Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-20 / 246. szám

2001. Október 20., Szombat BOGLÁR I TÜKÖR 7. OLDAL Bontásra ítélték a kőgátat A vízügy elutasította az önkormányzat kérelmét Határoztak a szakhatóságok a Sziget strandnál létesített kőgát bontásáról. A terület jövőjéért aggódó egyesület szintén ezt szorgalmazza. A polgármesteri hivatal szakemberei megalapo­zatlannak tartják a határozatot, és fellebbezést javasolnak. Beszámoltunk a nyáron arról a viharos helyszíni szemléről, melynek során a Sziget strand­nál létesített és a homokos par­tot megvédeni hivatott kőszórás fennmaradását vizsgálták. A Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgató­ság nemrég kelt határozata el­utasítja az önkormányzat kérel­mét a vízi létesítmény fennmara­dásáról. Annak idején homokos, lidós parti sávot igyekezett a strandon kialakítani a város, s hogy ne mossa ki a homokot a víz, úgynevezett uszadékgyűjtő hullámtörő kő­szórást raktak a vízbe. Eleve három év pró­baüzemre ka­pott engedélyt a város, ami az idén lejárt. A szakhatóságok szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, tehát le kell bontani. A polgármesteri hivatalban ezt vitatják és szá­mos ellentmondást vélnek felfe­dezni az indoklásban. Várható­an megföllebbezik a határoza­tot. Tény, hogy a fürdőzők és a területen érdekelt bogiáriak he­vesen ellenzik a kőgátat, mert eliszaposodik, elalgásodik a strand. Ennek jelei már a nyáron mutatkoztak. ■ Mard-el középiskolásoknak Lapot ad ki a középiskolás di­ákoknak a Helyiérték Egye­sület. Olyan közérdekű infor­mációkat szolgáltat a Mard- el, amelyek hozzásegítik őket, hogy megragadják a le­hetőségeiket. Mard-el - kicsit szokatlan cím, de diáklapról van szó, így nem meg­lepő. Akik belelapoznak a havon­ta igényes külsővel megjelenő lapba, azok hasznos ismeretek­hez juthatnak. Dóri Éva, a Helyiérték Egyesület elnöke, a di­áklap főszerkesztője elmondta, hogy a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Iroda és az önkormány­zat is támogatta kezdeményezé­süket. A rendelkezésükre álló 400 ezer forint félévi lapkiadásra elegendő, de szeretnék folytatni, mert a diákok visszajelzései igen kedvezőek, és a tanárok is öröm­mel fogadták. Bogláron . és Fonyódon csaknem 1500 középis­koláshoz jut­nak el a hasz­nos informá­ciók. Például megtudhat­ják, mire és hogyan pá­lyázhatnak, milyen programok közül választhatnak és mit kínál számukra a Helyiérték regionális egyesület vagy milyen nemzetkö­zi diák-csereüdültetésekbe kap­csolódhatnak be. S az ifjú költők is bemutatkozhatnak a lapban. A bogiári Ifi klub rendezvényeiről szintén hírt ad, legközelebb egyébként november 10-én vár­ják a fiatalokat a művelődési ház­ba a zenés találkozóra. ■ Pályáznak a Sós Zoltán polgármester azt ja­vasolja a képviselő-testületnek, hogy nyújtson be pályázatot a város a Jamai-patakon tervezett híd támogatására. Az idő sürget, mert november 15-e a pályázat beadásának a határideje, viszont kedvező elbírálás esetén az összköltség nyolcvan százalékát megkaphatja a város. Jogerős építési engedéllyel már rendel­keznek. A polgármester azt mondja, ak­Jamai-hídra kor érdemes vitázni arról, hogy milyen legyen a híd, ha elnyerték a támogatást. Ismert, hogy a Jankovich-telepen lakók egy ré­sze csak gyalogos, a másik fele közúti hidat akar a két városrészt összekötő patakon. Az ebben a tárgyban rendezett fórumokon nem sikerült megállapodni. Sós Zoltán szerint forgalomtechnikai eszközökkel megnyugtatóan sza­bályozhatják a gyalogos, illetve a közúti forgalmat. ___________■ mA R? Ügyelnek a minőségre az óvodában A környezetbarát udvari játékoknak is nagy szerepük van abban, hogy edzettek legyenek a kisgyerekek FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Hét csoportban 178 kisgyerek jár a bogiári óvodába. Az itt dolgozók száma újra csökkent kettővel. A felkészült óvónők azonban mindig készek az új ismeretek befogadására és új szolgáltatások bevezetésére. Számos szolgáltatás közül válogathattak az idén is a szülők az óvodában. Népszerű a játékos an­gol és német nyelvoktatás, a zeneóvoda, a zenés torna és a drámajáték. Ráncsikné Bagó Erika ve­zető óvónő elmondta, hogy már tavaly elkezdték a speciális tartásjavító tornát és a fejlesztőfoglal­kozásokat az iskolaérettségre felkészítve. A logo­pédiai foglalkozások is ezt a célt szolgálják. Mint korábban beszámoltunk róla, az óvoda az epo- hális nevelési programot vezette be már harma­dik éve, és ennek a módszernek a bázisóvodája. Ez egyebek között azt jelenti, hogy szorosan együttműködik a hasonló programmal dolgozó balatonendrédi és hácsi intézménnyel. Évente csoportonként 30 ezer forint jut a játé­kok bővítésére. Az idén a Lions klub is meglepte az óvodásokat, és az intézményt támogató alapít­vány is rendszeresen hozzájárul az eszközpark fejlesztéséhez. Az önkormányzat egymillió forintot adott a tető szigetelésére és az ajtók, ab­lakok cseréjére. A következő komoly feladat az új épületrész teraszainak fel­újítása: miután a csoportszobák pado­zata alacsonyabban van, mint a terasza­ik szintje, gyakori a beázás és a burkola- tok is felfagytak az évek során. ■ Az első kisdedóvoda Az első óvoda építéséről 1928. szeptember 6-án döntött a képviselő-testület. Az anyagot a község adta, s a képviselők, köztük Gaál Gaszton, meghatározták: a vállalkozó hazai ipa­rosoktól szerezze be a felszerelést. Az óvoda a kidúcolt Ár­pád utcai háznak a helyén állt, ami összedőléssel fenyeget. Visszapártoltak a focirajongók Felszálló ágban van a bogiári foci. A megyei II. osztályú baj­nokságban játszott tíz meccs­ből tízet megnyert a futball­csapat, s az I. osztályba ké­szül. Siófoki edző és új játéko­sok erősítik a csapatszelle­met, s visszahódították a szur­kolókat is. Bravúrosan játszik a BBSC labdarú­gócsapata; a megyei II osztályú baj­nokság élén áll 59:2 gólaránnyal, miután eddigi tíz meccsét meg­nyerte. Paszér György, a BBSC lab­darúgó-szakosztályának vezetője biztosnak látja, hogy a bajnokság végén egy osztállyal följebb kerül a csapat, és várhatóan megnyeri a sportszerűségi díjat is. A szurkolók élvezik a szórakoztató játékot, ma már egy-egy mérkőzést négyszá­zan is megnéznek. Ehhez a siker­hez kényszerű döntésekre volt szükség a szakosztályban, mondta. Mészáros József siófoki edzőt hív­ták meg, s ő kiváló játékosokat ho­zott magával. Bár egyetlen helyi fo­cistát sem küldtek el, alaposan ki­cserélődött a csapat. S Paszér György, aki játékosként 20 évig rúgta a labdát és 4 éve vezeti a szakosztályt, hangsúlyozza, hogy visszavárják azokat, akik elmentek. Kiváló szellemben és kemény edzésekkel készülnek a focisták minden mérkőzésre. A heti két-két edzésnapon 70-80 gyerek rúgja a labdát a pályán. Az egyesület ugyanis csatlakozott a megyei szövetség kezdeményezé­séhez és három utánpótláscsapatot is szervezett a 7-9-11 éves korosz­tálynak. Izsó Ferenc és Zics Imre ve­zetésével, aki a serdülőcsapa­tot is irányítja, eddig szinte veretlenek a körzeti rang­adókon. S az ificsapat, Ka­lász Zoltán irá- nyításá val szintén jól sze­repel a bajnok­ságban. A szponzorok is egyre szí­vesebben támogatják a focit - mondta a szakosztályvezető, bár a legfőbb támogató továbbra is az önkormányzat. Jövőre természete­sen több anyagi áldozatra lesz szükség, ha a megyei I. osztályban játszik a csapat. A jelenlegi öltöző - egy 12 éves kiszolgált faház - már méltatlan a bogiári futballhoz. ■ L ^1 SUZUKI NAPOK BalatonBOGLÁRon suzuki Még 10 napig tart a Wagon R+ tesztvezetéssel egybekötött nyereményjáték! Ne feledje! próbaút—kérdőív—fődíj Szabadság szeretem. Megismerheti a Suzuki legfrissebb modelljét: a LIANA-t, amely igazi családi autó, az új kor autója kecses, finoman kidolgozott és praktikus! SUZUKIVAL MINDIG JÓL JÁR! m Az Ön márkakereskedője: _________________ DXmI Óv SUZUKI BORONGICS Kft. uogiar Vlkár B. u. 2. Telefon: 85/352-070 www.suzukiborongics.hu — E-mail: info@suzukiborongics.hu Hírek ÚTFELÚJÍTÁS. Megkezdték az Erzsébet utca felújítását a Klapka és Tűzoltó utca közötti szaka­szon. A burkolat rekonstrukciója mellett megépül a járda és meg­oldják a vízelvezetést. A Vajda Lajos vezette Kft november köze­péig végez a munkával. Ezzel az utca lakóinak kérése részben tel­jesül, mert áldatlan állapotok uralkodtak a város villanegyedé­ben. Esőzések alkalmával alig le­hetett közlekedni a kátyúk és az összegyűlt víz miatt. ELADJÁK A KENYÉRGYÁRAT. A kenyérgyár évek óta nem üze­mel, s a megyei cég felszámolója felajánlotta a városnak megvétel­re az ingatlant. A kért árat azon­ban az önkormányzatnál irreális­nak tartják, ugyanakkor a város­nak az az érdeke, hogy újra süs­senek kenyeret Bogláron. Az ön- kormányzat ugyanakkor értékesí­tette a Pannon Pan Rt-ben levő részvényeit a névérték 40 száza­lékán, vagyis 1 580 000 forinton. SZENNYVÍZBEKÖTÉSEK. Rö videsen felszólító levelet kap­nak azok, akiknek a telkét érin­ti a szennyvízcsatorna-hálózat, de nem kötöttek rá a rendszer­re. A Dunántúli Regionális Víz­mű megküldte az érintettek lis­táját a polgármesteri hivatalba, ennek alapján postázzák a fel­szólításokat. FEJLESZTÉSI IRODA. A Bala­toni Regionális Fejlesztési Rt irodát nyit a városban. A képvi­selő-testület a Fischli-házban le­vő Tourinform-iroda részbeni használatához járult hozzá a fenntartási költség ellenében. A részvénytársaság kedvező konstrukciókat kínál a tóparti vállalkozásoknak ötleteik meg­valósításában. JUTALOM. A képviselő-testület 693 ezer forint jutalmat szavazott meg Sós Zoltán polgármesternek. VÁROSI KONYHA. A képviselő testület legutóbbi döntése szerint a városi konyhát továbbra is önálló költségvetési szervként működteti az önkormányzat. S a vezető megbízását újabb egy év­re meghosszabbította. A korábbi határozatok szerint a létesítmény vállalkozásba adását szorgalmaz­ta a testület. ■ OLDALSZERKESZTÖ: GÁLDONYI MAGDOLNA Világos lesz a közvilágítás A bogiári közvilágítás gondját tet­te szóvá Herényi Károly ország- gyűlési képviselő (MDF) a parla­ment azonnali kérdések órájában. Azt kérdezte a gazdasági minisz­tertől: mikor lesz valódi piac a vil- lamosenergia-szektorban magas szintű szolgáltatással? A törvény szerint a települési önkormányzat köteles gondoskodni a közvilágí­tásról. Ez a kötelezettsége azon­ban kiszolgáltatottságával párosul - mondta tegnap Herényi Károly. Boglárnak például nincs érvényes szerződése a Dédásszal a közvilá­gításra. További gond, hogy a szol­gáltató monopolhelyzetben van és szakhatóságként is eljár. Amikor a település beruház, a létesítménye­ket kényszerűen át kell adni a szolgáltatócégnek. Glatt-felder Bé­la államtitkár azt mondta, a bogiá­ri polgármester bejelentést tett a tárcához, tudnak a város gondjá­ról. Felkérésükre a független ener­giahivatal vizsgálódott. Eszerint szerződés nélkül is működik a bogiári közvilágítás, és a szolgál­tatócég szerződni kíván a város­sal. A villamosenergia-szolgálta- tás jelenlegi visszásságait szünteti meg a parlament előtt levő tör­vényjavaslat. Az államtitkár sze­rint az önkormányzatokkal össze­fogva megoldják a problémákat a törvény elfogadásával. _______■ C f i IT-i U, j Szinte hihetetlen, de igaz! mÁR könnye- jlVUUd raU\Ú ggy -gazj ülhet! Élvezze a ve­zetés örömét az elegáns, biztonságos, ésszerűen felsze- B|jBH|pi|i relt Fabiában, amely Európa legmodernebb autógyárának DHMnmiB büszkesége. Kedvező, új hitellehetőségekkel! További részletekkel várjuk márkakereskedésünkben! mÁR 2 049 OOP Ft-tól! n _ _ r j-L !UX- r 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99. HUlO XildTCI Tel : (85) 362 299 Tel./Fax: (85) 363-753 www.skoda-auto.hu Vágja ki mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton Somogyi Hírlap irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, | Balatonlelle, Rákóczi u. 204. 4 Tel.: 85/354-528. Széllné Benczik Ildikó, Tel/fax 85/375-359, 20-9691-087 Hirdető Centrum, Kövecsesné 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 25. Tel./fax: 85/353-229, Tel,: 85/353-183 A takarékszövetkezetek balatonfóldvári, kőröshegy!, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötcsei, latrain i. fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi L irodájában J (29601) |

Next

/
Oldalképek
Tartalom