Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-08 / Vasárnap Reggel, 27. szám

2 ★ KÖRKÉP ★ 2001. július 8. Az infláció (egyelőre) győzelemre áll Feher kenyer Tej Sertéscomb Víz Földgáz Elektromos áram Aspirin Mosópor BKV vonaljegy 95-ös benzin Cigaretta ' A mostani kormány már létrejötte óta szakadatlan küzdelmet vív az inflációval, egyelőre kevés sikerrel. Az élelmiszerárak az átlagosnál jobban nőnek, az im­portcikkek - híradástechnika, autó - viszont az egyre erősödő forint ellenére sem lett és lesz olcsóbb. Az Orbán-kormány eddigi legnagyobb gazdasági ku­darca, hogy nem sikerült megfékezni a pénzromlást, a májusi 10,8 százalék pedig különösen ijesztő. A pénz­ügyi tárca viszont továbbra is optimista. Azt ígéri, év vé­gére 7-7,5 százalékra csök­ken, éves átlagban pedig 8-9 százalékot érhet el. A gazda­sági kutatók is úgy vélik, az esztendő második felében ja­vul a helyzet, de szerintük ahhoz nagyon nagy erőfeszí­téseket kellene tenni, hogy ne legyen két számjegyű a pénzromlás. Azt, hogy mindez mit je­lent a gyakorlatban, hogyan érinti az embereket, jól jelzi a tíz, találomra - tehát nem tudományos módszerekkel - kiválasztott, de mindenképp gyakran vásárolt termék árá­nak változása az elmúlt fél évben. A drágulás az élelmi­szereknél volt a legszembe­tűnőbb, a sertéshús árcédu­lái pedig hétről hétre sokkol­ják a vevőket. De mélyen be­le kell nyúlnia annak is a pénztárcájába, aki zöldséget, gyümölcsöt, tejet vesz. Az energia esetében változatos a helyzet. Amíg a villamos áramért nem fizetünk töb­bet, mint január elején, ad­dig a földgáz ára egy hete emelkedett a várakozások szerinti 12 százalékkal. Az üzemanyagok árai viszont hullámvasútszerűen változ­nak: az utóbbi hetekben ép­pen lejtmenet van, de amint azt a Vidám Parkban meg­szokhattuk, jön még zuha­nás után hegymenet. A gyógyszerárak alakulása, a róluk szóló tárgyalások felér­nek egy szappanoperával. Július elsejétől átlagosan hétszázalékos a növekedés. S miután ezek a termé­kek azok, amelyeket az'ala- csonyabb jövedelműeknek mindenképp meg kell vásá­rolniuk, ők jóval nagyobb­nak érzik a drágulást, mint amennyit a statisztikai ada­tok kimutatnak. Ezekben ugyanis szerepelnek például azok a tartós fogyasztási cik­kek - híradástechnikai cik­kek, háztartási gépek, autók - is, amelyek nem (nagyon) kerülnek többe, mint fél éve, de kevesebbe sem. Holott a forint erősödése miatt az im­port olcsóbb lett, joggal re­mélhette volna tehát a naiv vevő, hogy átragasztják az árcédulákat. Az eladók arra hivatkoznak, hogy amikor a forint folyamatosan vesztett értékéből, akkor sem növel­ték áraikat, másrészt a ma­gyar valuta szárnyalásának megtorpanása után legalább nem kell drágábban adni ter­mékeiket. Ezért inkább ak­ciókkal vagy változatlan áron, de gazdagabb felsze­reltséggel próbálják a vevő­ket magukhoz csábítani. Fél év múlva ismét elvégezzük az ár-összehasonlítást, s ak­korra már ismertté válnak a hivatalos inflációs adatok is. Tehát kiderül, a kormány­nak sikerült-e revansot ven­ni az eddig győzelemre álló infláción. A. B. Cs.-B. L. események Milosevicsné holland vízumot kér Hága - Holland vízumot kért Slobodan Milosevics fe­lesége, Mirjana Markovics. A háborús bűnökkel vádolt, s Hágában fogva tartott Milo­sevics házastársa nagy való­színűséggel meg is kapja az egyszeri heutazási enge­délyt. Szerb lapok szerint Mi­losevics felesége arra készül, hogy lakást vesz vagy bérel Hágában, ám hol­land tisztviselők szerint rövid távú belépési engedéllyel ez nem lehetséges. Peruban ismét rengett a föld Lima - A Richter-skála szerint hatos erősségű földrengés volt tegnap hajnalban Peru partjai közelében. Senki sem sebesült meg súlyosan, és az anyagi kár sem jelentős. A perui haditen­gerészet szerint ezúttal nem kell tartani szökő­ártól. A két héttel korábbi földmozgás 15 mé­ter magas szökőárt okozott. Palesztin város „házi őrizetben” Hebron - Kisebb összetűzések voltak tegnap az izraeliek és a palesztinok között. A tűzharc Hebron környékén volt, mire az izraeli hadse­reg kijárási tilalmat vezetett be a ciszjordániai városban. Ezzel lényegében házi őrizetbe he­lyezte palesztinok tízezreit. William Burns amerikai megbízott Damaszkuszban közölte: az izraeli-szíriai tárgyalásokat akkor lehet fel­újítani, ha megszűnnek az összecsapások. Pénzügyminiszterek Rómában Róma - Megbeszélést kezdtek tegnap Rómá­ban a világ legfejlettebb országait tömörítő szervezetnek, a Hetek csoportjának pénzügy- miniszterei, hogy előkészítsék a szervezet két hét múlva esedékes genovai csúcstalálkozóját. A politikusok a világgazdaság lelassulásáról, e folyamat lehetséges gyógymódjairól, valamint a pénzmosás elleni küzdelem fokozásának le­hetőségeiről cserélnek véleményt. Kína egymillió dollárt követel Peking - Peking egymillió dolláros számlát nyújtott be Washingtonnak azokért az állítóla­gos költségekért, amelyekbe a kínai területen kényszerleszállást végrehajtott amerikai kém­repülőgép három hónapi tárolása került. Az amerikai külügyminisztérium enyhén szólva túlzónak találja ezt az összeget. Egy washing­toni külügyi illetékes csak annyit fűzött hozzá a kínaiak által megjelölt összeghez, hogy: „jó tudni, hogy a kínaiaknak van humorérzékük”. Berlinben nagykövetség-avatásra készülnek ■ Szerdán Berlinben tárgyalt Demszky Gábor és Kuncze Gábor libe­rális kapcsolatépítési céllal. A két politikus sajtótájékoztatóját ha­zánk frissen épült nagykövetségén tartották, amelyet azonban hiva­talosan csak szeptember 11-én, Orbán Viktor jelenlétében adnak át. Dávid Ibolya a 2002-es választásokról ■ A közélet szereplőinek sokat kell tenniük, hogy a választók azt érezzék, érdemes választani - mondta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint az embereknek ki kell követelniük a politika átláthatóságát, meg kell tanulniuk számon kérni poliükusaik tevékenységét. Moldávia is román? ■ Ion Iliescu román elnök sztálinista elméletnek minő­sítette azt, hogy Moldáviában egy új, moldovai nemzet szü­letett volna. Kifejtette, hogy a Moldovai Köztársaságot tulaj­donképpen egy második ro­mán államnak lehet tekintem, mivel az ott élők 65 százaléka román eredetű. Berlini metrótűz ■ Harminc utas sebesült meg tegnap Berlinben, amikor tűz ütött ki egy metrószerelvé­nyen. A sérültek többsége füstmérgezést kapott. A tüzet az áramszedő rövidzárlata okozta, de a hálózatot üze­meltető közlekedési vállalat egy ismeretlen eredetű robba­násról is beszámolt. Munkáspárt: budapesti szobrot Kádár Jánosnak! ■ Kádár János életműve a szocialista Magyarország volt, ami tudást, munkát és biztonságot adott a népnek - mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke tegnap, Kádár halálának 12. évfordulóján. A párt szeretné elérni, hogy Kádár szobrot kapjon Budapesten. Honvéd tiszthelyettesek avatása a Hősök terén ■ 378 frissen végzett őrmester és törzsőrmester tett esküt a budapes­ti Hősök terén rendezett avatási ünnepségen tegnap. Fodor Lajos ve­zérezredes, vezérkari főnök felhívta a fiatalok figyelmét: az új évez­red első évében válnak tiszthelyettessé a megújult hadseregben. Károly brit trónörökös egy tegnap megjelent interjúban most először hagyta nyitva annak lehetőségét, hogy a régóta tartó kapcsolat után fe­leségül veszi kedvesét, Camllla Parker Bowlest. Az interjú egy nappal azután készült, hogy Károly és Camilla nyilvánosan puszit váltott. Stumpf díszpolgár ■ A Hercegkútról elszárma­zottak első találkozóján teg­nap a település díszpolgárá­vá választották a falu szülöt­tét, Stumpf István kancellá­riaminisztert. A kétnapos ta­lálkozóra az ország minden részéből több száz neves személyiség érkezett. Újabb rakétakísérlet ■ Az Egyesült Államok egy hét múlva rakétakísérletet hajt végre, a Bush-kormány hivatalba lépése óta az el­sőt. A tavaly nyáron ku­darccal zárult tesztet meg­ismételve megkísérelnek le­lőni egy nagy hatótávolsá­gú, ballisztikus rakétát a Föld légkörén kívül. A legújabb hírek szerint tizenegyen vesztették életüket a Strasbourgban történt péntek esti tragédiában, amikor az erős szélviharban egy platán rádőlt egy szabadtéri koncert nézőire. Tízen a tragédia helyszínén vesztették életüket, a tizenegyedik áldozat a kórházban halt meg. Képünk akkor készült, amikor még a sebesültek után kutattak. ír fegyveresek szlovákiai letartóztatása ■ A szlovák rendőrség tegnap beismerte, hogy nemzetközi körözés alapján csütörtökön Szlovákiában letartóztattak há­rom külföldi személyt. Brit források szerint fegyveres írekről van szó, s London várhatóan kérni fogja a kiadatásukat. Nehézfémszennyezés egy román folyón ■ Újabb nehézfémszennyezés történt a romániai Aranyos fo­lyón. Pénteken a víz vastartalma harminchétszer volt maga­sabb a megengedettnél, a réztartalom hatszor, a mangán- és szervesanyag-tartalom pedig ötször haladta meg a szintet. SOK GULYÁS. SOK SZAVAZAT? GULYÁSKOMMUNIZMUS BOGKflCSDEMOKRHCIH Immár bizonyos, bármilyen kormány van hatalmon, a választások előtti hóna­pokban nagyon meg akarja mutatni, hogy a népből jött, a néppel és a népért van, és a népért akar a követke­ző ciklusban is dolgozni. Úgy tűnik, most, a gulyás- kommunizmus után 11-12 évvel a gulyáspartik adnak ehhez kiváló terepet. Az első - szabad - parlamenti ciklus végén is se szeri se szá­ma nem volt a kormánytagok fővárosi és vidéki fellépései­nek. Gombamód adtak át uta­kat, iskolákat, rendőrőrsöket. A legemlékezetesebb ese­mény Schamschula György nevéhez fűződik. Az akkori MDF-es közlekedési miniszter - huszárparádé, mazsorettek kíséretében - egy ökröt áldo­zott fel az MO-s út oltárán. Az a legkevésbé sem érdekelte, hogy sokak szerint az autóút nem is készült el teljesen; „ha most van kampány, most ava­tunk” - gondolhatta. A Horn-kormány szocialis­ta fele is rendkívül szívesen vett részt ilyen protokolláris rendezvényeken a ciklus vége felé, s az sem zavarta őket, hogy elődeiknek nem vált be e kampányfogás. Az akkori mi­niszterelnök nagyon kedvelte a lakossági fórumokat, ahol igazában elemében volt. A protokollt mellőzve, sporto­sabb öltözékben - nyakkendő nélkül, inggallér kihajtva - ígért nekik minden jót. Más kérdés, hogy olyan dolgokat is, amelyeket később párttár- sai alig győztek megmagyaráz­ni vagy visszavonni. Ám azt még a politikai el­lenfeleik is elismerik, hogy a legprofibb és persze leg­drágább kampányt a jelenlegi koalíció hajtja végre. Ennek egy része - Széchenyi-terv - ugyan hozzátartozik a kor­mány munkájához, ám ezek az akciók már a kilenc hónap múlva esédékes választási küzdelmek részei is. Az pedig, hogy a kormány a héten Vörsön tartotta ülését, majd a politikusok a kicsiny falu la­kosságát meghívták egy közös gulyáspartira, egyértelműen kampányfogás (is). Ám, az ellenzék sem akar lemaradni. Az MSZP minisz­terelnök-jelöltje épp most érezte szükségét, hogy elláto­gasson egy gyermekkórházba. Sárosi Péter pr-szakértő szerint a legfontosabb követel­mény az lenne, hogy közpén­zeket ne fordítsanak kam­pánycélokra. A szakértő egyébként úgy véli, sokat vál­tozott a kampánystratégák véleménye az elmúlt évek­ben. Régebben sokan kigú­nyolták a nyugati technikákat - a tízezer kézfogást, a lufis, zenés találkozókat -, most vi­szont szinte minden párt él ezekkel az eszközökkel. Ide tartoznak a gulyáspartik is. Az emberek többsége meg­tiszteltetésnek veszi, ha veze­tő politikusok leülnek velük egy asztalhoz; a személyes kapcsolat bizalmat gerjeszt. Mindenkivel persze nem le­het ebédelni, ezért az is na­gyon fontos, hogyan tálalja a sajtó. Lehet kissé gunyorosan, érzékeltetve a kampányjelle­gét, illetve tárgyszerűen, ne­tán elismerőleg. így a nézők, hallgatók, olvasók politikai beállítottságán, intelligenciá­ján múlik, hogyan értékelik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom