Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-15 / 266. szám

12. OLDAL N Y U G D Í J A S O K 2001. November 15., Csütörtök Egészség, biztonság, esélyközeliség Novemberben különbözet, decembertől emelt ellátás A TIT meghívására a múlt hé­ten előadást tartott Kaposvá­ron dr. Iván László gerontoló­gus, pszichológus professzor, miniszteri biztos, az Idősügyi Tanács társelnöke. Nagy hatá­sú beszédének jelentős részét a tízéves népegészségügyi program időseket érintő kér­déseinek szentelte. A világ öregszik, a születéskor várható életkor a fejlett országok­ban ma már közelíti a 80 évet. Az öregedés folyamata, elsősorban a népesség fogyása, az alacsony születésszám miatt hazánkra is jellemző - hangoztatta a pro­fesszor. Az idős ember kapaci­tásai beszűkülnek, a terhelése­ket nehezebben viseli, így gyakrabban, nagyobb valószí­nűséggel betegszenek meg, de mindenkinél mások a befolyásoló körülmények. Ennyi új ismeret, inger, hatás soha nem érte az em­beriséget, amit megérteni, értel­mezni szinte lehetetlen. A normá­lis idősödés időszakának meg­hosszabbítására, a káros folyama­tok kiküszöbölésére, gyengítésére kell rendszert alkotni. Az időse­kért végzett munka ma főként a lelkiismereten alapszik, ez a mi nagy tartalékunk - állapította meg dr. Iván László. A születéskor várható életjtor függ az adott ország egészségügyi rendszerének állapotától (15-20 százalék), befolyásolják a lakó­hely környezeti ártalmai (20 szá­zalék), az egyén genetikai kódjai, adottságai (25 százalék), és jelen­tős részben (35-40 százalék) az életmód alakítja ezt a korántsem közömbös mutatószámot. Az egészség megőrzésében az egyénnek, a családnak és a társa­dalomnak egyetemes a felelőssé­Az élet egy krónikus betegség, amely mindig halállal végződik. De nem mindegy, mikor, hogyan, mi­lyen körülmények között... ge. Az ismeretek átadása, a felvi­lágosítás, a példamutatás alapve­tő közügy. Nemzedékről nemze­dékre ható, új társadalmi érték­rendet kifejező tudatot kell elter­jeszteni, hogy a felnövekvő fiatal ne törtető, mindenen átgázoló életet éljen, hanem embertársá­nak hasznára váló ember legyen. Új megközelítések szükségesek az egészségügyi és szociális ellátó rendszerekben is. A tízéves népegészségügyi program a meglevő nagy esélykü­lönbségek megszüntetését akarja, az egészséges nemzet eszményét tűzte ki célul. Ehhez elengedhe­tetlen, hogy politikusok és civilek közös akarattal haladjanak végig az egyeztetett úton. El kell érni, hogy az emberek számára az egészség érték legyen, ezért te­gyenek is, a hatóságok pedig adja­nak ehhez lehetőséget, támoga­tást, a fogantatástól az élet végéig biztosítani kell az egészséges élet feltételeit. Az időseknél ki kell ter­jeszteni, meg kell hosszabbíta­ni az egészségben töltött évek számát, az európai adatokhoz közelítve a program végére el kell érni férfiaknál a 70 (jelen­leg 66), nőknél a 78 (ma 70) éves születéskor várható élet­kort. Csökkenteni kell a születési hely, a családi körülmények, a va­gyoni helyzet miatti társadalmi egyenlőtlenségeket. Az időskor specialitásai ebbe a programba tökéletesen beil­leszthetők - mondta a miniszteri biztos. Oktatással, továbbkép­zéssel fel kell készíteni az idő­sekkel foglalkozó orvosokat, nő­véreket, gondozókat, intézmé­nyeket az egyedi feladatra. Cél­zott szűrő- vizsgálatokkal el kell érni a betegségek korai felisme­rését, gyógyí­tását. Terjesz­teni kell a kor­nak megfelelő egészséges táplálkozás és mozgásigény propagandáját. Fel kell hívni a fi­gyelmet a káros szenvedélyek egészségromboló hatására. Kap­ja meg mindenki az esélyt az egészséges élethez. Erősíteni kell a járványügyi biztonságot, a vé­dőoltásokhoz bárki hozzájuthas­son. Meg kell teremteni az élel­miszerek, egyéb árucikkek meg­felelő minőségi garanciáit, hogy a tartósítók, színezők, egyéb adalékanyagok ne károsíthassák egészségünket. Biztosítani kell az egészséges élethez szükséges, zajtól, szennyeződéstől, porárta­lomtól mentes környezeti felté­teleket. Az itt felsoroltak beil­leszthetők a népegészségügyi programba, egységes rendszerbe foglalva, közakarattal mindez megvalósítható - erősítette meg dr. Iván László. ■ November második felében kap­ják kézhez a nyugdíjasok a januá­rig visszamenőleges, 1,7 százalé­kos kamatos nyugdíj-kiegészítést, a másfél százalékkal megemelt el­látást pedig decemberben folyósít­ják. A kamatot is tartalmazó kü­lönbözet összegét külön utalvá­nyon, ma, november 15-én kapja meg kézbesítésre a Magyar Posta. A kifizetés a megszokott ütemezés szerint történik, a bankszámlákra ugyancsak november 16-ig utalják át a különbözet összegét. Decembertől másfél százalék­kal emelkednek a 2001. január el­seje előtt megállapított öregségi, szolgálati, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjak, valamint a baleseti járadékok összegei. Ugyanekkora mértékben nő­nek a különböző hozzátartozói - özvegyi, szülői, baleseti - nyugdí­jak, és emelkedik az árvaellátás és az átmeneti járadék összege is. A nyugdíjakkal egyező módon emelkednek a nyugellátásokkal együtt folyósított, a politikai ok­ból elítéltek rehabilitációjához kapcsolódó, valamint egyes sze­mélyes szabadságot korlátozó in­tézkedésekkel, illetve a semmis­sé nyilvánított elítélésekkel össze­függésben járó kiegészítések. A havi 54 ezer 930 forintnál ala­csonyabb összegű egészségkáro­sodási járadék is másfél százalék­kal nő, de az ellátás az emeléssel együtt sem haladhatja meg a jel­zett összeget. A megszüntetett nyugdíj-kiegészítés helyébe lépett pótlék, valamint a nemzeti helytál­lásért elnevezésű pótlék összege ugyancsak másfél százalékkal lesz több decembertől. Decembertől 8 ezer 450 forint­ra emelkedik a vakok személyi já­radéka. A rokkantsági járadék 300 forinttal, a házastársi pótlék 150 forinttal, a házastárs után járó jö­vedelempótlék pedig 100 forinttal lesz több decembertől. A rendsze­res szociális járadék emelése - az életkortól függően - eltérően ala­kul: a december 31-ig 62. életévü­ket betöltő férfiak és 52. évüket el­érő nők ellátása 250 forinttal, az ennél fiatalabbaké 200 forinttal emelkedik a jövő hónaptól. Akinek valamelyik ellátásra jo­gosultsága november 1-je előtt megszűnt, a visszamenőleg járó kiegészítő emelést a korábbi jogo­sult, annak halála esetén az örö­kös kérelmére a nyugdíjfolyósító egy összegben kifizeti. _______■ Hír ek ELNÖKSÉGI ÜLÉS. Ma dél előtt kibővített ülést tart a Nyug­díjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége. A legutóbbi tanácskozás óta történtekről Ko­vács Lajos elnök tart tájékozta­tót, majd az alapszabályban, va­lamint a szervezeti és működési szabályzatban szükséges változ­tatásokat vitatja meg a testület. Az ülés napirendjén szerepel a kistérségi szervezetek megerősí­tésének, bővítésének, új klubok befogadásának kérdése is. ÖRÖK HŰSÉGBEN. Ritkaság számba menő ünnepséget tartot­tak a múlt héten a somogysárdi nyugdíjasok, három házaspárt köszöntöttek, mindannyian több mint ötven éve mondták ki a sírig tartó igent. Horváth Péter és Keczeli Irén ötven, Kovács Ár­pád és Kovács Piroska ötvenegy, Bogárdi P. János és Eke Erzsébet ötvenöt éve fogadott egymásnak örök hűséget. A köztiszteletnek örvendő házaspárokra Mikolicz Antal plébános adta áldását, Vancsura Miklós polgármester a falu nevében kívánt további bol­dog életet. SOMLÓHEGYEN. Szemán Sá­ra, a Fonyódi Nyugdíjas Klub tagja a múlt héten somlóhegyi pincéjébe hívta meg klubtársait. Remek, napsütéses időben él­vezték a jó levegőt, gyönyörköd­tek a szép panorámában és ízlel­ték a finom borokat a fonyódi nyugdíjasok. KÉTÉVESEK. Megalakulásá­nak kétéves évfordulóját ünne­pelte a múlt héten a Felsőmo- csoládi Nyugdíjas Klub. Cser­nyák Lajos polgármester megkö­szönte a faluért végzett munká­jukat, a nyugdíjasok összefogása óta tisztább, szebb, virágosabb lett Felsőmocsolád. A találkozón részt vettek a mernyeszentmik- lósi klub tagjai is. VÁLTOZOTT A LISTA. A hónap elején változott a szociálisan rá­szorulók számára térítésmente­sen felírható gyógyszerek köre. A lista összeállításánál figyelembe vették, hogy a leggyakoribb be­tegségekre - gyomor- és bélrend­szeri, szív- és érrendszeri, moz­gásszervi panaszokra - is megfe­lelő terápiás lehetőségek álljanak rendelkezésre. Több, vény nél­kül kapható készítmény is szere­pel a listán, hogy orvosi rendel­vényre ezekhez is térítésmente­sen juthassam^ OLDALSZERKESZTŐ: KATONA CSONGOR Példás szociális gondoskodás A tanács tagjai a Naplemente Idősek Otthonába látogattak Nagyatád A Somogy Megyei Idősügyi Tanács a múlt héten Nagyatádon tartotta so­ros ülését. Ormai István polgármes­ter ismertette a város történetét, az 1190-es első írásos említéstől a nem­rég kialakított ipari parkig, majd a te­lepülés szociális helyzetéről, az idő­sekről való gondoskodás rendszeré­ről szólt részletesen. A lakosság húsz százaléka 60 éven felüli, s ez az országos adatokhoz képest igen jó­nak mondható. A volt pártbizottság és a régi tűzoltóság épületegyütte­sében kialakított gondozóház és idő­sek otthona szintén ideális megol­dás, a város központjában, a gyógy­fürdőhöz, rehabilitációs lehetőséghez, templom­hoz közel tölthetik napjaikat a nyugdíjasok. 123 millió forintot költenek idén szociális támogatá­sokra az intézmények fenntartási költségén felül. A városban nyolc nyugdíjasszervezet mű­ködik kiválóan, élénk, pezsgő klubéletet élnek, szerepük a közéletben meghatározó. 1999 óta idősügyi fórum véleményezi a képviselő-testület korosztályukkal kapcsolatos intézkedéseit, ren­deletéit. Két-három havonta találkozik a 15 tagú testület a város vezetőivel, ez jó alkalom a kriti­kai észrevételek elmondására, ötletekből kifogy­hatatlanok, mindig új feladatokat adnak az ön- kormányzat tisztségviselőinek. Ormai István vé­gül a tízéves megyei nyugdíjasszövetséget kö­szöntötte és kívánt további eredményes munkát Kovács Lajos elnöknek. Simonovics Józsefné, a Naplemente Idősek Otthona és Gondozóház vezetője az intézmény munkájáról tartott tájékoztatót. Mint mondta, nyugodt, biztonságos feltételek vannak a nappali és bentlakásos ellátáshoz, itt működik a házi se­gítségnyújtás és a gyermekjóléti szolgálat is. A gondozóház minden munkatársa szakképzett, nyolcán felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A házigondozás, az otthoni szakápolás kiterjeszté­sére törekszik az intézet, hogy megszokott kör­nyezetében kapjon segítséget a rászoruló idős ember. A vezetőnő egy ígéretes modellkísérletről is beszámolt: a Máltai Szeretetszolgálat 4,2 millió forintos támogatásával épül és december 1-jével megkezdi működését a jelzőrendszeres házigon­dozási rendszer. Atádon és nyolc környező tele­pülésen jelenleg 36, felügyeletre szoruló beteg embernél helyezték el a jeladó készüléket. Rosz- szullét esetén gombnyomással jelezhetik a bajt, a központ monitorán megjelennek a segélykérő adatai, s a diszpécser azonnal intézkedik, 10-15 percen belül bárkihez eljut a segítség. Az Idős­ügyi Tanács tagjai az új rendszer előnyeiről a helyszínen is meggyőződtek, és megismerkedtek az apartmanházak építési terveivel is. Varga Zsolt, az IT titkára az idősek hónapja eseményeiről számolt be. Örömmel említette, hogy a szociális munka napján az erkölcsi elis­merés mellett anyagilag is elismerték a gondozók áldozatos munkáját. Elismeréssel szólt Nagyatád szociális gondozási helyzetéről, intézményeire bármelyik nagyváros büszke lehetne. Kovács La­jos a soproni idősügyi tudományos konferencia eseményeiről számolt be, majd Juhász János, az IT elnöke a testület időszerű feladatait foglal­ta össze. Egyebek között döntöttek arról, hogy dr. Rótt Pál főorvos állandó meghívott legyen a ta­nács ülésein. Az ülés ezúttal is nyilvános volt, mintegy húsz-huszonöt atádi nyugdíjas vett részt a ta­nácskozáson. Egyikük, Fekete Jánosné felvetette, a hosszú szolgálati időt nemcsak a nyugdíj-meg­állapításkor, hanem az emeléseknél is figyelem­be kellene venni. Az Idősügyi Tanács tagjai végül a Naplemente Idősek Otthonában és a nagyatádi kórház geronto- lógiai és krónikusosztályán tettek látogatást. ■ Harmincéves a nyugdíjasklub Látrány Rendkívüli érték egy település életében az aktív civil szervezet. Látrány motorja a nyugdíjasklub. Harminc éve töretlen odaadással szolgálja a falu közösségét. Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a hétvé­gén a látrányi nyugdíjasklub. Je­lentős ez a három évtized nem­csak az idősek, a falu életében is. S a klub vitathatatlanul meghatá­rozó szerepet töltött be a község fejlődésében a klub és tagjai által is. Munkájukkal hozzájárultak a falu gyarapodásához, és a pihe­nőévekben is részt vesznek a közéletben. Sipos László, a klub két éve megválasztott elnöke tisz­telettel szólt az alapító elődökről, akik közül sajnos már sokan nem ünnepelhettek együtt a mai tagokkal. Harminc éve hetente ta­lálkoznak, s ilyenkor előkerül a kártya, a társasjáték, de kelleme­sek a beszélgetések és izgalma­sak a kirándulások tervezgetései, szívesen hallgatnak egészségügyi előadásokat. A falunak is fontos a nyugdí­jasklub, amely a képviselő-testü­let és Tóth László polgármester sokoldalú támogatását élvezi. Si­keres báljaik, előadásaik, ruhavá­sáraik vagy gyűjtéseik a falu min­den lakójának örömet jelentenek. A látrányi nyugdíjasok aktív és baráti kapcsolatokat ápolnak a szomszédos települések és a kaposfüredi klub időseivel. Az er­délyi Szentegyházán számítanak tapasztalataikra és támogatásuk­ra is az ottani klub életének fel­élénkítésében. G. M. Az unió nyugdíjrendszere Az uniós csatlakozásról beszél ma mindenki, azonban a hivatkozások általában a közhely szint­jén maradnak, az érdemi információ igen kevés. Nemcsak a kormányzati feladatokról kell beszél­ni, részleteiben is tud­nunk kell, mi vár ránk, milyen előnyökhöz jut­hat, és ezért milyen kötelezettsé­geket kell vállalnia hazánk minden polgárának - hangsúlyozta dr. Kolber István, a megyei közgyűlés európai integrációs bizottságának elnöke azon a keddi összejövete­len, amelyen Antonió Zeit olasz szakszervezeti vezető tartott előadást. Az MSZOSZ Somogy Me­gyei Képviselete tavaly az európai munkaválla­lók helyzetéről rende­zett konferenciával igye­kezett az ismereteket bővíteni, a mostani ren­dezvényen az uniós or­szágok, közelebbről Olaszország nyugdíj rendszeréről kaptak tanulságos tájékoztatást a résztvevők, akik közül többen megjegyezték, szívesebben lenné­nek olasz nyugdíjasok. Jövő héten Antonio Zett előadását részletesen ismertetjük.________________■ Vita a szülőtámogatásról A Fidesz legújabb javaslata, hogy az önálló keresettel rendelkező gyermekek személyi jövedelem- adójukból - annak még meghatá­rozatlan százalékával - támogat­hatják a nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló szüleiket. E javaslat nyilvánosságra kerülése után or­szágszerte élénk vita bontakozott ki. Az alábbiakban dr. Csák- abonyi Balázs országgyűlési kép­viselő (MSZP), a Nyug­díjasok Országos Szö­vetségének alelnöke fej­ti ki véleményét. Érvek és ellenérvek hangzanak el, de végül is senki sem tudja, hogy miről vitatkozunk - je­lentette ki dr. Csákabo- nyi Balázs. - Az ország- gyűlési képviselők ezzel kapcsolatban egyetlen­egy írásbeli anyagot sem kaptak, nem készült parlamenti előter­jesztés, állítólag most végez a Pénzügyminisztérium háttérszá­mításokat. Úgy vélem, hogy ez az átgon­dolatlan javaslat ahhoz, a tavasz- szal felröppentett másik blöffhöz hasonlít, amikor a miniszterel­nök azt jelentette be, hogy eltör­lik a nyugdíjkorhatárt és az egész nyugdíjreformmal kapcsolatos konkrét elképzelések már kidol­gozás alatt vannak a Pénzügymi­nisztériumban, azok június végé­ig a parlament elé kerülnek. Mindannyian tudjuk, hogy ebből sem valósult meg semmi. Úgy gondoljuk, hogy a nyugdí­jas társadalom jelentős részét érin­tő javaslatokat azok felröppentése előtt célszerűbb volna a nyugdíja­sok érdek-képviseleti szerveivel megvitatni, és az ott elhangzó ja­vaslatok beépítésével konkrét par­lamenti előterjesztéseket tenni. Mindezek' tükrében vélemé­nyünk szerint nem lehet érdem­ben állást foglalni az újabb, telje­sen kidolgozatlan, ötletszinten levő javaslat érdemében. Elöljá­róban csak a következőket je­gyezzük meg:- Vajon mennyibe fog kerülni az adatbázisok kialakítása, össze­kapcsolása? Ezt ki, miből fizeti?- Mennyit kap az átlagember átlagadójából az átlag­szülő havonta?- Ki ad annak a szü­lőnek, akinek sajnos meghalt a gyermeke? Ki ad annak a szülőnek, akinek egészségügyi okokból nem lehetett gyermeke? Ki ad annak a szülőnek, akinek a gyermeke munkanélkü­li és nincs adózott jöve­delme? Ki ad annak a szülőnek, akinek gyermeke testi vagy szel­lemi fogyatékos és még saját el­tartásáról sem tud gondoskodni? Csupa-csupa kérdés... A válasz sehol. Jobban tenné a kormány, ha az egész nyugdíjas társadalmat érintő nyugdíjemelési rendszer kiszámítható, biztos törvényi alapjait teremtené meg. Azt is örömmel üdvözölnénk, ha a hosszú ígérgetés után a kormány végre a parlament elé terjesztené az Idősügyi Kartát. Ma úgy látjuk, hogy egy nem létező javaslatról, egy ötletszerű felvetésről érdemben tárgyalni, véleményt formálni nem lehet. Várjuk; hogy egy konkrét, az ösz- szes várható hatásokat figyelem­be vevő, a nyugdíjasok érdekvé­delmi szervezeteivel egyeztetett javaslat kerüljön a parlament elé! - hangsúlyozta dr. Csákabonyi Balázs. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom