Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-08 / 235. szám

2001. Október 8., Hétfő KAPÓ S VÁR 5. OLDAL Őrzik a biztonságot Kaposvár és a környező hetven­hat település 125 ezer polgárá­nak biztonságára vigyáz a Ka­posvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya. Mint a kapitányság munkájáról ké­szült tájékoztatóból kiderül: te­rületükön tavaly nem történtek a lakosság nyugalmát megzava­ró, kiemelten súlyos bűncselek­mények. Az adatok szerint a közrendvédelmi osztály mun­kája eredményes volt, a kapi­tányságon elrendelt 3668 nyo­mozásból 1180 ügyben nyo­moztak, ez az ügyek 32,17 szá­zaléka. Az osztály tavalyi „mér­lege” 455 elfogás és 534 bűncse­lekmény gyanúja miatti előállí­tás. A polgárőrséggel és a közte­rület-felügyelőkkel közös akci­ók, járőrözések során számos elkövetőt, szabálysértőt sikerült elcsípniük. Az osztály feladata a különböző rendezvények bizto­sítása is, erre csaknem száz esetben volt szükség.________■ Üvegekre fest a törvényességi referens Gróf Regina hirtelen ötlettől vezérel­ve kezdett üveget festeni. A polgár- mesteri hivatal törvényességi refe­rense egy éve hódol ennek a hobbi­nak. A művészet, a tanulás és a ku­tyája leköti minden szabadidejét. Mindig közel állt hozzá a matematika, ezért jelentkezett gazdasági jellegű isko­lába. A középiskola elvégzése után két évig ügykezelőként dolgozott a fő­ügyészségen. Jegyzőkönyveket vezetett kihallgatásokon. 1993-ban került a pol­gármesteri hivatalba.- Kezdetben a közgyűlési jegyző­könyveket gépeltem, majd dr. Kéki Zol­tán jegyző titkárnője lettem - mondta Gróf Regina. - Akkor kezdtem el az ál­lamigazgatási főiskolát. 1998-ban ne­veztek ki testületi referensnek, most szeptembertől pedig megbíztak a törvé­nyességi referens teendőivel. A bizottsá­gi határozatok felülvizsgálata, a rende­let véleményezése rendkívül hasznos a jogi tanulmányaimhoz is. A havonta megjelenő Kaposvári Köz­löny szerkesztése ugyancsak a feladatai közé tartozik. Egy éve kapott egyik ba­rátnőjétől egy üveget, amit ő festett ki. Megtetszett neki is, elment a művész­boltba, és besze­rezte a kontúr-, valamint az üvegfestéket s azokat az eszkö­zöket, amik a munkához kel­lettek.- Azóta már sok mindenre festettem: borosüvegre, vázára. Mióta a befőttesüvegeken minta van, azóta a konyhám is sokkal barátságosabb. A legtöbb motívumot újságokban láttam. Kapható olyan üvegfestős kiadvány, ahol a formák nagyíthatók, kicsinyíthe- tők. Miután kevés időm jut rá, általában két hónapra előre gondolkodom; meg­tervezem s elkészítem az ajándékokat, így biztos, högy idejében elkészül. Isme­rem Kovács Vali munkáit, bár vele sze­mélyesen még sosem találkoztam. Ezt a mulasztásomat rövidesen pótolom. Kiderült: a kontúr száradási ideje egy óra, a festéké egy nap. Lakásában, egy nagy íróasztalon dolgozik. Angol coc- ker spánieljével, Denverrel reggel és es­te gyakorta sétál a városban. Az ügyész­ségen egyik kolléganője megmutatta, hogyan kell gobelint készíteni; ez most háttérbe szorult. Regina szereti a várost, szeret itt élni. Nem véletlenül jelentke­zett levelező tagozatra a főiskolára, nem akart innen évekre elszakadni. SZABÓ KINGA Fest, de csak a barátoknak Gróf Regina nem tanult festeni, mégis mesterien csinálja. Először megrajzolja a kontúrt, s munka közben már körvona­lazódnak a színek. Többször átalakítja a már késznek tetsző ábrát, igyekszik újabb ötletekkel előrukkolni. Az alkotásokban csak a barátai, ismerősei gyönyörködhetnek, ugyanis hobbi­ként űzi. Van olyan munkája, amire egy teljes hétvégét szánt. Gróf Regina 1973-ban született Kaposváron. Közgazdasági szakkö­zépiskolát végzett igazgatásügyviteli ágazaton. 2000-ben kapott diplomát az ál­lamigazgatási főisko­lán Veszprémben. Je­lenleg a Pécsi Tudo­mányegyetem állam- és jogtudományi ka­rának másodéves hallgatója. Hírek KIRÁNDULTAK Visegrádra. Egész napos kirándulást szervezett tag­jainak a Kaposvári Polgári Casino; szombaton Székesfehérváron, Esz­tergomban, Visegrádon és Szentendrén jártak. Megnézték a bazilikát, a várat, Mátyás király újjászületett palotáját és a fellegvárat. Estebéd után utaztak haza Kaposvárra, (szk) ÚJ PARKOLÓK. Az egyik kaposvári vállalkozás parkolókat tervez és épít a Berzsenyi utca 22-24. számú társasház mögött. A közgyű­lés elfogadta a társaság kérelmét, de kikötötte: a környezetrendezési tervet egyeztetni kell a főépítészi irodával. A műszaki ellenőrzést a műszaki iroda munkatársai végzik, (szk)______________________m Segítség a vidék fővárosaitól Kiemelten hasznosnak ítélte a Me­gyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlését Szita Károly, a szövet­ség elnöke. A kaposvári polgár- mester kiemelte: a kétnapos ta­nácskozás egyik legfontosabb, re­gionális feladatokat is érintő ered­ménye lehet, hogy hamarosan kez­dődhetnek a szennyvíz- és hulla­déktelepek beruházásai az EU- előcsatlakozási alapok, az ISPA és a Sapard döntéshozatali mechaniz­musának felgyorsulásával. A köz­gyűlésen több kulcsfontosságú megállapodás született. A Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Mi­niszterelnöki Hivatal közti keretmegállapodás értelmében a decentralizációs közigazgatási rendszer EU-normáknak megfele­lő átalakításában nagy szerep há­rul „a vidék fővárosainak” tapasz­talataira és korszerűsített intéz­ményrendszerére. Boros Imre, a Phare-ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter az időszerű pá­lyázati lehetőségekről szólt, és föl­vetette annak a lehetőségét is, hogy a gazdaságélénkítő programokat beemeljék az EU pályázati rend­szerébe. Együttműködési szándék- nyüatkozatot írt alá a Megyei Jogú Városok Szövetsége az Osztrák Vá­rosszövetséggel. A dokumentum­ban, amit a két elnök, Szita Károly és dr. Erich Parmböck látott el kéz­jegyével, kiemelték: a gazdaság, a kultúra, a sport, az idegenforgalom és a tudomány területén szövetségi és tagvárosi szinten egyaránt együttműködnek, kiemelt figyelmet fordítva Magyaror­szág EU-csatla­kozására. Az Oszt­rák Városszövetség elnöke meghívta a „vidék fővárosai­nak” polgármeste­reit egy jövő februá­ri közös, bécsi kon­ferenciára. Híd a városok között A közgyűlésen bemutatták a Megyei Jogú Vá­rosok Szövetségének új, internetes portálját, amely a remények szerint információs híd lesz a vidék fővárosai között. Egyrészt adatrend­szerével sajátos önkormányzati hírbázisként működik majd, másrészt lehetővé teszi a váro­sok közti olcsó és hatékony kommunikációt, s egyebek között videotanácskozások; telefonos konferenciák lebonyolítására is alkalmas lesz. Egy nap az állatokért Bolt helyett befektetés lett a garázs Úgy tetszik: újra visszake­rülnek az autók a garázsok­ba. Sorra eltűnnek az autótá­rolók helyén kialakított kis diszkontok, üzletek portál­jai, cégtáblái. Sok garázsbolt áruja egyre kevésbé csábít a multik kínálatával szemben. Egy-két évtizede volt Kaposvá­ron, a lakótelepeken a mini disz­kontok, garázsboltok virágkora. Az autók kiszorultak a parkolók­ba, s a garázsokban kis élelmi­szerboltokat, italdiszkontot, tra­fikot nyitottak. A különböző üz­letláncok, bevásárlóközpontok megjelenésével azonban sorra bezárták a kis boltokat. Legföl- Csak azok az üzletek élnek meg, amelyek hiánypótló szolgáltatást nyújtanak fotó: láng jebb azok maradtak meg, ame­lyek valamilyen különleges kínálatra vagy szolgál- olyan földterület, ahol az ingatlan a városé, a fel­tatásra szakosodtak. Annak, hogy a garázsdiszkon- építmény a tulajdonosé. A városi garázsállomány tok megszűnjenek - mint Sárái Péter, az önkor- jelenleg 2-3 ezer között lehet. Befektetési, értékesí- mányzat vagyongazdálkodási igazgatója elmondta tési szempontból egyre előkelőbb helyet foglalnak - két feltétele volt, s a város mindkettőt teljesítette, el ezek az ingatlanok. Sorra épül- Egyrészt átalakult a megyeszékhely kereskedelme, nek az új lakóházak, de ott legföl- s el tud helyezkedni, akinek ilyen képzettsége van, jebb a nyitott parkolók száma nő, másrészt új munkahelyek teremtésével azok is le- a fedett, zárt garázsoké nem. Pe- hetőséget kaptak az elhelyezkedésre, akik kény- dig erre egyre nagyobb az igény, szervállalkozóként nyitottak garázsdiszkontot. So- Szabad forgalomban is nagyon kan élnek is ezzel a lehető- kevés a garázs. Mindenképpen séggel, hiszen sorra jönnek a szükség volna zárt garázsok, par- bejelentések az önkormány- kolóházak építésére. Egy ilyen zathoz a garázsboltok meg- belvárosi parkolóház építéséről je- szűnéséről. A garázs újra au- lenleg is tárgyalunk, ezenkívül a tótároló lett, sőt annál is több: rendezési tervben 4-5 olyan in­befektetési lehetőség és kü- gatlant soroltunk fel, amit ilyen célra szántunk, lön ingatlanüzletág. A garázsárak - a nagy kereslet és a csekély kíná­- Az önkormányzat az lat folytán - egyre emelkednek. A belvárosban nem utóbbi években nagyon ke- ritka a kétmillió forintos ár, a lakótelepeken az vés garázst adott el - mondta 1,3-1,5 millió forint, s még a külső területeken sem Sárdi Péter. - Most 44 önkor- lehet már garázst kapni egymillió forint alatt. Per- mányzati garázs van, s 300 sze itt is a komfortfokozat szabja meg az árat, j. e. Kapósak a szolgálati lakások Az igénylést évente meg kell erősíteni Színes programokkal emlékezett meg az álla­tok világnapjáról Ka­posváron a dr. Foltényi Imre Természet- és Ál­latvédő Egyesület. A rendezvény felvonulás­sal kezdődött a sétáló­utcán, amelynek ezúttal kutyák voltak a fősze­replői. A Tesco parkoló­jában berendezett hely­színen aztán már több állatot is láthattak az érdeklődők: leguánt, varánuszt, cicákat, lova­kat. Nemcsak a gyere­keket várták játékos ve­télkedők, állati totó- és rajzverseny, hanem az „ünnepeiteket” is. Volt kutyaszépségverseny, amelyet Huba, a bobtail nyert és tápevőverseny, ahol Rocky, a rotweiler és Liza dezvénnyel főleg az állatok iránti west highland white terrier vitte felelősségre szerették volna fel­el a pálmát. A jó hangulatú ren- hívni a figyelmet. ____________■ Ne gyvenhét szolgálati lakás van Kaposváron. 'A Csiky Gergely Színház művészeinek az elhelye­zésére további ötvennyolcat tart fenn az önkormányzat. A bérbeadásnál több tényezőt is figyelembe vesznek. Ilyen pél­dául az igénylő lakáskörülménye, az igényei, munkavégzése, jöve­delmi és vagyoni helyzete, szoci­ális körülményei, valamint a csa­ládi viszonyai. A beérkezett igé­nyekről a polgármester dönt. Előnyt élveznek azok, akiknek a jelenlegi munkahelyén ötéves vagy még régebbi a munkaviszo­nya, két vagy még több gyerme­ket nevel egyedül, de fontos szempont az alacsony jövedelem is. Ugyancsak önkormányzati rendelet szabályozza, hogy aki­nek megszűnik a munkaviszo­nya, 30 napon belül köteles a szolgálati lakást kiürítve, beköl­tözhető állapotban a tulajdonos rendelkezésére bocsátani. Az el­helyezés csak határozott időre szól, a bérlők legföljebb öt évig lakhatnak ott, s ezt az időt egy­szer lehet meghosszabbítani. A lakbért és a közüzemi díjakat ter­mészetesen a szolgálati lakásban élők fizetik. A nagyobb meghi­básodásokat - akárcsak a bér­lakásoknál - a vagyonkezelő részvénytársa­ság javítja ki. A közgyűlés többször is fog­lalkozott a szol­gálati lakások­kal. Megoszla­nak a vélemé­nyek. Vannak, akik azt mondják: az önkormány­zatnak kellene felújíttatni s 'úgy átadni az új bérlőnek, míg mások azt hangoztatják, hogy a kiköltöző állítsa helyre. Ez utóbbi azonban nem így műkö­dik, ezért lehet megtekinteni a la­kásokat a beköltözés előtt. A vá­rosnak ugyanis az az érdeke, hogy ezek az ingatlanok ne állja­nak üresen. Előfordult már, hogy az új bérlő végezte el a legszüksé­gesebb munkákat, így napokon belül el is foglalhatta. Az új szoci­ális bérlakások között a tervek szerint kijelölnek majd szolgálati­akat is, hiszen az igények egyre növekednek, az ingatlanok szá- ma pedig változatlan. ______sz.k. Új szabályok az igénylésre Az igénylést évente meg kell erősíteni. Szolgálati lakást csak az önkormányzatnál vagy az intézmé­nyeiben dolgozók igényelhetnek. Évente általá­ban öten-nyolcan jelentkeztek, de húszán már jó ideje várakoznak. Azért változtatták meg az igénylés módját, mert több év alatt elévülhetnek a kérelmek. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 485-237: - Úgy tapasztal­tam, hogy a Nyugati temető Ju­tái úti bejárata mindig zárva van, de a nyitvatartási tábla ki van téve. Mi indokolja a kapu bezárását? Puskás Béla, a megyei temet­kezési kft ügyvezető igazgatója: - Nincs zárva a Nyugati temető Jutái úti kapuja. A nyitvatartási táblára kiírt időben ott is be lehet menni. Néhány héttel ezelőtt a lopások miatt pár napra valóban bezártuk a kaput, a látogatókkal együtt azonban megoldást talál­tunk e gondra, s azóta a kaput őrzik, tehát nyitva van. Meg­szűntek a lopások is. Valószínű, hogy az olvasó abban az időben járt a temetőben. Kérem, hogy ha ilyen észrevétele van, keresse fel a temetőgondnokot vagy a te­metkezési kft-t. Egyébként sze­retnénk fölvenni a kapcsolatot az olvasóval, és megbeszélnénk vele a félreértést. Sípos Józsefné: - Nem lehet­ne az állomásról 5.10-kor indu­ló 17-es helyi járatot, amely érinti a szentjakabi fordulót is, tíz perccel előbb, vagyis 5 óra­kor indítani? Akik Toponáron dolgoznak, így mindig lekésik a 8-as csatlakozó buszt, a ruha­gyári dolgozóknak pedig a 4.55-össel kell elmenni, s így fél órát várnak a munkakezdésre. Veizer Jánosné forgalmi ve­zető: - Minden menetrend-mó­dosítás szembeállítja egy bizo­nyos csoport érdekeit egy másik csoportéval. Ha most figyelem­be vennénk az olvasó kérését, akkor az másoknak az érdekei­vel ütközne. A társaságunk, saj-' nos, nincs abban a helyzetben, hogy eldöntse, melyiküknek kedvezzen; ezért kérjük az uta­sok nagyobb megértését. Természetesen tudjuk, hogy a kialakított közlekedési rend nem felel meg valamennyi utas igényének, de arra törekszünk, hogy az igényeknek minél job- ban eleget tegyünk. _________■ Pro gramajánló Ma 18 órakor az MTESZ-szék- házban millenniumi kinotech- nikai kiállítás nyílik. A tárlatot dr. Spiegl József, a megyei köz­gyűlés alelnöke ajánlja az érdek­lődők figyelmébe. A kiállítást Weiser Kálmánnak, a Rippl-Ró- nai múzeumban őrzött mozi­történeti hagyatékából és az in­tézmény gyűjteményéből állítot­ták össze. 18 órakor dr. Petőváry Ágnes irodalomtörténész a Bánk bán mint a világirodalom legkereszté­nyibb drámája címmel tart elő­adást a pártok háza nagytermé­ben. A rendezvényt a Bocskai Ist­ván szabadegyetem szervezte. ■ Hollywood multiplex A.I.-MESTERSÉGES ÉRTELEM pr. 14:15, 17:15, 20:15; KÉM- KÖLYKÖK sz. 15:00, 17:00, 19:00; A - MAJMOK BOLYGÓJA 17:45,20:30; JURASSIC PARK 3. sz. 14:00, 21:00; PEARL HARBOR-ÉGI HÁ­BORÚ 20:00; RESZKESS AME- RI KA! 16:00, 18:00 *3846i* Vén Halót $ömz5 ú Kaposvái, Honvéd u., Damjanich u. sarok" w (üvegkupola) ■ Telefon: 82/313-006 ■ Kérdezzen; 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom