Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-16 / Vasárnap Reggel, 50. szám
8 ★ 2001. december 16. « Ezen a rolleren a kerekek egymás mellett állnak és kormány helyett egy rögzített rudat szereltek rá. Az utcai forgalomba helyezéshez már csak világításra van szükség.---------------------------Taposólemez Cs úszásgátló gumibevonattal Két darab számítógép Azonos programokkal (biztonsági okokból) Érzékelők Minden irányban érzékelik a mozgást és jelentik a számítógépnek Járdafutó elektromos Dean Kamen szomszédai hónapokig találgatták, vajon mit bütykölhet odabent a fészerben. A New Hampshire-i feltaláló már több mint száz szabadalmat nyújtott be, többnyire orvosi műszerekre szólókat. A múlt héten végre bemutatta elektromos rollerét. Az új jármű lényege, hogy sem gáz- vagy fékpedál, sem pedig kormány nincs rajta, mégis szabályozható a sebessége és irányítható is, mégpedig a rajta álló személy álláshelyzetének változtatásával. A roller 25 km/h sebességre képes és egy feltöltéssel 25 km-t tesz meg. Körülbelül olyan egyszerűen üzemeltethető, mint egy hintaszék. Mindezt számítógépre kötött mozgásérzékelők teszik lehetővé. A Segway névre hallgató elektromotorral hajtott roller az ötletgazda szerint forradalmasíthatja a közúti közlekedést, helyettesítheti a mopedet is. azonban még hosszadalmas bürokratikus eljárássorozattal kell megküzdenie, az amerikai hatóságok igencsak tartanak a járdán hangtalanul suhanó elektromos szerkezettől. Európában valószínűleg segédmotoros kerékpárként lehetne forgalom ba helyezni. Addig is nemzeti parkok és üzemek fogják használni az egyelőre 8000 dolláros áron megrendelhető járművet. Információink szerint az új járművet már Magyarországon is tesztelik. EMdromotorok Mindkét keréken egy-egy, 2 LE teljesítményű motor Akkumulátor Nikkel-fém- hidrid. Hátránya: gyakori töltéssel csökken a teljesítmény Lkukon Az emberiség öröksége A Világörökség részévé nyilvánított kulturális és természeti értékek József Attila Könyvesbolt Kaposvár, Fő u. 22. MAGYAR KÖNYVKLUB December 16. és 24. között egyes _____ kötetek UJ MAGYAR ÉLETRAJZI LEXI KON magyar Könyvklub KÉPES kedvezménnyel! Az akciós köteteket keresse a könyvesboltokban! IERUZSALE CINZANO BIANCO, DRY, ROSSO, 11 BARONcf ARAMIS VÖRÖS, 0,751 HEY-H0, ALMA, SAJTOS, 90g FEHÉRSZŐLŐ, 2i PUNTIGÁffinMPORT OSZTRÁK DOBOZOS SÖR, 0,51 JACERMEISTER DÍSZDOBOZOS, 0,71 RAUCH BRAVÓ ŐSZIBARACK NEKTÁR, 1,51 BAKER'S FIELD KRÉMLIKŐR t FÉMDOBOZBAN, 0,71 TEJSZÍNHAB SPRAY 250 ml AJÁNDÉKCSOMAG Nőt, FÉRFI CSC AQUARIUS ÁSVÁNYVÍZ, 1,51