Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-22 / 298. szám
6. OLDAT, SOMOGY I TÁJAK 2001. December 22., Szombat BALATONBERÉNY. Mintegy 150 idős ember vett részt az ön- kormányzat és a Vöröskereszt helyi szervezetének meghívására a zenés vacsorán; Gazda János polgármester és Kovács Nándorné vöröskeresztes vezető köszöntötte a falu nyugdíjasait. Minden 65 évesnél idősebb herényi 2500 forintot kapott az önkormányzattól. Akik nem tudtak eljönni az estre, azoknak házhoz vitték a támogatást. 205- en kaptak hozzájárulást a karácsonyi kiadásokra. BALATONFENYVES. A község középtávú fejlesztési tervének vitájában beruházásokról is döntött a képviselő-testület. Megépítik a Nimród utcai betonjárdát a Madarász utcáig. Az it- ' teni csomópontban tahidat is készítenek, a tervezési költségeket az önkormányzat állja. Dísz- burkolatot raknak a Vas Gereben és a Sopron utca közti járda- szakaszra; erre a tervezett ösz- szegen felül még 360 ezer forintot szavaztak meg a képviselők. BALATONKERESZTÚR. A katolikus templomban ma este 18 órakor tartják a karácsonyi koncertet. Föllépnek a máriai óvodások, a balatonfenyvesi Viktória női kar Kovácsné Gelencsér Cecília, a keresztúri Szent József egyházi kórus’és'a Bórdos Lajos női kar Horváth Ágnes, illetve Tengerdi Győző vezényletével. A Festetics Kristóf Általános Iskola betlehemes játékát Kovácsné Nemes Máris és Lukácsné Túli Ildikó tanította be. BALATONMÁRIAFÜRDŐ. A nyugdíjasok estjén Bárdos János keresztúri, Szirják László máriai polgármester és dr. Bollók Sándor főorvos köszöntötte a máriai és keresztúri időseket, s az óvodások és a máriai- keresztúri népdalkor adtak műsort. Herényi Károly országgyű- i lési képviselő óriás pezsgőt bongott. Ez alkalommal köszöntötték a legidősebb polgárokat is: a 80 éves Surányi Mihálynét és a 89 éves Nagy Jenőt. AZ OLDALT SZERKESZTETTE: GÁLDONYI MAGDOLNA FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Gyertyát öntöttek az óvodások Ordacsehi új terveket szőhet Az advent a készülődés időszaka a máriai óvodában. A selyemfestést és batikolást nemcsak az óvodagalériában láthatják a gyerekek, hanem maguk is kipróbálhatták. S közben készültek a karácsonyra is. BALATONMÁRIAFÜRDŐ A máriai óvoda galériájában dr. Gyuricza Tibomé selyemfestéseiből, batikolt munkáiból nyílt kiállítás. Ezen a különleges bemutatón január 20-ig szívesen látják a térség óvodásait is tárlatlátogatásra. A máriai gyerekek nemcsak gyönyörködtek a különleges anyagok és motívumok sokaságában, hanem maguk is kipróbálták a ba- Gyertyát is öntöttek az ünnepre készülve a gyermekek a máriai óvodában tikolást, sőt ismerkedtek á selyemfestéssel is. Az intézmény művészeti programja folytán a kicsik egyre több képző- művészeti technikát sajátíthatnak el, és a meghívott művészek is szívesen dolgoznak az óvodások társaságában. A napokban mézeskalácsot sütöttek, karácsonyi díszeket készítettek és gyertyát öntöttek a gyermekek. Meglátogatták a máriai, a keresztúri és az újlaki időseket is ajándékaikkal, műsorukkal. Hagyomány az is, hogy karácsony hetében a szüleikkel és testvéreikkel együtt verselnek, énekelnek. Ujságh Andrea vezető óvónő elmondta, hogy sikeresen pályáztak a minőségfejlesztési program megvalósítására a keresztúri Festetics Kristóf általános iskolával és a herényi általános iskolával, a pályázat koordinátora a kéthelyi iskola. A programot januárban kezdik az Okker oktatási tanácsadó segítségével. ____________________■ Ord acsehi 7 Kiss Miklós polgármester mondta nek és a falu —---------------------------------------- -, hogy nem hagyják a postájukat, igényeinek. Új időszámítás kezdődik Or- Ezt ugyanis meg akarta szüntetni Bíznak ab- dacsehi életében. Sikeresen a postaigazgatóság, pedig nem bán, hogy a befejezték az általános iskola volt veszteséges. Az önkormány- gazdasági tárberuházását, amely hat évre zat mindenesetre úgy döntött, cával a nalekötötte a falu csaknem min- hogy felújítja a húsz négyzetméte- pókban meg- den erejét. Most új beruházá- rés épületrészt, amit ingyenesen köthetik a fisokat terveznek. használhat a szolgáltató. nanszírozási ............. - Jók a kilátásaink a jövő évi szerződést, Falugyűlés volt a héten Ordacse- gazdálkodásban - mondta a pol- hiszen heted- hiben. Jó hangulatban, építő ja- gármester. Sikeresen befejezték szer pályáz- vaslatokkal és vitával telt. Az az oktatási intézmény beruházá- tak a szennyvízberuházásra: egyik legfontosabb döntés - mint sát, kezdik az orvosi rendelő épí- négyszer egyedül és háromszor a tését, s a pályázat- lengyeltóti kistérséggel, mire célhoz szükséges saját ba értek a terveik. A Dédásszal erő is rendelkezésre szerződtek a közvilágítás korsze- áll. A tervek már ké- rűsítésére és kiépítésére. Számí- szek a korszerű ren- tásaik szerint négy éven belül delőhöz, mert a megtérül a beruházás az energiamostani nem felel megtakarításból. Ordacsehi a jö- meg a szigorú törvé- vő évben 80 millió forinttal gaz- nyi követelmények- .dálkodhat. kiss miklós Vitatott hozzájárulás Évek óta tart a vita Boglár és Ordacsehi között a falu diákjainak oktatási szolgáltatásáról. Boglár 2,5 millió forintot kér, a község ezt a 26 százalékos többletet sokallja. Reálisabbnak tartják a 10-11 százalékos emelést. Sziget a forgalmas kereszteződésben Balatonszentgyörgy Óvatosabban közlekednek az autósok Balatonszentgyörgynél; a herényi kereszteződés csomópontjában biztonságosabb a kanyarodás. Megváltozott a forgalmi rend a Balaton nyugati kapujában. A Hoffmann Rt 24 millió forintért megépítette a forgalomcsillapító szigetet és a Szentgyörgy felől Berénybe, balra kanyarodó sávot. Elkészült a község rendezési tervében szereplő leendő utca csatlakozása is a millenniumi parknál, a beruházást a megyei állami közútkezelő kht fizette. Az utóbbi években Balatonszéplakon, Lellén és Balatonfenyvesnél építették át a csomópontokat. Földváron is ké- szült forgalomcsillapító sziget. ■ Kevesebb a bűncselekmény Fonyód és környéke Jelentősen csökkent a bűncselekménye száma a fonyódi rendőrkapitányság illetékességi területén. A négy várost és 22 községet magában foglaló, 750 négyzetkilométeres körzetben 2237 helyett 2058 nyomozást kelsor 15 napon belül. Nőtt a nyomozások befejezésének a gyorsasága. A rendőrség az önkormányzatok mellett a polgárőrök és más civil szervezetek támogatására is számíthatott. Kiemelten kezelték a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket. A körzetben lett elrendelni. Kevesebb volt a vagyon elleni bűncselekmény, a betöréses lopás és a gépkocsifeltörés. A bűncselekmények 40 százalékát földerítették a fonyódi rendőrök. Ferincz József rendőr alezredes, városi kapitány tájékoztatójából kitűnik: gyakrabban állították bíróság elé az elkövetőt. Korábban 42, az idén eddig 95 alkalommal került rá Ügyforgalmát tekintve a városi kapitányság a harmadik a megye kapitányságai között, de a legterheltebb, mivel tartósan létszámhiánnyal küzd. A tavaly kiépített s az idén továbbfejlesztett robotzsaru számító- gépes rendszer azonban sokat segít a munkában. 17 alkalommal kezdeményeztek eljárást visszaélés kábítószerrel bűn- cselekmény alapos gyanúja miatt. Tavaly öt eljárás indult, most öt kábítószer-terjesztőt fogtak el. A városi kapitány staüsz- ükája szerint a körzetben csökkent a közlekedési balesetek száma is, értékelése szerint a közlekedésbiz- tonság is jónak mondható. ■ Szervezik az orvosi ügyeletet BALATONBERÉNY Fél éve van Berénynek arra, hogy átszervezze az orvosi ügyeletet, mert a mostani rendszer nem felel meg a törvényi elvárásoknak. Jelentős beruházás vár a községekre. Sürget az idő, 2002. július 1-jé- től változnak a jogszabályok - jelentette be dr. Belina Csaba háziorvos az önkormányzatnál -, a mostani ügyelet már nem felel meg az előírásoknak. A háziorvos a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy a jogszabály várhatóan kedvez az orvosoknak, de a finanszírozás változásairól egyelőre nem tud. Az viszont tény, hogy havonta 70 ezer forintért ügyelnek, mert ennyit térít a társadalombiztosítás, tehát húszegynéhány forintos órabérért dolgoznak. Hétköznapokon a rendelésen kívül készenlétet adnak, a hétvégeken pedig felváltva ügyelnek a körzet - Balatonszentgyörgy, Mária és Keresztúr - orvosaival. Dr. Belina Csaba számításai szerint 50 millió forintos beruházásra van szükség ahhoz, hogy megteremtsék a körzet központi ügyeletének törvényi feltételeit. Dr. Belina Csaba a rendelőben- Ezt egy település nem tudja kigazdálkodni, de több település összefogva már igen - mondta Gazda János herényi polgármester. Azt még nem döntötték el, hol legyen az ügyelet és majd milyen formában működtetik. Egyébként ez sem kevés kiadás, de elkezdték a közös gondolkodást, és folytatják a tárgyalásokat a körzet összefogásáért. ______■ Cs atornára 2,2 milliárd Lengyeltóti A gazdasági miniszter tegnap értesítette Papszt Lajos lengyeltóti polgármestert, hogy a társaság csatornaberuházásához 2,2 milliárdos támogatást nyertek a települések. Hamarosan eldördülhet a startpisztoly; többéves pályázat után révbe ért a lengyeltóti kistérség csatornapályázata. Papszt Lajos polgármester a hét elején még csak ígéretet kapott, hogy hamarosan aláírják a gazdasági tárcánál a finanszírozási szerződést. Pénteken ez már ténnyé vált, s örül a karácsonyi ajándéknak. Elmondta: kezdődhet a közbeszerzési eljárás, a kivitelező megbízása, a társulatok szervezése, és tavasszal talán a munka. A térség települései 3,3 milliárd forintos beruházást vállaltak, ehhez a környezetvédelmi tárcától már elnyertek több mint 300 millió forintot. ■ Gondoljon a télre! ,4PV Kiváló pjfkfj szigetelő anyagokat ajánlunk most kedvezményes áron, hogy segítsünk Önnek enyhíteni a fagyos napokon. Tetőterekhez TOPLAN ki/100 CS Válaszfalakhoz TOPLAN kl/50 CS Pince- és padlásfödémek hőszigeteléséhez, lépéshangszigeteléshez TOPLAN t/20-60 CS Termékeink megvásárolhatók márkakereskedőinknél: RAAB KARCHER TÜZÉR RT. Kaposvár RAAB KARCHER TÜZÉP RT Marcali Dombóvári u. 4. Tél.: 82/316-233 Fax: 82/315-528 Sport u. 2. Tel.: 85/410-114 Fax: 85/413-117 RAAB KARCHER TÜZÉP RT. Nagyatád KOMFORT KFT Kaposvár Taranyi u. ipart, lél.: 82/454-187 Fax: 82/454-188 Nyugativánfa u. 33. let.: 82/410-148 A szigetelőanyag akció 2001. november I -tői 2001. december 31 -ig tart. Érvényes minden, a TOPLAN Kft. által gyártott szigetelőanyag termékre, Győr-Sopron, Vas, Zala és Somogy megyében. A további részietekről érdeklődjön a megadott márkakereskedő partnereinknél. Ne feledje: A hőszigetelés = Energiamegtakarítás 4- a környezetünk védelme! TOPLAN: ENNÉL NINCS TERMÉSZETESEBB! Német festékgyár magyarországi leányvállalata TERÜLETI KÉPVISELŐ (Délnyugat-Magyarország) állás betöltésére pályázatot hirdet. CÁPÁRÓL Változatos, sok utazással járó munkakört kínálunk, szakmai kihívással és fejlődéssel, teljesítményarányos, kiemelkedő bérezéssel, egy biztos hátterű vállalatnál. Feltételek:- építőipari (festékek) ismeretek- minimum középfokú végzattség- kereskedelmi gyakorlat- jó kapcsolatteremtő képesség- „B” kategóriás jogosítvány Előnyt jelent:- hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalat,- német nyelvtudás. Jelentkezéseket 2002. január 15-ig, fényképes önéletrajzzal az alábbi címre várjuk: Cápáról Kft 9028 Győr, Fehérvári u. 80. Kedves Somogyi Ügyfeleink! Bízom abban, hogy a Közigazgatási Hivatal valamennyi munkatársa a 2001. évben is az Önök megelégedésére szolgáló gyors, pontos és szakszerű munkát végzett. E polgárbarát közszolgáltató tevékenység a jövő évben is az Önök érdekeit szem előtt tartva működik tovább. A töretlen kapcsolat reményében kívánok szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és megelégedésben gazdag boldog új esztendőt! Dr. Faludi Imre a Közigazgatási Hivatal | y, / vezetője / —A* (59581)