Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-06 / 156. szám

6. OLDAL A L M A N A C H 1 6 0 2001. Július 6., Péntek A GONDOS GAZDÁK A település irányítója és fejlesz­tője a képviselő-testület. Polgár- mester: Szilovics József. Alpol­gármester: Gágó Sándor. A kép­viselő-testület tagjai: Gáli János, Szilovics Gyula, Pazaurek Györgyné, Kráner Istvánná. Jegyző: dr. Szalóky Ildikó. Házi­orvos: dr. Virág Sándor. Falu- gondnok: Darabos György _ ■ Potony Már a XIV. században la­kott volt a te­lepülés, az el­ső írásos em­léke 1376-bél maradt fenn. Akkor még Foton alakban említették az oklevelek. Az 1772-es összeírás szerint az itt lakók a horvát nyelvet beszélték. Az idő tájt - 1788- ban - keletkezett a település legrégibb pecsétje. Az 187(7es népszámlálás ide­jén a 431 horvát-szerb lakos mellett 154 magyar is élt itt. 1908-ban alakult a katolikus népiskola, ebből lett később az általános iskola, amely az 1977-es körzetesítésig működött Potonyban. A századelőn élénk közösségi élet jelle­mezte a falut. A második világháborút követően politikai okok miatt visszafej­lődött a térség, ebből a helyzetből a mai napig nem sikerült igazán talpra állniuk. A falu egyik érdekessége a nemrég felújított templom, amelyet a lestett kazettás mennyezete miatt ér­demes meglátogatni. Azt beszélik a faluban... ...hogy a legutóbbi népszámlálás során valalti francia nemzetisé­gűnek vallotta magát, és anya­nyelvének is a franciát jelölte meg. Az emberek csak találgat­nak, hogy ki lehetett, hiszen tudják egymásról, hogy ki hon­nan származik. Aki ezt tette, az az emberek szerint vagy bolond, vagy csak bolondozott. A falu­nak csupán egyetlen kötődése van Franciaországhoz, mégpe­dig egy odaköltözött potonyi ré­vén. Nem ez volt az egyetlen fur­csasága itt a népszámlálásnak: azt is érdekesnek tartják, hogy a hatvan helyi roma közül csupán húsz vallotta magát cigánynak. ...hogy sikerült védett fává nyilváníttatni nemrég egy potonyi őstölgyfát. Az évszáza­dos óriástölgyre büszkék a falu­beliek, még a címerükbe is be­vették. Azt mondják: azt jelképe­zi, hogy a több száz éve Potonyba települt horvátoknak sikerült itt gyökeret ereszteniük. Megkapaszkodtak a földben, mint a tölgy. ___________ ■ AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA; NAGY USZLÓ FOTÓ: BÉRES FERENCNÉ Postahivatalt építene Potony Potonyban élére rakják a pénzt: 1995-ben az állami támogatás változása miatt majdnem csődbe jutottak. Azóta gondosan vigyáz­nak rá, hogy mindig legyen tarta­lékuk. Akkor a vízmesterház el­adása húzta ki őket a bajból. Az­óta sincs sok pénzük, mégis minden évben megtakarítanak annyit, hogy jusson egy kevés a fejlődésre: az idei feladat a pol­gármesteri hivatal rendbetétele, az épületen ottjártunkkor már ja­vában dolgoztak a kivitelezők.- A tető szétfagyott, beázott, a 24. órában tesszük rendbe - mondta Szilovics József polgár- mester. - Közel egymilliós támo­gatást nyertünk erre a munkára. A teljes költsége 2,1 millió. Ami még idén belefér a költségvetés­be, az a temetői út burkolása és a közvilágítás korszerűsítése. Ezek persze kis lépések, de nem panaszkodunk. Tavaly a művelő­dési házat újítottuk föl, koráb­POTONY PÉNZE bán az orvosi rendelőt. Már min­den második házban van tele­fon, kiépült a kábeltévé-hálózat. A négy horvát falu szennyvízte­lepet és tisztítót építtetett. Meg­szerveztük a szemétszállítást, járdák és utak épültek, önkor­mányzati diszkontüzletet nyitot­tunk a jobb ellátásért. Az iskolá­sokra itt az önkormányzatiság kezdete óta nem kell költeniük a szülőknek: a tankönyveket, au­tóbuszbérletet a falu veszi meg helyettük. Támogatjuk a tovább­tanulókat, kirándulni visszük a nyugdíjasokat. A dolgozók pedig nem fizetnek helyi adót... Úgy érzem, nem lehet panaszuk az eddig végzettekre az itt élőknek. Amit elterveztek, lassanként minden megvalósult. Egyedül postát nem sikerült nyitniuk a mai napig.- A mindenkori önkormány­zat nevében valamennyi ezzel kapcsolatos terhet vállalnánk - kialakítanánk az épületet, fizet­nénk a rezsit - , a Magyar Posta mégsem hajlandó postahivatalt nyitni nálunk - mondja a polgár- mester. - Az égvilágon semmi többletköltséggel nem járna szá­mukra, mégsem egyeznek bele az illetékesek. Azt mondják: nem tudnak irányítószámot adni Potonynak. Nem csak postát, munkahe­lyeket teremteni sem tud az ön- kormányzat. Pedig éppen ezek hiánya a legnagyobb gond. A potonyiak messzire járnak dol­Szilovics József polgármester gozni, legjobb esetben is csak Barcson, Szigetváron, Kaposvá­ron találnak munkát.- Rossz az út, messze va­gyunk a munkahelyektől. Nincs vállalkozó, aki befektetné a pén­zét minálunk. Pedig munkaerő lenne a faluban, mindig dolgos nép volt a potonyi. A munkahelyek hiánya miatt elköltöznek a fiatalok, elöreg­szik a falu. Jelenleg húsz üres la­kás van a településen. A polgár- mester még reménykedik: azt mondja, náluk még visszafordít­ható lenne a folyamat, hiszen maradtak még fiatalok. _______■ Só sra készül a rétes A hagyományos túrós kalács a neve­zetesebb alkalmakkor egyetlen potonyi család asztaláról sem hiá­nyozhat. Ez a kalács azonban eltér a nálunk megszokottól: itt nem éde­sen, hanem a horvát hagyományok­hoz igazodva sósán készül. Hason­lóan sósra készítik a túrós rétest is. Ma már Szilovics Józsefné is jól tudja ezeket készíteni. Pedig messziről, Kalocsáról jött ide férj­hez.- Volt időm megtanulni - mond­ja -, hiszen a hatvanas években, fi­atalon kerültem Potonyba. Gyakor­latilag itt tanultam meg főzni. Sok mindent másképp készítenek a horvát háziasszonyok, mint ná­lunk. Az alföldön például hajtogat­ják a rétest, itt meg gurítják. Nekem annak idején újdonság volt a gáni- ca, a bospor, ez a hagyományos horvát paradicsomos mártás. Ma már én is horvátosan főzök, bár a mai napig keverek bele egy kis ma­gyaros ízt. Szerencsére több a ha­sonlóság, mint a különbség. A hor- vátok beszédje furcsább volt, mint a főztjük. Kalocsáról ő sem jött üres kéz­zel a horvát családba: például az onnét hozott paprikás kalács re­ceptjét ma is használja.- Eleinte csak én ettem, meg a papa, ma már az egész család sze­reti. ■ Visszahozta a hazai föld Gorjanácz Györgyöt a hazai föld hozta vissza Potonyba. Itt született, a szülei ma is itt élnek, de ő már Barcson alapított családot, gépész- technikusnak tanult. Aztán jött a kárpótlás, és visszakapták a családi földeket. Ezzel a területtel alapozta meg a gazdaságát. Ma kétszáz hek­tárt művel meg a családjával. Most is Barcson él, de szinte mindennap Potonyban van, hiszen a gazdálko­dás nem ad szabadnapot.- A terület nagy részén kukori­cát és búzát termesztünk, 15 hek­táron pedig árpa terem - mondja a gazdálkodó. Arról beszél, hogy to­vább fejleszti a gazdaságot: újabb területek vásárlását, a géppark nö­velését tervezi. Egyet nem tervez: a munkaerő növelését. - Magunk vagyunk a saját dolgozóink, akik szabadon kizsákmányolhatók. Csak az tud megélni ma a mező- gazdaságból, aki vállalja a velejá­ró 16-18 óra munkát naponta. A munkát jól bírják, azonban a hatóságok gondolkodásmódját má­ig nem sikerült megszokniuk. Az összehangolatlan szabálypk miatt sokat bosszankodik.- Másképp jár a mezőgazdaság naptára, mint a hatóságoké. Né­hány napja azért fizettünk nagy büntetést a pénzügyőröknek, mert az FVM-rendelkezésekhez igazod­tunk. ■ Számon tartják a kisrókákat Más falvakhoz képest itt jó a köz- biztonság - mondják Potonyban. Bő egy éve már, hogy nincs rend­őr a faluban, és még sincsenek kirívó problémák. Áprilisban a falu rendőre nyugdíjba ment, előtte is betegeskedett, így csu­pán akkor volt rendőr a települé­sen, amikor a barcsi motoros rendőrök erre jártak, vagy a dará­nyi körzeti megbízott átnézett. Úgy tűnik, hogy ez is elegendő volt a közbiztonság fenntartásá­hoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy a kertek alatt ne vándorolna el néha egy kis krumpli, paradi­csom. Ez azonban sajnos ma már a falusi élet része. Hatvan roma él jelenleg Potonyban, megvannak velük a falusiak, csupán amiatt morgolódnak néha, hogy túl za­josak. Egyedül a tyúkok számára ve­szélyes hely a település, mert a közeli Zádori erdőből Potonyba járnak ebédelni a rókák. Nemrég a polgármester öt tyúkját fo­gyasztották el jóízűen. Előfor­dult, hogy egyszerre két baromfit vitt el a rókamama. Muszáj neki - legyintenek a falusiak - hiszen népes a család: most születtek a kisrókák, etetni kell őket. A falu­beliek mindenesetre már nagyon várják, hogy a rókafiak felcsepe­redjenek, és vadászni kezdjenek. Azt mondják: akkor végre nyug­tuk lesz a potonyi tyúkoknak, mert a kisróka a mezei állatokon tanul vadászni. ■ A lovak szerelmese Szilovics Szilvia kicsi korától vonzódik a lo­vakhoz. Már öt­évesen ajándék­ba kapta szülei­től Csinit, a hat hónapos csikót.- Most öt lo­vam van, Nóni- usz és magyar fél­vérek - mondja a 18 éves lány. - Ge­netikailag jó az ál­lomány, kiváló csikókat nyerhe­tünk tőlük. Nagy bánatom, hogy a csikók világrajöt- ténél még soha nem voltam jelen, Az egyetemválasztásnál is a lovak játszottak szerepet mert éppen tanul­tam. Az etetés, a lóápolás az én fel­adatom, s most vakáció idején több időm is van. A járatásukra is nagy gondot fordítok, s imádok lo­vagolni: s főként a kertek alatti nagy, füves területen. De elvégzem a többi állat - sertés, szarvasmarha - körüli munkát is, segítve a szülé­imét, akik szintén állatszerető em­berek. Úgy látszik, igaz a mondás: a vér nem válik vízzé. Szilvia Kaposváron az egye­tem állattenyésztői szakán sze­retne továbbtanulni. Régi dédel­getett álma, hogy lótenyésztő le­gyem ________ ■ As szony prédikál Asszony prédikál a potonyi misé­ken. Hét év óta nincs saját papja a négy szomszédos, horvát ajkú fa­lunak, azóta a baranyai Felső- szentmártonból jár ide plébános és az ottani hitoktató asszony mi­sézni. Potonyban havonta egy al­kalommal tart misét a pap, a töb­bi három vasárnapon a hitoktató helyettesíti. Greges Jánosáé el­mondta, hogy túlterhelt a plébá­nos, hat falu tartozik hozzá. Ugyanakkor egy nap háromnál több misét nem tarthat, emiatt van szükség erre a kényszermegoldásra.- Nekem csak liturgiák tartá­sára van jogosítványom, a szent­ségek kiszolgáltatása nő létemre nem lehet feladatom. A temeté­sek és házasságkötések is a pap feladatai maradtak természete­sen - mondta. A teológusnő el­mondta azt is: paphiány miatt alakult így a helyzet és nem sok esélyt lát arra, hogy belátható időn belül megváltozzék, s pa­pot kapjanak a somogyi perem­falvak. ■ AZ OLDAL ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT TÁMOGATTA A POTONYI ÖNKORMÁNYZAT Szétszedték a szövőszéket Egy világjáró potonyi Megsiratta a szövőszékét a potonyi Vucseta Pálné, mikor nemrég szétszedték és fölkerült a padlásra. Érthető, hogy a szívé­hez nőtt, hiszen 19 éves kora óta készítette rajta a szebbnél szebb horvát szőtteseket. Készítené ma is, hogyha a szeme el nem rom­lott volna. A műtét után is rossz maradt a látása, így hiába tiltako­zott, a fia döntött helyette és szét­szedték a szövőszéket. Az utolsó ilyet a faluban. Aranka néni maga is elismeri: ha nem ezt teszi a gye­reke, talán még ma is dolgozna rajta. Most azonban rá lett kény­szerítve, hogy kímélje a szemét, így már csak a régi munkáiban gyönyörködhet. Van miben, hi­szen egy szekrényre való szőttes maradt odahaza.- A nagyanyámtól tanultam el a szövést. Házi használatra, el­adásra egyaránt készítettünk - mondta Vucseta Pálné. - Nappal dolgoztunk a mezőn, éjjel pedig szőttünk. A húgommal együtt ta­láltuk ki a mintákat. So­káig a horvát piros- fehér-fekete ágy- és asz­talterítőket szőttük, ké­sőbb már modernebbe­ket is. Rajtunk kívül még sokan szőttek a fa­luban. A pécsi vásárba hordtuk ki eladni. Volt keletje, bár sok pénzt nem adtak értük. A csa­ládok maguk termesz­tették hozzá a kendert is, a Dráván volt az áz­tató. Falubelihez ment férjhez, Potonyban élte le az életét. Három gye­reke született, s már az ötödik unokánál tarta­nak. Elmondta: a gyere­kei, menyei megbecsü­lik a munkáját, arra azonban eddig még nem tudta rávenni egyi­ket sem, hogy eltanul- ják tőle a szövést. ■ Már csak a szép szőttesek maradtak a szövőszékből ■ Bár minden útja nem Rómába ve­zet, mégis gyakran megfordul Itáli­ában. Szinyákovics Pál rendszere­sen viszi a magyar téglát, illetve fa­árut Firenzébe és Torinóba. Heten­te legalább 2500 kilométert vezet. Kamionosként szinte bejárta Eu­rópát és többet tartózkodik kül­földön, mint idehaza.- Első magányos utamon - mi­kor nekivágtam az addig ismeret­len országnak - nem éreztem ma­gam biztonságban, volt bennem is némi szorongás, félelem - mondja. - De a tíz év során az is elmúlt, és megismertem más em­berek szokásait, gondolkodását. Különösen Olaszország északi ré­szét kedveltem meg, többnyire oda járok. Nem éreztem magam kiszolgáltatottnak; nagyon kedve­sek, s rendkívül segítőkészek az emberek, bár a vezetési stílusuk kissé agresszív, ha piros lámpát kapnak, de szabad a pálya, az ola­szok gondolkodás nélkül áthajta­nak az úton. Szinyákovics Pál azt mondja: nem volt már fi­atal, mikor el­ment kamion­sofőrnek. Több mindent pró­bált az élete so­rán, volt disz­nóőrző és boj­tár. De munkája évtizedek óta a vezetéshez köti, bár, mint meséli, a volán mögött is sokszor az erdő­ről, a zöld mezőről álmodik.- Világéletemben erdész akar­tam lenni - mondja. - Igaz, akkor tán nem láttam volna a kölni dó­mot, az Eiffel-tomyot. De megérte volna, mert az erdőben jobban ér­zem magam, mint Európa nagyvá­rosaiban. Azért a lelkem mélyén természetszerető, környezetvédő ember maradok. S bár elég ritka vendég vagyok édesanyámnál, mi­vel havonta csak néhány napot töl­tök itthon, de nagyon kedvelem a falusi életet. ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom