Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-01 / 229. szám

4. OLDAL MEGYEI 2001. Október 1., Hétfő KORKÉP ‘V*í-í< Vf*' Már SMS-en is elmondhatja véleményét a Somogyi Hírlapban. l-~_ UJ. LEHETŐSÉGET KÍNÁLUNK olvasóinknak. Várjuk SMS- üzeneteiket. Ebben elmondhatják véleményüket mindarról, ami önö­ket érdekli, vagy amiről úgy gon­dolják, mások számára is érdekes, tanulságos lehet, mondják el véleményüket írásainkról, akkor is, ha egyetértenek, akkor is, ha vitatkoznak vele. Aki apróhirdetést szeretne feladni, azt is megteheti, de ehhez üzenetét kezdje az „ap­ró” szóval, majd adja meg nevét, lakcímét és telefonszámát, hogy visszahívhassuk. Alapelvünk a ré­gi: a hír szent, a vélemény szabad. NYOMJA A MOBILT __________Hírek__________ ÚJ GÉPEK. Szárító-, elektro­mos mérleghíd- és tartályosgáz- rendszert helyeztek üzembe teg­nap Mezőcsokonyán. A Sudár és Társai Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Mezőgazdasági Szö­vetkezet elnökhelyettese, Sudár Győző elmondta: a szebb napo­kat is látott jónásmajori telepet saját erőből újították fel. A gé­pekre és a technológiára alanyi jogon járt a Földművelési és Vi­dékfejlesztési Minisztérium tá­mogatása. A megyei területfej­lesztési tanácstól kaptak 1,3 mil­lió forintot. A rendszer kialakítá­sa még így is több mint 60 millió forintba került. (szk) m Kőkút: emléktábla a névadónak Ünnepeltek és emlékeztek szom­baton Kőkúton. A 69. Harckocsi Ezred Baráti Köre és a kecskeméti Vitéz Szentgyörgyi Dezső Vadász Repülő Ezred parancsnoksága em­léktáblát avatott a névadó szülőhá­zánál. Megtudtuk: Szentgyörgyi Dezső a repülősök és a katonák példaké­pe. Nem véletlen, ugyanis a máso­dik világháborúban a legtöbb légi győzelmet aratta. Példamutató, megalkuvást nem ismerő ember­ként tartja számon az utókor.- Erős személyiségét mutatja, hogy fia és unokája is pilóta lett - mondta Hegedűs Ernő alezredes. - A magyar katonai repüléstörténet könyvébe beleírta nevét, amit mi is büszkén viselünk. A háború után a Malévnál dolgozott, gép vezetés közben érte a halál. Többedmagá- val tette a dolgát, védte a hazát, a harcok végeztével ő is elszigetelt­ségbe, hallgatásba burkolózott. Pe­dig csak a parancsot teljesítette. Szentgyörgyi Dezső életét a vas­szorgalom, a vasfegyelem és a ha­zaszeretet jellemezte. Még élő baj­társai csak megerősíteni tudták az elhangzottakat. Az emléktáblánál koszorút helyezett el Pintér Zoltán ezredes, a megyei önkormányzat nevében Síikéi János ezredes, vala­mint a település polgármestere, Föl­des Mária is. sz. k. Látogatócsúccsal zárt a vásár Marcali Marcali és egész környéke leg­alább egyszer megfordult a Kilen­cedik Marcali Nemzetközi Kiállítá­son és Vásáron. Kiss László vásár­igazgató elmondta: közel húsz­ezer ember látogatta meg a négy nap alatt a rendezvényt. A szerve­zők elégedetten értékelték a gaz­dasági eseményt. A szakmai prog­ramokkal éppúgy eltalálták az igé­elmondta: a ti­zedik rendez­vényt szeret­nék jövőre ju­bileumi prog­ramokkal ün­nepelni, így már a mostani vásáron meg­kezdődött az előkészítés. ____________FÁBOS Az aszály tizedeli az erdőt (Folytatás az 1. oldalról) A kárunk meghaladja a százmil­lió forintot. Az erdészek szerint a vadásztársaságok egy részéből hiányzik az együttműködési készség. A társaság kezelésében kevés földterület van, ami betelepíthető lenne erdővel, ezért elsősorban mint vállalkozók vesznek részt a telepítésben. A megyében az Ál­lami Erdészeti Szolgálat felméré­se szerint megközelítőleg 20 ezer hektár olyan földterület találha­tó, amely a jövőben erdőtelepí­téssel jól hasznosítható. Ameny­nyiben a magántulajdonos igény­li, a Sefag szakemberei segítenek a telepítésben, de ez a munka is mindössze 20-40 hektárnyi terü­letet érint jelenleg. Somogy 27 százaléka erdő, ennek felét keze­li a társaság. A törvény előírja, hogy nem vásárolhatnak földe­ket, így a terület bővítésére nincs is esély.- írtunk Szita Károly polgár- mesternek, országgyűlési képvi­selőnek egy levelet, melyben a segítségét kértem egy faipari cég Somogyba telepítésével kapcso­latban. így a kínálatiból keresleti­be alakulhatna a piac. Előnye, hogy megjelenne az ipari kultú­ra, dolgozókat foglalkoztatna, többletjövedelemre lehetne szert tenni, kicsi lenne a szállítási tá­volság. A parkerdőkre és a sétá­nyokra így több pénzt tudnánk fordítani. A fatömeg felvásárlására indí­tott egy programot a Sefag Rt. Ennek segítségével a magántulaj­donosok is biztosan hozzájutnak a pénzükhöz. Ezen a téren jelen­tősen előrelépett a társaság; 307 millió forint értékű faanyagot vá­sároltak fel. sz. k. Díj a rendezett portáért A szennai falunapon tíz család vehette át a Rendezett porta-dijat. Fejenként 100-100 ezer forintot vihettek haza. Az összeget Bierer János, a Szenna Pack Kft ügyvezető igazgatója ajánlotta fel. Azt kérdeztük a szennaiaktól, mit jelent nekik ez a díj. Idősebb Miszlang Jánosné: - Egyedül élek, tehát nagy segítséget jelent a kapott pénz. A házat sikerült beva­kolni, az udvar is rendben van. A lányom segít abban, hogy minél több virág legyen. Még a kerítésen kívülre szeretnék ültetni, akkor még barátságosabb kép fogad­ná az ide érkezőket. Tavasztól késő őszig nyílnak a gyö­nyörű muskátlik, dáliák, petúniák, melyeket a lányom hoz Olaszországból. Kurucz Imre: - Nyolcvannégy éves vagyok, életemben először érdemeltem ki ilyen díjat. Az öröm mellé meg­lepetés is járult, hiszen sokáig titokban tartották a díja­zottak névsorát. Beépítettük a padlásteret, ebédlőt ala­kítottunk ki. Sok a virág a ház körül. Egy részét Kapos­váron a piacon vesszük meg, de van olyan is köztük, amit mi termelünk. Elkészült egy belső kerítés is, de mindig akad olyan tennivaló, amire jól jön ez a pénz. Zóka Béla: - Kívülről tataroztuk a házat, festettünk a lakásban. Jutott még festék a kerítésre is. A feleségem virágimádó, a parkosítás az ő keze munkáját dicséri. A füvet a fiammal felváltva nyírjuk. Itt születtem, és boldog vagyok, hogy megkaptuk ezt a díjat, hiszen ezzel elismeri az önkormányzat, hogy törődünk a környezetünkkel. A pénzt a ház további csinosításá­ra fordítjuk. László József: - Tavaly festettük a házat kívülről. Virá­gok borítják az udvart, az ablakpárkányokat. Külön vi­rágtartókat készítettem, hogy biztosan a helyükön ma­radjanak. Igyekszünk rendben tartani a közvetlen kör­nyezetünket. A növények gondozása és öntözésük nem kis feladat, nem kevés idő, mégis örömmel tesz- szük. A redőnyök egy részét kicseréltük, rendeltünk a teraszhoz is. A kapott összeg egy része erre megy el. Major János: - Ketten élünk a feleségemmel a házban. Az udvarunk szinte csak virágból áll ki. Lefestettük a csatornát és felújítottuk a régi, még működő kutat is. Jutott a ház belső festésére is. Szennán születtünk, nem is költözünk már innen el. Ez az otthonunk, ter­mészetes, hogy figyelünk a házunk környékére. Töb­ben foglalkoznak a faluban turizmussal, jó érzés, ha megállnak egy pillanatra a mi portánk előtt is. A Rendezett porta-díjat átvehette még ifjabb Ádi Endre, Somogyvárii László, Decsi Gábor, Zóka Béla és Kassai Ferenc is. szabó kinga | Mesterhármas az új kaposvári Renault márkakereskedésben 2000 2001 2002 Forrás: Kaposvár-Car Kft Minden várakozást felülmúló ér­deklődés kísérte a hét végén az új kaposvári Renault márkakereske­dés megnyitását. Becslések szerint több mint hatezren keresték fel az ország egyik legkorszerűbb szalon­ját, ahol sztárvendégek adtak mű­sort, s számos műszaki ínyencséget állítottak ki. A Renault új otthonra lelt Kaposváron. Az érdeklődésből ítélve úgy tűnik, a francia márka népszerűsége hosszú távon is ki­emelkedő lesz. Vei Satis, Avantime, Trafic. A Renault új „mesterhármasa”, amit a kaposvári sza­lonnyitó alkalmából már a hét végén megnézhettek az érdeklődők. A mo­dern vonalak, az újszerű technikai megoldások sokak csodálatát kiváltot­ták. A kétezer négyzetméter alapterüle­tű szalon időnként szűknek bizonyult, hiszen annyian voltak kíváncsiak a gép­kocsikra. S persze nemcsak a legújabb modelleket, hanem a közelmúltban be­mutatott és már kapható járműveket is alaposan megnézték. A házigazdák örültek az előzetes várakozást felülmúló érdeklődésnek, s alig győztek válaszolni a kérdésekre. A csapat jól bírta a tem­pót, noha szinte folyamatosan érkeztek a vendégek. Jellemző, hogy a Renault márkakereskedést övező utcákban alig lehetett megállni, annyi látogató jött. Megálmodta a jövőt Kovács Levente, a Kaposvár-Car Kft ügyvezető igazgatója régi tervét váltotta valóra. 1999 decemberében kezdték el a Re- nault-jármüvek értékesítését Kaposváron. A belvárosi szalon rö­vid időn belül ismertté vált, ám a cégvezető hamar felismerte: célszerű egy helyen működtetni a szalont és a műhelyt. A Rá­kóczi futballpálya mellett, a Pécsi út 4. alatt teljesen új márka- _____ keresked ést építettek. A nyolcezer négyzetméteres területen H|i LJHM mintegy kétezer négyzetméteres fedett csarnokot húztak fel. Hp9jL_JEnj| Hat beállásos műhelyben autódiagnosztikai berendezések sora található, s kozmetika-autómosó is helyet kapott.- Úgy érzem, hogy vendégeinknek tetszik az új márkakereskedés - mondta Ko­vács Levente. - Azt akarjuk, hogy később is így legyen. Megteremtettük a profi hát­teret, járműveink minősége világszerte közismert. Kaposvár fontos számunkra, évente csaknem 450-500 gépkocsit akarunk értékesíteni. Sokan vették szemügyre az év egyik renaultos meglepetését, a Thaliát. Hatal­mas mennyiséget adtak el Kaposváron. Az évek óta népszerű Twingo és Megane mellett az új Lagúna került a fi­gyelem középpontjába. Miközben a sza­lonban nézelődtek, a parkolóban felállí­tott színpadon és környékén egész na­pos program várta a kikapcsolódni vá­gyókat. A család apraja-nagyja jól érezte magát. A gyerekek megismerkedtek az origami fortélyaival, s sokan je­lentkeztek az arcfestőnél is. A lég­várban egész nap nagyüzem volt, kicsik és nagyok szinte megállás nélkül ugrándoztak. Később ze­nés bábshow szerepelt a program­ban, majd a kickboxosok adtak ízelítőt tudásukból. Fellépett a pé­csi Fordan-Stoll Rock and Roll Klub, s itt volt a Maché! is. A szer­vezők felejthetetlen napot ígértek, s állták a szavukat. Betty Lőve mű­sorát nagy érdeklődés kísérte, a nap sztárvendége Kozsó volt. Ha­talmas sikert aratott, a közönség betéve ismerte dalait. A koncert után rengeteg autogramot adott, s közös fényképezkedésre is jutott idő. A Kozmix után Nagy Bandó András és Nagy Natália adott mű­sort, a szombati műsort tűzijáték zárta. Tegnap is szép számmal jöttek, s a kínálat mellett a szol­gáltatásról és az aktuális kínálat­ról érdeklődtek. A kaposvári Renault márkake­reskedés mától hivatalosan is megkezdi működését. A bemuta­tóteremben új gépkocsikat és né­hány megkímélt, nagyon jó álla­potú használt autót értékesítenek. Mindegyiket bevizsgálták, az új tulajdonos biztonságban érezheti magát. A vevők mindent egy he­lyen elintézhetnek. S persze a külső területen számos használt autót találhatnak a vevők, akik a tervek szerint majd többtucatnyi modellből válogathatnak. Rugalmas ügyintézést, korrekt együttműködést ajánl a kaposvári Renault-kereskedés. Ha kíváncsi a legújabb kínálatra, térjen be hoz­zánk! PR Cím: Renault márkakereskedés, 7400 Kaposvár, Pécsi út 4. Telefon: 06-82-526-250, 526-251, tel/fax:526-252, tel/fax: 526-253 A nap sztárvendége Kozsó volt A közelmúltban bemutatott és már kapható járműveket is alaposan megnézték i f nyékét, mint a kiállítóhelyek idei kialakításával. Kedvező volt a fo­gadtatása a legkisebbeknek készí­tett kisállat-kiállításnak és játszó­térnek, de a szabadterület átalakí­tása is jól sikerült. Látványosabb és átláthatóbb lett a kiállítás. Ezt nemcsak a szervezők, hanem a látogatók is így gondolták. A résztvevők közül az építőipari és a faipari cégek pakoltak össze a leg­több üzletkötés után. Kiss László

Next

/
Oldalképek
Tartalom