Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-29 / 150. szám
10. OLDAL T Ü K Ö R 2001. Június 29., Péntek r ||| BARCSI Hírek GYÖNGYSZEMEK. Gyöngyszemek címmel megjelent a barcsi óvodák lapja. Benne többek között a pedagógusnapról, nyári kalendáriumról és a nyárra tervezett programokról olvashatnak. A strandszezonnal az úszásoktatás is elkezdődik, erről is szó esik a lapban, s azokról a betegségekről is, amelyekre nyáron is ügyelniük kell a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt. VÁMKEZELŐK. Vámkezelőket képeztek a barcsi TIT-nél. 12 felnőtt tett itt eredményes OKJ- vizsgát, és szerezte meg a vámkezelői képesítést. A tanfolyamon végzettek közül hárman azonnal munkához is jutottak a VPOP barcsi hivatalában, a barcsi határállomáson. TÁBOROZÁS. Negyvenezer forintot nyert a Deák Ferenc Általános Iskola a diákjai nyári táborozásának támogatására. A pénzzel azokat a diákokat segítik, akik Fonyódligeten nyaralnak idén az iskola szervezésében. Ezúttal csupán húsz iskolásuk nyaralhat a Balatonnál, mivel csak ennyi család vállalta a megnövekedett költségeket. ■ Programajánló Rangos nemzetközi rendezvénynek ad otthont Barcs július 11. és 19. között. A Széchényi Ferenc Gimnáziumban rendezik meg a II. Európai Ifjúsági Vízügyi Kongresszust, amelyre 25 országból közel háromszáz fiatal érkezik. A kongresszus címe: a folyók szerepe a határ menti régiók életében, témája pedig az ökoturizmus lesz. A kongresz- szus részeként ugyanebben az időpontban kezdődik Barcson a II. Európai Ifjúsági Parlament, a Bisel-EU Comenius tanártovább- képzés és az Európa Fórum. ■ Főiskolára jár az év nyomozója Idén Savanyó Józsefet választották az év nyomozójának Barcson. A fiatalember 1994 óta van a rendőrségnél. Három éven át Kaposváron volt nyomozó, majd 1997-ben igazolt át a barcsi bűnügyi osztályra.- A kaposvári munka volt számomra a mélyvíz. Barcson jóval kevesebb a bűncselekmény, nagyobb a közbiztonság - mondja. - A váltásnak magánéleti okai voltak, hiszen Kaposváron is jól éreztem magam. Barcson sikerült lakást kapnom, és az is a költözés mellett szólt, hogy a feleségem ladi, édesanyám pedig Homok- szentgyörgyön laldk. Mára megszerettem Barcsot. A feleségem is talált munkát itt, manapság ez sem utolsó szempont. Arra a kérdésre, hogy mivel érdemelte ki az év nyomozója címet, a fiatalember nem akart konkrét ügyeket említeni.- Nem lehet egy vagy két eseSavanyó József Kaposváron született 1973-ban. Tation végezte el a középiskolát, s jelenleg a Kaposvári Egyetemen, a Gábor Dénes Számítástechnikai Főiskolára jár, s informatikus mérnöki diplomát szerez. tét kiemelni, úgy érzem, hogy az eltelt négy évem munkáját ismerték el ezzel. Azt, hogy kisebb és nagyobb ügyekben egyaránt megálltam a helyem, így a vízvári gyilkosság nyomozásában is. Sem Kaposváron, sem Barcson nem egyszerű a nyomozói munka. Nehéz együttélni egy nyomozóval, hiszen nem ritka az éjszakai műszak, a munkaidő rugalmas, ami általában azt jelenti, hogy rugalmasan nyújtható.- A feleségem főleg a rendszertelenséget viseli nehezen. Ráadásul most főiskolára is járok, így aztán végképp alig marad szabadidő. Az év nyomozója nemcsak a várost kedvelte meg hamar, hanem a barcsi nyomozógárdát is. - Ez a csapat jó, és ez nagyon fontos, mert a mi munkánk csapatmunka. Jó csapat nélkül nehéz lenne jó csapatmunkát végezni. Ösztöndíjjal tanulhatnak tovább Arattak a vízgazdálkodók idei országos szakmai tanulmányi versenyén a barcsi Dráva Völgye Középiskola diákjai. Szabó Zoltán második, Jáger Attila harmadik, Hideg Csaba pedig az ötödik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Hideg Tamás.- A nyolc középiskola országos versenyén nem adták könnyen az eredményt. Gyakorlatilag mindenre kíváncsiak voltak, ami a kezünkben és a fejünkben van erről a szakmáról - mondja Zoltán. - Tudtuk, hogy nem lesz könnyű menet, múlt év novembere óta délutánonként készültünk rá. Mindhárman tovább tanulnak és vízgazdálkodással szeretnének foglalkozni. Ketten a Műszaki Egyetemen folytatják, Csaba a baH ÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311-005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Péntek délután 17.00-től hétfő reggel 07.00-ig. Fogorvosi ügyelet: Szombat: 14.00-22.00-ig. Vasárnap: 14.00-22.00-ig. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Memye, tel: 82/557-008. Nagybajom, tel: 357-145. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372- 507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Balatonföldvár, orvosi ügyelet: Szabadság tér 1. (rend.), tel: 340-113. Központi orvosi ügyelet: Fonyód, Szent István u. 27. tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8-12-ig Nagyatád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Ba- latonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Böhönyei körzetben: dr. Hajdú Gábor Vése, Hársfa u. 1. Tel.: 345-090 és 345-494. Segesd, Somogyszob Kaszó és hozzátartozó települések: dr. Szakács Gabriella Segesd, Kossuth u. 89. Tel.: 498-144. Andocs, Kis- bárapáti, Karád, Nágocs, Törökkoppány és csatolt községeik: dr. Horváth Tamás Kisbárapáti, tel.: 575-010. Berzence-Somogyudvarhely: dr. Mayer András, tel.: 546-030. Gyékényes és térsége: dr. Kondor Ilona Zákány, Szabadság u. 122. Tel.: 735-310 és 06/60/490-105. Sürgősségi Fogamzásgátló Ambulancia (0-24 óráig): 06-60-55-66-66. Gyógyszertárak Állandó ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Kaposvár: „Korona” Kossuth tér 4. Tel.: 82/427-381. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Tab: „Arany Szarvas” Kossuth L. u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: „Fehér Holló” Rákóczi F. u. 12. Tel.: 85/330-440 (szabad és munkaszüneti napokon). Váltott ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Balatonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351-295. Barcs: „Megváltó” Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716, „Reménység” Széchenyi u. 33. Tel.: 82/463-102. Balatonföldvár: „Isteni Gondviselés” Petőfi S. u. 2. Tel.: 84/340-091. Balatonszemes: „Patientia” Szabadság u. 13. Tel.: 84/360- 153. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi S. u. 102. Tel.: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth L. u. 9. Tel.: 84/348-733. Marcali: „Hársfa” Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286, „Napsugár” Rákóczi F. u. 6/12. Tel.: 85/310-065. Nagyatád: „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 24. Tel.: 82/351-684, „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. Siófok: „Arany Kígyó” Semmelweis u. 1. Tel.: 84/519-180, „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595, „Kiliti” Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516, „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079, „Régi" Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Balázs Péter Ráksi, tel.: 372-343 és 06/20/9390-022, dr. Szabó Lajos Kaposfő, tel.: 477-182, dr. Matavovszky László Fonó, tel.: 376- 217, dr. Kelemen Kálmán Kaposvár, Kodály u. 18. Tel.: 319-221 és 06/20/376- 6026. Marcali kerület: dr. Kotz László Balatonszentgyörgy, tel.: 377-794, dr. Vizi Jenő Tapsony, tel.: 522-035 és 06/20/9432-102, dr. Tóth Tibor Pusztakovácsi, tel.: 337-183, dr. Szilvássy Györk Balatonfenyves, tel.: 06/20/9613-224. Nagyatádi kerület: dr. Nyemetz László Nagyatád, Petőfi u. 6. Tel.: 352-015 és 06/30/9568-444, dr. Széli Csaba Barcs, Széchenyi u. 17. Tel.: 461-538 és 06/30/9895-539, dr. Mándó István Barcs, Kis u. 13. Tel.: 463-663 és 06/30/9571-274, dr. Fuisz Szabolcs Berzence, Virág u. Tel.: 06/30/314-7018. Siófoki kerület: dr. Mészáros László Karád, tel.: 370-191 és 06/30/9720-503, dr. Kovács Péter Siófok, Honvéd u. 26. Tel.: 322-400, dr. Farkas Lajos Kánya, tel.: 320-284. Az ügyelet június 30-án reggel 8 órától július 2-án reggel 8 óráig tart. Hatósági és piaci ügyeletes a kerületeknél első helyen megnevezett állatorvos. Kisállat-rendelői ügyelet: dr. Posza Elemér Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 32- 34. Tel.. 422-205 és 319-119. A kaposvári állatkórház szombaton délelőtt 10-12 óra között tart nyitva. ___■ jai műszaki főiskolára jelentkezett. A versenyeredményeiknek köszönhetően a DRV ösztöndíjasaiként tanulhatnak, nemrég írták alá a szerződést.- Ez azt jelenti, hogy kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a DRV- nél kezdjük majd el a pályánkat - mondta Jáger Attila. - így egyúttal biztos munkahely is vár majd, ha kikerültünk az iskolából. Azon a kérdésen, hogy mi vonzotta őket a vízgazdálkodáshoz, nem kellett sokat gondolkodniuk. - A Dráva mellett, Vízváron nőttem föl - mondja Attila. - A falum csupán néhány lépésre van a folyótól. Meghatározó élmény volt a víz közelsége. A barcsi Hideg Csabánál az iskolaválasztásban a Dráva vonzereje mellett az is szerepet játszott, hogy édesapja szakmabeli. - Ugyanebben az iskolában tanít, sőt a versenyre is ő készített föl bennünket - mondta. Szabó Zoltán azonban egy Dombóvár környéki faluból érkezett Barcsra, ahol csak egy kis patak folyik. - A nővéremtől hallottam a barcsi vízügyi képzésről. Csupa jót mondott a magas színvonalú oktatásról, ezért jelentkeztem ide. Olyannyira nem csalódtam, hogy ma már én is a víz- gazdálkodásban szeretnék diplo- mát szerezni és dolgozni. __■ Né metórák a szünidőben Ötödik éve szerveznek a Deák Ferenc Általános Iskolában német nyelvi tábort. Az ideire félszáz gyerek jelentkezett.- Nyári felügyeletnek indult öt éve, aztán valami más lett belőle - mondta Vízváriné Mamrúcs Mária, a tábor vezetője. - Az évek során rengeteg játékra, rejtvényre és dalra a tanórákon nem jutott idő. Ezekben a táborokban bepótoljuk mindazt, ami a németórákról kimaradt. Meséket dramatizálunk, rejtvényeket oldunk meg, természetesen mindezt németül. A tábor népszerű, azok is szívesen visszajárnak, akik időközben kijárták az általános iskolát. Amíg a délelőtt a német nyelvű, játékos foglalkozásoké, addig a délutánokon a kézművességé a főszerep: agyagozás, gyöngyfűzés, papírsárkány- és babakészítés volt a program az idei táborozáson. Közben egy kis strandolás, egy kis kirándulás, hogy még kevésbé érezzék iskolában magukat a gyerekek. A pedagógusok azt mondják: bár reggeltől estig dolgoztak, megéri, mert sokkal közelebb kerülnek a gyerekekhez, mint a tanórákon lehetséges. A táborból a tanár a következő tanévben profitál, amikor sokkal könnyebben jönnek az eredmények. Az idei tábor minden eddiginél gazdagabb és olcsóbb volt, mivel 180 ezer forint támogatást sikerült elnyerniük a szervezőknek az oktatási minisztérium pályázatán. Ebből öt év után először arra is futotta, hogy honorálják a pedagógu- sok többletmunkáját. __________■ Ho rvát képek a múzeumban Együttműködési megállapodást kötött a barcsi Dráva Múzeum és a Pécsi Galéria. Ennek első eredménye Zlatko Prica kiállítása Barcson.- A neves horvát képzőművész tárlata az év egyik leglátogatottabb kiállítása lesz nálunk - mondta Horonitzné Czeller Szilvia múzeumvezető. - A ma 85 éves horvát alkotó Pécsen született 1916-ban, s a családja 1922- ben költözött Zágrábba. Prica Miroslav Krlezahoz, vagy Iván Cecmictóhez hasonlóan a horvát képzőművészet élvonalába tartozik. A művész néhány éve szinte a teljes életművét - festményeket, grafikákat - odaajándékozta szülővárosának, amelyből egy válogatást a pécsi múzeum állandó kiállításon szerepeltet. Ebből az anyagból érkezett most egy tárlatra való Barcsra. A kiállítás július 15-ig látható a Dráva Múzeumban. ■ Tárlat a testvérvárosban Barcsi képzőművészek és vadászok jártak a napokban a szlovákiai Zselizen. A testvérvárosban rendezett kulturális fesztiválra, s az ezzel egy időben zajló vadásznapokra kaptak meghívást.- A kulturális fesztivál egyik fontos eseménye volt az a képző- művészeti kiállítás, amelyen a barcsi Bugovits Anikó és a zselizi Szűcs László együtt mutatkozott be képeivel. Ez az anyag nemrég Barcson is látható volt - mondta Egervári Fülöpné, a partnerkapcsolatot kezdeményező Rákóczi Szövetség barcsi vezetője. Alig érkeztek haza, már hozzákezdtek a barcsi találkozó szervezéséhez: ezúttal nemcsak a szlovákiai magyar testvérváros, hanem szlovákok és Magyarországon élő felvidékiek is hivatalosak Barcsra. A július végi találkozón többek között a pozsonyi néptáncegyüttes lép majd fel. 2001. június 29., péntek - Televízió-műsor TV2 RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Milady (80.) 9.25 Quantum Leap - Az időutazó 10.10 Titokzatos természet 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Reggeli gondolatok 11.45 Magyar történelmi arckép- csarnok 11.50 Szerencsekerék 12.20 Riviéra 12.50 A dumagép 13.20 A balkezes hős 15.05 Marimar (50.) 15.30 Baywatch 16.20 Sebzett szívek (74.) 16.50 Fiorella (96.) 17.40 Acapulco szépe (108-109.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Gyerekszáj Friderikusz Sándor műsora 19.25 Dinoszauruszok - A Föld urai 19.55 Vad angyal 20.25 Pogány Madonna (magyar akció- vfgj., 1980) 22.20 Dári- dó Top 10 22.40 Jó estét, Magyarország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sport 23.00 Merénylet az operabálon (2/2.) 0.40 Jó estét, Magyarország! (ism.) 1.00 Autószalon 2001 1.40 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 8.55 Joker 9.05 Recept Klub (ismétlés) 9.20 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat - 83.) 9.45 Titkok és szerelmek (123.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Benne: Ünnepnaptár (vallási műsor) Joker 12.30 Recept Klub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.25 Második csók (115.) 13.55 Babylon 5 (20.) 14.45 Senora (13.) 15.30 Terra Nostra (133-134.) 16.20 Joker (telefonos villámjáték) 16.25 Híresekés gazdagok (125-126.) 17.15 Joker 17.20 Milagros (24.) 18.10 Találkozások (sztármagazin) 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.25 Barátok közt (magyar sorozat) 19.55 A szökevény (3.) Bűn 20.45 őrült város (ameri kai film, 1997) 22.25 Igaz történetek: Halálosan tökéletes (amerikai film, 1997) 0.30 Híradó. Késő esti kiadás 0.45 Fókusz (ismétlés) 1,15 Divatklip ml 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Tévétorna Norbival 8.40 Kék Ég Légitársaság (40/7.) 9.30 Naprakész magazin Drogszerviz délelőtt Telefon 9.45-11.45 között: 373-4742 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Ez történt... 1991 - hónapról hónapra Június 14.45 Marlene doktornő (21/8.) Egy műtét utóhatása 15.30 Iskola utca Szabadegyetem Tudományos újdonságok 16.35 Kell még egy szó (1.) 17.30 Évgyűrűk 18.00 Híradó hatkor Körzeti híradók 18.12 Drogstop 18.20 „Drog nélkül, tisztán” Ablak 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este 20.05 Éretlenek a tengerparton 21.40 Európai arcok - Belgium 22.10 Híradó este. 22.20 Aktuális 22.40 Théma 22.55 Rajongó Prokopp Dóra mozija 23.25 Segélykoncert az árvízkárosultak javára Viasat3 14.15 Perla (135.) 14.35 Rajzfilmek 16.20 Hazai pályán (9.) 16.55 Szerelmek Miamiban (45.) 17.40 Sztármagazin 17.55 Star Trek - Voyager (137.) 18.45 Egy rém rendes család (35.) 19.15 Bár (35.) 19.45 Sztármagazin 20.00 Roswell (am. sor. - 5.) 20.50 Kopók (4.) 21.40.Egy rossz lépés 23.30 Bár (ism.) 24.00 Vörös ajkak 1.05 Sztármagazin 1.35 StarTrek Satelit 10.00 Zajlik az élet 11.15 Csapó (ism.) 11.40 Nap mint nap 14.35 Stílusok (klipműsor) 15.40 Mit szól hozzá? 16.30 7 vége 17.00 Okavango, a vadon szive (13/5.) 18.00 Zajlik az élet 18.55 Mese 19.05 A hír igaz! 20.00 Esti Mérleg 20.25 Indián blues 22.00 Mit szól hozzá? 22.50 Vers 23.05 Pár-beszéd 23.15 Ugye-bár 23.55 Akcióban a rendőrség (5/5.) m2 8.35 Panoráma 9.00 Magyar Szalon 9.30 Ecuadori pillanatok 10.00 Iskola utca 11.00 Úton 11.30 Lendületben 12.00 Vízi zsaruk (83/28.) 12.45 Világvédett lehetne 13.00 Híradó délben 14.00 Magyar gyárak a millennium korában 14.25 „Drog nélkül, tisztán” 15.00 Magyar Ház 15.30 Naprakész magazin 18.00 TS 19.45 Esti mese 20.00 Híradó. 20.45 Századunk (74.) 21.10 Magyarország 2001 21.45 Psyché (3/2.) 23.00 Záróra HBO 6.30 A múzsa csókja 8.05 Házaspágszerzők 9.40 A vizesnyolcas 11,10 Karantén 12.40 Pogánytánc 14.20 Tűz- fény 15.55 Ágnes Browne 17.25 Jó barátok 17.50 A múzsa csókja 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 A közellenség 22.10 Düh: Carrie 2. 23.55 South Park 0.20 Kámaszútra Magyar ATV 5.50 Nap-kelte 190' Napnyugta 19.00 ATV- híradó 19.30 Nap-nyugta 20.00 Díva 20.30 Sajtóklub 21.30 Bűntény 22.00 ATV-híradó 22.30 Tempó 23.00 Kulturális kalauz 23.20 Színházi látcső 23.45 Rockkalapács 0.15 Sajtóklub DUNA TV 12.00 Váltó 12.20 Határok fölött (ism.) 12.50 A szellem órája (ism.) 13.50 Felelet az életnek; 14.20 Virtus 14.55 Galaktikus Odüsszeia (8/4.) 16.00 Kalendárium 17.50 Ezredforduló 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 19.00 Ádáz küzdelem 20.35 A bajnai Sándor - Metternich-kastély 21.00 Híradó. Sport 21.35 Őszi almanach (magyar film, 1984) 23.30 Ezredforduló (ism.) 23.35 Híradó. Vers 23.55 Pókháló (2/1.) 101' SPEKTRUM 16.40 Quantum mozaik (1.) 17.15 A Karib-tenger vonzásában (2.) 17.50 Zamatos utazások (9.). 18.25 Négylábú páciensek (24.) 19.00 Természetfigyelő: (8.) 19.35 A világmindenség (4.) 20.10 A mérnök dicsérete (5.) 20.45 Libanon ízei (2.) 21.15 Két duci hölgy (8.) 21.55 Földért, vízért, levegőért (10.) N. GEOGRAPHIC 16.00 Mesék a tigriscápáról 17.00 Veszély: futóhomok 18.00 A med- vés ember 19.00 Vadon élő családok 19.30 Vadon élő családok Az állatvilág harcosai 20.00 A vad vulkán 21.00 Temetői történetek 22.00 Ürkaland Kapós Tv 08.00 Agrármagazin ismétlés 08.30 Képújság 13.00 Titkos küldetés 13.30 Képújság 15.00 Bencze show 16.20 Képújság 18.35 Egészségmagazin 10. rész 18.50 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Géniusz 20.00 Földön egy angyal 22.05 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Csurgó Tv EUROSPORT 10.00 Olimpiai magazin 10.30 Hegyikerékpár-vb 11.00 Vitorlásmagazin 11.30 Golftorna, USA 12.30 Motorverseny 16.45 Forma-3000 18,15 Ökölvívás 20.00 Fitnesz 21.00 Aerobic-vb, 2000 22.00 Európa legerősebb embere 23.00 Hírek SPORT1 12.00 Tenisz, angol nyílt bajnokságfism.) 13.00 Jégkorong, NHL- idényösszefoglaló, 1. rész (ism.) 14.00 Tenisz, angol nyílt bajnokság, 5. nap (élő közvetítés) 19.00 Atlétika, Aranyliga-sorozat, (élő adás) 21.30 Mezeket fel! 22.30 Nemzetközi futballmagazin 0-24 óráig: Képújság 10.00 Csurgói Híradó ismétlés 10.30 Bencze Show - Szandi 11.00 FÖL dön egy angyal - spanyol filmdráma Kapós Rádió _____ Fo gható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Dányi Krisztiánnal 9.35 Kávészünet 10.00 Kávéház Király Erikával 13.00-13.10 Napló - hírösszefoglaló 14.00-18.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00-23.00 Flört Ma'0-val és Molival 18.00 Kívánságműsor, slágerlista, BBC, Kapós Sport, Flört-buli 23.05 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6:00 Reggeli műsor 8.10 Pophírek a nagyvL lágból 10.10 „Őszidő” 11.05 Gulyás Lóránt műsora 12.10 Extrém sportok 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika13.15 Útinform 13.30 DL Stúdió műsora 16.05 Számítástechnikai Magazin 17.00-19.00 Élő kívánságműsor. Telefon: 51CL884 19.00 Krónika 19.30 Mese 20.05 3x3 21.05 Buli One 23.00 KrónL ka ismétlés ______PÉCSI RÁDIÓ Fo gható a 101,7 MHzen 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13,30 Horvát nyelvű műsor 15.00 Zenés délutáni műsor 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHzen 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! Hírek, traffi- pax, sport, móka 10.00-15.00 Napközben. Színes hírek, interjúk, telefonos játékok 15.00- 18.00 Délutáni koktél 18.00-20.00 Kívánságműsor, moziajánló A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal.