Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-11 / Vasárnap Reggel, 45. szám
mierFhalWmr a magyar keresztapák? Pincérszépség Az első magyar pincérnő szépségversenyen az RTL Klub különdíját - ezzel részvételt a Recept klub műsorában - Pusztai Ágnes balatonszentgyörgyi pincérnő nyerte. A siker nem szédítette meg a huszonkét éves lányt. Azt mondta: - Fontosabb számomra a kulturált vendéglátás, felszolgálás, mint a tévé adta népszerűség. Tizennégy éves korom óta pincér vagyok, szeretem a szakmámat. A vendégek és az ismerősök biztattak, hogy induljak el a versenyen. Nem gondoltam, hogy ilyen sikert érek el. Amikor színpadra léptem, bizony, remegett a lábam. Végül is egész nap emberek között mozgok, itt is úgy fogtam fel, mintha a munkahelyemen lennék. @ Korrupt rendőrök védték őket Botránykönyv jelenik meg a napokban a magyar alvilágról. Bartus László újságíró a magyar alvilág utóbbi tíz évéről névvel, számmal, szóval minden adattal közöl bensőséges részleteket. A leszámolásokat éppúgy megfejti, ahogy megnevez korrupt rendőröket. Hihetetlen könyv, eddig e tényeknek a huszadát sem ismerhettük, hogy például ki lövette le Prisztást vagy Serest. S ha ez a magyar alvilág hiteles története, s nemcsak egy gondosan összeállított verziója, akkor még nagy leszámolásoknak lehetünk tanúi. A szerző a Vasárnap Reggel munkatársának bevallotta, hogy jobban fél a rendőröktől, mint a keresztapáktól. Darido. es ami mögötte van Iszapbirkózás Az átgondoltabb csapatjátékot bemutató siófoki együttes vitte el a három pontot tegnap Kaposvárról. A mindössze egyetlen gólt hozó, Rákóczi-Siófok FC-rangadó iszapbirkózás volt, kevés értékelhető focilátványossággal. A bosszús kaposvári nézők már a meccs lefújása előtt hazaindultak. Tudósításunk a 11. oldalon. CsoKoládéest Csurgón Csokoládéestre hívta a csurgóiakat a Pemílinger Katalin Női Klub a közösségi házba. A belépő mindenkinek a saját kedvenc csokoládéja volt. A résztvevők megnézték a Csoki című filmet és beszélgettek: kinek mit jelent az édesség. Egy család abban a reményben kereste fel az intézményt, hogy csokoládét osztogatnak, de az önismereti est valódi célját hallva odébbálltak. A jelenlevők nem csalódtak: egy jó filmmel és egy átbeszélgetett estével lettek gazdagabbak. Előrejelzés Somogy megye térségére 20 km ló Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya Várható időjárás vasárnap estig: A nap kezdetén néhol esetleg még kisüt a nap, később azonban egyre több és egyre vastagabb felhő érkezik fölénk. Ezt követően az eső is megered, és akkor már alapvetően borult marad az ég. Néha megélénkül a keleti szél. Hűvös marad az idő. Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc 06-90-304-612 dija: 120 Ft/perc 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc FORD MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ Tóth Autószerviz Kft. Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421-421 Tenisz . $gm , a HOTEL FŐNIX [fi f|r Oktatóközpontban. , Bejelentkezés Tóth Attila Cím: Balatonfoldvár. Spúr I. u. 27. 2B it fizet «t vihet fznutCEn JWWh ftre$fon« JniDCESTOtlE KA'/dj Téli abroncsok ^ J ^úmíszerVI* november 15-ig 7400 Kaposvár. Guba S. u. 24. _________Tel.: (82) 410-223______________