Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-28 / 277. szám

4. OLDAL M E G Y E I K Ö R K É P 2001. November 28., Szerda SMS-hírek _____ NY OMJA A MOBILT! Már SMS-en is elmondhatja véleményét a lakóhelyéről, a világról. írjon a 20-49-13-144-re! Közöljük a Somogyi Hírlapban GÖDRÖS UTCA. Gamáson a belső utak többnyire jó állapot­ban vannak, csak a Deák Fe­renc utcát felejtették el megcsi­náltatni. Már-már veszélyes er­re gyalogosan közlekedni. EGY AUTÓS. Juta és Lengyel­tóti között a közúton lassan ve- teményezni lehet, akkora a sár. Kell a mezőgazdasági munka, de közlekedni is kell, méghozzá balesetmentesen. SZENIOR. Nagyon jó hangulat és pompás zenekar. Ez jelle­mezte a 24-i Kodály-bulit. MALAC. Ezúton tudatom min­denkivel, hogy a mai naptól megváltozom: szemét leszek, becsapom azokat, akik bíznak bennem, hazudni fogok. Hátha jobban érzem majd magam. Egészségükből adnak a betegeknek Kaposvár November 27. a véradók napja Magyarországon. Ebből az alka­lomból országszerte megemlé­keznek az önzetlen segítőkről. Kaposváron tegnap a jubiláló véradókat köszöntötték. Az Együd Árpád Művelődési Köz­pontban a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének vezetői ju­talmakat adtak át azoknak, akik 50, 60, 70, 80, 90 és 100 véradás­sal segítettek embertársaikon. VÉRADÁSOK SOMOGYBÁN | | véradók száma leadott vérmennyiség 10 133 A kisbárapáti Gál Béla 140 alkalommal adott vért Az ünneplő­ket köszöntötte dr. Gyenesei Ist­ván, a megyei közgyűlés elnö­ke. Elmondta: a Somogybán nyilvántartott 14 ezer véradón is múlik, hogy a megyében nincs vérhiány. Minden műtétet el tudnak végezni anélkül, hogy más megyéből kellene vérkészítményt hozatni. Kiemelte: a véradók életeket mentenek, s ez elkép­zelhetetlen példamutató emberség nélkül. Fontos­nak ítélte, hogy elismerjék ezt az önkéntes mun­kát, ezért kérte a Magyar Vöröskereszt somogyi vezetőit: a 2003-as Somogy Polgáraiért kitüntetés­re javasoljanak a sokszoros véradók közül. Dr. Jenei Béla, a Vérellátó Szolgálat osztályvezetője el­mondta: a véradók egészségének megőrzése kü­lönösen fontos: csak így képesek segíteni ugyanis a beteg embereken. _______________konya orsolva Ár vizet okozhat a Dráva ______Nem adnak „katedrát” a kampányhoz A választások közeledtével a politikusok egyre szívesebben módol- nak ki meghívásokat az egyetemekre, főiskolákra előadás vagy köz­életi fórum címén. Az alig leplezett kampányoláshoz a Kaposvári Egyetem nem kínál jó terepet. Egy 1988-as belső határozat nyomán az akkori mezőgazdasági főiskolán, s a későbbi universitas egyik ka­rán sem adtak lehetőséget pártrendezvényekre. A Kaposvári Egye­tem vezetőit és hallgatóit arról kérdeztük: szívesen látnának-e politi­kusokat, vagy önjelölt leendő képviselőket előadótermeikben? Horn Péter rektor: - Még nem tartanak ott a pártok, hogy komolyan keresnék a kapcsolatot az intézményekkel. Eddig az egyetemen nem keres­tek meg bennünket egyiktől sem. Szóbeli és írás­beli kérés sem érkezett hozzánk. Úgy látszik, tisz­teletben tartják a legtöbbjük által nyilván már is­mert belső szabályunkat. Egyébként a korábbi választási hadjáratok alkalmából sem zaklatták kortes beszédekkel a hallgatóinkat. Holló István oktatási dékánhelyettes: - Hivata­losan a pártok rendezvényeinek nem adhatunk helyt. A hallgatók sem kerestek még bennünket azzal a kéréssel, hogy szívesen meghívnának egy- egy politikust. Ha lenne ilyen igény, akkor annak teljesítését csak úgy tudom elképzelni, hogy nem csak egy párt szakembereit hívják meg. Ha úgy tetszik, hallgattassák meg, kapjon lehetőséget a másik fél is. A fiataloknak joguk van a tájékozó­dáshoz, ám nem az egyetemi előadóteremben. Varga Ákos, a hallgatói önkormányzat vezető­je: - Önkormányzatunkat nem kereste meg sen­ki. A politikusok közül egy sem kopogtatott még. Vannak olyan diákok, akik kötődnek valamilyen párthoz, de ők sem próbálkoztak semmilyen po­litikai rendezvénnyel. Az egyetem lapjában lehe­tőséget adunk a pártoknak a bemutatkozásra, de ez az egyetlen fórum, ahol nálunk megjelenhet­nek. Persze a magánkezdeményezéseket aligha gátolhatjuk meg. VASUTASOKNAK. Némelyik országban egy perc késésért ki­rúgják a vonat egész személy­zetét. Ha ezt nálunk is bevezet­nék, nagy munkaerőhiány len­ne a MAV-nál. ■ Hírek SZAKMAI NAP. Egész napos továbbképzést tartottak tegnap a népesség-nyilvántartókban és okmányirodákban dolgo­zóknak a dombóvári polgár- mesteri hivatalban. A megyei közigazgatási hivatal szervezé­sében megrendezett tovább­képzésen a szakemberek dél­előtt a helyi népesség-nyilván­tartó program működésével, délután az okmányirodái ügy­intézés aktuális kérdéseiről tá­jékozódhattak. (ko) ÚJ ELNÖK. Ötéves sikeres munka után leköszönt a so- mogyjádi sportegyesület elnö­ke. A sportkör közgyűlésén ar­ról döntöttek a képviselők, hogy Torma Sándor utódja a jö­vőben Tokaji Lajos. Torma Sándor sikeres FVM-pályázatá- nak jóvoltából tovább folytat­hatja eddigi munkáját vidékfej­lesztési menedzserként a hu­szonkét településből álló Sapard kistérségben, (tz) TOVÁBBKÉPZÉS. A megye egész területéről jelentkező ta­nítóknak tartottak tegnap szakmai továbbképzést a Ka­posvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán. A Pedagógus­továbbképző és Szolgáltató In­tézet munkatársai a pedagógu­sokat a tanulási zavarok lélek­tani alapjairól, a balkezesség és a diszkalkulia összefüggé­seiről tájékoztatták. Szó esett még arról, hogyan előzhetik meg és gyógyíthatják a diszle­xiát. (ko) VÉRADÓSIKER. Az elmúlt hé­ten négy településen szervez­tek véradást a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezetének munkatársai Somogybán. Bar­cson, Lengyeltótiban, Ber- zencén és a Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében Ka­posváron, a Somogy Megyei Művelődési Központban össze­sen háromszáznyolcvanheten segítettek társaikon azzal, hogy több mint százhetven liter vért adtak, (ko) (Folytatás az 1. oldalról) Somogybán az utolsó árvíz 1972- ben volt a Dráván. A vízszint napok alatt 203 centiről több mint hat mé­terre nőtt. Heizler György, a So­mogy Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség igazgatója elmondta: a Dráva inkább Horvátországot ve­szélyezteti. Egy természetes magas part védi a megyét, mely Tótújfalu térségében szűnik meg. Ez a terület a legveszélyeztetettebb.- Árvízmentes időben fel kell készülnünk az esetleg kitelepítés­re is, bár elsődleges célunk a vé­dekezés. A Dráva rendkívül sze­szélyes, változékony folyó. A víz­gyűjtő területe nagy, a hirtelen esőzés nyomán hamar felduzzad, és nincs idő a felkészülésre. ­mondta Heizler György. Hozzá­tette: A műszaki feladatokat a víz­ügyi igazgatóságoknak kell meg­oldaniuk, a katasztrófavédők se­gítik, koordinálják a munkákat. Mindenki tudja, hogy mi a felada­ta, de a különböző jogszabályok más meghatározásokat használ­nak, ezért mielőbb egységesíteni kell a fogalmakat. szarka ágnes Magusics Szilvia hallgató: - Valószínűleg akkor sem mennék el efféle rendezvényre, ha hívnának. Úgy gondolom, a csoporttársaim sem. Nem érde­kel a politika, még akkor sem, ha közelednek a választások. Azt hiszem, hogy a pártoknak sem lehet célja, hogy a főiskolásokat és az egyetemis­tákat keressék. Be kell, hogy lássák: nincs érdek­lődés irántuk, a fiatalok jó része igyekszik távol maradni a politikától. A pártoknak nem volna ha­szontalan elemezniük ennek okát. ■ PIONEER A DUPONT COMPANY Információ: 06-23-447-408 Vevőtalálkozó látványfőzéssel A mesterszakácsok az érdeklődők szeme láttára főzték remekeiket A Kapós Coop Rt C+C üzletháza ápolja a kapcsolatot üzletfelei­vel. Rendszeresen szervez vevőtalálko­zókat, ahol vásárlóik első kézből tájékozód­hatnak az újdonsá­gokról, és megismer­kedhetnek a forgalma­zott termékekkel. Teg­nap tartottak első alka­lommal olyan progra­mot, ahol csak intéz­mények képviselői vet­tek részt. Óvodák, is­kolák, otthonok vezetői, gazdasági igazgatói, élelmezésvezetői talál­koztak a kaposvári Cser vendéglő­ben.- Ezzel a rendezvénnyel köszön­jük meg vevőinknek az egész éves vásárlást - mondta Balogh Zoltán, a C+C üzletház igazgatója. - Partnere­ink így megismerhették a Kapós Coop Rt üzletpolitikáját és bepil­lanthattak a C+C üzletház áruvá­lasztékába. Törzsvásárlóinknak a találkozó alatt további kedvezmé­nyeket is adunk az itt bemutatott termékek árából. A legérdekesebb program a lát­ványfőzés volt, amikor a Nestlé Hungária Kft Foodservices osztályá­nak mesterszakácsai az érdeklődők szeme láttára készítettek el egysze­rű, mégis különleges fogásokat. A főzésbe a résztvevőket is bevonták, és praktikus tanácsokkal, érdekes receptekkel látták el a jelenlévőket. Az időszerű témák közül a HACCP minőségbiztosítási rend­szerről, munkajogi és higiéniás kér­désekről tartott előadást dr. Andrásofszky Enikő orvos-jogász. A meghívott szállítópartnerek; a Nest­lé Hungária Kft, a Centrál Pékség és a Balatontex Kft is bemutatkozott, és személyesen ajánlották termé­keiket a résztvevőknek. pr Technológia, mellyel sikert arat!®

Next

/
Oldalképek
Tartalom