Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-09 / 185. szám
2001. Augusztus 9., Csütörtök HÍR D E T E S 11. OLDAL „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." t Fájó szíwel tudatjuk, hogy VALENTA SÁNDOR Kaposvár, Ivánfahegyalja utcai lakos 77 éves korában elhunyt. Drága halottunkat augusztus 10-én 13.30 órakor kísérjük utolsó útjára a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család Fájdalommal megtört szívvel, porig súlytva értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy drága, jó fiam, V. RUBLE LÓRÁNT körjegyző tragikus körülmények között elhunyt. Temetése augusztus 10-én 15 órakor lesz a zamárdi Központi temetőben. Fájó szívvel búcsúzik tőle édesanyja, bátyja és családja „Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, Soha nem felejtünk el." T Somogyacsa-Somogydöröcske Községek Körjegyzősége, Somogyacsa mély megrendüléssel tudatja, hogy RÜBLE LÓRÁNT körjegyző tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 10-én, pénteken délután, 15 órakor lesz a zamárdi köztemetőben. Körjegyzőség Somogyacsa t Fájó szíwel tudatjuk, hogy NEMES ISTVÁNNÉ Nikolausz Erzsébet kadarkúti lakos 62 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése augusztus 11-én, szombaton, a 9 órai gyászmisét követően 9.30 órakor a Mikei úti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t „Véget ért a szenvedésed, szívedben nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom." Fájó szíwel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASS JÁNOS Kaposvár, Kazinczy utcai lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése augusztus 13-án 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GŐSI JÁNOS 61 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatója augusztus 13-án, 11 órakor lesz a Siófok, Szépvölgyi utcai temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Szomorú szíwel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, VARGEKJÁNOS augusztus 7-én elhunyt. Temetése augusztus 13-án, fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Fájó szíwel tudatjuk, hogy FEJES JANOSNE Somogyvár, Május 1. utcai lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 11-én, szombaton, a 17 órai gyászmise után lesz a somogyvári temetőben. A gyászoló család US Videoton - Kaposvár felsővezető mellé felvételre keres: • közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel angol, német nyelvismerettel és számítástechnikai ismerettel rendelkező munkavállalót titkárnői beosztásba. Jelentkezni személyesen önéletrajz és bizonyítvány beadásával lehet Kaposvár, Izzó u. Tel.: 82/502-133, 502-124, 502-118, 502-132 „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, j§|f Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, X Ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájó szíwel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. SZABÓ GYULA kapolyi lakos tragikus hirtelenséggel 69 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 9- én, ma 16 órakor lesz a kapolyi temetőben. Gyászolja szerető családja Tisztelt Lakók! A Kaposvári Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóságának megbízásából Társaságunk készíti a Toponári út és a Kócsag utcában szennyvízcsatorna építésének kiviteli munkáit. Munkakezdés: 2001. augusztus 13. Várható befejezés: 2001. október 30. Igyekszünk a munkát úgy szervezni, hogy minél kevésbé zavarjuk a megszokott életüket. Sajnos az építéssel érintett útszakaszon kénytelenek vagyunk a forgalmat korlátozni. A megnyitott munkaárkokat a nap folyamán igyekszünk visszatemetni. A kivitelezés során kérjük szíves megértésüket és türelmüket. (47751) Tisztelettel: BITT Kft. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN B KAPOSVÁRON 170 m2-es, 2 lakásos családi ház, beköltözhetően eladó. 06-30/9111- 744. *44404* T0P0NÁR0N eladó 100 m2-es, 3 szobás, étkezős, nappalis, kertes sorházi lakás pincével és garázzsal. 82/423-823. •45625’ KAPOSVÁRON a Petőfi u-ban téglaépületben, egyedi gázfűtéses'földszinti 1,5 szobás, 43 m2-es lakás beköltözhetően eladó. 06/30/9365-792. * *45995* PÉCSI 1,5 szobás lakás eladó. 20/436-2262. •46465* KAPOSVÁRON, a Kossuth u. 91. sz. alatt 130 m2-es családi ház eladó. 06-30/216-8672, vagy személyesen. •46491: KAPOSVÁRON, 67-es főút mellett 2200 m2-es iparterület, 300 m2-es félkész épülettel eladó. 20/9351-180. •46553ÖREGLAK, Kiss u. 40. családi ház eladó. Tel.: 30/9467-723. •46716* s KAPOSVÁRON a Vöröstelek u-ban 71 n- öl telek, 45 m2-es, felújításra szoruló házzal eladó. 06-30/9562-436. •47459* VÁLIALKOZÁSRA alkalmas 500 m2-es épület Kaposvártól 15 km-re eladó. 06-30/9368- 325. •47478' KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-321-4658. *47491* KAPOSVÁR Laborfalvi u. 42. sz alatti 5 szobás, 2 fürdőszobás. 2 garázsos, központi fűtéses családiház eladó. Irányár: 21 M Ft. 06- 30/9464-487. *47525* SIÓFOKTÓL 10 km-re, Som községben 262 n- öl szőlő, 100 n-öl szántó egyben eladó. Érdeklődni: mobil 20/9311-222, 82/423-602. Major. •47537* B KAPOSVÁRON a Kanizsai utcában a Tescóval szemben igényesen kialakított, 3. emeleti, 3 szobás lakás, garázzsal vagy külön- külön is október végi kiköltözéssel eladó. Tel.: 82/411-119, este. •47660' KAPOSVÁRON a Búzavirág u-ban 3 szobás er- kélyes, 70 m2-es, H-M vízórás 4. em-i panellakás eladó, vagy elcserélhető kisebb vidéki vagy hétvégi házra. Irányár: 6,5 M Ft. 82/413- 335, 06-30/260-8058. *47665KAPOSVÁRON a Szondi u-ban 2 szobás magasföldszinti lakás eladó. 82/414-943. •47667NAGYBAJOMBAN kisméretű gázos ház eladó. Tel.: 82/357-208, este. •47674SIÓFOKTÓL 30 km-re, Nagyszokolyon 2 éve komfortosított parasztház 989 m2 gondozott telken azonnal beköltözhetően eladó. Irányár 2,75 M Ft. Tel.: 06-30/9736-276. •47679* NAGYBERÉNYBEN 1200 n-öl, 2 szobás parasztház eladó. Tel.: 06-30/259-9771. •47703* KAPOSVÁR Losonc közben tégla, gázos, fsz-i 2 szobás lakás eladó. 06-20/9255-353. •47752* SOMOGY m-i parasztház eladó, gazdálkodásra alkalmas épületekkel, földterülettel. 06- 30/300-5023. •47758* KAPOSVÁRON, a Búzavirág utcában 2,5 szobás II. emeleti, felújított lakás sürgősén eladó. Érd.: 82/425-154, 06-30/247-5857.-------, *47759' __________JÁRMŰ__________ “0 ” ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228. •29438* SZÉLVÉDŐ akciós áron. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. (Honda szalon mellett) Tel: 82/423-171,82/410-103. *31778* SÁNDOR AUTÓJAVÍTÓ KFT. Kaposvár, Raktár u. Tel./fax: 82/512-173 Szolgáltatásaink: Minden típusú gépkocsi javítása 3,5 tonnáig. Teljes szerviz. Motor, karosszéria, futómű javítása. Gyors szolgáltatásaink: olajcsere (Mobil olaj) s kipufogójavítás, zöldkártya. § AWS AUT0UVEG AKCIÓ! Értékesítés, beszerelés garanciával, szélvédő javítás, autóüveg fóliázás. Autólámpák, karosszéria elemek. Kaposvár, Semmelweis u. 14. Telefon: 82/526-060. 20/9443-283. Olcsó akkumulátor hulladék akku átvétele Kaposvár-Toponár, ; Kócsag u. 57. Tel.: 82/422-639 B GOLF l-es eladó Kaposváron. 06- 20/431-6155 •47470MITSUBISHI L 300 D 1986. zárt kisteherautó eladó. Műszaki 2002.11. Ár: 450 000 Ft. 06- 30/406-5248. •47497* S FORD Escord CL 95-ös, friss műszakival eladó. Ir.ár: 1 350 e Ft. 30/9564-973. •47655' SUZUKI sWIFT 1.0 ‘98-as, 5 ajtós eladó. Irányár 1230000 Ft. Tel.: 06-30/9469-704. Iveco Daily 35-1OV, bordó, 2 éves eladó. Érdeklődni: 06-20/9622-712 VÖRÖS ES TARSA KFT Papír-Írószer nagykereskedés Balaton boglár áruterítő üzletkötőt felvesz Feltétel: érettségi, min. „B" kát. jogosítvány. Előny: kereskedelmi gyakorlat. ______Tel.: 06-85/550-301 ,4731„, MU LTINACIONÁLIS cég munkatársakat keres integrált pénzügyi területre, Siófok, Zamárdi, Balatonföldvár térségéből. 25 év feletti életkor, min. érettségi, gk. szükséges. Telefon: 06- 20/9593-500. •47440’ KÜLFÖLDI munkahelyek közvetítése Európában és a tengeren túl. Tel.: 06-90/590-473, a hívás díja 360 Ft+áfa/perc. •47442* CUKRÁSZT azonnali belépéssel felveszek. Kaposvár, 82/430-774. •47463' A TABI általános iskola 1 fő angol-bármely szakos tanári állást hirdet. Az állás elfoglalási határideje: azonnal. Szolgálati lakást biztosítunk. Érdeklődni: Csizmadia Nándor igazgatónál. Tel.: 84/527-007,06-30/378-5488. *47475* KŐMŰVEST, festőt felveszek. Székely, Kaposvár, Kisfaludy 41/A. 82/311-621. •47556’ ÜZLETEK, irodák takarításához munkatársakat keresünk. Tel.: 90/590-390 (6 Ft/sec +áfa). •47563’ KAPOSVÁRON belvárosi sportüzletbe szakképzett, érettségizett eladót keresek. 82/410- 280. •47566* HA SZERETSZ táncolni és pénzt keresni, akkor hívd ezt a számot “mindig”. 06-70/230- 1543. *47589* SNACK Trade Kft. Hungary Kft. értékesítési munkatársat keres a megye területére. Feltétel: saját gépjármű, üzletkötői gyakorlat, vállalkozói igazolvány, kaució. Telefon: 06-30- 3827-840. •47605* NAGYBAJOMI West élelmiszer üzlet munkatársakat keres. Tel.: 30/372-9251. *47635* PÉNZTÁROST és árukiadó munkatársat keres kaposvári élelmiszer üzlet. Tel.: 82/414-215. *47636* A BERNÁTH AURÉL ÁMK Somogysámson, Fő u. 116. igazgatója földrajz-kémia vagy számítástechnika szakos tanárt alkalmazna augusztus 16-tól. Érdeklődni lehet a 06-30/3280-724 telefonszámon az igazgatóhelyettesnél. •47681* A HETESI Általános Iskola magyar-történelem szakos tanárt keres. Jelentkezni a 82/485- 098, vagy a 06-30/255-3169, az igazgatónál lehet. •47688' BELGIUMBA útlevéllel rendelkező 40-60 éves nyugdíjas, tiszta, komoly házvezetőnőt keresek azonnali kezdéssel. Havi 40000 Ft+teljes ellátással. Telefon: 84/348-308. •47698* BALATONLELLEI szállodába megbízható szakácsot felveszünk éves állásra. Tel.: 06-30- 950-3675. •47720* GYAKORLATTAL rendelkező éttermi szakácsot felveszek Barcsra. Tel.: 82/463-091. *47732* OKTATÁSSAL foglalkozó cég, oktató munkakörbe keres egyetemi vagy főiskolai végzettséggel informatika szakos tanárt. Jelentkezni személyesen önéletrajz, oklevél másolat leadásával. Okt-At Bt., Kaposvár, Rákóczi tér 9- 11. (SZÜV Székház) II. em. 236. Tel.: 82/500- 381. •47755* MUNKAERŐFELVÉTEL a Fortuna Casinóban. Jelentkezni a helyszínen: Kaposvár, Honvéd u. 65.14 óra után.-------;------- *47768* ________OKTATÁS________ LI TE NÉMET NYELVTANFOLYAMOK! Kezdő: 09. 12. Újrakezdő: 09. 14. Vizsga- előkészítő: 09. 20. Ingyenes tudásszintfelmérés, tanácsadás. LITE, ahol a minőség számít. Kaposvár, Zárda u. 21.82/415-920. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ (0KJ) és GÉPÍRÁS tanfolyamokat indítunk. Munkanélkülieknek támogatás. ABISAI Okt. Közpt. j Kaposvár, Petőfi tér 4.82/415-681 5 SIMSON STAR 50 cm3-es eladó. Irányár: 60 e Ft. Megtekinthető Balatonkeresztúr, Kölcsey u. 20. •47683* SAMARA 1.5 93-as, 5 ajtós, kát. 2 év műszakival eladó. Ár:499 e Ft. 82/422-654. •47668* HŰTŐS VW Caddy 96., 1.4 eladó. 30/9971- 735. •47712* ÁLLÁST KÍNÁL INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő állami szakképzés indul munkalehetőséggel ősztől. 06-30/951-8061, 06-1/266-1067. •469281 A MEZŐCS0K0NYAI Általános Iskola igazgatója 1 fő biológia-kémia szakos tanári állást hirdet. Tel.: 82/317-548,06-20/4261-462. •47178* GYAKORLATTAL rendelkező élelmiszer eladót felveszünk. Érdeklődni helyszínen: Marlboro Non-Stop Kaposvár, Honvéd u. 63. Tel.: 82/311-940. •47331* DÉLUTÁN0S műszakba 4 órás pénztárost felveszünk. Jelentkezés: Mad-Day Kft., Kaposvár, Teleki u. 15. •47340* TANFOLYAMOK Kaposvárott munkalehetőséggel, részletre! Személy-vagyonőr, testőr, pénz- szállító, fegyvervizsga. 06-82/411-627. Bankhitel-üzletkötő (kiemelt bérrel) 06-70/221- 1932. SZÁMÍTÁSTECHNIKA (0KJ, alapfok, szoftverüzemeltető, ECDL) tanfolyamokat indítunk. Munkanélkülieknek támogatás. ABISAI Okt. Közpt. Kaposvár, s Petőfi tér 4.82/415-681 5 SZOLGÁLATI nyugállomány előtt álló katonák és a haderő reform által érintett közalkalmazottak, polgári alkalmazottak számára angol középfokú “C” nyelwizsgára felkészítő+számí- tástechnikai szoftver üzemeltető tanfolyam indul! Jelentkezés a KOCSIS Oktatóközpontban Kaposvár, Rákóczi tér 12.82/529-291. •47479* PÉCSETT a Comenius Szakközépiskolában nappali tagozaton induló OKJ képzések: menedzserasszisztens, idegenforgalmi ügyintéző, gazdasági informatikus, irodavezető, ügyintéző titkár, marketing- és reklám ügyintéző, gyógypedagógiai asszisztens, gyermek- és ifjúsági felügyelő. Kollégiumot biztosítunk. Idegen nyelvet heti 10 órában tanítunk. Tel.: 72/511-266. Cím: 7621 Pécs, Váradi A. u. 4. •47730_________KIADÓ_________ KA POSVÁRON a Körösi Cs. S. u-ban kis élelmiszerüzlet vagy itallerakat számára kiváló helyen 36 m!-es helyiség kiadó. 30/979-8787. *47711* SZOLGÁLTATÁS SZITANYOMÁS Baby-, gyermek-, szabadidő-, munkaruha készítők figyelem! 100 féle mintából választhat munka-átvevő helyünkön (kedden, csütörtökön) Siófok, Petőfi sétány 15. Tel.: 06- 20/9615-023. Kamatmentes vásárlási lehetőségek! Bárki igényelheti! Kezes és jövedelemigazolás nélkül! 06-90-590-521 Hivás díja 6 Ft/s+ÁFA+kapcs. díj B HIDEGBURKOLÁST vállalok. 82/423- 821,30/9274-204. ÉPÍTÉSI homok AKCIÓ! 1400 Ft/m3. Töltésföld, agyag, virágföld a kaposmérői homokbányától. Nagy tételben kedvezmény! j Tel.: 82/713-138 ANTENNASZERELES! Satellit Bt. Tab Tét.: 84/325-352, 525-039. *47138* REDŐNY szúnyogháló-napellenző gyorsan-olc- són-pontosan: 85/360-201, 06-20-9707- 505. *47422* SAJÁT WEBOLDAL Váljék ismertté a világhálón. 19000 Ft-tól! 06-30/8536-184. CSERÉPKALYHAK, kandalók átrakását, kor- molását vállalom. Telefon: 06/30/209- 9393. •47532* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló szerelése 35-55%-os kedvezménnyel, garanciális javítások: 82/431-355. •47633* _________VEGYES_________ S HASZNÁLT Philips színes tv-k garanciával eladók. Nikla, Petőfi u. 7. 85/336-184. *44515* AKCIÓS ÁRON színes kültéri és lábazati burkolok a gyártótól, garantált kopásállóság, színtartás, sima felület. Érdeklődni 85/415-731 vagy 06- 30/9594-585. *46576* RIDER PAPUCSOK nagy választékban. Step by Step Cipőbolt, Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház. •46660* BONTÁSBÓL, magasított kisméretű tégla 13 Ft/db és “I” gerenda 200-as 5 fm-es eladó Kaposváron. 06-20/9623-460. ALBÉRLETET KÍNÁL B BÚTOROZOTT garzon kiadó. Telefon: 82/ 310-457. •47520* S KIADÓ Nagyatádon a Kossuth utcában 4. emeleti, 2 szobás, bútorozott lakás 1 évre. 25000 Ft/hó+rezsi. Telefon: 06-30/227- 9957. •47663* KAPOSVÁRON 2 szobás bútorozatlan lakás kiadó. 82/424-250. *47701* _________ÁLLAT_________ EL ŐNEVELT fehér csirke kapható augusztus 11-12-én Marcali, Noszlopy u. 36. Telefon: 85/313-740. •47541* B PULI szuka kölykök eladók. Telefon: 82/713-448. •47673* S KITŰNŐ küllemű, aktívan vadászó simaszőrű németvizsla kölykök eladók. 82/320- 114, 06-30/320-8280. •47685* ROTWEILER szuka féléves eladó 30/235- 7089 •47749* ALBÉRLETET KERES KAPOSVÁRI belvárosi 2-3 szobás, egyedi gázfűtéses, igényes, bútorozatlan lakást bérelnék hosszabb távra, lehetőleg garázzsal. Telefon: 06-20/9315-005. •47482IGÉNYES, bútorozatlan családi házat bérelnék Kaposváron hosszabb távra. Reális áron belvárosi előnyben. Telefon: 06-20/9315-005. ÁLLÁST KERES HENTES munkát vállalnék Marcali vagy Böhönye környékén. Tel.: 85/322-641. •47687* GYÓGYMASSZŐR (fonyódi) éves állást keres Siófokig. Tel.: 06-30/290-6904. •47691* 35 ÉVES érettségizett, középfokú angol, német nyelvtudású, külker, levelező végzettségű hölgy munkát keres, külker cégnél, vagy hotelban. Jelige: “Bizalom 47697” a kiadóba. ■47697* _________GÉPEK_________ M1Z 82-es nagyfülkés, XT 350-es tárcsa és egy hármas eke eladó. Telefon: 06-20/9451- 150. * ________GARAZS________ GA RÁZST bérelnék Kaposváron a Petőfi utcában vagy környékén. Telefon: 06-30/9810- 236. *47658* MEZŐGAZDASÁG SZEMES-TERMÉNYT vásárolnék. 300 q-tól. Telefon: 06-30/3700- 207. •47585' ÉGER erdő eladó. Tel.: 82/453-129. SZAMITASTECHNIKA JÓ ÁLLAPOTÚ számítógép (Pentium l-es, 1Ö0 MHZ-es processzor, 1 GB Winchester, 16 MB RAM) színes monitorral együtt eladó. 30/348- 0146. •47731* SZUPEREXPRESSZ BALATONLELLEI munkahelyre felszolgálót felveszünk. Tel.: 06-30-916-3643. •47722* AGRO SAT GÉPKER AKCIÓ! Deutzfahrt, Lamborghini traktorok 65-260 LE MTZ 82 traktor 3 350 QÖO 3 100 000 Ft+ÁFA MTZ 820.1 traktor 3520TOO 3 440 000 Ft+ÁFA MTZ 892100 LE 3^50000 3 850 000 Ft+ÁFA Műszaki, vonópad, vonóhorog, pótkocsi vonószerkezet, antiszlip, rendszám, forgalmi, biztosítás kiváltva! Krone fűkaszák, bálázók, rendkezelők. Szárzúzók, pótkocsik, tárcsák 6,2 m-ig, ásóboronák. Ingyenes hitelügyintézés, 25% kedző részlet. Tel.: 92/377-434, 92/377-107. t t f