Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-22 / Vasárnap Reggel, 29. szám

■''wosm* Erős Antónia egyelőre csak keresztfiát, Attilát veheti az ölébe, de miután férjével berendezték az új lakást, most már ő is sze­retne egy babát. Az RTL- nél még nem tudják, igaz, a szerződésében nem kö­tötték ki, hogy a követke­ző években nem szülhet. Jakupcsek Gabriellának két fia van, de még bevál­lalna egyet, állítja, hogy nem menne a karrierje ro­vására. Szandi a csúcson szült, mint ahogy Fonyó Barbara is, ám mindkét család szeretne még több gyereket. A Kósa-Fonyó házaspárnál viszont 2002 decemberéig még nem jöhet a kistestvér, hiszen Barbarának addig lekötött fellépései vannak. A Vízi- Kádek párnak viszont már három gyereke van, s Ká- dek Heni egyáltalán nem bánja, bár szeretné még elénekelni a Hello, Dolly címszerepét. Bochkor és Boros: kidekázott poénok Még keresik a gyilkosát Csütörtökön temették el Szathmáry Nikolet­tet. Az akkor hét és fél éves kislány 1998 ele­jén tűnt el Gyulán, amikor az iskolai szakkör­ről hazaindult. Édesanyja, Szathmáry Sándorné az egész világon kerestette gyer­mekét. A kislány holttestét februárban talál­ták meg egy árokban. Az édesanya nem bosz- szuallo, mégis reméli, hogy retteg a gyilkos. Az édesapa szerint lányának a gyilkos nem adott esélyt, és ő sem adna a gyilkosnak. Kaposvári horgászmaraton ■ Három országból mintegy 80 versenyző kísértette a sze­rencsét pénteken 17 órától szombaton 18 óráig, hogy az idei 25 órás horgász- maratonon kiderüljön, ki a legjobb pecás a kaposvári töröcskei tavon. A szervező, Kaposvári Sporthorgász Egyesület a nehéz körülmények között is kitett magáért. Az eredményhirdetés lapzártakor tartott. Esőben az esélyegyenlőségről ■ Több mint ezer látogatója volt tegnap a Csokonyavisontán megrendezett harmadik esélyegyenlőség napjának, amelyet a me­gyei mozgássérültek egyesülete szervezett. Alkalom volt ez a gondok és örömök meg­osztására is, bár a szabadtéri táncos mulat­ságot elmosta az eső. Időjárás: borúra jön a derű ■ Mozdulatlanok maradtak tegnap a kom­bájnok Somogybán is; a Kapós Bázis Repü­lőtér meteorológiai szolgálata szerint ugyan­is mintegy 10 milliméternyi eső áztatta a so­mogyi földet,. Ma már azonban kitisztul az ég, s a borúra jön a derű,. Végzetes családi dráma Jáksó mondta: Pirosba hajtott Tegnap reggel fél nyolc előtt baleset történt Ka­posváron a Honvéd ut­cai csomópontban. A Bethlen tér felől érkező és egyenesen haladó személygépkocsi össze­ütközött a Mező utcai csomópont felől érkező autóval. Egy utas sú­lyos, bordatöréses sérü­lést szenvedett. A jelző­lámpa működött Ne féljen az ördögi számoktól! Előrejelzés Somogy megye ■ Kettős gyilkosságba és öngyilkossági kísérletbe torkolló családi dráma zajlott le péntek este a Bács-Kiskun megyei telepü­lésen. Élettársát és nevelt lányát lőtte agyon egy 49 éves férfi. Maga jelentette be telefonon este a kecskeméti rendőröknek. A körzeti megbízott két halott nőt talált a lakásban és a bejelentőt súlyos állapot­ban. A férfi a bejelentése után megpróbált saját magával is végezni. A tragédia után érkezett haza a férfi 17 éves saját lánya, aki sokkos állapotba került, és őt is kór­házba kellett szállítani. térségére km/o Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élőszavas tájékoztatás: Várható időjárás vasárnap estig: Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rö­vid napos idősza­kok lehetnek. Sok­felé valószínű eső, zápor, néhol zi­vatar is előfor­dulhat. Az északi szelet erős, sok he­lyen viharos szél­lökések kísérik. °wS3£ Az átlagosnál hű- szolgalat vosebb időre van Média Kapcsolatok , , Osztálya kilátás. 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc 06-90-304-612 dija: 120 Ft/perc 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc 13-tól 13 nyitvatartási napon át 13x13x13 Ft értékben (2197F0 engedményt adunk 7000 Ft feletti cipőink árából! 7000 Ft alatti cipőink árából -13% a kedvezmény! Kaposvár, Fő út 25. A sztárok HHBg gyereket akarnak ^ |j|Q0000

Next

/
Oldalképek
Tartalom