Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-01 / 204. szám

3. ÖLI) | 2001. Szeptember 1., szombat Körkörös támadás Torgyán dilettánsnak nevezte a legfőbb ügyészt Budapest A Torgyán Józsefet meghall­gató rész-vizsgálóbizottság botrányszinten izgalomban tarthatja ugyan a közvéle­ményt, más hatása, követ­kezménye az ott történtek­nek nem lehet - fogalmazott lapunknak Isépy Tamás fideszes politikus. A kisgaz­da pártelnök meghallgatásá­ról készült felvételt vágatla- nul sugározza szombat reg­gel az ATV. A két héttel ezelőtt ellenzéki poli­tikusokból alakult úgynevezett rész-vizsgálóbizottság azt szeret­né tisztázni, terheli-e felelősség a miniszter- elnököt a jelenleg is előzetes letartóztatás­ban lévő Szabadi Béla ügyében. Az ellenzéki munkacsoport meghí­vásának eleget téve a kisgazda pártelnök teg­nap válaszolt a bizott­ság kérdéseire. Előzetes feltétele teljesült, több rádió és az ATV televí­zió is vállalta a bizott­ság előtt elhangzottak vágatlan közzétételét. A volt agrárminisz­ter a vezető kormány­pártot és a legfőbb ügyészt is élesen bírál­ta: a Fideszt szerződésszegőnek, a legfőbb ügyészt pedig dilet­tánsnak titulálta. Szabadi Béla egykori földművelésügyi állam­titkár, közeli bizalmasa mellett szólva kifejtette: a Miniszterelnö­ki Hivatal heti rendszerességgel tartott egyeztetést a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium vezetőivel, ennek el­lenére ez év januárjáig kifogás senki részéről nem merült fel az ott történtekkel kapcsolatosan. Az ellenzéki képviselőkből fel­állt vizsgálóbizottság házsza­bályellenes, nem legitim, jogosít­vánnyal nem bír, így végképp csodálkozom, hogy meghívásá­nak Torgyán eleget tesz - fogal­mazott lapunknak Isépy Tamás fideszes parlamenti képviselő. A politikus értetlenül áll az MSZP és az SZDSZ által létre­hívott „féloldalas” bi­zottság működése előtt, mert mint kifejtette: még a törvényes keretek kö­zött megalakult parla­menti vizsgálóbizottsá­gok - azon túl, hogy a közvélemény elé tárnak bizonyos ügyeket - sem tudtak egyetlen esetben sem eredményt elérni, súlyuk a politikai élet­ben igen csekély. Isépy a kisgazda pártelnöktől nem idegen, látványos, meghökkentő effektus­ként értékeli egy nem legitim bizottság előtt való, de rendkívüli mé­diaérdeklődést kiváltó meghall­gatáson való megjelenést. HORVÁTH MAGDOLNA Budapest Konferencia az idősellátásról Megbecsülést és biztonságot várnak az öregek országos találkozót. Felhívta a fi­gyelmet arra, hogy az idei ren­dezvényen az Európai Unió több idősügyi szervezettel is képvisel­teti magát. Iván László reményét fejezte ki, hogy a Magyarország európai uniós csatlakozásával együtt járó esélyek és kockázatok elemzésével felkészülési szem­pontokat nyújthat a konferencia az időseket ellátó intézmények­nek is. Üszögi-Bleyer Jenő, országgyű­lési képviselő (MSZP), az Idős­ügyi Tanács alelnöke közölte: a konferenciára és a találkozóra eddig csaknem 1500 ember jelezte részvételi szándékát. Az alelnök véleménye szerint a nyugdíjasok megbecsü­lésük és biztonságuk ígéretét várják a tanács­kozástól. Aszódi Pál, a Polgári Nyugdíjasok Egyesüle­tének elnöke örömét fejezte ki, hogy az alig egy éve alakult szervezet részt vehet az Idősügyi Tanács munkájában. Tudományos konferenciát rendez október 3-a és 5-e kö­zött Sopronban az Idősügyi Tanács a korosztály magyar- országi ellátásáról - közölte Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium po­litikai államtitkára pénteken Budapesten. Szemkeő Judit jelezte: az Idős­ügyi Tanácsa nyugdíjasok kor­mánnyal kapcsolatot tartó fóru­maként éppen tíz esztendeje mű­ködik, ha különböző formákban is. Mint mondta, az 1998-ban megújított Idősügyi Ta­nács nyitott, így mun­kájába meghívottként a testületbe nem delegált nyugdíjas szervezetek is bekapcsolódhatnak. Iván László, az Idős­ügyi Tanács elnöke ugyanazon a rendezvényen közölte: az októ­ber 1-jei idősek napja alkalmából tizedszerre szerveznek Sopron­ban tudományos konferenciát és Többen tanulnak állami pénzen A pedagógus-szakszervezetek további bérrendezéseket javasolnak Az oktatási miniszter szerint a négy év múlva végző, jelenleg első osztályos 120546 közép­iskolai tanuló közül már minden második di­ák államilag finanszírozott felsőfokú oktatási intézményben tanulhat tovább. Nyíregyháza Pálinkás Józsefeit azt követően jelentette ki, mi­után ünnepélyesen felavatta a szabolcs-szatmár- beregi megyeszékhely 1,1 milliárd forintért felépült zenetagozatos Kodály Zoltán Általános Iskoláját. Az ünnepségen az oktatási miniszter szólt arról is, hogy szeptembertől a térítéses képzés­sel együtt 97 ezer hallgató tanul a hazai egyetemeken és a főiskolá­kon. Az államilag finanszírozott oktatásban 55 ezren vehetnek részt, ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A következő tanévben pedig már 58 és fél ezren tanulhatnak a központi költ­ségvetésből finanszírozott szakokon, majd 2005- re 60 ezerre nő e felsőfokú intézmények diák­helyeinek száma. A pedagógusok számára kiemelkedő ese­ménynek tartotta azt a 20 százalékos béremelést, amelyet szeptember 1-jétől kaptak. * A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 4-5 százalékos növelést elfogadhatónak tartana azon nem pedagógus közalkalmazottaknak, akik januárban 8,75 százalékos béremelésben része­sültek, a Pedagógusok Szakszervezete szerint öt százalék körüli emelés érezhető eredményt je­lentene. Ez a közoktatásban az óvodai dolgozók­kal együtt mintegy ötvenezer embert érintene. Külön honorálná a PSZ a nehéz sorsú, hátrá­nyos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagóguso­kat, fejlesztő munkát végzőket. A szakszervezet rendezné az üdültetési rendszert, és szükséges­nek tartaná pedagógusoknak lakásépítési támo­gatási rendszer, hitelgarancia kidolgozását, az utazási kedvezmények körének bővítését is. ■ Büntetlenség a vesztegetőnek Rövidesen elkészül az átfogó korrupcióellenes törvénycsomag tervezete Annak ellenére, hogy egy kormányoktól független nemzetközi civil szervezet tavaly a korrupciót felmérő jelentésében hazánkat a kevéssé veszélyeztetett országok közé sorolta, az igazságügyi minisztériumban gőzerővel dolgoznak egy átfogó korrupcióellenes törvénycsomag kidolgozásán. Az elképzelés már az őszi ülésszakon a parlament elé kerülhet. Budapest — ellenes stratégiája az egyes bűn­cselekményekre kiszabható bün- A közelmúltban napvilágra került tetések súlyosbításával a fenyege­tőbb korrupciógyanús ügy is, tettség érzését kívánja növelni, amelyek a közvéleményt éles ál- Számos jogszabályt ennek értel- lásfoglalásra késztették. A Füg- mében módosítani kell: új össze­geden Kisgazdapárt egyik parla- férhetetlenségi, közbeszerzési, menti képviselőjét ezzel a gyanú- mentelmi jogi szabályokra van val tartóztatták le, de a Fővárosi szükség, de újra kell gondolni a Közigazgatási Hivatal több veze- jövedéki törvényt is. A lobbi­tő beosztású munkatársát is vesz- törvény megalkotása is mind el- tegetés gyanúja miatt vitte el bi- engedhetetlenebbnek látszik, lincsben a hivatalból a rendőrség. A jogszabályalkotók tudják, Az igazságügyi tárca korrupció- hogy olyan törvényekre van szükség, amelyek a lehető leg­kevesebb kiskaput hagyják, ame­lyek következetesek, mindenki számára érthetőek. Az igazság­ügyi kormányzat szándéka sze­rint a jövőben a jelenleginél sok­kal szigorúbban bírálnák el a hi­vatali korrupciót. Az elképzelé­sek szerint viszont akár a bünte­tés alól is mentesülhetne az, aki ugyan megvesztegetett egy köz­hivatalnokot, ám utóbb ezt a tényt a rendőrség előtt feltárja. Kriminológusok, társadalom- kutatók véleménye szerint: a kor­rupció bizonyos szintjével együtt kell élnünk, ám az már a minden­kori kormányok felelőssége, hogy mekkora teret engednek a veszte­getésnek. H. M. Új lehetőségek fogyatékosoknak Tizenkilencedszer rendezik meg a mozgássérültek találkozóját Siófokon tartotta elnökségi ülését a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ). Dr. Chikán Csaba, a szervezet alelnöke azt mondta: üdvözlik a közel­múltban hatályba lépett lakás-akadálymentesítési támogatás szigorításának visszavonását. Azt is, hogy új üdülési lehető­ség nyílik a számukra.- Ha lassan is, de haladunk, és közelebb kerülünk ahhoz a lehe­tőséghez, hogy a jogalkotásban is figyelembe vegyék a fogyatékos emberek igényeit - nyilatkozta la­punknak dr. Chikán Csaba. - Örömmel tapasztaltuk, hogy az érintett minisztériumok elfogad­ták kifogásainkat és viszszavon- ták a korábbi rendeletszigorítást. Az elnökségi ülésen elhang­zott az is, hogy új lehetőség nyílik a mozgássérült emberek üdülésé­nek a támogatására. A támogatás egyéni, családos, csoportos üdü­lésekhez is igénybe vehető, még­pedig pályázati úton. Az igénye­ket a mozgássérültek központi szervezetéhez, a MEOSZ-ba kell eljuttatni, az elbírálásuk is ott tör­ténik. Azok a mozgássérültek is pályázhatnak, akik nem tagjai az egyesületnek. Az elnökségi ülés mellett a mozgáskorlátozottak hagyomá­nyos, sorrendben tizenkilencedik balatoni találkozóját rendezik a napokban, amelyen az előrejelzé­sek szerint mintegy kétszázötve­nen vesznek majd részt.- Sajnos a fogyatékos emberek üdültetése szinte reménytelen - speciális igényeket kell ugyanis kielégíteni -, ezért rendezzük meg számukra évről évre ezt a ta­lálkozót - mondta Szőnyi Ferenc, a program szervezője. - Az idén mintegy harminc külföldi vendé­günk van, érkeztek Szlovákiából, Csehországból, sőt még Pakisz­tánból is. Az utóbbiak az inter­neten szereztek tudomást a talál­kozóról - tette hozzá Szőnyi. KESZTHELYI ZOLTÁN ígéret bérkiegészítésre Budapest A kormány megoldást keres arra, hogy a műszaki, admi­nisztratív munkaterületeken dolgozó közalkalmazottak­nál is kiegészítse az idei évre garantált 8,75 százalékos ke­resetemelést - jelezte Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hi­vatal politikai államtitkára a szakszervezetek képviselői­vel a Parlamentben tartott pénteki tárgyalást követően. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának el­nöke elmondta: 160 ezer dolgozó­ról van szó, akik nem kerültek be a különféle szakmai csoportok­nak nyújtott keresetkiegészítési körbe. Munkájuk viszont ugyan­olyan fontos a közintézmények­ben és a feltételezettnél maga­sabb infláció miatt keresetkiegé­szítés nélkül igen hátrányos hely­zetbe kerülnének. Ezért kérték a tárgyaláson, hogy ebben a körben 12,5 százalékra egészítse ki a kor­mány a keresetemelést. A kormány a kiegészítés mér­tékről, módjáról még nem nyilat­kozott, de a zárszámadási tör­vény keretei között megoldást keres a problémára. A találkozón a kormányzati és a szakszerveze­ti delegáció a márciusban kötött a közszféra felzárkóztatását cél­zó megállapodás eddigi teljesíté­sét értékelte. Őry Csaba ezzel kapcsolatban megjegyezte: a szakszervezetek delegációja elismerte, hogy glo­bálisan és ágazati szinten is telje­sültek a kormányzat kereseteme­lési vállalásai. Szabó Endre sze­rint a tárgyaláson a szakszerve­zeti és a kormányzati delegáció egyetértett abban, hogy mielőbb meg kell alakítani a Közalkal­mazottak Országos Munkaügyi Tanácsát. ■ TUDÓSPANTEON. A budapesti Nemzeti Múzeumban tegnap nyílt meg a „Magyarok, akik a XX. száza­dot csinálták” című kiállítás. A Nemzeti Múzeum a magyar Nobel-díjasok és a legjelentősebb, ám a díj­ban nem részesült tudósok tárgyi, irat- és fényképanyagát felhasználva teremtette meg a Tudóspanteon alapjait. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Hírek HATPÁRTI DISKURZUS. Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn megbeszélést folytat a jövő évi választásokról a parla­menti frakcióvezetőkkel - jelen­tette be a köztársasági elnök sajtóirodája pénteken. A sajtó­iroda közlése szerint a megbe­szélés tervezett témája a parla­ment őszi ülésszakának kezde­te, az uniós csatlakozással összefüggő jogharmonizációs kérdések, továbbá a jövő évi választások. FOLYTATHATJÁK. Elmaradt a Ganz Vagon Kft. fővárosi, Könyves Kálmán körúti telep­helyén péntekre meghirdetett munkásdemonstráció, miután a Legfelsőbb Bíróság (LB) az utolsó pillanatban felfüggesztet­te a végrehajtásra vonatkozó döntést. A társaság menedzs­mentje termelési tanácskozá­son tájékoztatta a dolgozókat, hogy a munka hétfőn folytatód­hat az üzemben. OLDALEGYEZTETÉS. Ered ményes oldalegyeztetést foly­tattak a vasutas reprezentatív szakszervezetek pénteken d élelőtt a munkáltatóval 2000 februárjában kötött hároméves megállapodás témájában - kö­zölte Márkus Imre, az oldal­egyeztetést kezdeményező Vasutas Szakszervezet elnöke a megbeszélést követően. KETTŐS MÉRCE. Kétszintű minimálbér bevezetését javasol­ja az SZDSZ - közölte Magyar Bálint és Horn Gábor szabad- demokrata országgyűlési kép­viselő pénteken Budapesten. Az Országgyűléshez is benyújtott javaslat szerint az SZDSZ külön jutalmazza azokat a közszférá­ban dolgozókat, akik diplomá­val rendelkeznek. Az ellenzéki párt elképzelése szerint a diplo­mások minimálbére nem lehet­ne kevesebb, mint az alapmini- málbér kétszerese. LÁTVÁNYOS SIKEREK. A jogharmonizációval még az idén, a schengeni határőrizeti követelmények minimális tech­nikai feltételeinek teljesítésével pedig a jövő év végéig elkészül Magyarország. Ezt Berta Krisz­tina, a Belügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős he­lyettes államtitkára mondta el tegnap, hozzátéve, hogy a leg­látványosabb sikerek a schen­geni típusú határellenőrzés kiépítésénél tapasztalhatók. SZOCIALISTA ÓHAJ. A szoci­alisták szeretnék, ha az államfő Majtényi Lászlót jelölné újra adatvédelmi biztosnak, de ké­szek arra is, hogy új személyi javaslatot tegyenek, vagy tár­gyaljanak bárkiről, aki a tiszt­séggel kapcsolatos törvényi elő­írásoknak megfelel. Ezt Vastagh Pál országgyűlési képviselő közölte pénteken. HÚSZ SZÁZALÉK. Átlagosan húsz százalékkal emelkedik szeptembertől a szociális terü­leten dolgozó diplomások bére - jelentette be Harrach Péter szociális és családügyi minisz­ter. Kovács Ibolya, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője a béremelés részleteiről elmondta: a felső­fokú végzettségűek 1,26-os bér­szorzójának szeptember 1-jei bevezetése a szociális és a gyer­mekvédelmi ágazat mintegy 62 ezer dolgozója közül 7 ezer diplomás munkavállalót érint. NYITOTT KÉRDÉS. Doszpot Péter egyelőre nem döntött ar­ról, hogy indul-e szocialista szí­nekben a 2002-es országgyűlési választásokon. Ezt maga a rendőr alezredes közölte pénte­ken. Az MSZP is hasonlókép­pen nyilatkozott; a pártban a jövő hét elején születhet döntés a kérdésben. HAZAI TÜKÖR Siófok

Next

/
Oldalképek
Tartalom