Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-02 / 255. szám

6. OLDAL 2001. November 2., Péntek A GONDOS GAZDÁK A község irányítója és fejlesztő­je az önkormányzat. A polgármester: András Ernő. Az alpolgármester: Füle Sán­dor. A képviselő-testület tagjai: Füle László, Szabó Ferenc, Kúsz Imre és Horváth Ferenc: A körjegyző: Kertai János. ■ Drávagárdony Oklevél először 1483-90 kö­zött említi - ak­kor még egy­szerűen Gár- don alakban - a falu nevét. A terület 1571- ben a Zrínyi család tulajdona volt, az 1598/99. évi adólajstrom pedig már a pécsi püspökség birtokaként vette számba a falut. A török terjeszkedését Gárdony is megsínylette. Majdnem egy évszázad múltán. 1692-ben Babócsai Istvánt jegyezték a falu földesuraként. A drávagárdony! temetőben a török hó­doltság Idején egy halom emelkedett, egyike volt ez a Pécs és Verőce vonalán levő őrállomásoknak. Onnan egészen a közelmúltig kerültek elő régi csontok: a helybeli lakosok szerint ez annak a bi­zonyítéka, hogy nem lehetett túl békés a gárdonyi őrhely. Maga a község sem, hiszen az 1720. évi országos összeírás Is mindössze két adézé családot emlí­tett a községben. Figyelemre méltó azonban, hogy az ott lakó jobbágyok Födend-pusztán egyebek között „tizen­három kapa szőlőt" is műveltek. Egy 1772-es összeírás szerint tanítója nincs a falunak. A község legkorábbi pecsétje azonban a XVIII. századból való, egy 1788-ban készített íráson találták meg. Oktatásáról abban az időben nem tudunk. Az első népiskolát későn, csak 1908-ban hozták létre Drávagárdony- ban, és a XX. század második évtize­dében épült löl a református templom. Két panziót is terveznek Sokat várnak az idegenforga­lomból Drávagárdonyban. A szomszédos Drávatamásiban épülő kikötő megmozgatta az itteni lakosság fantáziáját is. A betelepülők pedig - reményeik szerint - a pénzüket is megmoz­gatják majd az idegenforgalom j fejlesztése érdekében. A falusi | turizmushoz ugyanis meg kell teremteni az alapvető feltétele­ket, valamint a szolgáltatásokat. Ennek egyik bizonyítéka: rövid időn belül két család is - egy hor­vátországi és egy szigetvári - az- j zal a céllal vásárolt ingatlant Gár- I donyban, hogy kisebb panziót j építsen. Ott lovakat is tartanak | majd, lovastúrákat szerveznek, és vadásztatnak. A szigetváriak a németországi vendégeiknek szeretnék ajánlani a békés, biz­tonságos falut. A helybeliek re­mélik, hogy a turizmus idővel legalább néhány munkahelyet | jelenthet és többeknek esetleg j egy kis jövedelmet. Az önkormányzat is partner az idegenforgalmi fejlesztésben. I Ha a tervek valóra válnak, ön- | kormányzati területen telkeket | alakítanak ki, s megalapozzák a j gárdonyi üdülőövezetet. _____■ AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: NAGY LÁSZLÓ ÉS GAMOS ADRIENN FOTÓ: BÉRES FERENCNÉ Fölfedezték Drávagárdonyt a külföldiek A százhatvan lelkes Drávagárdony nem átlagos település: itt jóval nagyobb a közbiztonság, mint a környék legtöbb falujá­ban. Abban is eltér a megszokottól, hogy egyre több a fiatal. S itt cigány család is csak egy él: évtizedek óta állandó lako­sok, s beilleszkedtek a közösségbe; régen ők őrizték a falusi gazdák jószágait.- Ebben az apró faluban a legnyo­masztóbb gond a negyvenszáza­lékos munkanélküliség - mondta DRÁVAGÁRDONY PÉNZE Személyi kiadás ' ^ Szociális támogatásra öiizisii 21,1 ■Iliié firlit András Ernő polgármester. - Helyben sosem volt munkahely, a lakosság mindig a környék tele­püléseire járt dolgozni. A barcsi, szigetvári munkahelyek csökke­nésével azonban egyre kevésbé volt szükség rájuk. Valaha hat au­tóbusz vitte a városokba az embe­reket, ma egy sem. Ez a legna­gyobb gondunk, és az egyetlen, ami ellen az önkormányzat sem­mit sem tud tenni. Sajnos, minél kisebb egy település, annál korlá­tozottabbak a lehetőségei is. Pe­dig jobb sorsra volnának érdeme­sek az itt lakók: szorgalmas, dol­gos nép a gárdonyi. Ha munkahelyteremtésre nincs is mód, a falu fejlesztésére annál nagyobb gondot fordít az önkormányzat: felújíttatták és ki- szélesíttették a főutcát, van már kábeltévé és telefon. A régiós csa­tornázásban is részt vesz a telepü­lés, 72 ház közül 69-et rákötnek a szennyvízcsatornára. Az utóbbi évek legnagyobb beruházása a gárdony-drávatamási összekötő út építése volt. Ennek folytán megszűnt a két község zsáktele­pülés volta is. A két kilométeres útszakasz elkészítése 42 millió fo­rintba került.- Az út megépítésével javult a falunk elérhetősége, s Gárdony kijutást nyert a Drávához. Az ösz- szekötő út ugyanis egyenesen a tamási kikötőhöz vezet. így ha a drávai hajózással megnő az ide­genforgalom, abból valamelyest Drávagárdonynak is haszna lehet. Azt gondolom, hogy nem bánják meg a turisták, ha fölkeresik taka­ros, muskátlis falunkat. Nemcsak a polgármester van ezen a véleményen, hi­szen megnőtt az érdeklődés a gárdonyi házak iránt. A kis falut fölfedezték a kül­földiek: németek, hollan­dok, horvátok keresik itt az ingatlanokat. Az idegenforgalomra már készül a község lakos­sága: lovas kocsin hoznák a kikötőtől Gárdonyig a láto­gatókat, s elkezdték egye­bek között egy kis helytör­téneti gyűjtemény kialakí­tását is. - Jobbágy Gábor volt a falunk utolsó tanító­ja. Az 1930-as években ke­rült ide, és a 70-es években feldolgozta a falu történe- András Ernő polgármester tét. A kéziratot nemrég si­került előkerítenünk a hagyatéké- gármester -, és egy emlékszobát ból. Ez az anyag lesz majd a falu- szeretnénk kialakítani az utolsó krónikánk alapja - mondta a pol- tanítónknak. ________________■ Ya mahára váltott a vadmotoros A száguldó gép nyergében magányosan ülni, az az igazi- vallja Mádák Sándor. Csaknem húsz éve megszállottja a motoroknak és a sebességnek.- Hosszú ideig tartott a szerelmem a Suzukival meg a Kawasakival, de szakítottam velük - mondta. - Újabb csodamotort vettem a nyáron: ezt a Yamahát. Nagyon drága volt, de mindig is vágytam rá. Korábban egyébként 650-1100 köbcentis gépeim voltak; azokhoz is sok emlék fűz. Egyik barátommal mentünk Suzukin motorostalálkozóra, s lerobbantunk egy műszaki hiba miatt; de aztán egész jól kimásztunk a csávából. Odaér­tünk idejében, s a barátom még asszonyt is hozott házá­hoz. Az már más dolog, hogy később dobta... Amikor az első Suzukiért'Ausztriába'mentem, tél közepén, kegyet­len mínuszok voltak. Szerencsére a motoron maradtam, s eddig megúsztam minden utamat. Mádák Sándor tizenegy éve a Pécsiga-Biga motorosklub tagja. Járt már Európa számos országában.- A Belgiumban rendezett motorostalálkozó a legemlé­kezetesebb - mondta. Nemcsak mert két nap alatt több mint négyezer kilométert vezettem, hanem azért is, mert a cégek 3200 csodamasinát állítottak ki a világtalálko­zón. Most erdélyi körútra készül a új túra-motorkerékpár­ral. Székelyudvarhely-v környékére szeretne eljutni. — Nyolcszor jártam'Ott/ de mindig autóval. Engem már megszoktak - mutatott szokatlanul hosszú hajára és a szakállára. - Most azonban majd a motoromat csodálják meg, mivel arrafelé ritka az ilyen járgány. _________ ■ Mádák Sándor új szerelme most a Yamaha Be fogadták a menekülteket Húsz éve él faluszéli takaros há­zában özv. Molnár Mihályné. Az­előtt Kastélyosdombón lakott a férjével, s ott is az utolsó ház volt az övék. - Úgy alakult, hogy min­dig csak a faluvégen volt eladó ház, amikor lakást kerestünk - mondta. - Később lett volna alkal­munk beljebb költözni, de inkább lemondtam róla; megijedtem a hurcolkodástól. Egyébként van előnye annak is, hogy az utca vé­gén lakik az ember: akkor, ha rossz a szomszédsága. Szerencsé­re a mi szomszédainkkal nincs gond. Az is nagy előnye, hogy nem lesi a falu, mit csinálunk, tó vagy mi érkezik hozzánk. Hetvenkilenc évesen is tevé­keny. Nagy gazdálkodásra, per­sze, már nem futja az erejéből. - Régen lovakat tartottunk, ma már jóformán csak a ház körüli mun­kával és tévézgetéssel telnek a napjaim - mondta. - A gyerekeim gyakran meglátogatnak, és néha eljön az a baráti horvát család is, amelyik menekültként két évig nálunk lakott. Amikor kitört a balkáni háború, a férjem ismerő­sei itt húzták meg magukat. Két évig lakott itt egy mérnök házas­pár; most Szerbiában élnek, de a gyerekük Barcson tanul. Molnár Mihályné évek óta egye­dül él. Költözhetne a lányához Kastélyosdombóra, de nem kapkod­ja el. - Amíg lehet, maradok; a gye­rekeimnek is megvan a maguk éle­te, jobb messziről szeretni őket, mint végleg odaköltözni. Ideiglene­sen pedig nem merek elmenni, mert nem hagyhatom üresen a házat. Egyszer két hétre elutaztam, s akkor ellopták az összes tűzifámat. ■ Kosárból font megélhetés A vevő előbb a szívéhez kap, és csak azután nyúl a zsebéhez. Rövid alku­dozás után azonban rendre elkelnek a muta­tós fehér és a hasznos barna kosarak. Sárközi Ignácék havonta alig 30 ezer forintos bevételüket toldják meg kosárfonás­sal.- A környékbeli falvak­ban és helyben áruljuk a fűzfavesszőből font kosa­rakat - mondta Sárközi Ignácné. - Egy-egy alka­lommal általában négyet- ötöt cipelünk a buszon, ha azonban többet kér­nek a vásárlók, akkor lo­vas kocsival visszük a portékát. Ősztől tavaszig készítjük a legtöbbet, egy kisebb kosárnak a megfo- nása is legalább három órát igényel. Többnyire nappal főzzük a vesszőt, ezért sokszor késő estig dolgozunk. Bár a bevá­sárlókosár jóval mutató- sabb - állítják Sárköziék -, mégis nagyobb a keres­let a fáskosár iránt. Az emberek szeretnek alkudozni - tudtuk meg Sárközi Ignáctól -, ezért is engednek aztán az ár­ból. - Ha élni akarunk va­lahogyan, mást nem is te­hetünk - tette hozzá. - Hiszen a havi 30 ezer fo­rint járadék egyszerűen nem elég a megélhetésre. S még a lányunkra is gon­dolni kell, mert gimnazis- ta, és Pécsen tanul. ■ Sok munkával jár a fonás, de szükség van minden forintra Túrós bukta vacsorára Csupa erő, csupa izom, minden reggel tejet iszom... Illik ez a rig­mus a Krizsán családra is. Nem hiányzik mindennapi ételeik kö­zül a tej, illetve a tejföl vagy a tú­ró. A tejet saját tehenük adja; ezt ma már kevés család mondhatja el magáról.- Valaha száznegyven tehenet tartottak Gárdonyban; ma már azonban csak egy-két család ve­sződik vele - mondta Krizsán Józsefné. - Amikor bezárt a köze­Szűk a tér li tejcsarnok - ennek már jó ideje -, több jószágot is eladtunk, s csak egy tehenünk maradt hír­mondónak. Sok munkával jár a marha tartása, még úgy is, hogy már nem kézzel, hanem géppel fejjük a tehenet. Összejön napon­ta 20-25 liter tej, sokan vásárol­nak tőlünk. A nagy részét azon­ban magam használom föl sütés­nél, főzésnél. A sok munka után jobban fogy a sós túrós bukta is, mert az a család kedvence. ■ fiataloknak Ilyen kis faluban nincs túl sok le­hetőségük a fiataloknak. A 15 éves Mógor Vanessa is kénytelen j a szomszéd faluba vagy még messzebb utazni, ha szórakozás­ra vágyik. , - Kevés itt a korombeli, talán két- három velem egykorú fiatal van. Ki­sebbek és húszévesnél idősebbek persze vannak, de nekik más az ér- | deklődési körük-mondta.-Hason­ló korúakat csak Kastélyosdombón találok. Drávagárdonyban a szóra­kozásra sincs igazán lehetőség: itt az egyetlen kikapcsolódás az, ha focimeccset nézünk. Tíz esztendeje költözött Dráva- gárdonyba a család. Vanessa most a Dráva Völgye Középiskola hatosztályos gimnáziumá­ba jár. Jó ta­nuló, de egy­előre nem tudja, mihez kezd majd.-Több el­képzelésem is van, de rá­érek választa­ni. Az egyik lehetőség a szakács-cukrász szakma. Valószínű, hogy bármi­hez is kezdek felnőttként, nem maradok Gárdonyban. Már csak azért sem, mert sem helyben, sem a környéken nincs igazán megfelelő munkalehetőség. ■ Gyógyírra talált a fában Varga Sándorról azt mondják, tevékeny közéleti ember. Dol­gos, szorgalmas, segítőkész, mindig lehet rá számítani.- Ilyen voltam a műtétemig, de nem sikerült túl jól, így most csak bottal tudok menni - mondta Varga Sándor. - Pedig régen, fia­tal koromban gyalog jártam át Kastélyosdombóról Gárdonyba egy leány miatt. Később ő lett a feleségem. Negyvennyolc éve nősült. Azt | mondja: olyan fél évszázadot él- j tek meg, amit még az ellensége­iknek sem kívánnának. - A mi korosztályunk jót nem ért: hábo­rúk, ötvenhat, téeszesítés; min­denünket be kellett szolgáltatni. Azt a földet is elvették, amiért az öregeink megszenvedtek. A kár­pótlás pedig csak másoknak volt jó. Akik kimentek Nyugatra és megszedték magukat, azok most visszajöttek és idehaza kárpótol­ták őket. Mi itthon maradtunk, | ebbe mentünk tönkre. Most pe- { dig teljes a kilátástalanság, mert | padlóra küldték a darányi szövet­kezetei. Fiatalon nagyon szeretett vol­na asztalos lenni, de nem volt rá mód. - A szü­leim cselédek voltak, s nagy nehezen öSz- szeszedtek annyi földet, hogy a ma­gunk lábára állhassunk. Apám nem engedte, hogy a földművelé­sen kívül mással foglalkozzam. Azt mondta: a magunkéban dol­gozzunk, ne legyünk más szol­gái. Erre jött a téeszesítés... Esztergályosként dolgozott a termelőszövetkezetben évekig, és ma is nagyon szereti a fát. Ami a ház körül fából van, az mind a két keze munkája: fűszertartó, gyertyatartók, polcok, lámpa, az asztalok meg az ajtók. Ha már nagyon nem bírja a lába a mun­kát, akkor ülve farag. Két fiuk született, az egyik Barcson él, a másik Nagyatádon. Az idős há­zaspár azt fontolgatja, hogy az atádihoz költöznek. - Nem men­nék innét sohasem, ha nem vol­nék beteg - mondta. - Nem hagy­nám itt a házat, amiben szinte mindent magam építettem. ■ Az oldal elkészítését a drávagárdonyi önkormányzat támogatta A L M A N A C H - 0 4 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom