Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-22 / Vasárnap Reggel, 29. szám

16 ★ MOZAIK ★ 2001. július 22. A világhím Ermitázs archeológusai meg vannak győződve arról, hogy II. Miklós cár sok milliárd máikás vagyont hagyott hátra primadonna szeretőjére. menekült, mindössze két koffert vitt magával. Villájába Lenin költözött be. Matilda nem sokkal halála előtt, 1971- ben elárulta dédunokájának, See- venardnak féltve őrzött titkát, miszerint a kincset a villa alatt egy alagútban rej­tette el. Ha megtalálják, minden bi­zonnyal az orosz államot illeti. Matilda párizsi száműzetésében balettórákkal tartotta fenn magát. 1917 októberében, miközben a cá­ri birodalom Lenin forradalmának martalékául esett, Szentpétervá­ron egy titkos szerelem volt kibon­takozóban II. Miklós cár és MatJIda Ksessinszkaja között. Oroszország utolsó uralkodója, aki hivatalosan egy német hercegnő házastársa volt, arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, festményekkel és szobrokkal halmozta el kedvesét. Amikor Lenin csapatai be­vették Szentpétervárt, majd kivégezték a cári családot, a primadonna Párizsba SZIGETMORZSÁK Augusztus első hetében, már kilencedik alkalommal tombol a Pepsi Sziget Fesztivál. Több mint 1000 program lesz, 400 fölötti fellépővel a 32 helyszínen. A Nagyszínpadon a bejelentetteken kívül a Fun-Da-Mental, az Incognito, a Blood Sweat and Tears és a New Model Army koncertezik. Idén Tabu Sátor is lesz. A Kortárs képzőművészeti és fotókiállítás szellemi, kulturális és társadal­mi tabuk finom kipellengérezésére vállalkozik „Végre SZŰZ vagyok’ címmel. A kiállításon rajzok, grafikák, bőrképek és fotók lesznek láthatók. A sokat emlegetett Szivárvány Sátorban Eörsi István Ginsberg-előadása lesz az egyik fő attrakció. Továbbra is az „Egy hét együttlét” az egyik legolcsóbb módja a szi­getelésnek. Alig három átlagos koncertjegy áráért már egy hétig tartó bulit le­het kapni a Pepsi Szigeten. Július 31-ig 12 000 Ft-ba kerül a hetijegy. Aki a ka­puban szeretne hetijegyet vásárolni, az 14 000 Ft-ért teheti meg. A napijegy ára 2500 forint, 500 forinttal több, mint a tavalyi napitikett. Édes vágyak nélkül Augusztustól már Édes vágyak- mentesek lesznek csütörtök éj­szakáink, megszűnik ugyanis a Viasat3 televízión Szalontal Szilvia éjszakai erotikus műso­ra. Az Édes vágyak mellett Palotás Petra Exkluzív című magazinját is leveszik műsor­ról, ami azért tűnik kicsit meg­lepőnek, hiszen Petrát a csa­torna arcának is választották anno az induláskor. A vezető­ség szerint sem az Exkluzív, sem pedig az Édes vágyak nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A Roxy Music megint turnézik. Bryan Ferry felidézte azokat a szép hetvenes éveket, amikor a Roxy Music zenéje és szerelése forradalminak számított... „Ak­koriban inkább mosolyogtak rajtunk, reméljük ma is elég szórakoztatóak vagyunk ah­hoz, hogy megtöltsünk néhány csarnokot. Még kajánk sem volt, szállodai konyhákra kel­lett betörnünk. Nálunk nem voltak olyan orgiák koncert után, mint a Led Zeppelinnél.” Amikor Ferry a minap meglátta Mariah Carey étrendjét, elsár­gult az irigységtől. Szégyen, mondta az egyik újságírónak, hogy ma a koncert utáni parti­ra többet költenek, mint azelőtt egy teljes Roxy-tuméra. Jennifer Lopez, a la­tin énekesnő ujján gyémántgyűrű csil­log. Jegyese, Chris húzta az ujjára, akivel hamarosan összeháza­sodnak. Jennifer még koncerteken sem húzza le ujjáról a gyűrűt. * ■* * „Megtalállak még” - szólt az FLM slágere. Hoffer Dani a duó egyik tagja (a másik Császár Előd volt) viszont nem találta meg. Legalábbis a számításait. Az éne­kes Amerikába utazik pénzt keresem. El­mondta, ha két év múl­va hazatérne, akkor sem kötne rosszabb szerződést a kiadókkal, hiszen nincsenek jobb esélyei, mint a neve- sincs sztárocskának. k k k Szeptember a mega­koncertek hónapja lesz a Kisstadionban, hisz a külföldi sztárok, Depeche Mode és Tóm Jones közé beékelődik egy magyar együttes szupershow-ja is. Szep­tember 15-én az Irigy Hónaljmirigy uralja majd a Kisstadiont. k k k UFO-ék magukhoz csábították a „kis Sterbinszkyt”, aki leg­alább olyan nagy dj, mint bátyja, s élőben keveri a koncerteken a háttérzenét. Nyolc tán-, cossal körítve adnak elő show-műsort. S amit ők nem sosem fe­lejtenek el: új műsor­hoz új férfi kell... Varga Zsolt ismét ringbe száll. De az új férfi oldalán új nő is megjelenik: az „igazi” énekhangú Komonyi Zsuzsa. * * * A hazai rap főguruja, Ganxsta Zolee ősztől az egyik tévés csator­na showmanje lesz. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy talk-show lesz. Természetesen a Kartel ügyeit sem ha­nyagolja el, augusztus 3-án például a Sziget Nagyszínpadán lépnek fel a Run DMC előtt. k k k Boy George egy lon­doni lapnak elmond­ta, hogy a napokban halálfélelme volt, amikor másságát eluta­sító raprajongók tá­madtak rá. A sztár Missy Elliot brixtoni koncertjét szerette vol­na megnézni, ám a helyszínen feldühödött rapperek fogták körbe kocsiját. „Ha a rendőr­ség nem lép közbe, nem lennék itt, hanem valahol holtan feküd­nék” - kommentálta a történteket. www.zeneforum.hu k k k Paul McCartney és Jason Kay (Jamiroquai)- közösen emelte fel a szavát egy elefánt meg­mentéséért. Rhanee, a nőstény ormányos jelenleg egy spanyol állat­kertben várja, hogy egy kísér­lethez asszisz­táljon. Négy telt házas kon­certet kötöttek le Jacksonnak szeptem­ber 7. és 10. között a New York-i Madison Square Gardenben. Shaggy biztos ott lesz a bulin, s az N’SYNC sem tartotta sokáig titokban szereplését. Ok 37 mil­lió dolláros idei bevéte­lükkel a harmadik leg­népszerűbb koncertze­nekarnak számítanak az USA-ban. (Az első az Aerosmith, második pedig a Bon Jovi.) k k k Mariah Carey ví- kendje izgalmasra sikerült múlt hét­végén. Miközben az egyik New York mel­letti üdülőtelep jacht­ján meztelenül napo­zott, a lesifotósok se voltak restek. Ahogy az amerikai bulvárlapok fogalmaztak, Mariah mellnagyobbító plasz­tikai műtétje nagysze­rűen sikerült... * * * Lydia Artamonova, a francia-orosz szár­mazású torreádornő az oroszokkal meg akarja ismertetni a bikaviadalt. Szeptem­ber elején a moszkvai olimpiai stadionban találkozhat vele a kö­zönség. Először a por­tugál változatot akarja bemutatni, amikor a bikát nem ölik meg, * * * Mickey Rourke arcát igencsak megviselte a töménytelen meny- nyiségben fogyasz­tott whisky. A 16 évvel ezelőtt ritka jóképű férfira, akkoriban Kim Basinger szeretőjére felpuffadt arcával, fes­tett hajával és kalóz kendőjével már rá sem lehet ismerni. Jerry Hall, a szuper­modell, Mick Jagger volt felesége a Cote D’Azurön töltött nya­ralása alatt is be­vásárolni jár. Mint minden rendes házi­asszony, ásványvizet, törlőrongyokat és min­denféle háztartási esz­közt visz haza. Képün­kön már esti szerelésé­ben látható. k k k Nem mindennapi új­donság színtere lesz ma a Velence-agárdi Popstrand. Az új mű-1 sor címe: Aerobic­dance Kókusszal. Kar- say Gábor Amerikában leste el és szeretné meghonosítani. De hát könnyű egy országos akrobatikus hip-hop bajnoknak... k k k Tóm Cruise a nyilvá­nosság előtt is vállal­ta spanyol származá­sú kedvesét, Péne­lopé Cruzt (27). Cruise volt felesége eközben a Fidzsi-szigeteken pihe­ni ki lelki megrázkódta­tásait Russel Crowe tár­saságában. www.zeneforum.hu SytvesterStallone idén nem jön el a magyar szkander- bajnokságra, de attrakció így is lesz, hiszen több év szünet után újra összeméri erejét a két magyar szkan- derbajnok, Lakatos János és Kovács Tibor. A Petőfi Csarnokban megrendezett szkanderbajnokságot idén is hatalmas show-műsor követi, hiszen láthatunk olajban birkózó hölgyeket, extrém és hagyományos divatbemutatót is. A napot pedig Ganxsta Zolee és a Kartel koncertje zárja. W1BHBSZ JOP20 1. TNT Tiltott perc 2. Bery & Váczi Eszter ___________________Egyedül 4, Geri Halliwell It’s Raining Mén 7. 'N Sync_______________________________Pop 9. Help_____________________________Túl szép 11 . United_____________Hajnalban még a nap is más 13. Madonna What It Feels Like Fór A Girl 14. DJ Bobo What A Feeling 16. Erős Ramazotti & Cher Piu Che Puoi 18. Safri Duó Played-A-Live 20. Irigy Hónaljmirigy Dal a csávóról EROX MARAD Fergeteges bulival ünnepelte 36. születésnapját az olasz származású Erox Martini, aki 12 éve él hazánkban. A Millenniumi hajón rendezett partin a barátok mellett ott volt Zalatnay Sarolta, Szellő István, Délhúsa Gjon. Eroxnak a legkedvesebb születésnapi ajándékot a Köz- igazgatási Hiva­tal vezetője adta át, ugyanis a sztár a bulin kapta kézhez a magyarországi letelepedési en­gedélyéről szóló hivatalos doku­mentumot. ■ A dzsessz szerelmesei már ké­szülnek a legendás trombitás szü­letésének centenáriumára. „Louis Armstrong létrehozott valamit a zenéjével. Méghozzá az amerikai zenei stílust, amit mindenképpen kötelességünk életben tartanunk” - mondta a 70 éves Clarence Williams, a New York-i városi egye­temen megtartott koncert egyik szervezője. Ez a rendezvény egyi­ke volt az Amerika-szerte tervezett megemlékezéseknek. ■ Hétvégén ismét megrendezték az ausztriai Wiesenben Közép- Európa legnagyobb, legpatiná­sabb dzsesszfesztiválját.Tegnap, a fesztivál zárónapján, a nemrég elhunyt gitáros, John Lee Hooker emléke előtti tisztelgés jegyében telt olyan sztárok közreműködé­sével, mint a Rolling Stonesból ismert Bili Wyman, Jeff Beck és B. B. King. ■ A U2 énekese, Bono Vox a fran­cia kormányfővel is találkozott, hogy megköszönje, amiért országa segítséget nyújtott a harmadik vi­lágnak, hiszen eddig 34 ország adósságát törölték el. A látogatás apropóját a U2 párizsi koncertje ad­ta: világ körüli turnéjuk keretében 17-én és 18-án a Bercy-palotában lé­pett fel az ír négyes. A legszegé­nyebb országok megsegítését célzó „Engedjük el az adósságot” elneve­zésű kampány harcos szószólója­ként is ismert Bonót párizsi irodájá­ban fogadta Lionel Jospin. A ze­nész további segítséget kért a fran­cia miniszterelnöktől. < A A cári primadonn

Next

/
Oldalképek
Tartalom