Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-17 / 217. szám
HÜÜ 2001. Szeptember 17., Hétfő S P O R T M A G A Z I N 13. OLDAL Két magyar aranyérem is született a síroller-világkupán fotó: gáti körnél Síroller Világ Kupa - 5. (záró)forduló Két magyar első hely Siófok A nők 20 kilométeres versenyében Bekecs Zsuzsanna, az ifjúságiak 200 méteres sprintjében pedig Csonka László is aranyéremmel zárt a Siófokon rendezett síroller Világ Kupán. A síroller Világ Kupa-sorozat ötödik, háromnapos záróversenyét rendezték a hétvégén Siófokon, amelyen 16 nemzet mintegy 200 versenyzője mérettetett meg. A sífutás nyári változatának versenyében hosszú távon (a nőkre 20, míg a férfiakra 30 kilométer várt), illetve 200 méteres sprintben mérték össze egymással a tudásukat a sportolók. A nők 20 kilométeres versenyében magyar siker született Bekecs Zsuzsanna révén. Ugyanezen a távon a juniorok között Szöllősi j Yvett egy második helyet gyűjtött be. A mindössze 15 éves, az ifjúságiak között versenyző Csonka Brigitta hetedik helye is remek teljesítmény. A férfiak 30 kilométerén a kilencedik Tagscherer Zoltán lett a legjobb magyar, megelőzve a tizedik helyen zárt Tagscherer Imrét', a versenyszámot Alberto Pertile nyerte. A város központjában bonyolították le tegnap a sprintszámok döntőjét, amelybe Tagscherer Zoltán a legjobb idővel került be, végül azonban meg kellett elégednie a kilencedik helyezéssel. Az ifjúsági korcsoportban viszont Csonka László bizonyult a legjobbnak. keszthelyi XXXII. Göcsej kupa nemzetközi felkészülési kosárlabdatorna Ezüstérmes a Klíma-Vili KKK A második helyen végzett a Klíma-Vili Kaposvári KK együttese a XXXII. Göcsej kupa nemzetközi férfi kosárlabdatomán. A legjobb játékosnak felajánlott Recska László-különdíjat a kaposváriak kosarasa, Braniszlav Dzunics kapta. Zalaegerszeg A nyolc csapat részvételével rendezett tornán két négyes csoportba osztották az együtteseket. A Klíma-Vili KKK magabiztosan győzte le ellenfeleit és csoportelsőként került a döntőbe. A másik ágon az elmúlt szezon kupagyőztese, a bajnoki ezüstérmes Atomerőmű SE szerepelt a legjobban. A tegnapi fináléban aztán a paksiak kerekedtek felül és ezzel elnyerték a Göcsej kupát. A Klíma-Vili Kaposvári KK a felkészülési mérkőzések során első vereségét könyvelhette el. A csapat folytatja felkészülését a 2001/2002-es bajnoki szezonra. A hét végén, péntektől vasárnapig Kaposváron, a városi sportcsarnokban rendezik meg a szokásos előkészületi tornát, ahol a házigazdák mellett az Atomerőmű SE, a Dombóvári VMSE és egy külföldi gárda szerepel.- Nehéz tornán vagyunk túl - mondta tegnap a Somogyi Hírlap kérdésére Földi Sándor, a Klíma- Vili Kaposvári KK vezetőedzője. - Igazi sorozatterhelés érte a játékosokat, pénteken és szombaton - 24 óra alatt - három meccset kellett vívnunk. Az erősebb csoportba kerültünk, hiszen a Marc-Körmend és a három légiósával felálló MC MAFC, valamint az egyik lett gárda volt az ellenfelünk. Sajnos, a körmendiek elleni első csatában Simon Balázs könnyebb bokasérülést szenvedett. Rá a későbbiekben már nem számíthattunk. Remélem gyorsan felépül és mielőbb bekapcsolódhat a közös munkába. A lett csapat is jó volt, igaz, ellenük könnyebb összecsapást vívhattunk. Ezen a találkozón valamennyi játékost szerepeltethettem. Úgy érzem, a három csoportmérkőzés többet kivett játékosaimból, mint döntőbeli riválisunkból. A másik csoport gyengébb játékerőt képviselt, ezért a paksiak pihentebbek voltak. A döntőt nem a megfelelő keménységű védekezéssel kezdtük, ez pedig megmutatkozott a végeredményen is. Eredmények: Klíma-Vili Kaposvári KK-Marc-Körmend 94-79 (25-22, 25-13, 24-17, 20-27) Klíma-Vili KKK: Simon (10), Bencze (8/3), Dzunics (25/6), Filipovics (20), Ivkovics (14). Csere: Varga R. (3/3), Szőke (12), Tömösváry (2). Vezetőedző: Földi Sándor. Klíma-Vili Kaposvári KK-MC MAFC 104-87 (20-27, 25-17, 33-13, 26-30) Klíma-Vili KKK: Varga R. (7/3), Dzunics (37/12), Bencze (11/9), Ivkovics (24), Filipovics (4). Csere: Szőke (4), Bukva (8), Beck (6), Tömösváry (3). Vezetőedző: Földi Sándor. Klíma-Vili Kaposvári KK-Roja Zemmesargs (lett) 126-93 (31-21, 30-24, 33-24, 32-24) Klíma-Vili KKK: Varga R. (5/3), Bencze (27/21), Dzunics (23/3), Filipovics (22), Ivkovics (2). Csere: Szőke (9), Bukva (29), Beck (7/3), Tömösváry (2). Vezetőedző: Földi Sándor. A tegnapi döntőben: Klíma-Vili Kaposvári KK-Atomerőmű SE 76-93 (18-32,15-20, 27-17,16-24) Klíma-Vili KKK: Varga R. (6/3), Bencze (9/3), Dzunics (19/9), Ivkovics (17), Bukva (9). Csere: Filipovics (5), Szőke (11), Beck (-). Vezetőedző: Földi Sándor. A XXXII. Göcsej kupa nemzetközi előkészületi férfi kosárlabdatoma vég-" eredménye: 1. Atomerőmű SE, 2. Klíma-Vili Kaposvári KK, 3. Marc- Körmend, 4. Flextronics ZTE KK. A torna legjobb játékosának felajánlott Recska László-különdíjat a Klíma- Vili KKK kosárlabdázója, Braniszlav Dzunics vehette át. kun zoltán A torna legjobbja A felkészülési mérkőzéseken rendre a Klíma-Vili KKK legeredményesebb játékosa a szerb Braniszlav Dzunics. A kiváló bedobó igazi profiként igyekszik bizonyítani, hogy jó vásárt csináltak vele a kaposvári vezetők. A zalaegerszegi tornán - egykori állomáshelyén - újfent bizonyította klasszisát. Négy mérkőzésen összesen 104 pontot szerzett, ami kerek 26 pontos átlagnak felel meg. Soha rosszabbat! Lábtenisz Tegnap délelőtt már nyoma sem volt Kaposváron a Gilice utcai donneri sportcentrumban a szombati nagy esőzésnek, így semmi akadálya nem volt annak, hogy megrendezzék a nyílt páros lábteniszversenyt. Az erőpróbára - amelyet három jól előkészített pályán bonyolítottak le- hét egység nevezett, s a győztes végül a sportágban fogalomnak számító Farkas János és a rendező Kaposvári Donner SK sportolója, Illia Béla lett. A végeredmény: 1. Illia Béla, Farkas János (Kaposvár), 2. Páll Tamás, Juhász Tibor (Kaposvár)- a döntőben 2-1 (-13,16,15), 3. Korányi András, Pósfai István (Kaposvár), 4. Rozman Kálmán, Bleck Róbert (Pécs) - a bronzmérkőzésen 2-1 (12, -6,11). * * * Szombaton rendezték volna meg a somogyi megyeszékhelyen, a Gilice utcai donneri sportcentrumban a Makk Marci Kupa orvos-gyógyszerész (női és férfi) amatőr egyéni teniszversenyt, amely a nagy eső miatt elmaradt: a versenyt a hétvégén, szombaton pótolják. Hasonló sorsra jutott a VII. Samsung Olimpiai Futófesztivál is, ahol a sportolók és az időjárás csatájából szintén az utóbbi került ki győztesen. fenyő Sakk Újabb három fordulóval folytatódott a megyeszékhelyen a XIV. dr. Sipos Ferenc egyéni sakk-emlékverseny. Az élcsoport állása: 1. Csorbái Attila és Kadlicskó József 7-7 pont, 3. Heinrich Ferenc és Horváth István 5-5 pont, 5. Németh Attila és Torma József 4,5-4,5 pont. A hagyományos kaposvári mérkőzéssorozat ma zárul az utolsó forduló partijaival. f.o. Forma-1 - Olasz Nagydíj Monza Az Olasz Nagydíj végeredménye: 1. Juan Pablo Montoya (Kolumbia) BMW-Williams (239,103 km/órás átlagsebesség), 2. Rubens Barrichello (Brazília) Ferrari, 3. Ralf Schumacher (Németország) BMW-Williams, 4. Michael Schumacher (Németország) Ferrari, 5. Pedro de la Rosa (Spanyolország) Jaguar, 6. Jacques Villeneuve (Kanada) BAR- Honda. A vb-pontverseny állása: 1. Michael Schumacher (Németország) Ferrari 107 pont, 2. Dávid Coulthard (Nagy-Britannia) West-McLaren-Mercedes 57 pont, 3. Rubens Barrichello (Brazília) Ferrari 54 pont, 4. Ralf Schumacher (Németország) BMW-Williams 48 pont, 5. Juan Pablo Montoya (Kolumbia) BMW-Williams 25 pont, 6. Mika Hakkinen (Finnország) West- McLaren-Mercedes 24 pont. A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság következő, 16. futamát szeptember 30-án rendezik Indianapolisban az Amerikai Egyesült Államok Nagydíjáért. ■ Siófoki városi kispályás labdarúgó-bajnokság I. osztály. A tavaszi 3. forduló eredményei: Royal-Magtár-Szomjas Bakter 3-2; Siómontázs-Palace 4-3; FC Police-KW 8-3; Opel Sió-Black Stars 3-0; T-Boys-Interfuvar- Hólavina 3-7. A tavaszi 4. forduló mérkőzéseit - a rossz, esős idő miatt - október 8-ára halasztották. II. osztály. A tavaszi 5. forduló eredményei: Posta-Márvány Bútor 4-4; JKH- KGB Eüte 4-4; DRV Apenta- Inter Senior 2-4; Maláta FC-Jégcsillag 3-6; Horváth Műhely-BW Magisz- íem 4-0; Támadó Menyét-Frittman Szőnyegház 1-9; Empeti-Mini Formula 1.6-5. A tavaszi 6. forduló eredményei: KGB Elite-Posta 2-5; Mini Formula I.-JKH 2-6; Jégcsillag-DRV Apenta 3-3; BW Magisztem-Támadó Menyét 9-0; Márvány Bútor-Maláta FC 7-1; Empeti-Frittman Szőnyegház 1-7; Inter Senior-Horváth Műhely 0-3. így folytatják HÉTFŐ I. osztály - a tavaszi 5. forduló párosítása : Szomjas Bakter-Black Stars és Royal Magtár-KW 19 órakor; Opel Sió-Palace és FC Police-Interfuvar-Hólavina 20 órakor; T-Boys-Siómontázs 21 órakor. KEDD II. osztály - a tavaszi 7. forduló párosítása: DRV Apenta-Márvány Bútor és Posta-Mini Formula 1.18 órakor; Maláta FC-KGB Elité és Empeti-JKH 19 órakor; Frittman Szőnyegház-BW Magisztern és Támadó Menyét-Inter Senior 20 órakor; Horváth Műhely-Jégcsil- lag 21 órakor. SZERDA I. osztály - a tavaszi 6. forduló párosítása: Palace-Royal-Magtár és KW-Szomjas Bakter 19 órakor; Interfuvar-Hólavina-Opel Sió és Siómontázs-FC Police 20 órakor; T-Boys-Black Stars 21 órakor. CSÜTÖRTÖK II. osztály - a tavaszi 8. forduló párosítása: KGB Elite-DRV Apenta és Empeti-BW Magisztern 18 órakor; Mini Formula I.-Maláta FC és Jégcsillag-Támadó Menyét 19 órakor; Inter Senior-Frittman Sző- J nyegház és JKH-Posta 20 órakor; Márvány Bútor-Horváth Műhely 21 órakor. (A mérkőzéseket a Küszhegyi úti városi sportcentrumban rendez ..) FENYŐ 2001. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország! Benne: Faluvilág 9.00 Milady (134.) 9.45 Brúnó és Benny 10.10 Napló 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Mi, magyarok 12.10 Marimar (104.) 12.40 Azok a csodálatos férfiak (angol vígjáték, 1969) 14.45 Egyről a kettőre 15.15 Florida Lady (5.) Nincs visszaút 16.00 Sebzett szívek (134-135.) 16.45 Lucecita (35.) 17.10 Fiorella (151.) 18.00 Kapcsoltam 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem 19.55 Vad angyal 20.20 Az elveszett ereklyék fosztogatói 21.20 Édes esték Ne törd ösz- sze a szívem! (am. románt. film) Közben: Kenósorsolás 23.10 Y- akták 23.40 Jó estét, Magyarország! 0.10 Mobil Party 0.20 Börtönvilág 0.50 Profiler - Miss Pszichozsaru 1.40 Boban Markovic-koncert 2.30 Világjárók 3.00 Jó estét, Magyarország! (ism.) 3.30 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 8.55 Joker 9.05 Recept Klub (ismétlés) 9.20 Tiltott szerelem (138.) 9.40 Sportvonal 9.45 Senora (68.) 11.30 Delelő. Benne: Ünnepnaptár; Joker 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.15 Kavalkád 13.20 Helene és a fiúk (5.) 13.50 Babylon 5 (74.) A holtak napja 14.35 Milagros (79.) 15.20 Joker 15.25 Terra Nost- ra (243-244.) 16.20 Joker 16.25 Híresek és gazdagok (235-236.) 17.20 Mónika 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szafari expressz (olasz kalandfilm, 1976) 22.10 Sampon (amerikai vígj., 1975) R.: Hal Ashby Fsz.: Warren Beatty, Julié Christie, Goldie Hawn 0.05 Sportvonal 0.10 Híradó. Késő .esti kiadás 0.30 Autómánia (ism.) 1.00 Fókusz (ism.) 1.30 Divatklip ml 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (11.) 9.05 Dempsey és Make- peace (11.) Békét köss, ne háborúzz! 10.00 Naprakész magazin 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.05 Trópusi hőség (11.) 15.00 Magyar Ház 15.30 Iskola utca 16.30 A hit szolgálatában 16.55 Szószóló 17.20 Maradj velünk 17.30 Úton - Európa-magazin 18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Hollywood szafari (22/9.) 19.30 Híradó este 20.05112 20.45 Pesty Fekete Doboz 21.15 Sztárajánló Ró- kusfalvy Pál válogat műsorainkból 21.30 Millenniumi Mesék Teller Ede 22.00 Híradó este 22.05 Aktuális 22.25 Théma 22.40 Fogadóóra 23.15 TS - BL Magazin 0,05 Kárpáti Krónika 0.10 Világhíradó m2 8.35 Delta 9.00 Lendületben 9.30 Alpok-Du- na-Adria 10.00 A kakasdombi zsaru 11.00 Ismeretlen ismerősök 11.30 Egérfogó 12.00 Marlene doktornő 12.45 Örökségünk 13.00 Híradódélben 14.00 Parlamenti Napló 15.00 A század sztárja 16.00 Naprakész magazin 18.00 TS - Futballhétfő 19.35 Esti mese 19.50 Théma 20.05 Híradó. 20.40 Magyarok az em- berevók földjén 21.10 Ne nézz vissza! 22.55 Tudósklub 23.55 Telefon László atyával HBO 6.30 Annié 8.00 Bolond szerelem 9.55 A végzet hollywoodi asz- szonyai - Whoopi Goldberg 10.25 Zuhanás 12.35 A bennfentes 15.10 Végső száguldás 16.40 Meglepő túszdráma 18.25 Annié 20.00 Mirka 21.55 Bolond szerelem (amerikai filmdráma) 23.50 Mozi! Mozi! Mozi! Magyar ATV 5.50 Nap-kelte. 16.05 Csillagszem. 16.30 Autósvilág. 17.00 Alexeb- bek. 18.05 Észnél légy! 18.30 Nap-nyugta. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Napnyugta. 20.00 Sajtóklub. 21.00 Nagy-Britannia. 21.30 Licit. 22.00 ATV- híradó. 22.50 Wobbler. DUNA TV 14.55 A tenger titkai 15.00 Rendhagyó történelemóra (ism.) 15.40 Magyar történelmi arc- képcsarnok (ism.) 15.55 A család apraja- nagyja (13/6.) 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilm 18.55 Hej, helyes beszéd! 19.00 Parlagfű 19.30 Simándy József énekel 19.35 Rizikó (10.) 20.00 Dunasport 20.30 A virtuális valóság és a digitális forradalom 21.00 Híradó 21.35 A szellem órája 22.20 Könnyített szolgálat 23.55 Híradó SPEKTRUM 13.15 Óriások (5.) 13.45 Segítség...! (7.) Légy! 14.20 Sivatagi Vihar - A hazugság háborúja 15.20 Génkörkép (3.) 16.20 Egy rózsaszál... (1.) A legenda 16.55 Szülők iskolája (35.) 17.30 Ki volt Lenin? 18.35 Erdőn-mezőn Európában (3.) 19.40 Varázslatosszigetek 20.10 Legendás szigetek (2.) N. GEOGRAPHIC 15.00 Végső rítusok 16.00 Visszatérés a halát ból 17.00 Munkakutyák 11 17.30 Megfordulhat még a világ 11.18.00 Veszélyes vizek 19.00 A mexikói erdő élővilága 20.00 A vörös óriás árnyékában 21.00 Tűzgyű- rű a Karib-tengeren Viasat3 14.35 Perla (191.) 15.20 Rajzfilmek 16.35 Bár (41.) 17.05 Hazai pályán (141.) 17.30 Starsky és Hutch 18.30 Star Trek - Deep Space Níne (11.) 19.30 Egy rém rendes család (91.) 20.00 Alfacsapat - Életmentők a műtőben (13.) 20.55 A zsaru családja 3. (amerikai krimi) 22.40 Egy rém rendes család (ism.) 23.05 Forró percek 23.35 Star Trek (ism.) 0.30 Bár (ism.) Satelit 6.00 Nap mint nap 8.10 Celeste (120-121.) 10.00 Zajlik az élet (ism.) 11.05 Autórevü (ism.) 11.45 Nap mint nap 15.00 Stílusok 16.00 Mit szól hozzá? 17.00 Egy hátizsákra való kaland (13/6.) 17.25 Titkos küldetés (6.) 18.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19.15 Budapest Parádé 20.00 Esti Mérleg 20.25 Született amerikaiak (am. kalandfilm)22.00 Mit szól hozzá? ____________EUROSPORT____________ 11 .30 Motorkerékpározás Endurance-vb 12.30 Tenisz ATP 14.00 Maraton 15.30 Röplabda Eb 17.00 Kerékpározás 18.00 Eurogólok 20.00 Motorkerékpározás Endurance-vb 21.00 Kerékpározás Spanyol országúti bajnokság 22.00 Eurogólok A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntart, s ezértlapunk felelősséget nem vállal. KAPÓS TV 08.00 Képes recept: a krómbetegségről, ism. 08.20 Képújság 13.00 Rákóczi-Pápa labdarúgó mérkőzés ism. 14.30 Képújság 18.00 Ater- mészet világa 24. rész 18.55 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Képviselői fórum 20.00 Koncert Guillomért, francia film 21.35 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport MARCALI TV 10.00 Marcali híradó 19.00 Sport közvetítés CSURGÓ TV 0-24 Képújság 20.00 Csurgói Híradó 20.30 Koncert Guillomért - francia film KAPÓS RÁDIÓ Fogható a 99,9 MHzen Jó reggelt, Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 9.35 Kávészünet - munkahelyi kívánságok Telefon: 424-445, 424- 452, játék 10.00 Kávéház Mixessel 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 17.30 Lelátó: Búvárúszó EB, Eger 18.00 Csak aZENE van... Csorba Andrással - Kívánságműsor Telefon: 424445, 424452, SMS: 30/227-2222 19.30 Kapós Sport 23.00 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Horváth Tamással 9.05 Sportdélelőtt 11.05 Baj Gabi műsora 12.05 Kívánságműsor 13,00 Krónika 13.15 Útinform 14.00 Érdekességek 16.05 „Magyaróra” Erdélyi Józseffel 16.15 Útinform 17.00 Kívánságműsor Telefon: 51088419.00 Krónika 19.30 Mese 21.05 Újdonságainkból 23.00 Krónika PÉCSI RÁDIÓ Fogható a 101,7 MHzen 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 'Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker rádió dombóvár Fogható a 95,3 MHzen 6.00-10.00 Jó reggelt, Dombóvár! 10.00- 15.00 Napközben. Színes hírek, interjúk sok zenével 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték ______________SPORT1_______________ 12.15 Labdarúgás, spanyol bajnoki mérkőzés 14.15 Labdarúgás, magyar bajnoki mérkőzés, 9. forduló, Vasas- Ferebcváros (ism.) 16.45 Darts, PDC világbajnokság 17.45 Kosárlabda, férfi EB döntő (ism.) 19.45 Labdarúgás, spanyol bajnoki összefoglaló