vili Kaposvári KK ifi: Horváth O. (7), Horváth P. (15), Hendler (6), Mester (-), Mezriczky (2). Csere: Kiss V. (4), Ungvári (4), Babócsai (7), Elek (3), Pöttendi (5). Edző: Monok Tibor. MOLNÁR Röplabda országos ifjúsági kupa Kecskemét A BITT Kaposvári Női RC és a Kométa-Kaposvár csapata is lecsúszott a dobogóról a Kecs­keméten rendezett országos ifjúsági kupa (hatos) döntőjé­ben, miután szombaton a bronzmérkőzésen mindkét együttes alulmaradt; a leá­nyoknál a Vasas Budai-Tégla, a fiúknál pedig - nem kis meglepetésre - a Dági SE sze­rezte meg az első helyet. A döntőkkel és a helyosztó mér­kőzésekkel befejeződött Kecske­méten a három napon át tartó röplabda országos ifjúsági kupa hatos fináléja. A leányoknál és a fiúknál is volt somogyi résztvevő, érem azonban sajnos ezúttal nem jutott. A leányoknál a mezőny legfia­talabb átlagéletkorú csapata, a serdülő játékosokból álló BITT Kaposvári Női RC egy győzelem­mel és négy vereséggel zárt a ne­gyedik helyen. A szombaton ját­szott bronzmérkőzésen 3-0 arányban nyert az Örökösföld- Nyíregyháza. A döntőben két nagy múltú fővárosi együttes ta­lálkozott egymással; a Vasas Budai-Tégla - amely korábban kétszer is legyőzte a kaposvária­kat - négyjátszmás mérkőzésen nyert a BSE ellen, s így megsze­rezte az aranyérmet. A végeredmény: 1. Vasas Budai-Tégla, 2. BSE - a döntőben 3-1 -, 3. Örökósföld-Nyíregyhá- za, 4. BITT Kaposvári Női RC - a bronzmérkőzésen 3-0 -, 5. Sze­gedi DRE, 6. Angyalföldi DRC - a helyosztó mérkőzésen 3-1. A negyedik helyezett BITT Ka­posvári Női RC ifjúsági leány röp­labdacsapata: Ács-Jebektor Dóra, Androsics Katalin, Bita Erika, Lá­bas Judit, Gubek Brigitta, Czmerk Zsuzsanna, Benedek Do­rottya, Kondor Tímea, Mohácsi Ágnes, Óberhúber Boglárka, az edzőjük Biki Mária. A fiúknál remekül kezdett a Kométa-Kaposvár, de sajnos an­nál rosszabbul folytatta a társa­ság; a két győzelmet két vereség követte, s így végül meg kellett elégedniük a negyedik hellyel. A bronzmérkőzésen attól a Dunaferr SE-től kaptak ki négy játszmában, amelyet két nappal korábban a csoportmérkőzések során sima 3-0-ra legyőztek... Az első helyet nem kis meglepetésre a Dági SE hódította el, miután a döntőben nagy csatában, ötjátsz- más mérkőzésen jobbnak bizo­nyult a házigazda Kecskeméti RC-nél. A végeredmény: 1. Dági SE, 2. Kecskeméti RC - a döntőben 3-2 -, 3. Dunaferr SE, 4. Kométa- Kaposvár - a bronzmérkőzésen 3-1 -, 5. Délmagyarországi FRC (Szeged), 6. Vegyész RC Kazinc­barcika - a helyosztó mérkőzé­sen 3-1. A negyedik helyezett Kométa- Kaposvár ifjúsági fiú röplabda­csapata: ifjabb Grózer György, if­jabb Stefik Csaba, Molnár Dávid, Horváth Dániel, Puspán Balázs, Dombói János, Selega Balázs, Tamasóczki Tamás, Wirth Olivér, Váldi Zoltán, Affentáler Gábor, Dolgos Attila, az edzőjük Zarka Péter. FENYŐ GÁBOR Pályázatok sportcélokra Tab Az ifjúsági, verseny- és szabad­idősportcélok, sportprogramok, diák-, valamint szabadidős verse­nyek jövő évi megrendezését segí­ti elő az a mai határidővel lejáró pályázat, melyet a helyi önkor­mányzat If­júsági, Kul­turális és Sportbizott­sága hirde­tett meg. A bizottság tá­mogatja az óvodák szá­mára sport­eszközök, -felszerelések vételét csakúgy, mint a húsz tagot érintő rendszeres sporttevékenységet. Ugyancsak sportfelszerelések, sporteszközök vásárlását segíti elő - sikeres pályázat esetén - a bi­zottság diáksportkörök és egyesü­Az idén összesen 11 pályázat érkezett a kiírásra. A bizottság mintegy hétmillió forint odaítéléséről döntött. A legna­gyobb összeget - közel ötmillió forintot - a város labdarúgócsapata kapta. 2002-ben várhatóan nyolcmillió forint­ból gazdálkodhat a bizottság. letek, illetve a szabadidősport te­rületén ténykedő egyesületek ese­tében. A kiírt pályázatra jelentkez­hettek az éves túraprogrammal rendelkező sportegyesületek a ter­mészetjárás, a túrázás útiköltsé­gének és a szállásköltség támoga­tására. A testület ily módon segíti a verseny- sport terüle­tén működő egyesületek­nél a sport- felszerelé­sek vásárlá­sát és a baj­nokságban való részvé­telhez szükséges költségekhez va­ló hozzájárulást is. A benyújtott pályázatok elbírá­lására, valamint az elnyert össze­gek folyósítására a városatyák 2002. évi januári testületí ülése után kerül sor. krutek I ■■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom