Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-22 / 222. szám
14. OLDAL 2001. Szeptember 22., Szombat ®| ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig TITKOSÍTOTT IRATOK. Nem a legfőbb ügyész, hanem az arra jogosult rendőri szervek rendelték el a székesfehérvári maffiaügy iratainak 20 évre való titkosítását - derül ki a Legfőbb Ügyészség közleményéből. Az ügyben mintegy húsz személyt gyanúsítanak különböző bűn- cselekményekkel, hivatali vesztegetéssel és visszaéléssel, hivatásos személy által elkövetett bűnpártolással, továbbá államti- toksértéssel. ÉLETFOGYTIGLAN. A Fővára si Bíróság első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Hajzer Lajost, akit különös kegyetlenséggel elkövetett kettős emberöléssel vádoltak. Hajzer egy törökbálinti postást és Korda Istvánt, az Antenna Hungária Rt. igazgatóságának volt elnökét, utóbb homoszexuális pornófilmek producerét gyilkolta meg. HALÁLOS BALESET. Teher autó ütközött egy mozdonnyal tegnap 9 óra után Adonynál. A gépkocsi sofőrje belehalt sérüléseibe. A tejet szállító IVECO a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. Tegnap az utasokat - a vonatforgalom átmeneti szünetelése miatt - Adony és Rácalmás között vonatpótló autóbuszok szállították. ■ Meggyilkoltak egy 76 éves asszonyt Somogybán az idén ez volt a hatodik gyilkosság - Öt tettesét már elfogták Kaposszerdahely Holtan találtak tegnap lakásán egy kaposszerdahelyi aszszonyt. A 76 éves idős asz- szony gyilkosság áldozata lett: gyilkosa vagy gyilkosai egyszerűen agyonverték. A 76 éves asszony Kaposszerda- helyen a falu közepén, csaknem a polgármesteri hivatallal szemben lakott. Nyugdíjas volt, egyedül élt házában. A gyilkosság feltehetően csütörtökön történhetett, az áldozatra másnap találtak rá. Az arra járóknak csak az tűnt fel, hogy az éthordó, amit még előző nap tettek oda az ebéddel, még mindig az ajtó előtt van. A szerencsétlen asszony tetemét a fürdőkádban találták meg: gyilkosai az idős embert, miután megölték, ruhástul a kádba fektették. Hogy ki, vagy Itik lehettek a gyilkosok, egyelőre nem tudni, mint ahogyan azt sem, miért tették. Az áldozattól nemigen volt mit ellopni, hisz alacsony nyugdíjából élt. A rendőrség a vizsgálat során egyelőre arra sem tudott fényt deríteni, hogy a tettes, vagy tettesek mit vittek el a lakásból. Kutatás nyomait ugyan felfedezték, de hogy eltűnt-e valami, még nem tudni. Az is rejtély, hogy.az idős asszony ismerhette-e támadóját. A házon ugyanis első vizsgálatra erőszakos behatolás nyomai nem látszottak. Az ezekre utaló nyomokat még keresi a rendőrség. A nyomok rögzítése, a tanúmeghallgatások még késő este is tartottak. Egyelőre csak az bizonyos, hogy a szerencsétlen asszony tak, amelyet tompa tárggyal, s olyat is, amelyet valamilyen éles eszközzel ejtett támadója. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóosztálya emberölés bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az idén Somogybán egyébként ez volt a hatodik gyilkosság. Az előző öt emberölés tetteseit kézre kerítette a rendőrség. _______.le. El őzetesben a pedofil férfi PÉCS A gyanú szerint egy gyermekkorú testvérpárral fajtalankodott és erőszakoskodott egy - a szülők ismeretségi körébe tartozó - pécsi férfi. A Pécsi Városi Bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezett egy negyvenhárom éves pécsi férfit, aki az alapos gyanú szerint egy ötéves kisfiúval és egy kilencéves kislánnyal fajtalankodott. A tettes simogatta, tapogatta a két testvért. A bűncselekményre úgy derült fény, hogy a gyerekek elmesélték az édesanyjuknak a történteket, aki azonnal feljelentette Eu rm Gvári ár ff I — ff fftrff fff■*m J ■ ■ ■Mmt m Hő-és hangszigetelő üveggyapot -35% IOSB -10% Szilárd, vízálló, dekoratív, könnyen megmunkálható FAHÁNCS LAP építéshez, bitumenzsindely alá, dekorációnak ..... Pa rtnereinknél az ország 16 pontján azonos árakon megvehető! B Ajtó fenyőfa, kazettás, tokkal, vasalatokkal 26000 helyett 18 750 Ft/db Ajtólap fenyőfa, kazettás, 15000 helyett 11 750 Ft/db Lambéria A-B min. 1 450 Ft/m2, B min. 14mm vastag 1 500 Ft/m2 Lambéria 11 mm vastag B-C min. csomagolt, 4590 helyett 999 Ft/m2 v Lambéria laminált, faeres, több színben 990 helyett 888 Ft/m2 Hajópadló B min. csomagolt, 4m hosszú 2450 helyett 2 100 Ft/m2 a férfit. A gyanúsított a nő szüleinek ismerőse volt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Ha bebizonyosodik, hogy a férfi valóban fajtalankodott a két gyermekekkel, büntetése öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet. s. o. VÁRHEGYI-PER. Befejeződött a bizonyítási eljárás a Várhegyiper tegnapi tárgyalásán. ítélet november 16-án várható. Várhegyi Attilát, a NKÖM politikai államtitkárát az ügyészség vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel vádolja szolnoki polgár- mesterként elkövetett cselekményei miatt. ■ Fegyveres rablás történt tegnap délelőtt Sarkadon. A bezárt cukorgyár szomszédságában található postát fosztotta ki egy ismeretlen férfi. Bár az eltulajdonított összeg nem jelentős, a rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. Sarkad Pénteken délelőtt egy álarcos rabló fegyvernek látszó tárggyal a pénz átadására kényszerítette a kisforgalmú postahivatal egyetlen dolgozóját. Miután megkapta a bankókat, elmenekült. A posta üres volt, az alkalmazotton kívül senki nem tartózkodott ott. A fiatal postásnő a rablás után azonnal megnyomta a riasztót, és értesítette a rendőrséget. A nyomozók kihallgatták a hölgyet, valamint a rablás előtti utolsó ügyfelet és a környéken lakókat. A postahivatal mellett egy lakás található. Csak egy ajtó választja el a két épületet egymástól, így a hivatalból minden nagyobb zaj áthallatszik a szomszédba. A házban lakó asszony - aki korábban maga is a postán dolgozott - elmondása szerint olykor előfordul, hogy a dolgozók véletlenül rálépnek a riasztógombra. Ezért különösebben nem szokott odafigyelni a postáról kiszűrődő zajra. Most viszont feltűnt neki, hogy a szokottnál tovább szól a sziréna, és nagyot csapódik a bejárati ajtó vasrácsa. Mire az asszony kinézett, a rabló már eltűnt a szeme elől. Sajnos az utolsó ügyfél, egy idős asszony sem tudott személyleírást adni. Miután elintézte az ügyeit a postán, a közelben megállt beszélgetni. Elmondása szerint az eset távozása után 5-10 perccel történhetett, ugyanis - amíg ott volt - az utcán nagyobb mozgást nem észlelt. A rendőrség szerint az eltulajdonított pénz összege nem jelentős, hiszen kis postahivatalról van szó, és a nyitás után néhány órával történt a rabláS. CSICSELY ZOLTÁN Vizsgálat előtt a pályázat Pécs - Budapest A Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vizsgálatot indított a Happy End Kft. imázsközpont- hoz benyújtott pályázata ügyében, mert a pécsi Citrom Egyesület szerint a Fidesz kampánycége pályázatában plagizált az MSZP- től és a Micimackó szerzőjétől. Az imázsügyet a rendőrség is vizsgálja jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt. A Pécsi Citrom Egyesület azt kérte a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségtől, hogy reklámfelügyeleti eljárás keretében állapítsák meg: a Happy End Kft. lopott szlogenek sokaságával nyerte-e el az Országimázs Központ 4,2 milliárdos országképjavító pályázatát. A pályázatban felhasználták Arany János, Ady Endre, Hankiss Elemér, Thomas Szász, Thomas Mann, Richard Hill, illetve a Natúré című lap egy cikkírójának mondatait. Ezeket a szerzőket a Happy End forrásként feltüntette. Adós maradt viszont a Fidesz két választási kampányát is menedzselő Happy End a „Magyarország mindannyiunké” szlogen felhasználásakor az MSZP-t jogtulajdonosként feltüntetni, noha a Pécsi Citrom szerint egyértelmű, hogy a szocialisták eszköztárából való a jelmondat. _________■ Pa rketta laminált Holywood, I. osztályú 4785 helyett 1 650 Ft/m2 Isilock, I. osztályú 3285 helyett 2 750 Ft/m2 BITUMENES TETOZSINDELY IKO már 1 411 Ft/m2-től ... ...... ... MORVA 4350 helyett 1 200 Ft/m2 Az arak az afat tartalmazzak! 3 GYOPÁR GYOPÁR^ Cím: Zánka, Petőfi u. Tel.: 87/568-100 Nyitva: H-P 7-17 II Sz 7-13 fatelep íJjgp Internet: www.gyoparfatelep.hu E-mail: gyopar@axelero.hu Q%emktdt/mi á dff&t/btmk HIRDETMÉNY Tisztelt Ügyfelünk! Értesítjük Önöket, hogy a Kereskedelmi Bank Rt. és az ABN AMRO Magyar Bank Rt egyesülésével a Tab, Kossuth L. utca 61. sz. alatti - volt ABN AMRO - fiók 2001. szeptember 28. napjától megszűnik. 2001. október 1-jétöl a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Tab, Kossuth L. utca 134. sz. alatti fiókjában kibővült szolgáltatásokkal várjuk Kedves Ügyfeleinket az alábbi nyitvatartási időben: Hétfő: 8.00 -17.00 Kedd-csütörtök: 8.00 -16.00 Péntek: 8.00 -15.00 Tel.: 84/525-940; Fax: 84/525-942 és 841525-941 Szeptember 28-án - a költözés miatt - mindkét bankfiókban technikai szünnap lesz! Várjuk Önöket megújult fiókunkban! Q^ereskedelmi é (Sfáte/bank KÉK TÜKÖR Szökésben a postarabló | ; Ti* ' ‘ T". ’ v üTj “ '“"T. * , 4" ’ j “'T. • ^ pi iSMBPj '-tA T Ij .......mi pPj . Í? _ jj yl ÍL _a | . ( | ( f j , I * hatékony hőszigetelés # megbízható minőség * gazdag szín- és struktúra választék * egyedülálló referenciák * gyártói rendszergarancia I Hőszígetelöanyag-gyárió és Forgalmazó Kft. 8184 FŰZfŐgyártelep, Pf.:60 Tél.88/596-210 A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát, ezért: ■ Görönd-Lászlótelep, Kivadár, Kispuszta és Bodvica ; szőlőhegyterületén 2001. október 1 -jén és 2-án 8 órától 15 óráig. ■ Kaposváron aZaranyi lakótelepen a4.. 5,6., 17., 18a., 18b., 19a.. ||| 19b. épületekben 2001. szeptember 26-án 8 órától 12 óráig, a Kaposváron a Kovács S. Gy. utcában 1-11-ig és 2-10-ig, a 'Damjanich utcában a 24. szám alatt, valamint a Németh István JNLv fasorban 1-17-ig 2001. szeptember 26-án 12 órától 16 óráig f? áramszünet lesz. 4ibiztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti jP| szolgáltatás-kimaradásért megértésüket kérjük! JDgflÉkif|<. Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság