Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-29 / 201. szám

fsU 2001. Augusztus 29., Szerda szolgá l t a t á s 13. OLDAL „Küzdöttél, de mérnem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy t BANK ANTAL hajmási lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 30-án, csütörtökön, a 10 órai gyászmisét követően lesz a hajmási temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. t Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGYZOLTÁNNÉ Lenti Magdolna Kaposvár, Biczó F. köz 1. sz. alatti la­kos életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 3-án, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GIBICSÁR ISTVÁNNÉ Kilvinger Mária szennai, volt szilvásszentmártoni la­kos 75 éves korában, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése augusz­tus 31-én, pénteken 15 órakor lesz a szilvásszentmártoni temetőben. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA KELEMEN kaposvári lakos 69 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása augusz­tus 31-én, 10 órakor lesz a kaposvá­ri Nyugati temetőben. Ezúton mon­dunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH KÁROLY garázsmester Nagyatád, Arany J. u. 9. sz. alatti la­kos életének 67. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása au­gusztus 31-én, 11 órakor lesz a nagyatádi Központi temetőben. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POZDERKA ISTVÁNNÉ Baumgartner Márta marcali lakos 45 éves korában el­hunyt. Temetése augusztus 30-án, csütörtökön, a 10 órakor kezdődő gyászmise után, 11 órakor lesz a marcali Központi temetőben. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS (Mecseki) 79 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 31-én, a 14 órakor kezdő­dő gyászmisét kővetően a nemesvidi temetőben lesz. Gyászoló család Ezzel u kilá Pécs, Ennél János u. és a Diós-dűlő sarkán épülő ZÖLDÖVEZETI, zárt rendszerű lakóparkban, 55 lakásos társasházban, 45-101 nm-es nagyságú mmb>M energiatakarékos téglából készülnek- egyedi rendszerű gázfű tésűek- rövid határidejű kivitelezés Az értékest lés során: egyedi igények figyelembevétele egyedi finanszírozási lehetőségek ASH$) Humán Szaktanácsadó Iroda 5000 Szolnok, Mártírok u. 2. Tel./fax: 56/513-430 www.asio.hu Megbízónk tel jcsítmény-félvc/ctíík szerelésével és mérésével foglalkozik. Számukra keresünk új munkatársakat a következő pozíciókba: MÉRÉSTECHNIKUS Feladatai: a mérőberendezések működésének biztosítása a termeléssel egyeztetve, hibaelhárítás, megelőző karbantartások, mérési eredmények analízise, hibaanalízis, a mérési előírások gondozása. Elvárások: angol- vagy németnyeiv-tudás. villamosmérnöki végzettség, szakmai tapasztalat a fent leírt területeken. G YÁRTÁSTECHNOLÓGUS Feladatai: a gyártási folyamatok optimalizálása, új gyártási folyamatok bevezetése, kísérlet! gyártási sorozatok tervezése, munkatársak oktatása. Elvárások: angol- vagy némctnyclv-tudás, fizikus, vegyész- vagy gépészmérnöki végzettség, szakmai tapasztalat a projekt menedzsment és a hibridsz.crclés- tcchnológia területen. SZEMÉLYZETI REFERENS Feladatai: TB-ügyintézés, bérelszámolási adatok előkészítése, munkacmloborzás, az oktatás és a továbbképzési programok előkészítése, egyéb programok (pl. nyílt napok) megszervezése. Elvárások: némctnyclv-tudás. főiskolai végzettség, szakmai tapasztalat a fenti területeken, jó szervezőkészség és magabiztos fellépés. Megbízónk szakmai kihívásokkal leli feladatokat, továbbképzési lehetőségeket, versenyképes anyagi és egyéb juttatásokat biztosít új munkatársai számára. Szakmai önéletrajzit a cég személyzeti tanácsadója címérc szíveskedjen elküldeni: Asio Humán Szaktanácsadó Iroda 5000 Szolnok, Mártírok út 2. 56/51.3-430, asio.consulting(frbroadband.hu Ingyenes szakmai képzések ll a TIT Alapítványi középiskola és Szakiskolában A TIT megalakulásának 160. évfordulója tiszteletére a TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola INGYENES, egyéves szakmai, nappali és esti tagozatos képzéseket indít érettségizettek részére az alábbi szakokon: INGYENES, EGYÉVES, NAPPALI RENDSZERŰ KÉPZÉSEK »*• Idegenvezető és hostess - felsőfokú «*■ Külkereskedelmi ügyintéző - középfokú «*■ Külkereskedelmi üzletkötő - felsőfokú* * Feltétele külkereskedelmi ügyintézői végzettség INGYENES, EGYÉVES, ESTI RENDSZERŰ KÉPZÉSEK «• Idegenvezető és hostess - felsőfokú <*■ Külkereskedelmi ügyintéző - középfokú Külkereskedelmi üzletkötő - felsőfokú* * Feltétele külkereskedelmi ügyintézői végzettség Érdeklődni lehet: TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola 7400 Kaposvár, Dózsa Gy.u. 18. Tel.: 82/320-165,82/321-337,82/320-621 7570 Barcs, Széchenyi u. 40. Tel.: 82/462-570 7500 Nagyatád, Rókus köz 5. Tel.: 82/553-064 8600Siófok, Főu. 174-176. Tel.:84/312-400 FlJ| PENTA UNIÓ 4íy Oktatási Centrum 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. • Tel.: 82/422-480, 411-765 Szeptembertől megújulnak a szakképzések feltételei! Augusztus 31-ig még a régi feltételekkel indulnak OKJ-s képzéseink: • pénzügyi ügyintéző • számviteli ügyintéző • társadalombiztosítási ügyintéző ■ pénzügyi- és számviteli szakellenőr- mérlegképes könyvelő (vállalkozás, államháztartás szakon)- adótanácsadó- alapfokú számítógépkezelő (ECDL bizonyítványt adó)- lovári középfokú nyelvvizsgára felkészítő Csatlakozzon, amíg nem késő! Szakkönyvértékesítés, díjmentes tanácsadás. Oktatás, tananyagellátás, vizsgáztatás egy helyen! Válassza a szakértelmet! Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy Zamárdi-Felső Siófoki úton Ajtó-ablak Centrumot nyitottunk A nyílászárók szabvány és egyedi méretben készülnek fából és műanyagból. A fa nyílászárókat luc és borovi fenyőből a műanyag nyílászárókat francia TRYBA profilból gyártjuk. Egyéb kínálatunk: import cement (orosz) fenyő fűrészárú (ukrán és borovi) _____________________hajópadló _______(48728 JU TAEOM Vasárnapi napon, augusztus 26-án, Baté és Kaposhomok közötti legelőről elloptak: □ 1 szürke kanca, 7 éves, sütés a nyakán: bal oldalon BA 94, jobb oldalon 266 □ 1 villanypásztor típus MBX2500 A megszerzésükért fizetnénk: 200 000 Ft-ot a kancáért + 60 000 Ft-ot a villanypásztorért. Fordulni lehet: 06-30/358-8255 vagy a 06-30/264-8164 számon. | 2001. AUGUSZTUS 29., SZERDA - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 6.00 Jó reggelt, Ma­gyarország! Benne: Fa­i luvilág 9.00 Milady (121)9.25 Egy puha fé­szek Macskamama 10.10 Segíts magadon! 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Reggeli gondola­tok 11.45 Mi, magyarok 11.50 Utazás Gasztro­nómiába 12.20 Marimar (92.) 12.50 Érezd a rit­must! 14.50 Egyről a kettőre 15.20 Álmok szi­gete (19.) Egy nő a csó­nakban 16,05 Pénz­betyár 16.10 Sebzett szívek (116.) 17.05 Pénzbetyár 17.10 Fio- rella (138.) 17.55 Pénzbetyár 18.00 Luce- cita (22.) 18.30 Tények 19.00 Most vagy soha!- Multimilliomos Benne: Skandinávlottó-sorsolás 19.55 Vad angyal 20.20 Poénbomba 21.20 Minden(kí)derül) Hárman a slamasztiká- ban Közben: Kenósor- solás 23.15 Jó estét, Magyarország! 23.45 Végtelen határok 1.25 Háló@Világ - Nyár 2.15 Jó estét, Magyarország! (ism.) 2.50 Vers Viasat3 RTL KLUB 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub (ismétlés) 9.20 Tiltott szerelem (125.) 9.45 Senora (55.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Ben­ne: Ünnepnaptár Joker 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Hír­adó. Déli kiadás 13.15 Kavalkád 13.25 Heten és a fiúk (268.) Dezertá­lás 13.55 Babylon 5 (61.) Az ellenség arca 14,45 Milagros (66.) 15.35 Joker 15.40 Terra Nostra (217-218.) 16.30 Jo­ker 16.35 Híresek és gazdagok (209-210.) 17.25 Mónika Kibeszélő show 18.10 Találkozá­sok 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.25 Legyen ön Is mil­liomos! 19.55 Barátok közt 20.25 Medicopter 117 - Légimentők (2.) Halálos bevetés 21.20 Könnyen vedd a halált! 2.: Túszvonat 23.10 Az elnök emberei (9.) A je­lölt 24.00 Sportvonal 0.05 Híradó 0.20 Pont hu 0.50 Fókusz (ismét­lés) 1.20 Divatklip m1 12.00 Bár (28.) 12.25 Rajzfilmek 13.45 Hazai pályán (94.) 14.10 Perla (ism.) 14.55 Alfacsapat - Életmentők a műtőben (ism.) 15.45 Perla (178.), 16.30 Rajzfilmek 17.50 Hazai pályán (95.) 18.15 Bár (ism.) 18.45 Star Trek I - Voyager 19.35 Egy rém rendes csa­lád (78.) 20.00 Fraser és a Farkas (48.) 20.50 Candy Club - Vöröslám­pás negyed 21.40 Valódi szex 5.42 Hr.jnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Tau bácsi (17-18.) 9.40 Naprakész 12.00 Hír­adódélben 12.10 Körze­ti híradók 13.00 Hrvatska krónika 13.25 Ecranul nostru 13.50 Játssz az életedért! 15.30 Iskola utca 16.00 English 4U Jilly Viktor tanít 16.30 Útmutató Életterünk 17.00 Lóerő 17.30 Egérfogó 18.00 Híradó hatkor Körzeti híradók 18.10 Zeneper­cek Benjámin Godard: Idill 18.25 Vízi zsaruk Fuss a pénzedért! 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Nem jogerős 20.35 Mr. Balhé (ameri­kai vígjáték) 92' 22.10 Híradó este. Időjárás 22.20 Aktuális 22.40 Théma 22.55 Panorá­ma Szaniszló Ferenccel 23.25 Kora hajnali órák (német tévéfilm) 87' Fsz.: Susanne Lothar, Gudrun Landgrebe, Gunther Berger Satelit 8.10 Celeste (107-1,08.) 10.00 Zaj­lik az élet 11.15 Gigabyte 12.05 Csúcs 15 13.00 Nap mint nap 14.50 Stílusok 16.05 Mit szól hozzá? 17.00 Ahány férfi (6/2.) 18.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19.25 Ingatlanbefekte­tés 20.00 Esti Mérleg 20.20 Golyó által 22.00 Mit szól hozzá? 22.55 Pár-beszéd 23.05 Mű-terem 23.30 Valaki mondja meg (3/2.) m2 8.35 Millenniumi me­sék 9.00 A Maros 9.35 A Füvészkert 10.00 Századfordító magya­rok - Ferenczi Sándor 11.05 A Major 12.00 Ví­zi zsaruk 12.45 Jelfák 13.00 Híradó délben 14.00 Aranyfüst 15.30 Naprakész magazin 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.45 Szá- zadfordftó magyarok - Lórlncze Lajos 21.40 Gyilkossági csoport (12/4.) 22.35 26 perc - a veszélyeztetett gye­rekekről 23.05 Záróra 0.05 Nikodémusok órái ____HBO 6. 30 Vad szenvedélyek 8.10 Mozi! Mozi! Mozi! 8.40 Sötét kikötő 10.05 A mentőakció 11.40 Okos tojás 13.15 Angel bosszúja 15.00 Űrkom­mandó (am. fant. akció­film) 16.40 Isten kezé­ben 18.15 Vad szenve­délyek (am. románt, film) 20.00 Annié (am. családi vígj.) 21.30 A bennfentes Magyar ATV 5.50 Nap-kelte. 18.30 Nap-nyugta. 19.00 ATV- híradó. 19.30 Nap-nyug­ta. 20.00 Sajtóklub ext­ra. 21.00 Emberközel­ben. 22.00 ATV-híradó. 22.40 Autósvilág. 23.10 Kulturális kalauz. 23.40 Színházi látcső. 0.15 ATV-híradó. DUNA TV Kapós Tv 14.10 Egér-úti kalandok (18.) 14.35 Nyelvőrző ; 14.50 „A nemzet oltá­ra” (ism.) 15,25 Mai! kézművesek 15.40 Ma­gyar gyárak a millenni­um korában 16.05 2000. évi Odüsszeusz expedíció (3/2.) 16.35 Csellengők 17.00 Ka­lendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.05 TÉR-ERŐ 19.35 Magyar emlékek az Ad­rián (12/11.) 19.55 Le­onardo da Vinci élete (5/3.) 20.50 A 20. szá­zad száz híres fotója 21.00 Híradó 21.35 A szellem órája SPEKTRUM 15.40 Quatum: A jövő emberi alkatrészei 16.20 Libanon izei (11.) j Bejrút 1.16.55 Két duci hölgy (17.) 17.35 Az ez­redfordulón túl (124.) 18.05 Öngyilkosság 18.50 A hidegháború főszereplői (2.) 19.50 A robbantás mesterei (2.) j 20.55 Földért, vízért, le­vegőért (19.) 21.55 Totemrehívás N. GEOGRAPHIC 16.00 Kanzi 2. 17.00 Papagáj... 17.30 Városi gorilla 18.00 Szánhúzó kutyák 19.00 Afrika na­gyító alatt 9. 19.30 A tajga fantomja 20.00 A holnap világa 22.20.30 Megfordulhat még a vi­lág 21. 21.00 Szuper­emberek EUROSPORT Értékesítési helye: Diósi lakópark értékesítési iroda 7624 Pécs, Klimó György u. 13. Telefon és fax: 72/325-730 8.30 Eurogólok 9.30 Evezős vb, Luzern 10.30 Heti show 11.00 Olimpiai magazin 11.30 Trial verseny, Andorra, Franciaország 12.30 Szabadmászás, Franciaország 13.00 Lovagló Samsung Kupa 14.00 Tenisz Grand Slam, New York 24.00 Hírek SPORT1 13.00 Labdarúgás, olasz bajnoki mérkőzés (ism,) 15.00 Motor­sport Német Formula-3 (ism.) 16.00 Labdarúgás Bundesliga ösz- szefoglaló (ism.) 17.00 Visszajátszás (ism.) 18.00 Kosárlabda, Magyarország-Románia EB selejtező (élő) 20.00 Labdarúgás 08.00 Magazinműsor 08.30 Képújság 13.00 Bencze show 13.30 Képújság 15.00 Slapaj, X. rész, ism. 15.30 Képújság 18.20 Somogyországi krónikák, ism. 18.50 Mes- kete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Beszélgetés dr. Andrasovszky Barnával 20.00 Szeleburdi vakáció, magyar film 21.10 Éjszakai műsor Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en Jó reggelt Kaposvár! Látó Judittal - Hírek, időjárás, útinform, műsor -és programaján­lók, lapszemle, Kapós Sport 8.35 Kávészü­net - munkahelyi kívánságok Telefon: 424- 445, 424,452, jéték 10.00 Kávéház Király Erikával - Horoszkóp, játék, sztárok élete, tőzsde, Kapós Sport 13.00 Napló 14.00 Dél­utáni turmix Dányi Krisztiánnal - Telefonos játék, színes hírek, tőzsde 18.00 Flört Ma’O- val és Molival Kívánságműsor Telefon: 424- 445, 424-452, SMS: 30/227-2222 19.30 Kapós Sport 20.00 Játékok, Telefon Top 10, Lemezbörze plusz 23.05 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en Reggel a Somogy Rádióban Baj Gabival 8.05 Programok 9.05 A rovarok találmányai 10.10 Az utazás illemtana 11.05 Innervon- nan 12-05 Kívánságműsor délben 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.05 Programaján­ló 15.15 Játékok 16.05 Gulyás Lóránt műso­ra 16.15 Útinform 17.00 Élő kívánságműsor Telefon: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Me­se 20.10 Atlantisz 21.00 Főnix - rockműsor Lukics József szerkesztésében 23.00 Króni­ka ism. Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb i nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor j 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na mater- injem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz-en 6.00-10.00 Ébredj velünk! 10.00-15.00 Napközben. 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték A műsor ós a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapuik fetetóssógeit nem vállal. A DEDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. r k eredményeképpen:- Sántoson a Fő utcában a 92. számtól és a 105. számtól Szentbalázs felé végig, valamint a Magyar utcában végig 2001. augusztus 29-én 8 órától 14 óráig, • Zselickislak egész területén 2001. augusztus 29-én 8 órától 17 óráig,- Magyaregres egész területén 2001. augusztus 31 -én 11 órától 15 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás-kimaradásért megértésüket kérjük!- Balatonbogláron a "Kórház u. 272/9 helyrajzi számú ingatlan villamosenergia-ellátása" és Niklában a 'Takácshegy 0,4 kV-os hálózat átépítése" elnevezésű munkák befejeződtek. A hálózatok 2001. augusztus 29-én véglegesen feszültség alá kerülnek. Cttől az időponttól a vezetékek érintése tilos és életveszélyes! • Dél-dunántúli Áramszolgáltató I _______________Részvénytársaság______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom