Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-14 / 163. szám

2001. Júuus 14., Szombat 9. OLDAL Hétvége „Erős várunk a nyelv” (Kosztolányi) Hetven éve történt Uborkaszezon kell mással foglalkozniuk, mint zabot hegyezni, esetleg borsót gömbölyíteni, vagyis lopni a na­pot. Pedig tudhatnák, nem falra hányt borsó (hiábavaló beszéd) a magyartanár intelme: Olvassátok el a kötelező olvasmányokat! Nemtörődömségéért valószínűleg nem barackot nyomnak az ilyen tanuló feje búbjára; hisz sok babot kell addig megennie (sokat kell okosodnia), míg rájön: nem babra megy a játék. Ha ugyanis nem tel­jesíti a kötelességét, óhatatlanul jön a kérdés: babot ettél (eszeden vagy)? Rengeteg szólás és közmondás tartalmaz növényneveket. Csak felelevenítésül idézek néhányat: Nem esik messze az alma a fájától. (Amilyen a szülő, olyan a gyere­ke.) Egy szem búzáért nem oldjuk meg a zsákot. (Nem egykézünk, több gyermeket szeretnénk egy­nél.) Más búzájába vágja sarlóját. (Más feleségének teszi a szépet.) Aki sokat válogat, vackorra talál. (Válogatós lány végül pórul jár.) Sorolhatnám még, de attól fé­lek, többen már el is aludtak a nagy hőségben hosszú írásomat olvasván, ezért kérem, ébresszék így az ültében elszundikálót: „Zabba mennek a lovak!” MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Zalán, a Zichy Mihály Emlék­múzeumban egy hete nyílt átfo­gó kiállítás a XIX. század egyik legismertebb művészének munkáiból. 72 eredeti festmény és illusztráció, több mint 30 másolat látható két hónapig.- Ötven éve, 1951. május 1-jén nyüt meg először a zalai múzeumban a híres festő, Zichy Mihály kiállítása- emlékezett Csicsery-Rónay Ist­ván, a dédunoka. - Ez volt az egyik ok, hogy jubileumi évfordulóhoz kötve július 1-jén ismét kiállítás nyílt az emlékmúzeumban. A má­sik: a Magyar Nemzeti Galéria már régóta tervezte, hogy átfogóan be­mutatja Zichy munkásságát. Emi­att a galéria munkatársai jártak Moszkvában és Szentpéterváron, hogy az orosz Zichy-gyűjtemé- nyekből képeket hozzanak a terve­zett nagy kiállításra. Sajnos az oro­szok nem voltak hajlandók segíte­ni, így nem lett elég a pénz.- Hogyan lett mégis kiállítás?- A Zichy Mihály Alapítvány se­gítségével és a nemzeti galéria kö­zös szervezésében. Július 1. és szeptember 1. között a Somogy megyei kisközségben látható gyűj­teményes, átfogó, de nem teljes ki­állítás Zichy Mihály műveiből. Hu­szonnégy éve nem volt üyen átfogó tárlat. Nagy dolog, hogy a Magyar Nemzeti Galéri­ával közösen megvalósult, hi­szen a cél az volt, hogy a tár­lat anyagain keresztül bemutassuk Zichy jelentőségét, művészetét a hazai és a külföldi érdeklődőknek, a vüágnak. Ezért megjelentettünk egy kétnyelvű katalógust is.-Mivolta dédunoka szerepe a kiállítás megrendezésében?- Felismertem azt, hogy Zichy tevékenysége nemcsak a művé­szet terén jelentős, hanem a kor vezető gondolatának - az emberi jogoknak -, az eszmének a XIX. századi magyar előfutára is volt. A legnagyobb művei, így a „Rombo­lás géniuszának diadala” is ezt áb­rázolja. Az 1992-ben újjárende­zett zalai emlékmúzeum sok új anyaggal bővült, ám a mostani - a nyári két hónapra - még bővebb és átfogóbb. Ezért is különleges és egyedi ez a tárlat, aminek megnyi­tásával egy időben megjelent a Zichy munkásságát bemutató ka­talógus is. _________KRUTEK JÓZSEF Il yenkor, uborkaszezon idején nem illik nagyon komoly nyelvhe­lyességi és helyesírási problémát feszegetni. Félő ugyanis, hogy a tisztelt olvasó egy ilyen írás olvas­tán így kiáltana fel: Az egész al­más! (Vagyis érdektelen, tárgyta­lan.) Ezért gondoltam úgy, hogy ma inkább a gyümölcsökhöz, zöldségfélékhez és néhány más növényhez kapcsolódó szólást, Szóláshasonlatot, mondást eleve­nítek fel. Itt van mindjárt az uborkasze­zon, amely eseménytelen idősza­kot jelent; de még ekkor is előfor­dulhat, hogy valaki leesik az ubor­kafáról (kedvező helyzetéből ki­csöppen). Erre az emberre szok­tuk mondani, hogy savanyú neki a szőlő (leszólja, amit nem tud elér­ni, amire nincs lehetősége). Pedig az illető lehet, hogy magában azt gondolja: lesz még szőlő, lágy ke­nyér (lesz még jobb sorom is)! Van egyáltalán olyan halandó, aki az üyen kegyvesztett emberrel szí­vesen cseresznyézne egy tálból? Azt hiszem, inkább fügét mutatna neki, vagyis gúnyosan elutasítaná. Na de evezzünk más vizekre! Nézzük meg, mit is csinálnak a nagy nyári szünidőben a gyere­kek! Bizonyára úgy érzik, hogy paradicsomba kerültek, hisz nem Az első magyar óceánrepülés A harmadik évezredben már csöppet sem kalandos vállalko­zás, ha valaki repülőgépre száll, és átszeli az óceánt. A lé­gi közlekedés mindennapjaink részévé vált. Hetven esztendő­vel ezelőtt azonban még világ- szenzációnak számított: olyan eseménynek, amely túlmutatva a tudományos-technikai úttörő szerepen; a politikai propagan­da eszközévé is válhatott. Tíz esztendővel a trianoni béke­diktátum után, 1931-ben Magyar- ország még mindig az elveszett nemzettesteket siratta. A traumá­ból nem sikerült föltápászkodnia. Érthető módon - miként a máso­dik világháborút követően a sportban: az olimpiai sikerekben és a dicstelenül elbukott 1954. évi labdarúgó-világbajnokságon - egyéb teljesítményekkel kívánta fölhívni magára a figyelmet, ke­resni a külföld elismerését. A fedélzeten: Endresz György az első ülésen, a gép orránál a két szerelő Bethlen István kitünteti a pilótákat Kedvezőtlen előjelek A hetven esztendővel ezelőtti bra­vúr kiötlője a Kanadába emigrált Magyar Sándor volt: járta a vilá­got, hogy - divatos mai szóval élve - szponzorokat keressen Endresz Györggyel tervezett óceánrepülé­sükhöz. Amerikában járván 1927- ben Detroitban találkozott egy an­gol lorddal, akinek megtetszett a terv. A sajtómágnás lord Rothermere 10 ezer dollárt ajánlott fel, és ismervén a magyar érzel­meket, egyúttal azt javasolta, hogy a vállalkozást állítsák a reví­ziós mozgalom szolgálatába. így kapta a keresztségben a még meg sem épült repülőgép a „Justice fór Hungary”, azaz az „Igazságot Ma­gyarországnak” elnevezést. Az elhatározást tett követte, megkezdődtek a tárgyalások a Det- roit Aircraft Corporationnel: a piló- ták egy akkor rendkívül korszerű­nek számító, Wasp-hajtóművel el­látott Lockheed-Sirius gépet válasz­tottak ki. Csak a szállítási határidő­vel és a fizetéssel akadt némi gond: az eredetileg 1930-ra tervezett vál­lalkozás így folyamatosan késedel­met szenvedett. így érkezett el 1931 júliusa. A New York-i Roosevelt repülőtéren öt gép várakozott felszállásra. A pi­lóták elhatározták: egyszerre in­dulnak, de a fogadalmat a magya­rokon kívül senki sem tartottá tisz­teletben. Az időjárás is közbeszólt: napokig kellett várakozniuk, míg a meteorológusok jelentették, nincs akadálya a felszállásnak. Endresz György és Magyar Sándor kezdet­től fogva hangoztatták: nem is ez a kritikus pontja a vállalkozásnak, hanem az új-fundlandi Harbor Grace-i megálló, hiszen innen a gépnek teljes terheléssel kell rajtol­nia ahhoz, hogy rendben megér­kezzék Budapestre. A Justice fór Hungary összsú­lya az utólag fölszerelt tartályok tartalmával együtt összesen négyezer kilogramm volt, ennek fele benzin és olaj. Az utat 28 órásra tervezték, az akkor szoká­sos időtartam háromszorosára, mert így látszott kedvezőnek a fogyasztás. Márpedig az egész vállalkozásnak ez volt a legkriti­kusabb - s mint utóbb kiderült - végzetes pontja. Már a New York- i indulás előtt is gondok mutat­koztak ugyanis az üzemanyag-el­látó rendszerrel, és ez a problé­ma végigkísérte az egész utat. Az első életjel A telitankolt gép Harbor Grace- ben rendkívül nehezen emelke­dett a magasba, ráadásul Endreszéknek - sűrű ködbe keve­redvén - sokáig vakon kellett re­pülniük, szegényes műszereikre hagyatkozva: hét órán át tartó, 1400 kilométeres vándorlás után sikerült elérniük a 2000 méteres magasságot, ahol aztán már meg­felelőek voltak a látási viszonyok. Ám a köd a rádióforgalmat is be­folyásolta: a kikötők az óceánjá­rókkal voltak elfoglalva, nem ér­tek rá holmi magányos repülőgé­pekkel foglalkozni. A Justice fór Hungary nyolc óra elteltével lé­pett először kapcsolatba, még­hozzá az alattuk hajózó, Stavangerfjörd nevű, norvég áru­szállító gőzössel: végül ők továb­bították róluk az első életjelet Londonba. Július 16-a abban az évben csütörtökre esett. Szinte futótűzként ter­jedt el Magyarországon a hír, hogy az óceánre­pülők túljutottak az út nehezén. Pedig a kocká­zatosabb rész még hát­ravolt: haza is kellett ér­ni. Nagy volt a meg­könnyebbülésük, ami­kor a bajorországi Ulm- nál elérték a Dunát. Ma­gyar Sándor ekkor a kö­vetkezőket jegyezte be a repülési naplóba: „Már nem kell térkép, pihen­het a navigátor! Vezet bennünket a Duna.” Közben azonban hol megszakadt, hol is­mét feléledt a rádiókapcsolat: így hullámzottak a remények is. A kényszerleszállás A két pilóta Győr felett járva ész­lelte, hogy köhögni kezd a mo­tor, az üzemanyag csak akadoz­va szivárog. Mégis hősiesen pró­bálkoztak tovább. Újabb hetven kilométer megtétele után azon­ban a motor végleg elnémult. Endresz és Magyar úgy vélték, a lyukas tartályból elszivárgott a benzin, így számoltak be más­nap az újságok is. (Az utólagos műszaki ellenőrzés kimutatta, hogy a vezeték dugult el.) Az óceánrepülők siklórepülésbe mentek át, és kényszerleszállást hajtottak végre. Gépük a görön­gyös talajon megbillent, előrebu­kott és balra dőlt. Megsérült a bal oldali szárny, és az egyik légcsa­var meggörbült. (Később ez aka­dályozta meg, hogy a Mátyás­földről oda érkezett, gépen ho­zott üzemanyag ellenére mégsem tudták küldetésüket befejezni.) Magyar Sándor azonnal intéz­kedett: telefonnézőbe indult. Vé­gül az alcsúti jegyző hivatalából tudta értesíteni a mátyásföldi re­pülőteret, így a tervezett nagy fo­gadóünnepség elmaradt, a látvá­nyos külsőségekre csak másnap került sor. Akik kitartottak Már csak néhány lelkes várakozó, kíváncsi hírlapíró és a legszűkebb család - köztük Endresz György felesége és Magyar Sándor édes­anyja - maradt Mátyásföldön. A segélygéppel megérkező pilóták fáradtságával mit sem törődve gépkocsiba ültették őket, és irány a budai vár. A Sándor-palota, a miniszterelnökség bejáratánál Gömbös Gyula honvédelmi mi­niszter fogadta a társaságot, és ve­zette Bethlen István miniszterel­nökhöz. ■ ízlelési teszt gyermekeknek A gyermekek főként az édeset dí­jazzák. Sok csokoládét esznek, édes italt fogyasztanak. Minden hatodik iskolás túl kövér, és sok nem ismeri a változatos táplálko­zást. A németországi Fulda táp­lálkozástudományi főiskoláján „ízlelési akadálypályát” fejlesztet­tek ki, ennek révén a gyerekek játszva elsajátítják, hogy mi rejlik a táplálékban. Ha ugyanis bors­menta illatát érzik, rögtön azt hi­szik: rágógumi. Alig akad, aki tudná, hogy a borsmenta tisztán is létezik. Csak nagyon kevés gyermek, ismer föl többféle ízt. Teszt bizonyítja: a látszatra építe­nek a gyermekélelmiszerek előál­lítói. Van sárga és barna színű pu­ding. A hatéves gyereknek az egyik vaníliaízű, a másik csokolá- déízű. Valójában mindkettőnek azonos az íze. Ilyen könnyű be- / Csapni a nyelvet és szemet. ■ Könyvespolc Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála i Ezzel a kötettel befejeződik Pünkösti Árpád nagy ívű Rákosi- monográfiája. Az előzők „Rákosi a hatalomért” (1992) és „Rákosi a csúcson” (1996) címmel jelentek meg. A jelen kötetnek ezt a címet is adhatnánk: „Rákosi szélárnyék­ban.” Rettenetes élmény lehetett a hatalom elvesztése annak az em­bernek, aki évekig ennek 'a bűvö­letében élt s olyan hatásosan való­sította meg Sztálin egyik hírhedt mondását: „A történelem leghatá­sosabb formálója a kegyetlenség.” Pünkösti Árpád ezúttal is rend­kívül érdekes könyvet alkotott. Nem ítél, csak tényeket közöl. Az ítélkezést ránk bízza. Kortársak, politikusok, barátok, írók, költők, beosztottak, családtagok (szinte vég nélkül lehetne folytatni) visz- szaemlékezései színesítik a törté­nelmi tényeket RM (Pünkösti Ár­pád csaknem 600 oldalon így em­legeti) életéről, 1953 tavaszától 1971. február 5-i haláláig. Az író nem ragaszkodik a kronológiá­hoz. Vissza-visszatér előző évei­re, hogy a lehető legárnyaltabb képet adhassa Rákosiról. Különö­sen sokat szerepel itt a Rajk-per, hiszen ez RM szerint oly sokszor okozott neki álmatlan éjszakákat. Pünkösti mesterien szerkeszt. A hatalmas információtömeg soha nem válik fárasztóvá. Sőt szinte szuggerálja az olvasót, hogy mind jobban megismerje újkori történel­münk egyik legellentmondáso­sabb egyéniségét. Ellentmondá­sos? Rákosi sohasem tartotta ma­gát annak. Élete végéig hitt csalha- tatlanságában. Tény, hogy hatal­mas lexikális tudása volt, ám ő is „homo komintemikusz”, aki nem ismer se Istent, se embert. Számá­ra a humanizmus nem létezik. Csak egy a fontos: ami jó a proleta­riátusnak. Hogy ennek soraiból is ezreket végeztek ki, más kérdés. Lord Acton híres mondása: „A hata­lom rothaszt.” Rákosi ezt kifordítja, s szinte kéjelegve mondja: „Az el­lenség hullája mindig jó szagú.” A könyv a „gazda” halálával indul, ami elindította az erjedést, Pünkösti rendkívül érzékletesen tárja elénk Rákosi és Nagy Imre harcát, és a hátteret. Az SZKP min­denható urainak (elvtársainak) a ténykedéseit is. Az igazi mozgató­rugókat. Félelmetes ez a hatalmi harc. A homo komintemikusz so­ha nem lehet nyugodt. Hiszen az osztályharc állandóan éleződik, és mindig kell bűnbakot találni.Jgy sikerült Rákosinak például Nagy Imrét 1955 elején szovjet segítség­gel teljesen elszigetelnie. Egy rövid recenzió keretében nem térhetünk ki mindenre. Az 1956 októbere előtti események­ről azonban szólni kell. Egyre job­ban kirajzolódik az olvasó előtt: ez a szellemi mozgalom .döntő volt Rákosi leváltásában. Ezt szin­te az egész nép harcolta ki. Ehhez az SZKP 1956 júliusában csak a beleegyezését adta. Rákosi 1956 júliusától haláláig a Szovjetunió­ban élt. Hivatalosan „gyógykeze­lésen”, ám inkább száműzetés­ben. S a szovjet vezetőknek is egyre idegesítőbb volt az „izgága” Rákosi, aki mindenáron haza akart térni. Szerinte otthon miih­ók várják. Pünkösti cáfolja azokat a pletykákat, melyek szerint Rá­kosi a 60-as évek végén a füredi szívkórházban volt. Csak 1971 - ben térhetett haza - urnában. RM 1956-os távozása tehát vég­leges volt. Ahogy akkor a pesti humor mondta: „Árpád és Horthy fehér lovon jött be az országba. Rákosi Szuszlovon, és Vorosi­lOVOn táVOZOtt.” DR. SÍPOS CSABA * « * « A Különleges Zichy-tárlat Zalán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom