Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-16 / 191. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Augusztus 16., csütörtök _________Hírek_________ CSEHORSZÁG BAN a lakos ság többsége ellenzi a külföldiek szabad földvásárlását. Prága a brüsszeli tárgyalásokon azt követeli, hogy az EU-csatlakozás után öt évig külföldiek ne vásárolhassanak ingatlanokat Csehországban, míg a termőföldvásárlás tilalma hét évre szólna. MILOSEVICS volt jugoszláv elnök felesége ismét holland vízumért folyamodott, hogy a hágai börtönben meglátogathassa háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt férjét, aki augusztus 20-án tölti be 60. életévét. FELJELENTENÉ a Szentszéket „emberrablás miatt” Milingo volt lusakai érsek felesége. Maria Szung dél-koreai asszony nem hiszi, hogy férje szabad akaratából döntött házasságának megszüntetése és az egyházba való visszatérése mellett. LELKIFURDALÁST érez a japán megszállás áldozatai miatt Koidzumi kormányfő. A második világháború lezárásának 56. évfordulóján a japán politikus felidézte a háború több mint hárommillió japán halottját, majd rámutatott, hogy „a háborúban hazánk súlyos fájdalmat okozott sok ország lakóinak, kiváltképpen az ázsiaiaknak”. AUTÓPÁLYADÍJAT vezetnek be Németországban 2003-tól a tehergépkocsik számára. A12 tonnás és annál nehezebb teherjárművek a megtett kilométeren kívül egyéb mutatók, így például a szennyezőanyag- lubocsátás alapján fizetnek majd. FELVESSZÜK A RITMUSÁT C1B BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. TELEFON: (82) 529-090 7570 BARCS, PÓLUS RING BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Erkel Ferenc u. 1. TELEFON: (82) 565-940 Érvényű: 2001. májú, 7-ét6l BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE UkötWUÍ Ém komit. IN Ft MM (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—S MFt 5-10 MR 10 ■ Ft Matt LeUMtl M6 ént kamat (%) EBKM ént kanul (%) EBKM ént kamat (%) EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9,625 (9,76) 9,750 (9,89) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XLCIassic téna kamatai: évaa kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100 E Ft—1 M Ft 3,000 3,08/3,08 1 MFt felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) tévoakmnaM: ént kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft-1 M Ft 6,500 6,79 1 MFt felett 9,500 10,07 WNCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E R) évaa kamat (%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E Ft) éna kamat (%) EHM* 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 *Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően HTELEK Érvényes: 2001. Június lsétől Magánszemélyek részére éns kamat (\) Folyószámlahitel 20,00 THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétórzó hitel 15,00 THM Betétórző hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétórző folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18,00 THM: 20,821 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,61%, 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,70 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB ÚJ Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,87-37,76%, 1-5 éves futamidőre É«NkMMl(%) HUF prime rate _ 13,25 CIB^0640242242 Terroristák rendőrkézen Simon Peresz megakadályozott egy izraeli katonai akciót A NATO Macedóniába készül A tűzszünet törékenysége miatt még nem biztos az időpont Az izraeli rendőrség szerdán letartóztatta az Iszlám Dzsihád palesztin ellenállási szervezet több tagját, akik pokolgépes merényletre készültek Haifában. Közben az izraeli rádió közölte: Simon Peresz külügyminiszter meggátolta a hadsereg páncélosainak szerda hajnali benyomulását a betlehemi palesztin önkormányzati körzethez tartozó Beit Dzsala községbe. Jeruzsálem A militáns palesztinok kihallgatásukon bevallották, hogy egy hatalmas robbanószerkezetet rejtettek el egy mezőn az észak-izraeli kikötőváros közelében, és azt tervezték, hogy Haifa egyik forgalmas pontján hozzák működésbe. A rendőrség tűzszerészei hatástalanították a pokolgépet. Az izraeli biztonsági erők az Iszlám Dzsihád több dzseníni tagját is elfogták. Kairóban tizennégy arab ország tájékoztatási minisztere tanácskozott szerdán a közel- keleti konfliktus legújabb fejleményeiről. Az arab országok elsődleges feladatuknak tekintik annak tudatosítását, hogy Izrael agresszor és nem áldozat - hangzott el a tanácskozáson, amelynek megnyitóján részt vett Jasszer Arafat palesztin elnök is. Izraeli kormányforrások jelezték, hogy Peresz kérte meg a szintén munkapárti védelmi minisztert, Benjámin Ben Eliezert a Beit Dzsalában tanyázó palesztin milicisták elleni akció leállítására. így azok az izraeli páncélozott harci járművek, amelyek kedd este körülzárták a zónát, végül elvonultak. Peresz engedélyt kapott Ariéi Sáron miniszterelnöktől, hogy a Palesztin Nemzeti Hatósággal fegyvernyugvásról tárgyaljon, amely megfékezheti az utóbbi hetekben elszabadult erőszakot. Megfigyelők szerint Peresz nyüvánvalóan el akarta kerülni, hogy az újabb izraeli „tisztogató” akció megzavarja a párbeszéd felújítását a palesztin hatósággal. Eltemették Imád Abu Szneinéhet, a Fatah aktivistáját fotó: europress/epa A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán négyszáz tagú „előcsapat” küldéséről tanácskoztak. A szövetség szándéka, hogy összesen egy három és fél ezres nemzetközi kontingens utazzék Macedóniába - egy hónapnál rövidebb megbízatással - az albán gerillák fegyvereinek begyűjtésére. Brüsszel - Szkopje A tervezett macedóniai NATO- kontingens parancsnoka szerint túlságosan törékeny még a tűzszünet ahhoz, hogy a szövetség katonáit odatelepítsék az albán szakadárok leszerelésének ellenőrzésére. Gunnar Lángé vezérőrnagy szerdán szkopjei sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: „A tűzszünetet minden körülmények között tiszteletben kell tartaniuk a szembenálló feleknek. Katonáink nem azért jönnek ide, hogy kikényszerítsék a békét.” A tábornok közölte, hogy egy 15 fős NATO-szakértői csoport a következő napokban megvizsgálja az országban kialakult Gunnar Lángé ismertette a NATO elképzeléseit fotó: europress/epa helyzetet a vasárnap óta érvény- és egy gyors reagálású erő részt ben lévő, de azóta többször meg- vesz a fegyverek és a lőszerek sértett fegyvernyugvást követő- begyűjtésében és megsemmisí- en. „Ha a megfelelő körűimé- tésében” - mondta Lángé vezér- nyek megteremtődnek, a NATO őrnagy. kész teljesíteni vállalt feladatát, ___________________________1 ___________________ÁLLÁSPONT ____________________ RAFAE L BALÁZS Koronás kérdések Kettős ünnep volt a tegnapi. Hosszúra nyúlt millenniumunk zárónapja, középpontjában egyházi-állami emlékezéssel. Első királyunk egyszerre racionális és magasztos lépése volt, amikor - a hagyomány szerint - Nagyboldogasszony napján felajánlotta népét, nemzetét, országát Máriának, Jézus szülőanyjának, a nálunk akkor új, Európában, a Közel-Keleten már ezeréves hit megalapozójának. Ahogyan a zsidó Jézus egy bizonyos folytonosság megújító- ja, úgy forradalmár a keresztény István is. Ideérkezik egy nép a két nagy folyó völgyébe keleti életformával, rítusokkal, vallással, de ahhoz, hogy megmaradjon, váltania kell. Gyökeresen. Mindent. Sikerülhet-e? Gondolkozhatott ezen eleget apa és fia, Géza fejedelem és az első, később majd szent király. Hogyan tovább? Egyedül? Szomszédi segítséggel? Elfogadnak minket? Kiegyeznek velünk? Nem volt valami jó híre akkortájt a portyázó, pogány magyaroknak. S ha már keresztvíz alá hajtatik a nép feje, miért éppen a római módi kellett? A tegnap felavatott esztergomi millenniumi emlékmű alkotója, Melocco Miklós is tűnődik: miért pont a vatikáni rítus kellett? Miérf nem a bizánci? Bölcs előrelátás? Az ünnepen a szent ékszer az egykori koronázás helyszínére érkezett. Esztergomba, a királyi szülőhelyre, a valláselfogadó, hitvalló várhegyre, a megszentelt földre. Ország-világ láthatta, hallhatta a ceremóniát a modem technika segítségével. De az látszott-e, hogy most éppen mi munkál bennünk? Kitűnt-e az ünnep magasztossága mögül forrongó hétköznapjaink sora? Büszke lehet-e mai népére, tízegynéhány éve új utat taposó magyarságára, az itt élő oly sok náció hazájára Szent István? Olyan a nevezetes szülőhely mai állapota, mint az országé. Egy lépés előre, egy a helyben maradásra. Most éppen emeljük lábunk, Szlovákia felé nyithatunk újjáépülő hidunkkal. De szívesen fogad-e ott minket mindenki? Oly korban élünk, amelyben akad, akinek a régi-új eszme, az európaiság modern vallása tévhitnek tetszik. Eleget tűnődhetünk ezen mi, mai örökösök. KERCZA IMRE Keksztelenítő Szeretem a győri kekszet katonakorom óta. Szeretem a balatoni bort is. Azóta veszem a palackokat, hogy egyszer valaki tizenhárom forintos egységáron hozott nekem bogiári kékfrankost. Mindez magánügy. Azt azonban aligha lehet annak nevezni, hogy a győri keksz és a bogiári bor körül is folyamatos a bizonytalanság. A győri keksz gazdája, a Danone - olvasom - határon kívül kívánja gyártatni ezt az édességet. Az élelmiszer ízét nemcsak a technológia, hanem az emberek képessége, képzettsége is adja. Bort sem lehet csak technológiával készíteni. Kell hozzá szeretet, amely megőrzi a szőlő ízét, a napfény frissességét, s olyanná teszi az italt, amely minden más palacktól megkülönbözteti. Azért mondom ezt el, mert mind a két, kifejezetten magyar terméket veszélyben érzem. A győri kekszet azért, mert külföldre viszik a gyártását. A bogiári bort pedig azért, mert akik döntenek róla, nem Balatonbogláron élnek. Igaz, mind a két esetben a tulajdonosok az érdekeiknek és a gazdaságosságnak megfelelően döntenek. Tehát őket nem hibáztatom, mert azt teszik, amit lehet, amit én is tennék tulajdonosi pozícióban. Ugyan mit tartottak szem előtt azok, akik a privatizáció nagy feladatát elvégezték? Az új tulajdonosok több ezer embert bocsátottak el. Elvitték Boglárról - gazdasági okokra hivatkozva - a töltőgépeket, és elvittek mindent, amiért korábban a bogiáriak lelkesedtek. Az emberek ragaszkodása maradt meg csupán a szőlőhöz, no meg a szakértelem. Mindez azért történhetett meg, mert a privatizációs szerződésben nem kötötték ki, hogy meg kell őrizni mindazt, ami érték. Azok felelőssége ez, akik tárgyaltak, és aláírták a szerződést. Győr sok egyéb mellett a keksz városa is. Balatonboglár a szőlő és a bor városa. Elképzelhetőnek tartja valaki Győrt keksz nélkül, vagy Balatonboglárt szőlő és bor nélkül? Én nem. Igaz, azt sem, hogy valaki egyszer felelősségre vonja ezekért a hibákért a felelőtlen privatizálókat. Kár. Átvilágítják a Dunát A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig Nemzetközi tudóscsoport indult többhetes kutatóútra a Dunán. Két mérőhajó segítségével vizsgálják - a Volga után - Európa második legnagyobb, 2860 kilométeres, nyolc országot érintő folyamának vízminőségét, állat- és növényvilágát. A vállalkozás egyedülálló, mivel mindeddig nem került sor ilyen átfogó, a vízi út teljes hosszát, a Fekete-erdőtől a fekete-tengeri deltáig elemző tanulmány elkészítésére. A főfolyó 74, és a mellékfolyó-torkolatok 24 mérőhelyén vizsgálják és elemzik a vizet, az üledékeket, a hordalékot és uszadékot, a kagylók káros- anyag-terhelését, továbbá a növény- és állatvilág állapotát. (A vizsgálat arra is fényt deríthet majd, hogyan került vissza a folyóba a korábban kihaltnak vélt dunai galóca.) A reményt keltő, nagyszabású „Duna-átvilágítás” költségeit a német szövetségi környezet- védelmi minisztérium és az osztrák állam fizeti. Most először készülhet az egész Dunáról - némi túlzással - pillanatfelvétel, amely összehasonlítható adatok sokaságával bővíti és egészíti ki a folyamról eddig gyűjtött ismereteket. Egyúttal hozzájárul ahhoz a nemzetközi törekvéshez, hogy az eddiginél nagyobb mértékben védjük földrészünk élővilágának ezt a fölbecsülhetetlen értékű kincsét. A tudóscsoport munkája hozzájárul az egységes mérési módszerek és elemzési, valamint értékelési eljárások kialakításához. „A Duna átvilágítása arra is hivatott, hogy erősítse a folyam menti államok politikai stabilitását, az Európai Unióba vezetését” - jelentette ki Simoné Probst, a német környezetvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára. Az Európai Uniónak az élővizek minőségére vonatkozó általános irányelvei nemzeti határokon átnyúló, összehangolt vízgazdálkodást javasolnak. Ez természetesen a Dunára is vonatkozik, még ha a folyam jóval túlhömpölyög is a Tizenötök közösségének határain, ám meghatározó a jelentősége a Tizenötöket majdan gyarapító országok életében. KULCSÁR LÁSZLÓ A Strauss-kották sorsa Kalapács alá kerülhet a Kék Duna keringő Bécs A muzsikus Strauss-család nem csupán kötődik Bécshez, hanem Ausztriának jelképévé is vált: amit a világban osztráknak akarnak láttatni, az rendszerint az ifjabb Johann Strauss Kék Duna keringőjével kezdődik, és az idősebb Strauss Radetzky- indulójával ér véget. Most azonban lehetséges, hogy a Strauss-hagyaték a bécsi városi gyűjteményekből kikerülve szétszóródik a világban. Az történt ugyanis, hogy idősebb és ifjabb Johann Strauss örököseinek az idén tavasszal visszaszolgáltatták a nácizmus idején tőlük elrabolt hagyatékot, illetve annak azt a részét, amely jog szerint máig őket illeti. A több mint 1800 tárgy- köztük vagy ötven zenemű kézírásos partitúrája - eddig a nácik által elrabolt más értékekhez hasonlóan közgyűjteményekben volt. A visszaszolgáltatás egyelőre csak papíron ment végbe, mert Bécs időt kért, hogy megfontolhassa a hagyaték esetleges megvásárlását, s addig is biztosította a tárgyakat. A már lejárt biztosítást szeptemberig meghosszabbították, ám ha Bécs nem tud megegyezni az örökösökkel, a hagyatékot a Christie’s és a Sotheby’s útján árverésre bocsátják. A két árverési ház szakértői megtekintették az anyagot, s értékét nagyjából 60-80 millió schil- lingre becsülték. A legnagyobb értéket idősebb és ifjabb Johann Strauss kézírásos partitúrái alkotják.