Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-29 / 228. szám
10. OLDAL DIVAT 2001. Szeptember 29., Szombat Őszelő A divat szempontjából nem vesztünk túl sokat a hidegebb idő beálltával. Színeket például biztos nem. Az ősznek ugyanis nem kell törvényszerűen szürkének lennie. 2001. Őszére a tervezők komoly szín és minta kavalkádot írtak elő számunkra. Jönnek a rafinált kontrasztok és a meglepő kompozíciók. Lassan már évek óta rajtunk van az a trend, amely megengedi, hogy halmozzuk az élvezeteket szinte mértéktelenül. Legalábbis, ami a mintákat illeti. Mára már klasszikusnak hat a kockás a csíkossal, a pöttyös a nyomott mintával. Aki ezt unja, annak erre az évre kijutott a batikolt, az összegraffitizett, az átfirkált, a geometriai alakzatokkal szétbombázott, vagy esetleg a nagy virágmintákkal díszített anyagokból. Nos, ezeket pedig bátran és a lehető legvadabb konstellációkban lehet, sőt kötelező viselni. Lehetséges, hogy a jól bevált mélykék, föld barna, méregzöld, valamint az ismert fekete-fehér mellett feltűntek a narancsos, pirosas - nem bordós, hanem izzó vörös -, pinkes, lilás árnyalatok is. Persze azért nem kell megijedni nagyobb, sima felületek láttán sem. Az egyszerű, igényes és finom holmi örök divat. ' Nyitva:H-P 7-21, Sz-V 9-16 Kaposvár, Németh I. fasor 25. Tel:82/511-379 M Betegség lehet a megszállott diétázás Újabb furcsa táplálkozási zavart azonosítottak a szakemberek: egyesek túl sok időt fordítanak arra, hogy egészséges ételeket fogyasszanak. Nem a fogyásért, de folyton diétáznak, annyira, hogy az már az egészségüket veszélyezteti. Steven Bratman amerikai orvosnak tűnt fel először, hogy egyre több olyan páciense van, akik olyan szigorú diétán élnek, hogy majdnem belepusztulnak. Órákat töltenek az ételek kitervelésével és elkészítésével, minden egyes falatot ötvenszer megrágnak, s bizonyos ételeket örökre száműznek az asztalukról. Az étrend erősen korlátozza szociális életüket is, mivel visszautasítják a családi vacsorákon és baráti összejöveteleken való részvételt, a „rossz ételek” fogyasztásától való félelmükben. Bratman ezt az új táplálkozási zavart orthodexia nervosának nevezte el. Az orthodexia nervosában szenvedőkre az jellemző, hogy megszállottan figyelnek az elfogyasztott ételek minőségére (szemben az anorexiásokkal és a bulímiásokkal, akiknél a hangsúly az étel mennyiségén van). A valóban egészségesen táp- lálkozóktól abban különböznek, A függés jelei hogy az orthodexiások elköteleződnek valamely különösen szigorú diéta mellett, amely kizárja egyes ételcsoportok és alapvető tápanyagok fogyasztását. Ez hosszú távon természetszerűleg károsan hat a testi és lelki egészségükre. Bratman az „Egészséges étel függők” című könyvében azt állítja: ezek az emberek elvesztik a normális életmódra való képességüket, és az a mítosz irányítja őket, hogy ha nem képesek betartaniuk az önmaguk által felállított szigorú korlátokat, akkor vétkesek és vesztesek. Az Egyesült Államokban 5 millió embert érintő anorexiához és bulimiához hasonlóan az orthodexia is alapvetően pszichés probléma. Áz orthodexiások mindig valamilyen rejtett terv érdekében korlátozzák a táplálék- bevitelüket: van, aki az öregedést akarja késleltetni, mások az egészségi állapotukat akarják javítani, például az allergiások vagy a szívbetegek, megint másokat általában az egészséges ember képzete hajtja. De vannak olyanok is, akik valamiféle spirituális hatást tulajdonítanak az egyes ételféleségeknek. Bratman szerint, ha a diéta varázsa túlmutat az eredeti célon, ha a személy teljesen rabjává válik az ételkorlátozásnak, ha azt gondolja, hogy a diéta megváltoztatja az életet, megoldja a problémáit, s jobb ember lesz tőle, akkor az már orthodexia - bizonyos értelemben betegség. Az orthodexia még meglehetősen új probléma, így nincsenek statisztikák az előfordulási gyakoriságáról. A statisztika elkészítését az is nehezíti, hogy alapvetően egy elfogadott, sőt a társadalom által támogatott viselkedésforma extrém előfordulási módjáról van szó. A gyógyuláshoz vezető legfontosabb és egyben legnehezebb lépés, hogy a személy ráébredjen viselkedésének megszállottságára. Bratman szerint a titok nyitja nem a diéta teljes elvetése, hanem az élvezet és az egészség összeegyeztetése. A diétának nem szabad „tökéletesnek” lennie, mert a tökéletes diéta elviselhetetlen. Semmi értelme ugyanis akár száz évig élni egy unalmas, szigorú diétán, s teljesen elszigetelődve másoktól. ■- Egészséges étel függőnek számít, ha valaki naponta több, mint három órát tölt azzal, hogy az egészséges ételekről és a diétáról gondolkozzon.- További gyanújel, ha a diéta fokozódásával romlik az életminősége, ha egyre szigorúbb magához, ha teljesen feláldozza kedvelt ételeit a megfelelőnek tartott ételekért.- Orthodexiára utal, ha növekvő önbecsülést érez, ha egészséges ételt eszik, s ha a teljes kontroll békés érzete tölti el, amikor úgy étkezik, ahogy az „elő van Írva”. /jft Klaudia esküvői szájén l jy V, Barcs, Bajcsy Zs. u. 70. (lila ház) M \ Tel.: 82/460-234 } V Menyasszonyi és koszorúslányi ruhák / 1 kölcsönzése, eladása / egyedi igények szerint / A nemesen elegánstól __az extravagánsig! JU NIOR TINI és Gyermekruházat s.Oliver, Rocco, X-Ray termékek hivatalos szaküzlete. Minden őszi termékünkre 10-30% kedvezmény. Kaposvár, Somogy Pavilonsor 1. emelet. | MEGÉRKEZTEK A NŐI-, FÉRFI DIVATÁRU SZÖVETKABÁTOK nagy szín- és fazonválasztékban. Kaposvár,. Dózsa Gy. u. 1/a Tel.: 82/415-293 Színre színt a divatos frizurán Soha olyan színkavalkád nem honolt a hölgyek fején, mint mostanában. Izgalmas árnyalatok, tincsekben megfestett hajak, egy-egy alkalomra is felvihető színek jellemzik a frizuradivatot. A bőség zavarában azonban néha nehéz megtalálni a legmegfelelőbb hajszínt. Ha valaki azon gondolkodik, melyik a hozzá leginkább illő hajszín, két dolgot kell figyelembe vennie: melyik szín a legmegfelelőbb hajához, illetve melyik árnyalat illik leginkább bőrtónusához. A két alapvető hajszínező típus a tartós és a féltartós. A tartós szín az egyetlen, amely elfedi az ősz hajszálakat. Ha a haj több, mint harminc százaléka ősz, és az elsődleges cél az ősz hajszálak eltüntetése, a tartós szín a legjobb választás. Sokan óvakodnak a tartós hajfestékektől, mert félnek, hogy komoly károsodást okozhatnak a hajban. A mai korszerű összetétellel ez nagyon valószínűtlen. A tartós hajfesték még javíthat is az ősz hajszálakon, lágyabb, bársonyosabb tapintást biztosíthat. Az ilyen festék általában 5-7 hétig tart. Később már lenő a haj, ami jelzi, hogy itt az ideje egy újabb haj festésnek. A féltartós hajfesték szintén öt hétig tart, de nem tartalmaz per- oxidot, illetve nem segíti elő a tartós hajszín kialakulását, továbbá nem hat ki a haj fényére. Következésképpen nem fedi hatékonyan az ősz hajszálakat. A féltartós hajfesték kitűnő választás azoknak a nőknek, akiknek hajszíne, bár gyönyörű, szeretnék azt élénkíteni, esetleg új árnyalatot kölcsönözni neki. Ha kiválasztottuk a megfelelő színt, következhet a megfelelő árnyalat. A leggyakoribb választások közt van az aranybama például, s bár ez nagyon közkedvelt sok Ha elkészül a frizura, már késő változtatni hölgy esetében, egészében véve nem javasolt. Az aranybama árnyalattól ugyanis vöröses tónusok tűnhetnek fel a bőrön, amitől idősebbnek tűnhetünk. A szőkénél általános szabály, hogy ezzel a hajszínnel csak a világos, kissé rózsaszínes bőrszínű hölgyek próbálkozzanak. A kreol bőrű hölgyeknek nem ajánlott a szőke hajszín, hisz zöldes színösszhatást kelthet. A gesztenye tulajdonképpen a legtöbb hölgynek jól illik, kiváló a világosabb bőrtónusú, illetve a kreol bőrű hölgyeknek. A vörös sokak kedvenc színe. Ha természetes szőke a hajkorona, a vöröses árnyalat kellemesebb, melegebb fényt kölcsönöz a bőrnek. Ezek a színek színezőkben is választhatók. Sok nő úgy gondolja, hogy a hajszíne legyen szőke, de mégis vöröses, vagy egy barna haj kapjon karakteresebb árnyalatot. Ha pedig valaki éppen csak kezd őszülni, de még nem akar tartós hajfestéket használni, a színező jó módszer a néhány ősz szál befedésére. ■ Feldolgozók viszontkereskedők, köziiletek figyelem! Kínálatunkból ajánljuk: töltő fríz, bélés áruk, kellék szövetek, filc, abrosz anyagok, polár szövetek, paplanok takarók, lepedők, pelicó terítő műbőr, kézimunka alapanyagok, másodfüggönyök. (ÜÜiD Trade Kft. (Textil Nagyker.) Kaposvár, Jutái u. 32. Tel/fax: 82/311-120 Tel.: 06-60-363-755 Nyitva: H-P 7.30-15.30 óráig Őszi áreső a TESCO Áruház ékszerboltjában! Aranyékszereinket már 3700 Ft/g ártól, az országos gramm árak alatt kínáljuk. Hetente bővülő készletünkből ajánlataink:- garnitúrák- fehér-sárga arany kombinált ékszerek- tenyésztett gyöngyök- aranygyűrűk 2890 Ft/db-tól ÉJ (IgíM lte§fK§íl§ »WfM® Szolgáltatásaink: ékszerjavítás, készítés, tört aram,! felvásárlás: 1400 Ft/g-tól P*J NYISSZ-TEX jjjjL méteráru _ Őszi méteráru választékunkból az alábbiakat ajánljuk vevőink figyelmébe! Alkalmi anyagok (még szezon előtt) Elasztikus plüss 1600 Ft/m Szatén georgette 1215 Ft/m Muszlin georgette 950 Ft/m Mintás muszlin 1390 Ft/m Őszi szövetek 650-1460 Ft/m Antipillingens termő 950 Ft/m béléit és béleletlen műbőr 1330,- és 1280 Ft/m tPfeB| EeSSST' IBhfl gr* Kosztüm°l< ■ff UTmUTflTO* iw imilöM j jjüxzk mmmti SEGÍTSÉGÉVEL^ IBI 1 0690230-473 KOS mm MÉRLEG 06-90-230467 BIKA 06-MM62 SKORPIÓ 06-90-230468 IKREK 06-90-230-463 NYILAS 06-90-230-469 RÁK 06-90-230-464 BAK 06-90-230470 OROSZLÁN 06-90-230-465 VÍZÖNTŐ 06-90-230-471 SZŰZ «4$ HALAK 06-90-230472