Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-04 / 154. szám
| 2001. Július 4., Szerda K APÓ S V Á R 5. OLDAL Bolha a fülbe Budapesten Húsz éve a köz szolgálatában A Csiky Gergely Színházat érte az a megtiszteltetés, hogy a hónap végén a Károlyi-palota szabadtéri színpadán bemutathatják a Mohácsi János rendezte Bolha a fülbe című darabot. Információnk szerint az országból egyedül a kaposvári teátrum kapott meghívást a nívós rendezvénysorozatra. A bemutatóra pályázni lehetett. A beadványok közül a kaposváriaké nyerte el az ítészek tetszését. Az előadást a megyeszékhelyen is nagy sikerrel játszották több évig. Ebben az évadban azonban nem szerepelt a műsoron. Az eltelt idő alatt a díszletek tönkrementek, melyeket két vállalkozás - a Szenna Pack Kft és az I. Magyar Cukormanufaktúra Kft - segítségével sikerült felújítani. Igaz, a felajánlott összeg a rekonstrukciónak csak egy részét fedezi. A szállításban majd a honvédség segítkezik. ■ Magyary Zoltán Emlékérmet vehetett át az országos köztisztviselői napon dr. Farkas Edit. A kaposvári polgármesteri hivatal közszolgáltatási irodavezetője csaknem harminc évet töltött a közigazgatásban. Dr. Farkas Edit iparos családban született. Nyolcadik osztályos korában azért választotta a közgazdasági szakközépiskolát, mert így négy év alatt szerezhetett érettségit és szakmát is. Akkoriban csak úgy lehetett állam- igazgatási főiskolán tovább tanulni, ha előtte egy év szakmai gyakorlatot vállalt a fiatal. A megyei önkormányzat ösztöndíjasaként sikerült ennek az előírásnak megfelelnie.- Az első munkahelyem a nagyberki tanács volt, ahol igazgatási ügyintézőként alkalmaztak - mondta dr. Farkas Edit. - 1983- tól dolgoztam a kaposvári tanács igazgatási osztályán anyakönyvvezetőként, majd foglalkoztam birtokvédelemmel, állattartási ügyekkel, kisajátítással, helyiséggazdálkodással. Tíz évvel ezelőtt hozták létre a közszolgáltatási irodát, melynek a vezetésére kértek fel. Nagy kihívás volt ez számomra, de többévnyi tapasztalattal a hátam mögött igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Feladata az ügyintézők munkájának szakmai irányítása, továbbképzésük, ellenőrzés és nem utolsósorban az ügyfelekkel való napi kapcsolat. Úgy tartja: csak annak van jövője a köztisztviselői pályán, aki tud az emberekkel bánni és elhivatott. Dr. Farkas Edit folyamatosan képezi ma- . gát, melyre néha rámegy a szabadideje is. Jól érzi magát ebben a feladatkörben, melyhez hozzájárul a családi háttér és a munkatársak is.- Többször feltetAz új törvényről Az, hogy az új köztisztviselői törvény pontosan mit jelent, majd a gyakorlat dönti el - jelentette ki dr. Farkas Edit. Majd hozzátette: a fiataloknak minden bizonnyal vonzóbb lesz a pálya, hiszen magasabb fizetést kaphatnak, mint eddig. Úgy véli: az erkölcsi és az anyagi megbecsülés is nagyobb lesz. tem már magamnak a kérdést: miért vagyok még ezen a pályán. Ritka, de azért előfordul, hogy pozitív visszajelzéseket kapok az ügyfelektől, megköszönik a munkánkat. Ezért érdemes dolgozni, így lehet elviselni a nehézségeket. A Magyary Zoltán Emlékérem további ösztönzést ad. Egyúttal jelzi, hogy akkoriban jól döntöttem. Az elmúlt húsz évben azonban nem ez motivált a munkámban, nem ezért dolgoztam. Szabadidejében szívesen kertészkedik, ápolja a konyhakerti növényeket és a virágokat. Olvasni és kötni is szokott, bár az utóbbira már kevés idő jut. Szeret utazni, kedvence Franciaország. SZABÓ KINGA Or. Farkas Edit 1959-ben született Pincehelyen. 1982-ben igazgatásszervezői diplomát szerzett. A JPTE Állam- és Jogtudományi Karán 1990-ben végzett 1994- ben megkapta .a Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetést. Többet szeretne? Megadjuk! Ha június 15 és július 30 között keretes hirdetését háromszor megjelenteti a Somogyi Hírlapban, akkor csak kettőt fizet, a harmadikat ingyen adjuk! Az akció legfeljebb 2/150 vagy 3/100 méretű hirdetésekre érvényes. Tel.: 82/528-158, 82/528-106 Ne feledje! Minden hirdetését 150 ezren olvassák! Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap ® TOYOTA Szabályozható időjárás AJÁNDÉK LÉGKONDICIONÁLÓVAL vagy 150 OOO FT ÁRKEDVEZMÉNNYEL! . conoLLA és j^y&dsis AJÁNDÉK LÉGKONDICIONÁLÓVAL! AKCIÓS HITEL 0%+Áfa KEZDŐRÉSZLETTEL akár 0% KAMATTAL, vagy 5% KEDVEZMÉNNYEL! TOYOTA Ajánlatunk a 2001. 06. 09. és 2001. 07. 31. között ■ ••• íTAv megrendelt autókra érvényes! A*-- A képen látható autók extra telszereltségüek. M.trrHn KOTO AUTOHAZ KTT Bízhat a jelben <35TOYOTA Kaposvár. Zöldfa u. 58. Tel.: 82/529-530, Fax: 82/529-539, E-mail: sales@koto.hu http://www.koto.hu Telt ház a kollégiumokban A leleményesebb turisták azonnal a diákszállókhoz fordulnak FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A vakáció kezdetével egyre több turista érkezik a megyeszékhelyre is. Kaposváron mindösz- sze három kollégium kínál olcsó szálláslehetőséget. A városban főleg a kollégiumok biztosítanak olcsó szállást a turistáknak, így az ideérkezők a szünidőben is kihasználják az üresen álló szobákat. Az itt nyaralók közül van, aki a színvonalasabbat keresi, de akad olyan, aki inkább az olcsóbbat. A rutinosabbak legelőször a diákszállóknál érdeklődnek. A pedagógiai főiskolai kar két szállással is rendelkezik. Bálint Imre igazgatótól megtudtuk: a Bajcsy-Zsilinszky utcai épületben a felújítási munkálatok augusztus közepéig tartanak. A KAFFKA MARGIT KOLLÉGIUM KIHASZNÁLTSÁGA Mintegy 40 rossz állapotú szobát festenek ki, hoznak rendbe. A munkálatok befejeztével a kollégium két konferencia résztvevőinek biztosít szállást. A Somssich Pál utcai épületben egész nyáron pezsgő lesz az élet, kirándulókat, turistákat fogadnak viszonylag alacsony áron. Az egészségügyi főiskola 168 ágyas kollégiumát ugyancsak átalakítják - mondta el Vincze Lajos gazdasági igazgató. Az intézmény tavaly felújított szobái, illetve a vendégszobák hamarosan egy konferencia résztvevőinek adnak otthont. Ezt követően felmérik a többi szoba állapotát s eldöntik, melyiket kell korszerűsíteni. A szálláson kívül a kollégium olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint az étkeztetés és a büfé. Egy kétágyas szoba átlag 1400 forintba kerül éjszakánként. A csoportok egyedi kedvezményeket is kaphatnak. A felújítási munkálatokat saját költségvetésből finanszírozzák, ám a várostól, a megyétől és az egészségügyben érdekeltektől is remélnek támogatást. A megszépült szobákban a tanév kezdetétől a kar hallgatói laknak. A MÁV Diákotthonban szintén kedvező áron van szálláshely. Egy éjszaka 900 Ft, diákigazolvánnyal 100 Ft-tal olcsóbb. cser, kaszás Összefogtak a parlagfű ellen Negyedik alkalommal szervez parlagfű-mentesítési akciót a Pipacs Utcai Baráti Kör Egyesület. A nemes kezdeményezéshez csatlakozott az asztmások egyesülete, az ÁNTSZ megyei intézete és az ön- kormányzat is. Szekeres János, az ötletgazda civil szervezet elnöke elmondta: céljuk, hogy enyhítsék a gyomnövény pollenjeinek káros hatásaitól szenvedők panaszait, valamint hogy segítsék az illetékesek munkáját azzal, hogy felkutatják és megnevezik a parlagfűvel szennyezett területeket.- Idén az akciót összekötjük egy sportversennyel is, melyet két helyszínen rendezünk - tudtuk meg az elnöktől. - A Pipacs utcai sportpályákon és a Nyár utcai ifjúsági központban lesz lehetőség majd streetballozni, focizni. Nevezni minimum egy zsák parlagfűvel lehet csapatonként. Az eredményhirdetés után szalonnasütésre várjuk a magánszemélyeket, szervezeteket és lakóközösségeket. Kilenc helyszínen veszik át a zsákba gyűjtött gyomnövényt. A Szigetvári utcai idősek klubjánál, a Liget Otthonnál, a Nyár utcai ifjúsági központnál, a Pipacs szobornál, a Béke utcai bapüsta imaháznál, a Zaranyi lakótelep 21. számú ház előtt, a kaposfüredi iskolánál, a toponári idősek otthonánál és a Domus-parkolónál. Tavaly csaknem száz zsákot szedtek össze az önkéntesek. Remélik, idén nem lesz ennyi, hiszen ez azt jelentené, hogy kevesebb a kárté- kony parlagfű. _______________■ Me gcsonkították a szökőkutat Az Európa Park nemrég elkészült, díszes szökőkútjánál hiába várnak a csobogó vízsugárra az arra járók: legfeljebb ha „vlzgombák” bugyog- nak fel a kútból. A vízköpőket ugyanis, amelyekből valaha a vízsugarak szökelltek, a hét végén valaki leszerelte és elvitte. A városgondnokságon megtudtuk: kút egész nap üzemel, éjszakára azonban automatikusan leáll, mert a csobogás zavarná a környék lakóit. Vélhetően ezt az időt használta ki a tolvaj. No meg a téren zajló munkákat. A teret ugyanis kamera vigyázza, s a szomszédos pénzintézet fölötti kamera tisztán rögzíthette volna a lopást, ha a kutat nem takarják el az építkezés miatt felállított palánkok. Amúgy a bűncselekmény érthetetlen vandalizmus. A hat vízköpőt ugyanis „házilag” nem lehet használni semmire, és még hulladékfémnek sem volt érdemes ellopni, hiszen sem anyaga, sem súlya miatt nem túl nagy értékű. Annyira biztosan nem, mint amennyi veszéllyel és munkával a leszerelésük járt... Annál több bosz- szúságot okoz viszont, hogy a berendezéseket csak nehezen és meglehetősen drágán - egyenként negyvenezer forintért - lehet beszerezni. A kút kivitelezője annak idején külföldről hozatta. Legalább egy hónapra lesz szükség, mire a kút újból üzemelhet. A városgondnokság jelentette az esetet a rendőrségnek, akik ismeretlen tettes után indítot- tak nyomozást. _____________j.e. Hír ek PÉNZ A SPORTRA. A sport egészségmegőrző szerepének tömeges felismerésével növekszik a szabadidő-, diáksportban részt vevők száma. Támogatásukra külön pénzügyi alapot biztosít a város. 1999-ben 4,4 millió forintot különítettek el erre a célra, tavaly pedig már 20 millió forintot. Korszerűsítették és bővítették a kaposvári sport- létesítményeket is. (szk) NŐTT A VAGYON. Az önkormányzat vagyona az elmúlt években nem csökkent. Míg 1998-ban 7,9 milliárd, addig napjainkban 8,4 milliárd forint. Két évvel ezelőtt a megyeszékhely tulajdonába került a kaposszentjakabi apátság épületegyüttese. A piacon jól eladható értékpapírok elfogytak, a meglévők Idsebbségi jogokat testesítenek meg, így értékük is korlátozott, (szk) ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Szigetvári utca 36.: - Mi az oka, hogy egy hete élvezhetetlen az RTL IGub, az Ml és az M2 kábelrendszerén az adás? Megtudtuk: a bejelentő nem előfizetője a Kaposkábel Kft- nek. Valószínűleg egyedi antennával rendelkezik. Tanácsoljuk, a problémával forduljon szakemberhez. (szerk.) Tel.: 317-429: - Miért szüntették meg a Kaposvárról 17 óra 15 perckor Budapestre induló, valamint a Budapestről Kaposvárra 19 órakor érkező vonatot? Jüngling Sándor menetrendi referens: - A Kaposvárról 17 óra 15 perckor induló vonat mint közvetlen járat szűnt meg. Korábban Dombóváron hozzácsatolták a Pécs-Budapest között közlekedő gyorsvonathoz. Most Kaposvárról 17 órakor indul dombóvári átszállással, s majd onnét 17 óra 52 perckor tovább. A Budapestről 19 órakor induló gyorsvonat az új menetrendben is szerepel. Az olvasó talán a Budapestről érkező Somogy Intercity időpontjára gondolt, az régebben 19 óra 29 perckor érkezett Kaposvárra, a mostam, érvényes menetrend szerint pedig 19 óra 25 perckor. Mercz Mónika: - Az Arany János tér tereprendezése egy éve húzódik. A teret már belepte a gaz, a parlagfű. Ki és mikor tesz ott rendet? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - Az építőipari szövetkezet a tereprendezésre vonatkozó, szerződésben leírt feltételeket nem teljesítette. Emiatt módosult a tér kialakításának az időpontja is, A városgondnokság felszólította a szövetkezetét, hogy augusztus 30-ig végezze el a munkát. Ha addig nem készülnek el a füvesítéssel, növénytelepítéssel, tereprendezéssel, akkor a városgondnokság elvégzi helyettük a munkát, de a szövetke- zet költségére.____________ ■ Hollywood multiplex VAD KANOK pr. 14:45, 16:45, 18:45, 20:45; SHREK sz. 14:00, 16:00, 18:15, 20:15; HAN- N 1 B A L 18:00, 20:30; SEBHELYEK 13:45, 16:00; MÚMIA 2 sz. 15:45,18:30, 21:00; -bsábi* Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ á 1