Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-19 / 141. szám
10. OLDAL 2001. Június 19., Kedd Monokróm színesség Ha nem tudnám, hogy Puhl Antal húgának lakásában járok, akkor is sejteném, hogy a neves építész „keze van a dologban”. Nem a falak elrendezése miatt, hiszen azok a régi, polgári házak jellegzetességeit viselik magukon, inkább a berendezés végiggondoltsága, és a jellegzetesen „puhli”, monokróm színessége miatt. A beszélgetést nem a lakásátalakítás és berendezés főszereplőjével, hanem munkája élvezőjével, Puhl Máriával kezdem.- Kedves Mária, vallja be, maga itt nem igazi megrendelő, hanem inkább testvér volt, aki azt mondta a fivérének: jól van, Antikám, csináld, ahogy akarod.- Anti valóban nagyon tudja, mit akar, de a tisztelet kedvéért azért megkérdezett, mi tetszik nekem. Egymás mellett nőttünk fel, nagyon hasonló az ízlésünk, így én sem kívánok magam köré piros, lila, sötétbarna vagy fekete bútorokat, szívesebben látom az otthonomban az egymással kedvesen összeköszönő, finom árnyalatokat. Rögtön az átalakítási tervek elkészülte után leültünk, hogy kiválasz- szuk a színeket, s eldöntsük, hogy minden szobába ugyanaz, vagy egyikbe ilyen, a másikba olyan kerüljön, vagyis azt azért megtudakolta, mennyi változatosságot igényelek az otthonomban. A lerakóasztal három-három lábat kapott - ettől nem lett hokedliszerű Egy kis stílusgyakorlat színekben, formákban, anyagokban előadva- Megmutattam Máriának - szintén udvariasságból - egy színkártyát, arról határoztuk meg a pontos árnyalatokat - kapcsolódik a témához Puhl Antal. - Egy beszélgetésben már elmondtam önnek, hogy szerintem a bútoroknak nem kell nagyon színesnek lenniük, hiszen úgyis tárgyak kerülnek melléjük, azok majd felélénkítik a környezetet. A hálóban finom szürkével indítottunk, a nappaliban áttértünk a csontszínre, a konyhában a halványzöldre, a kislányok szobáját viszont a felnőttlaknál egy fokkal színesebbre terveztük.- Ebben a lakásban is, akárcsak az önében, nagyon erős „felütésként” hatnak a Mazzag-képek. Boldog lehet a művész, hogy az építész, akit a legjobbnak tart - lévén vele terveztet, s már nem is először -, őt tartja a legjobb festőnek, hiszen tőle választ képet.- Mazzag Istvánnal különleges kapcsolatunk alakult ki. Én már ismertem és nagyra tartottam a képeit, amikor felkért, tervezzem meg a házát. Amint elkészültem a tervvel, benyújtottam a számlát, mire ő azt mondta: én úgy gondoltam, hogy szellemi terméket cserélünk szellemi termékre. Bevallom, meghökkentett a barterajánlat, de örömmel fogadtam. Aztán a művezetés után is kaptam egy képet, a teljes befejezés után egy újabbat, egyet pedig már magam vásároltam tőle. Amikor ismét építkezni kezdett, én pedig ezt a lakást terveztem, már én vetettem fel, hogy cseréljünk - így szaporodtak meg a családban a Mazzag-féle szellemi termékek. __________■ Vi zes, dohos, nyirkos a háza? A q u a b r i 11 Falszárítás a megoldás kulcsa! 20 ÉV SZAVATOSSÁG Építőipari beavatkozás nélküli eljárás. 7 0% engedményt adunk minden általunk végzett munka árából. Domb-lnveszt Bt Dombóvár, Hunyadi tér 25. Tel: 74/466-614,30/2707-310 Modern tálaló ooUó> MT ^ S: (82)511-266 ^ ÉPÍTŐIPARI MEGRENDELŐ r— ÉS SZAKTANÁCSADÓ IRODA — KAPOSVÁR, PETŐFI téri. Akci ó! Vegye igénybe a család háza akciót! Beruházások előkészítését vállaljuk. Minőségi anyagok gyári áron. Építhet a PRODUKTÍVRA! A tiszta formavilágú, a nappalinak, étkezőnek is díszére váló bútor homályos, le- és fölfelé nyíló üvegajtajain átszűrődik a belső halogénvilágítás fénye. A teljesség érdekében alul és fölül még egy-egy üvegtartó rekeszt is elhelyeztek benne. ■ BÚTORBOLT (volt ÁFÉSZ Bútorbolt helyén) Csurgó, Petőfi tér 1/a. Tel.: 82/471-566 Fax: 82/471-109 Bútorok, linóleum, laminátos parketta, szőnyegek, esztergált csillárok és lámpák, takarók, bútorfogantyúk, esztergált karnisok kaphatók. Bútorok megrendelhetők. Hitelügyintézés helyben. KONYHABÚTOROKRA ÉS FEHER KISBÚTOROKRA -20% ENGEDMÉNY a készlet tart. Ugyanitt használt bútorok is kaphatók. Ny: h-p 8.00-16.30, sz 8.00-12.00 szabálytalan térben Otthon a A budai, kétszintes tetőtéri lakás magán viseli a beépítések valamennyi jellegzetességét, ám a megszokottnál mégis sokkal izgalmasabb. A szabálytalan terek, a merész átlátások, a sok gerenda, a beékelt terasz itt is megtalálható, de a tervező, Dévényi Tamás építész és megbízója olyan lakást alkotott, amely egyszerűsége ellenére szinte magától értetődő rafináltsággal aknázza ki a tér sajátos adottságait. Az egyetlen, alig tagolt nagy térből, felül pedig két vendégszobából és fürdőszobából álló lakást egyedül élő férfi lakója szupergarzonnak szánta, melynek valójában csak az alsó szintjét kívánta használni. A szabálytalan, bonyolult teret csak komoly kompromisszumok árán lehetett beépíteni, ám a kényszer végül is sok érdekes megoldást szült.- Mikor először itt jártunk, már helyükre kerültek az ablakok, a térelválasztók és a lépcső helyét is kialakították, de a sok kicsi szobával félkész, kommersz lakás benyomását keltette - emlékszik vissza Dévényi Tamás építész. - Szerencsére az új tulajdonosnak nem volt szüksége ennyi szobára, ezért legelőször is visszabontottam a fafödém jelentős részét, ezzel megszüntettem néhány apró helyiséget, és új lépcsőt terveztem. Már az alaprajzból kiderült, hogy az elfalazásokat is érdemes kibontani, hiszen így remek átlátások jöhetnek létre, amihez már adódtak a lépcsős polcok. Azonkívül, hogy lehetőleg egybenyissam a tereket, a fő célkitűzésem az volt, NÁLUNK 1000 FT ALATT IS VAN TAPÉTA! SZE-IH Tapéta- és Háztartási Bolt Kaposvár, Honvéd u. 19. Tel.: 82/318-400 Habosított tapéták 450-950 Ft-ig/tek. Selyemtapéták 1 200-1 800 Ft-ig/tek. Papírtapéták 380-620 Ft-ig/tek. Zománcfestékek 11. 520-920 Ft-ig Diszperznek engedményesen! Véli Don tisztítószerek akciósán: zsíroldó, tisztítóhab, ablak-bútor tisztító 640 Ft-ért. Maradék tapéták 1 -4 tekercsig 50-80% engedménnyel. Közületi kiszolgálás, házhoz szállítás! ______________________(43210) ho gy néhány rendkívül határozott elem uralja az egész lakást. Az egyik az eléggé rossz minőségű faszerkezet, amit nem is lehetett volna elrejteni, ezért - különleges festési móddal - a durvaságát még inkább kiemeltem; a másik a világos juharfa, amelyből nemcsak a padló, hanem a bútorok jelentős része is készült. További fontos elemnek szántam a kék színt, amit főként a régi bútorok érett, vöröses árnyalatához választottam kiegészítőül, és ami jól illett azokhoz a régi szőnyegekből készült párnákhoz, melyek a berendezés első darabjait jelentették. Szerencsés helyzetben voltam - foglalja össze az építész a gondolatait. - A megbízóhoz régi kapcsolat fűz, nagyon jól ismerjük egymást, hiszen nem ez az első lakás, amit a számára terveztem. Szabad kezet kaptam a munkához, viszont azt is tudtam, hogy az ő gondolatai is csak a lakás javára válnak. Számomra az a fajta megbízás jelent igazi megmérettetést, melyben - mint itt is - enyém a felelősség. Ha nem meghatározott korlátok között kell megfelelnem, hanem rám bíznak egy feladatot, és így magamra vagyok utalva. Amennyiben az építészek gyakrabban találkoznának ezzel a fajta bizalommal, ami ilyen munkához okveüenül szükséges, akkor bizonyára jobb lakások szülemének.- Érdekes a kapcsolatunk - válaszol együttműködést firtató kérdésemre a tulajdonos. - Ha van egy jó ötletem, azt Tamás beleépíti az elképzeléseibe, ha nem jó, elengedi a füle mellett. Én kértem, hogy a világítóudvart üvegezzük be, mert látni akartam a régi házat, de Tamás volt az, aki ezt elegánsan megoldotta. Az is az én mániámnak számított, hogy a nyomasztó belmagasság miatt a tetőre kifutó födémet bontsuk vissza, ahová aztán ő gyönyörű üvegkockákat tervezett. Ugyancsak én akartam, hogy a nappali kellős közepére kerüljön a konyha, mert tapasztalatom szerint mindig ott gyűlnek össze az emberek. A világos fa és a szürke szín is talán az én súgásom, de már a kék árnyalatot magamtól nem mertem volna választani, eddig nem találtam elég férfiasnak. A korábbi fegyelmezett, Bauhaus jellegű környezetem most kissé eklektikusabb, nem törekedtem egységes stílusra. Ezért szabadabban is válogattam a bútorok között, és néhány szecessziós széket, kanapét is vettem. A lakás lelke a középen álló, nagyméretű, négy- szögletes asztal, ahol a vendégeim az egész estét töltik. Soha senkinek nem jut eszébe, hogy a drága és kényelmes kanapéhoz menjen át. Arra a kérdésemre, hogy van-e még kedve építkezni, s ha igen, milyen lenne a következő lakása, a tulajdonos így válaszolt:- Én akkor érzem magam a legjobban, ha teljes a felfordulás, és megmutathatom az éppen itt dolgozó kőművesnek, mi az, amit másképp kellene csinálnia... Az építkezés maga számomra mindig sokkal izgalmasabb, mint a végeredmény, a kész lakás. ■ Fittingbútor Technikai, ipari állványzatok, csövek és kötőelemeik alkalmazása a bútorkonstruálásban olyan sokrétű, hogy azt hihetnénk, ezen a területen már nem lehet újat kitalálni. Ám valaki mindig megkísérli. Ezúttal Peter Schmid dizájner mutatott be „fitting- bútorokat”. A képünkön látható csőbútor csupán emlékeztet elődeire, valójában kizárólag vízvezetéknél használatos csövekből, ívekből és T-ele- mekből készült kényelmesnek tűnő bőrüléssel és bőrtámlával. ■ Stílusteremtő ajtók, ablakok Kaposváron A Bitutec Kft kaposvári szalonja alig egy éve nyílt meg; a Soproni Faipari Rt legújabb termékeit mutatja be. Elegáns, biztonságos és megfizethető nyílászáró rendszert kínálnak az építkezőknek, lakásfelújítóknak. A teljes körű szolgáltatást nyújtó építőipari vállalkozás meggyőző ajánlattal várja eddigi és új megrendelőit.- Azt akarjuk, hogy a „SOFA” szalonban mindent egy helyen megtaláljanak a vevők - hangsúlyozta Kárpátiné Lamping Judit, a kaposvári Bitutec Kft egyik ügyvezetője. A Soproni Faipari Rt-vel kötöttek együttműködési megállapodást. A külső megjelenésben is az összhangra törekedtek, így érték el, hogy az ország egyik legnívósabb szalonját üzemeltetik. Külső és belső nyílászárókat értékesítenek, rendkívül széles választékot kínálva a megrendelőknek. A hossztoldott, csomómentes, ragasztott ajtókat skandináv fenyőből, illetve malajziai tölgyből készítik. Az elegancia biztonsággal párosul. Erősek, a külső behatolás ellen jól védenek. Több ponton záródó, Mabisz által minősített zárszerkezetet építenek az ajtókba, ezzel is növelik a lakástulajdonos biztonságérzetét. Kiváló hő- szigetelés jellemzi, 5(!) év garanciát adnak mindegyikre. A cégvezető megjegyezte: Nyugat-Euró- pában is visszatérnek a fa alapanyagú ajtókhoz. Ausztriában, Németországban korábban sokáig a műanyag nyílászáró hódított, manapság visszatérnek a fa alapanyagúra. Hazánkban is tapasztalható ez a változás. A SOFA-termékek különleges minősége, minden igényt kielégítő tulajdonsága meggyőzi a vásárlót. Nem mellékes, hogy menynyibe kerül a kiválasztott kül- és beltéri ajtó vagy az ablak. A szakember szerint termékeiket versenyképes áron kínálják, gyakran tartanak akciót. Ebben a hónapban újabb árengedményt adnak.- Akár 500 ezer forint támogatást is el lehet nyerni, ha valaki korszerű ajtót-ab- lakot épít otthonába - tudtuk meg a cégvezetőtől. A Széchenyi-terv is támogatja a hőtechnikai szabványokat kielégítő nyílászárók cseréjét, beépítését. Az 1994 előtt épült lakások vehetnek részt a programban. S jó tudni, hogy csak a speciális előírásoknak megfelelő terméket fogadják el. A SOFA teljesíti a szükséges paramétereket. A kaposvári kirendeltségen megoldást kínálnak az árnyékolástechnológiával Elegáns, biztonságos nyílászárókat kínálnak az építkezőknek és lakásfelújítóknak kapcsolatos kérdésekre, igényes termékeiről ismert a Hella-Sofa. A Hella cég Ausztria vezető cége, termékei ismertek és kedveltek egész Európában. Külső, belső árnyékolók, rolók, reluxák, napellenzők, redőnyrendszerek széles választékát kínálják. Sokak érdeklődését fölkeltette az integrált Trav-rendszer. Az építkezés során behelyezhető redőnytok megkönnyíti azok dolgát, akik csak később tudják megújítani otthonukat. A SOFA-rendszer előnye, hogy szinte bármilyen méretű, színű ajtót, ablakot elkészítenek. Jelenleg több mint 150-féle ajtót árulnak. Bajor és klasszikus bejárati éppúgy szerepel a kínálatban, mint rusztikus, illetve elegant típusú belső ajtó. Kárpáti Béla, a kft másik ügyvezetője elmondta: cégük öt éve alakult. A Bitutec Kft teljes körű építőipari szolgáltatást vállal. A tervezéstől a kivitelezésen át az építőanyag-kereskedelemig mindent elvégez. Kiváló szakmai kapcsolatai vannak. A falazóanyag-forgalmazók közül - egyebek' között - az Ytongot és a Wirenerbergert említette, a vakolatrendszernél a Baumitot. A kaposvári vállalkozás rövid időn belül ismertté vált, több nagyberuházáshoz is meghívták. Részt vett a budapesti Westend City Center befejezési munkálataiban, és ott volt a pécsi Tesco építésénél, illetve a kaposvári műtéti tömb felújításánál. Most egy bala- tonszemesi, 24 lakásos apartmanház építését végzik. - Határidőre, pontosan dolgozunk - mondta a vállalkozás vezetője. - A teljes körű munka megkönnyíti az építkezők dolgát. A Bitutec Kft tisztességes áron, korrekten dolgozik. Itt kiemelt figyelmet fordítanak a vevőkapcsolatra. Céljuk, hogy tovább erősödjön az épít- kezők és a cég közötti együttműködés. ipri BITUTEC KFT KAPOSVÁR, DAMJANICH U. 4. TEL: 511-106, 412-457 OTTHON , LAKÁS