Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-13 / 290. szám
2001. December 13., Csütörtök Ü N N E P VÁRÓ 11. OLDAL Karácsonyi szótár KARÁCSONY - a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyben Jézus Krisztus születését ülik meg. Az ünnep Rómában keletkezett 325 és 335 között. Célja volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Krisztus isten is és ember egy személyben. Az ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymásnak ellentmondó nézet uralkodott Jézus születés napjának illetőleg. . Első előfordulása egy 1138/1139-re datálható szórványemlékünkben található: „In villa Durug a, hec unt nomina eruo- rum...Kracín.” További érdekes alakváltozatai: 1141.? Craaczen, 1198. cura- cun, 1338. Karachan, 1450. Karaczon, kb. az 1700-as évektől kezdve a mai alak használatos. Szláv eredetű, v. ö. bolgár (a Ger- gely-naptár szerinti június 21 -e, más vidékeken a nyári és a téli napforduló ünnepe is.) orosz, (pontosan meg nem határozható időszak, nap az év vége felé, talán advent vagy a téli napforduló), • (pusztulás, halál, végóra, gonosz [szellem, téli napforduló ). Megfelelő szó van még a fehéroroszban és a szepesi lengyel nyelvjárásban is. Az ősszlávnak „lépő, átforduló”, fordulónap lehetett az eredeti jelentése. A magyarba valószínűleg egy délszláv változat került át, és a szó eleji mássalhangzó-torlódás feloldásával, u nyíltabbá válással és a szóvégi nny palatalizáló- dással alakulhatott ki a mai alak. KARÁCSONYFA. Ez a szavunk későn, a karácsonyfa-állítás szokásával együtt csak a 19. század végén került a nyelvbe, a német Weinachtsbaum tükörfordítása- ként terjedt el. ____________■ Ka rácsony a Földön A Mikulás kengurun érkezik Ausztráliába, szánon pedig Ukrajnába. Van, ahol ő hozza a karácsonyi ajándékot, máshol a Jézuska. A lényeg azonban mindenhol ugyanaz: karácsonykor (legyen az télben vagy nyárban) együtt ünnepel a család. ÍRORSZÁG. A gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára. SPANYOLORSZÁG. Itt az erkélyen át bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek. BELGIUM. A gyermekek nem ilyenkor, hanem december 6-án kapják az ajándékot a Mikulástól. A karácsonyfa alá vagy a tűzhely közelében lévő zoknikba csak kisebb dolgok kerülnek. A karácsonyi reggeli különleges édes kenyér. Az ünnepi menü aperitiffel indul, majd a tenger gyümölcseivel folytatódik, a főétel pedig töltött pulyka. MEXIKÓ. Az ünnep estéjén énekesek vonulnak az utcára, kezükben hosszú rudakkal, amelyekre csengettyűket és gyertyákat erősítenek. így mennek át a városon, egészen a templomig. NORVÉGIA. Karácsonyeste csészényi zabkását . hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a háztól. A feldíszített fenyőfát a családok - kéz a kézben - körültáncolják, miközben karácsonyi dalokat énekelnek. KENYA. Még a templomokat is feldíszítik szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel. Az ünnepi vacsorát a szabadban készítik el, nyílt tűzön. Ilyenkor a távol élő családtagok is hazautaznak, ha csak tehetik. SVÉDORSZÁG. Karácsony reggelén a templomok égő gyertyákkal várják a híveket. Az ünnepi menü: hering és barnabab. A jó gyerekeknek a Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az ajándékokat. ANGLIA. A gyerekek még időben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba, hogy az a kéményen át az Északi-sarkvidékre repüljön. Ha először az ajándéklista kap lángra, újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett: itt kezdtek karácsonykor fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé. UKRAJNA. A gyerekeknek az ajándékot a Jégapó három rénszarvas húzta szánon viszi. Vele van Hópehely l'eány is, aki ezüstkék, szőrmedí- szítéses ruhát, fején pedig korona formájú hó- pelyhet visel. AUSZTRIA. A Mikulás (Heiliger Nikolaus) december 6-án ajándékozza meg a jó gyerekeket édességgel, dióval és almával. December 24-én pedig a gyermek Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. A gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű. Csak ezután léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát rejtő szobába. LIBANON. A családok karácsony előtt egy hónappal gabonamagvakat ültetnek. December 24- én pedig a cserepeket a karácsonyi barlang és a karácsonyfa köré helyezik. A barlang Jézus születésének helyszínére utal. FRANCIAORSZÁG. A kisebb gyerekek kikészítik cipőiket a tűzhely közelébe, hogy karácsony estéjén a Mikulás beletegye az ajándékot. A nagyobbak a felnőttekkel elmennek az éjféli misére, majd hazatérve ülnek az ünnepi asztalhoz. NÉMETORSZÁG. A németek karácsonykor nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erősített színes gyertyaégőket vagy színes képeket szerelnek, amelyek nagyon szépen mutatnak a téli éjszakában. A lakások többségében megtalálható a Betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukornehezéket tesznek, hogy a Mikulás biztosan megtalálja. ÚJ-ZÉLAND. A karácsony náluk a nyár közepére esik, ezért ilyenkor a többség piknikezik a szabadban, vagy a tengerpartra megy. Általában hideg sonkát és jégbe hűtött sört fogyasztanak. DEL-AFRIKA. Itt is nyáron van karácsony. A kiadós ebéd után a családok meglátogatják barátaikat, és karácsonyi dobozokat adnak át egymásnak, amelyben rendszerint valami enni való finomság van. AUSZTRÁLIA. A Mikulás „szánját” nyolc fehér kenguru húzza. A karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek a tengerpartra, vagy krikettet játszanak. CSEHORSZÁG. Az emberek úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövőt. A Mikulás érkezését a gyermek Jézus jelzi kis csengettyűjével. LETTORSZÁG. A lettek szerint a Mikulás a szentestétől számított 12 napon át hozza az ajándékot a gyerekeknek! Az ünnepi menü: barnaborsó, rétes, káposzta és kolbász. Milyen? Mekkora? Hányféle? Nem kérdés!- ahol a vevő a király SZŐNYEG * PVC * PARKETTA * FÜGGÖNY * TAPÉTA (Keszthelyen) * KARNIS * LAKÁSTEXTÍLIA TÉLI VÁSÁR! 20-50% árengedménnyel Megérkezett a legújabb kész szőnyeg kollekció, különleges új mintákkal! Padlófilcek 349 Ft-tdl/m2 Padlószőnyegek 998 Ft/m2 helyett 590 Ft/mz Vastag nyírt szőnyegpadlók 2990 Ft/m2 helyett 1490 Ft/m2 PVC padlók 1290 Ft/m2 helyett 990 Ft/m2 790 Ft/m2 helyett 645 Ft/m2 Laminált parketta 1690 Ft/m2 helyett 1390 Ft/m2 +ingyen alátét fólia Ragasztó nélküli (klikkes) 3990 Ft/m2 helyett 2990 Ft/m2 280-as spanyol dekorok 4990 Ft/m helyett 3990 Ft/m Exkluzív olasz, német, belga dekoranyagok. sötétítők, selymek, fehérfüggönyök, szövetek, karnisok stb. Maradék anyagok féláron. Tapéták 399 Ft/tekercstől Régi modellek akár féláron! pl.: 2><3 már 9.600 Ft/db-tól Címeink: Keszthely-Gyenesdlás, Kereskedők u. 10. Tel.: 83/317-033 Nagykanizsa, Rácséi u. 3. (TESCO mögött) Telefon: 93/321-350 Marcali. Rákóczi u. 2. Tel.: 85/415-504 Tapolca, Kossuth L. u. 15. Tel.: 87/412-910 Felméréstől felrakásig vállaljuk házak, panziók, szállodák függönyözését. karnisfelrakást, szőnyegezést. Ezüstvasárnapi vásár a T AR^míp fonyódi TÉBA Áruházban pr December 16-án EZÜSTVASÁRNAP üzletünk 10°/o engedménnyel árusítja az áruház teljes áruválasztékát- Bútorok- Szőnyegek, szőnyegpadlók í* - Csempék És járólapok |j - Háztartási hűtők és fagyasztók- Gáztűzhelyek, villanybojlerok- Kandallók- Építő- és tüzelőanyagok Nyitva tartás hétfőtől-péntekig 7.30-tól 16.30-ig szombaton 7.30-tól 12.30-ig Dec. 16-án Ezüstvasárnap 7.30-tól 14. OO-ig TÉBA Áruház Fonyód, Szigetvári u. 2. Telefon: 85/360-628 2001. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 RTL KLUB m1 m2 DUNA TV Kapós Tv —■——------------— ■ ---------------------------------------------------- --------------------------------------------------- --------------------------------------------------- ---------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------------------------------5. 50 Jó reggelt, Magyar- > ország! 9.0Q Sonadoras - Szerelmes álmodozók ; (3.) 9.45 Rosalinda (14.) 10.10 Ablak Európára 10.40 Segíts magadon! 11.05 Közvetlen ajánlat 12.10 Mi, magyarok 12.20 A dadus (20.) 12.55 Hé. barátom, * megint itt van Sabata! I (olasz western, 1970) » 14.35 Széllovagok (42.) * 15.40 Kapcsoltam * 15.55 Sebzett szívek ? (194.) 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita (129.) 17.00 Barátok és szerelmek (37-38.) 18.00 Fiorella (210.) 18.30 Té. nyék. Hírműsor 19.00 Szeretni beindulásig (51.) 19.25 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem 20.30 Rex felügyelő (német-osztrák krimisor.) 21.30 Bázis Reality túlélő vetélkedő-7. 22.35 t Szokatlan - Az élet sója Szily Nóra műsora 23.10 Jó estét, Magyarország! 24.00 AUT0EXP0 2001 0.30 Kemény fiúk tánca (am. thriller) 2.50 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (204.) 9.50 Tele- parti. Játék 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne: Ünnepnaptár 12.30 Kavalkád Nemzetiségi műsor 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti. Játék 14.00 Helene és a fiúk (61.) 14.25 Jack és Jill ( 6.) 15.15 Milagros (138.) 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Recept Klub 16.00 Híresek és gazdagok (330.) 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes (117-118.) 17.20 Mónika Kibeszélő show 18.05 Üstökös Sztárkereső 18.10 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz Közszolgálati magazin 19.55 Barátok közt 20.25 Micsoda nő! (am. vígjáték, 1990) 22.40 Az elnök emberei (21.) 23.35 Híradó Késő esti kiadás 23.55 Pont hu 0.25 Buli van! 0.50 Fókusz (ism.) 1.20 Divatklip 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell (71.) 9.Q5 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család (41/41.) 12.00 Híradó délben 12.21 Világhíradó 12.37 Lapszemle 12.40 Bank utca 12.45 Agrárvilág-tallózó 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Együtt 13.50 Nyitott Stúdió Magyarszováti népdalok 14.05 Szeretni kell (4.) 15.00 Alpok-Du- na-Adria 15.30 Iskola utca Ráadás. 16.00 Iskola utca Universitas 17.00 Családfa 17.30 Unokáink is látni fogják 18.00 Híradó hatkor 18.15 Az olvasás éve (44.) 18.20 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház (71/4.) 19.30 Híradó este 20.05 Dalba zárt királyság Jimmy, a zenész 2/1 21.00 Millenniumi Mesék 21.30 Panoráma 22.00 Híradó este. 22.10 Aktuális 22.30 Téli olimpia előtt... 22.35 Théma 22.50 +1 Művészeti műsor 23.45 Rogo- pag 1.35 Kárpáti krónika 5*45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30112 9.05 Iskola utca 10.05 A négy páncélos és a kutya (21/17.) 11.05 Magyar Ház 11.30 Magyar Szalon 12.00 Topmodell 12.30 A Tisza (12/3.) 13.05 Híradó 14.00 Főtér 14.50 Tv-klinika 15.20 Millenáris Teátrum 15.45 Sorstársak 16.15 Naprakész 18.05 Nem jogerős 18.30 Jani házhoz megy... 19.00 ...hol nem volt.. 19.25 EgyMásért 19.30 Esti mese 19.50 Théma 20.05 Híradó este 20.35 Tízparancsolat ma (10/6.) HBO 6.30 Állj, vagy jövök! (am. vígjáték) 8.05 Gyémántok 9.40 Fekete csillag 11.35 Bigyó felügyelő 12.55 Az otthon hidege (am. dráma) 14.30 Mozi! Mozi! Mozi! 14.55 Dűne 1. 16.35 Dűne 2. 18.15 Dűne 3. 20.00 Úgysem hall senki (am. thriller) 21.40 Észvesztő 23.45 Lady Chatterley történetei Magyar ATV 5.50 Nap-kelte 9.10 Sajtóklub extra 10.20 Matiné 11.00 Sztárbarangoló 11.30 Delelő... 13.10 Emberközelben 14.10 Rendkívüli kiadás 14.50 Alapozó 15.20 Új mezőgazdasági magazin 16.30 Popvilág 17.15 Ormosság 15.40 Kulcsár Ferenc: Őrizzen a szó minket! Versoratórium 16.00 Klip-zóna 16.15 A szellemlovas legendája (6/3.) 16.40 A kozmosz titkai (25/20.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Híradó 18.35 Mesefilmek 19.00 összkép 19.30 Egy század emlékezetes pillanatai (52/50.) 20.00 „Only You" 21.30 A szigligeti várrom 21.45 Híradó 22.00 Miért? Kérdések a közéletről 22.25 Emlékezzünk Anna Frankra! SPEKTRUM 13.15 Horgászkalandok (2.) 13.45 Kutyaábécé (2.) 14.20 Két világ határán (1.) 15.25 Mae-sa - Az elefántok reménysége 16.30 Legendás tájakon (4.) 17.30 Állati bajnokok (1.) 18.05 Lemúr íamour 18.40 Testmesék (3-4.) 19.45 Ősi civilizációk nyomában (2.) 20.50 A terrorizmus (5.) 21.45 Folt hátán folt N. GEOGRAPHIC 16.00 Fekete özvegy 16.30 Krokodilkrónika 1. 17.00 Lavina! 17.30 Bálnák a kihalás szélén 18.00 A Nap 19.00 Az a csodálatos kutyavilág 20.00 Livingstone nyomában 1. 21.00 A modern hajózás 22.00 Auckland Viasat3 6.50 Rajzfilmek Múmia, a gyerekcsősz Digimon 14.20 Hazai pályán (ism.) 14.45 Starsky és Hutch (ism.) 15.40 Rajzfilmek (ism.) 16.30 Fraser és a Farkas (ism.) 17.20 Hazai pályán (205.) 17.45 Starsky és Hutch (72.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (74.) 19.35 Egy rém rendes család (153.) 20.05 Szerelmek Miamiban (80.) 21.00 Tönkretett asszony (am. dráma) Satelit 6.45 Hozam (ism.) 7.00 Reggeli Mérleg 7.35 Pávák tavasza (3/2.) 8(35 Torna 8.45 Zenészek Klubja (ism.) 10.00 Zajlik az élet (ism.) 12.00 Nap mint nap 13.30 Mit szól hozzá? (ism.) 14.30 Beszélőn Börtöninterjúk - 5. . (ism.) 15.40 Bruttó 16.10 Zajlik az élet (ism.) 18.15 Torna 18.20 Mese 18.40 Fizet-Ő-Show 19.45 Hozam 20.00 Esti Mérleg 20.25 Mit szól hozzá? EUROSPORT 10.00 Autóverseny, Gran Canaria 11.00 Autósmagazin 11.30 Biatlon-vk, Szlovénia 14.15 Alpesi sí vk, Olaszország 15.00 Csúszókoronq Eb, Finnország Élő 16.00 Úszó Eb, Belgium Élő 18.00 ló-vtieíőzetes 5-6 csoport SPORT1 11.00 Sport 1 momentumai 11.15 Kosárlabda, Női Euroliga bajnokság (ism.) 13.45 Labdarúgás, Spanyol kupa (ism.) 16.15 Lab- darúgás17.15 Kosárlabda, Euroliga mérkőzés (élő) 19.45 Jégkorong, NHL magazin 20.15 Kézilabda, Női Világbajnokság (élő) dési időpont változtatásán^ jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 08.00 Ébredés: vallási magazin 1. rész 08.26 Képújság 13.00 Képes recept: Akarj élni! ism. 13.27 Kalauz: Nagybajomi Takarékszövetkezet 13.40 Képújság 15.00 Beszélgetés a Dédászról 15.26 Képújság 18.30 Slapaj 25. rész 18.55 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Kisfilm 20.00 Az ébredés - francia játékfilm 21.30 Ljubljana-Klíma Vili 23.00 Éjszakai műsor Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! 10.00 Kávéház Fenyő Zsuzsával 13.00 Napló 14.00- 18.00 Délutáni turmix Dányi Krisztiánnal 18.00- 23.00 Flört Maö-val és Molival Kívánságműsor Telefon: 424-445,424-452, SMS: 30/227-222219.30 Kapós Sport 20.00 Játékok, Telefon Top 10, Lemezbörze plusz 23.00- 24.00 Lélekemelő Treszler Verával és Vaski Ferenccel 24.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 11.00 Baj Gabi műsora - Száguldás - Autós magazin 12.05 Kívánságműsor délben 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.10 Programajánló 15.05 Útrakelő - Utazási magazin 16.05 Czellár Éva műsora 16.15 Útinform 17.00 Élő kívánság- műsor Telefon: 510-88419.00 Krónika 19.30 Kapásból - sportösszefoglaló 19.45 Mese 23.00 Krónika ism. Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHzen 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonosjátékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték . MTT Kiemelkedő kereseti lehetőség - üzletkötői munkakörben Ha Ön • változatos és érdekes feladatot • vonzó kereseti lehetőséget keres Ha Ön • magabiztos fellépésű • agilis és meggyőző • kommunikatív • egyéni vállalkozó és gépkocsival rendelkezik Kérjük jelentkezzen nálunk! Országos hirdetésszervező csapatunkba keresünk értékesítési munkatársakat. Ha Önt érdekli a reklámtanácsadói feladatkör, akkor küldje el pályázatát és fényképes önéletrajzát KOHÁNYI GÁBOR értékesítési vezető címére! Örülnénk, ha megismerhetnénk! Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (23) 504-915 • Mobil: (06-20) 915-66-78 E-mail: gabor.kohanyi@mtt.hu Kiskereskedők, kisvállalkozók figyelem! új mm7É$umrö$ɧ! minden csütörtökön a Somogyi Hírlapban Rendkívül kedvező áron teheti közzé kiskeretes hirdetéseit! További információ: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-106, 82/528-164 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap