Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)

2001-12-08 / 286. szám

g| 2001. December 8„ Szombat K A P 0 S V A R 5. OLDAL Az első olvasmányélmény Az első olvasmányélményem cí­mű pályázatra beérkezett írások közül ma a 12 éves Esküdt Viktó­ria munkáját adjuk közre. A kis­diák a Kinizsi iskola ta­nulója. Nekem a magyarta­nárom ajánlotta Gárdo­nyi Géza Egri csillagok című regényét. Először féltem, hogy milyen hosszú, és nem fog ér­dekelni. Amikor bele­kezdtem, annyira érde­kelt, hogy reméltem, ném lesz soha vége. Minden szabadidőmben csak ol­vastam, olvastam. Nagyon érde­kelnek a régi kor kastélyai, várai, csatái. Különösen az volt érdekes, amikor a regény elején megis­mertem Bornemissza Gergelyt és Vicuskát, amint a patakban fü- rödtek, aztán jöttek a törökök, és elrabolták őket. Nagyon szívfa­csaró rész volt, amiből megtud­tam, hogyan raboskodott Török Bálint, és hogyan akarták kisza­badítani Gergelyék. Át- éreztem, elképzeltem, hogyan lehet elveszíte­ni családtagjainkat, ba­rátainkat, hazánkat. Tanulságos volt, mikor az egri várat védték a katonák a tö­rökök ellen. Nagyon izgalmas volt az is, amikor Gergely felesé­ge leszökött a várba. Szegény asszonynak bujkálnia kellett a férje, Gergely elől. Féltet­te a kisfiát, amikor a törökök ke­zében volt. De aztán minden jóra fordult: visszakerült az édesany­jához és édesapjához. Ez volt a legelső olvasmá­nyom, ami igazán megragadott. Együtt énekeltek a Cinni Jaggal A szentjakabi óvoda és a Móricz Zsigmond művelődési ház rendezett tegnap közös mű­sort: a marcali Cinni Jag hagyományőrző együttest hívta meg Kaposvárra. Az óvodáso­kat és szüléiket egyaránt várták az egyórás koncertre. Bálint József, a zenekar vezetője a Somogyi Hírlapnak elmondta: minden feltéte­le megvolt a közös éneklésnek, az itt élő ro­mák jól ismerik dalaikat.- Az öt tagból és két pár táncosból álló Cinni Jagot, vagyis Kicsi Tüzet 1989-ben alakítottuk - mondta Bálint József. - Miután a cigány folklór áll hozzánk közel, teljes egészében ezt képvi­seljük. Az ország minden részébe hívnak ben­nünket; innen Székesfehérvárra sietünk. A gi­tár mellett megszólaltatjuk a tamburát, a kan­nát és a szájbőgőt. Több kazettánk is megje­lent, s jövőre a megyei cigányszövetség segítsé- : gével talán cd-lemezt is kiadhatunk. Kompok György, a szövetség elnöke hangsúlyoz- csak a nevelésben, hanem a kultúrában is számít- ta: a hárommillió forintos romaalap egy része ha- hassanak rájuk a szülők és a hozzátartozók. A teg- gyományápolásra is felhasználható. Ezenkívül az napi összejövetelen a Móricz Zsigmond művelő­országos cigányszövetségtől is megpróbálnak dési házban működő cigány hagyományőrző pénzt szerezni. együttes is megjelent, s tagjai azt mondták: sokat A két intézmény vezetője szerint fontos, hogyne tanultak a marcali együttestől. __ sz. k. De cemberi lakásavató A Pázmány Péter és a Keszthely utca sarkán építette föl első lakóépületét a Bitt Kft. Mindegyik otthon gazdára ta­lált, s a kivitelező a környéket is rend­be teszi. A lakók már nagyon várják a költözkö­dést. Némelyikük szinte mindennap megnézi a házat. Novak Ferencék a földszinten vásároltak lakást.- A közelben laktunk, s lát­tam, hogy építkezésre készülnek - mondta az új lakástulajdonos. - Az elején alig akartam elhinni, hogy az év végén már áll a ház. Csodálatos munkát végeztek, ugyanakkor az ügyintézés terhé­től is megmenekültünk. A Bitt Kft felajánlotta a segítségét, és átvál­lalta szinte minden pénzügyi for­maság intézését. Korrekten segí­tett mindenben. Ha bármilyen ügyes-bajos dolgunk akadt, nyu­godtan hozzájuk fordulhattunk. Elégedett vagyok. Családommal együtt eddig háromszor költöz­tem új lakásba, de ilyen kellemes élményben nem volt részünk. Kí- vül-belül csodálatos a ház, és a környék is előnyére változott. Péntek Gábor, a Bitt Kft vállal­kozási igazgatója tegnap elmond­ta: a társasházat Hervai Tibor épí­tészmérnök tervezte. Hat lakás van a Pázmány Péter és a Keszt­hely utca sarkán fölépült két­szintes házban. Az új tulajdono­sok elképzelése szerint rendez­ték be az otthonokat, ők válasz­tották ki a burkolólapot és a konyhabútort is. Boross Zsolt, a cég építésveze­tője közölte: befejezték az építke­zést, az ellenőrzések után hama­rosan beköltözhetnek a lakók. Megtudtuk: az építési' hatóság előreláthatólag a jövő héten adja ki a használatbavételi engedélyt. S már készül a Bitt lakópark is, ott 22 lakást építenek. _______pr Cím : Bitt Kft, 7400 Kaposvár, Guba S. u. 87. Tel.: 06(82)529-020, fax: 06(82)319-364 Akkumulátort szereltek A Videoton Holding Rész­vénytársaság kaposvári gyárá­ban elkészült a százötvenmilli­omodik Sanyo akkumulátorcel­la. A gyárban tegnap tartották a jubileumi megemlékezést. Ger- ber András, a Videoton Holding Rt Elektro-Plast vállalatának igazgatója hangsúlyozta: az utóbbi egy évben számottevően felfutott a termelés. Folyamato­san dolgoznak, s az akkumulá­torokat háztartási gépekben és mobiltelefonokban hasznosít­ják. Az ünnepségen felidézték a közös munka emlékezetes állo­másait, s ott volt a Sanyo több jeles képviselője is. A kaposvári gyár kiemelkedő évet zár, az idén mintegy 30 szá­zalékkal nőtt a forgalmuk. A vi­lággazdasági visszaesés ugyan nehézséget okozott az elektroni­kában is, de folyamatosan van munkájuk. Bevételük megköze­líti az ötmilliárd forintot, és to­vábbra is a világpiacon meghatá­rozó elektronikai vállalatoknak dolgoznak. Jelenleg hat projek­tet üzemeltetnek. h. m. Csúcsot döntöttek a pályázatok Országos csúcsot döntött meg a dél-dunántúli régió az ifjúsági tanácshoz benyújtott pályá­zatok számában. Ezekben az ifjúsági szabad­idős programok szervezéséhez kérnek segít­séget a települések. Az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium másodszor írt ki pályázatot, fél év alatt megkétszereződött az érdeklődés. Összesen 1030 pályázat érkezett az ISM felhívásá­ra. Somogyból a civil szervezetek és az iskolák 327 beadványt juttattak el a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácshoz. Dér Tamás, a tanács elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: táboro­zásra, gyermek- és ifjúsági szervezetek működésé­re, valamint szabadidős, közösségi programokra lehetett pályázni.- Az igények feldolgozása folyamatos, január végén, feb­ruár elején át is utaljuk a meg­ítélt összegeket - hangsúlyozta Dér Tamás. - Előnyt élveznek azok a beadványok, amelyek kistérségi célokat szolgálnak. Tavaly Tolna és Bara­nya jóval több pályázatot adott be, mint Somogy. A tájékoztatásnak köszönhetően kiemelkedően jól szerepelt most a régió. A beérkezett több mint ezer anyag közül mindössze nyolcvanat nyilvánítottak a szakemberek érvénytelennek. Kiderült: azért igyekezett a tanács elbírálni a pá­lyázatokat, hogy akik nem nyernek, azoknak is le­gyen még idejük más forrás után nézni. Hegyi László, a tanács titkára kijelentette: ötvenezer fo­rintnál kevesebbet nem juttatnak, hiszen ennél ke­vesebből egy programot nem lehet megszervezni. Tavaly több olyan is volt, amelyikre 600 ezer forin­tot adtak. Átlagosan 150-200 ezer forintot szavaz­nak meg egy-egy igénylőnek.- Arra ösztönözzük a szervezeteket, hogy a költségvetés megtervezésénél nem a legolcsóbbal kell számolni, mert nem biztos, hogy az a jobb - mondta Hegyi László. - Fontosak a természetbeni juttatások és a társadalmi munka is. Egy-egy ren­dezvényhez szükség van több támogatóra is. Ma kezdődik Pécsen egy távoktatási program, ebbe hatvan olyan ifjúsággal foglalkozó somogyi, tolnai és baranyai fiatal kapcsolódott be, akiknek vannak vezetői hajlamai is. Az első körben a pályá­zatok tervezését tanulják, majd a legsikeresebb 20-30 hallgató azt is elsajátítja, hogyan lehet má­soknak továbbadni a meg­szerzett ismeretet. Az a cél: a régió 21 kistérségének mindegyikében legyen leg­alább egy ember, aki ta­náccsal szolgálhat. Az in­formatikai hátteret a tele- házak garantálják, s ezek egyebek között a táv­munka és a távoktatás megvalósítására jöttek létre. A regionális ifjúsági tanács tagjai nyáron több rendezvényre is ellátogatnak. így mérik le, hogy müyen szervezés valósult meg a kapott pénzből. - Eszközbeszerzésre nem lehet pályázni - jelentette ki Dér Tamás. Erre szeretnének forrásokat szerez­ni, mert nagy rá az igény. Az idén összesen 300 millió forintot igényeltek a tanácstól, a keret pedig 47,5 millió forint. Az elbíráláskor figyelembe ve1 szik, tud-e a pályázó más forrást is mozgósítani célja eléréséhez. ________________________sz.k. BE NYÚJTOTT PÁLYÁZATOK Pályázatok száma forrás 2000. 639 46 mFt | 2001. 1030 47,5 mFt | Készülünk a karácsonyra! December 14-én színes TV-t, mini-hifit, videomagnót és 10 csomag videokazettát sorsolunk ki azok között, akik a Somogyi Hírlap mellett a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelnek is előfizetői! Készüljön Ön is! Hírek KÖNYV AZ ELESETTEKRŐL. Hiánypótló kötetet mutattak be Budapesten: a Béke poraikra... II. című dokumentum-emlék­könyv a II. világháborúban a történelmi Magyarország terüle­tén elesett, meghalt magyar ka­tonákról és munkaszolgálato­sokról szól. Bús János és Szabó Péter kötetéből több ezer hoz­zátartozó megtudhatja, hogy hol halt meg férje, apja vagy testvére, s azt is: hol temették el. A kiadvány megjelenéséhez hozzájárult a megyei közgyűlés is. (szk) KLING-KIÁLLÍTÁS. Kiing Jó­zsef szobrászművész Idolok és bálványok című kiállítását nyi­tották meg tegnap a Vaszary Képtárban. Köszöntőt mondott Szita Károly polgármester és dr. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke; az alkotásokat Wehner Tibor művészettörté­nész ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. Közreműködtek a Liszt Ferenc zeneiskola művész­tanárai. A munkák január 12-ig tekinthetők meg._________■ Pro gramajánló Ma 15 órakor a pártok házában az asztmások és allergiások me­gyei egyesülete tart télapóünne­pélyt. Ma és holnap 18 órakor az is­meretlen Jézusról tart előadást Várkonyi András az egészség- ügyi főiskola 2. előadótermé­ben. 20 órától vetítik Koltai Róbert Csocsó, avagy Éljen május else­je című filmjét a Hollywood Multiplex Kaposvár moziban. A díszelőadáson megjelenik Koltai Róbert rendező-színész, Dés László zeneszerző, Pogány Ju­dit, Tóth Ildikó és Gáspár Sán­dor színész. , Karácsonyi tárlat nyílüt a Mú­zsa kávéházban. Törzsök Ist­ván, Csollák Mihály, Soós Tibor és Kalmár Lajosné festőművész csaknem húsz alkotása január 8- ig látható. ________________ ■ Hol lywood multiplex CSOCSÓ AVAGY ÉLJEN MÁJUS ELSEJE pr. 14:00, 16:00, 18:00, 20:00, LOVAGREGÉNY pr. 12:30; 15:15, 18:30, 21:15; ATLANTIS-AZ ELVESZETT VI­LÁG sz. 11:30; 13:30; 14:30, 16:30; AME­RIKA KED- V E N C E I 14:45,19:00; AMERIKAI PITE 2. sz. 10:15; 18:15; NÉGYBALKÉZ 16:45; HALÁLOS IRAMBAN 21:00; KUTYÁK ÉS MACSKÁK 10:45; 12:45; MOULIN ROUGE 20:30; s Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Legyen előfizetője mindkét lapunknak, meglátja, megéri! Akciónkkal kapcsolatban hívja ingyenes telefonszámunkat: 06-80-200434. • Somogybán otthon vagyunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom