Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-11 / 134. szám

10. OLDAL S P 0 R T M A G A Z I N 2001. Június 11., Hétfő Somogyiak a MOB-ban A csúcstartó navigátor Budapest Szombaton Budapesten a Hélia Szállóban tartotta négy évente esedékes tiszt­újító (és újjáalakuló) köz­gyűlését a Magyar OÍimpiai Bizottság. Az alaposan meg­újult MOB elnökségének to­vábbra is tagja maradt dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. A MOB másik somogyi tagja Szita Károly, Kaposvár pol­gármestere. A fővárosban a Hélia Szállóban tartott tisztújító és újjáalakuló MOB-közgyűlésen először a 2002-ben Salt Laké Cityben ren­dezendő téli olimpiai játékokról, majd a 2004-ben Athénban ese­dékes nyári ötkarikás seregszem­le előkészületeiről esett szó; re­ményeink szerint mind az ameri­kai nagyvárosban, mind pedig a görög fővárosban szoríthatunk majd somogyi olimpikonokért. Ezután került sor a nagy érdek­lődéssel várt négy évre szóló tisztújításnak. A korábbi 189-cel szemben szombat óta már csak 146 tagja van az új Magyar Olim­piai Bizottságnak. A 15 fős elnök­ség kétharmada teljesen új. Az el­nök továbbra is dr Schmitt Pál, a főtitkár pedig dr. Aján Tamás ma­radt. A három alelnöknek - miu­tán dr. Gyenesei István visszalé­pett a jelöléstől - dr. Baráth Ete­lét, Gémesi Györgyöt és Vass Ká­rolyt választották meg. A korábbi elnökségi tagok közül csak hár­man maradtak meg, mégpedig Császári Attila, dr. Kamuti Jenő, valamint dr. Gyenesei István, a So­mogy Megyei Közgyűlés elnöke. A 146 fős MOB-ban kapott helyet Szita Károly, Kaposvár polgár- mestere ÍS. FENYŐ Tokod Nyílt magyar enduróbajnokság - 7-8. forduló ccm-es géposztályban Farkas Gá­bor ismét első lett, míg a 250 ccm- es kategóriában Rapp Csaba ma­radt a második, Tóth László pedig a negyedik helyre jött fel. Az ab­szolút magyar értékelésben Far­kas az első, Rapp a második, Tóth L. pedig a harmadik helyen ma­radt, s a csapatversenyben is a második helyen zárt a Szenna Pack Zselic SC Kaposvár. A feléhez érkezett az idei nyílt magyar enduróbajnokság. A To­kodon rendezett hetedik és nyol­cadik fordulóban 164-en álltak rajthoz, köztük a somogyi színe­ket képviselő Szenna Pack Zselic SC Kaposvár I. osztályú sportolói. Az első versenynapon a 125 ccm-es géposztályban Farkas Gá­bor (Suzuki) az első, míg a 250 ccm-es kategóriában Rapp Csaba (Yamaha) a második, Tóth László (Yamaha) pedig az ötödik lett. Az abszolút magyar értékelésben Far­kas az első, Rapp a második, Tóth pedig a harmadik helyre volt jó, míg a csapatversenyben a máso­dik lett a Szenna Pack Zselic SC Kaposvár. A második versenynapon a 125 A bajnokság állása (nyolc futam után). 125 ccm: 1. Farkas Gábor. 250 ccm: 1. Rapp Csaba, ... 5. Tóth László. Az abszolút magyar sor­rendben: 1. Rapp Csaba, 2. Farkas Gábor,... 4. Tóth. László. A csapat- versenyben: 1. Szenna Pack Zselic SC Kaposvár. fenyő Épphogy elmúlt 18 éves, ami­kor az egyik legismertebb pi­lóta, Hideg János társaként bemutatkozott a magyar rali­versenyzők között. A debütá­lás olyannyira jól sikerült, hogy meg sem álltak az ab­szolút magyar bajnoki címig. Mindennek lassan már két évtizede, de azóta sem tudta senki megdönteni a kaposvá­ri Bán Attila rekordját; a ma­gyar ralisportban ő minden idők legfiatalabb navigátor­bajnoka.- Tizenkét éves korom óta tuda­tosan készültem arra, hogy navi­gátor legyek - kezdte Bán Attila.- Egyszer a barátaimmal elmen­tem egy raliversenyre, ami na­gyon megfogott. Örök életre szó­ló élmény marad, amikor az éj­szakai gyorsaságin előbb Ferjáncz Attilát, majd Hideg Já­nost láttam. Akkor szerettem be­le ebbe a szép sportba.- A nagy rajongóból aztán idő­vel a példakép társa lett.- Még 14 sem voltam, de már nem lehetett az országban rali­versenyt rendezni nélkülem. Min­den versenyen ott voltam, s a szom­szédom révén - aki Hideg János roko­na volt - kerültem kapcsolatba a csa­pattal. Amolyan kabalaember vol­tam; mivel soha nem tudtam autót szerelni, így én osztogattam a szendvicseket, gon­doskodtam a kávéról és az üdítő­ről. Egyre inkább a rali varázsa alá kerültem, s úgy döntöttem, hogy kipróbálom az anyósülést.- Emlékezetesre sikerült a be­mutatkozás.- A legelső közös évünkben, 1984-ben mindjárt sikerült meg­csípnünk az abszolút magyar baj­noki címet. Egy évvel később har­madikak lettünk, aztán több évnyi közös versenyzés után szétváltak az útjaink.- Nem sok hiányzott hozzá, hogy egy másik ismert kaposvári raliversenyzővel is bajnok legyen.- A ' 80-as évek vége felé Budai Bélával harcoltunk az abszolút el­ső helyért. Az utolsó pécsi verse­nyen aztán Árpádtetőn 140-es tem­póval borultunk, s így végül har­madikak lettünk.- Nem ez volt az egyetlen látvá­nyos balesete...- Háromszoros totálkáros navi­gátor vagyok. Ebben a szakmában ez is ritkaságnak számít, hiszen a második után általában meg szok­ták köszönni. Érdekesség, hogy mindháromszor 130-as tempó fe­lett borultunk - az általam nagyon tisztelt Hideg Jánossal és Budai Bélával egy Lada VFTS-t, Ivánszki Árpáddal pedig egy Mazda 323-ast törtünk ripityára -, de egyik sem az én hibám miatt történt, s mind­annyiszor megúsztam a dolgot ko­molyabb sérülés nélkül. Idővel mégis a kórház lakója lettem; ami Furcsán hangozhat, de valójában soha nem akartam pilóta lenni. Annak idején két ügyes­ségi versenyen is elindultam ugyan - az egyiket meg is nyertem -, de nem ez az én műfajom. Nem is nagyon voü olyan anyagi hátterem, hogy belevághattam volna így aztán maradt az anyósülés, amit azóta sem bántam meg. nem „sikerült” a versenypályán, az összejött a közúton. Két autó lett totálkáros alattam - ezúttal sem én voltam a hunyó, hiszen közúton mindig megfontoltan, a szabályokat betartva vezetek -, s az elsőnél egy hétre kórházba ke­rültem. A második esetnél inkább a saját felelősségemre kimásztam a mentőautóból...- A rali volt a mindene. Aztán egyik pillanatról a másikra mégis hátat fordított az egész autósport­nak.- 1993-ban az akkori társam, Ivánszki Árpád súlyos balesetet szenvedett közúton, kishíján ott maradt. Akkor döntöttem úgy, hogy elég volt, befejezem.- Nem hiányoztak a versenyek?- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De legalább így volt időm arra, hogy rendezzem az életemet. Mivel a rali mellett másra nem igen maradt időm, így elölről kezdtem min­dent. Az autó­sporttól teljesen idegen vállalko­zásba kezdtem, virágnagykeres­kedéssel foglalko­zom; a városban és a környező településeken vagy 20 üzletbe szállítok rendszeresen.- Nyolc évnyi szünet után aztán újra visszatérte ralisportba - mint versenyrendező.- Kaposvár és Somogy mindig is a rali egyik fellegvárának számí­tott, mégsincsenek versenyek. (Ön)jelöltek viszont annál inkább, akik éjszakánként az utcákon ra­liznak. Régi tervem volt már, hogy ezeket a srácokat összefogjuk, s ne közúton, hanem biztonságos, zárt pályán próbálhassák ki a tudásu­kat. Megismerkedtem Tarrósi Im­rével, akinek hasonló tervei voltak; így aztán összefogtunk és közösen belevágtunk. Megalakítottuk a Kaposring Rallye Club SE-t, s két hét alatt legálissá tettük ezeket a versenyeket, hiszen - kár is lenne tagadni - előtte is voltak ilyenek.- Gyorsan népszerűvé váll a Vá­llán Attila 1965. december 19-én szüle­tett. Egy évtizeden át ralizott kisebb-na- gyobb megszakításokkal: előbb Hideg Jánosnak, majd Budai Bélának, végül pedig Ivánszki Árpádnak volt a társa, s egy versenyen ment Kiss Lászlóval is. 1984 és 1987 között közel 30-szor volt tagja a magyar válogatottnak. 10 éve él együtt Varga Erikával, akivel idén május 26-án kötött házasságot. Egy gyerme­kük van, a kilencéves Vanessza. sátmapi Kupa.- Az első verseny márci­us 8-án volt, amelyre 30 ver­senyző és vagy ezer néző jött el. Két-három hetente rendez­zük a futamo­kat, s folyama­tosan nő az in­dulók száma. 20 fős rendezői gár­da gondoskodik a biztonságról. Nagy köszönettel tartozunk a rendőrségnek is, amely azonnal mellénk állt. Időnként hivunk sztárvendéget is; legutóbb Hideg Krisztián tartott rögtönzött bemu­tatót. A legközelebbi erőpróba jú­nius 24-én lesz.- Hogyan további- December 31-ig béreljük az Avanti benzinkút mellett fekvő pá­lyát. Mivel hosszú távon gondol­kodunk, ezért saját területen sze­retnénk kialakítani egy biztonsá­gos versenypályát itt Kaposváron vagy valahol a környéken, s már megkezdtük ez ügyben a tárgyalá­sokat. Várjuk mindazok jelentke­zését - legyen az leendő támogató vagy csak ;,egyszerű” barát -, aki bármilyen formában segíteni tud és akar. fenyő gábor Június 11., hétfő - Televízió-műsor TV2 RTL KLUB ml m2 DUNA TV KAPÓS TV 6.00 Jó reggelt, Ma­gyarország! Benne: Fa­luvilág 9.00 Az ígéret földje (36.) 10.00 Napló 11.10 Közvetlen ajánlat 12.10 Reggeli gondola­tok 12.15 Magyar törté­nelmi arcképcsarnok 12.20 Csupa-csupa élet (német sorozat) 12.50 Brúnó és Benny 13.20 A kőszívű ember fiai (2/1.) 78' 14.45 Quantum Leap - Az idő­utazó 15.30 Marímar (36.) 16.00 Milady (66.) 16.45 Sebzett szívek (60.) 17.15 Fiorella (82.) 18.00 Acapulco szépe (mexikói sorozat- 90.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Most vagy soha! - Multimillio­mos 19.50 Vad angyal 20.30 Dániellé Steel: Második esély (am. románt, film, 1991) 91' Közben: Kenó- sorsolás 22.20 Profiler- A pszichozsaru (ame­rikai krimisorozat) 23.20 Jó estét, Magyar- ország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sporthírek 0.05 Szín­kép 1,00 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub (ismétlés) 9.20 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat - 69.) 9.45 Tit­kok és szerelmek (109.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Benne: Ünnep­naptár Joker 12.30 Re­cept Klub 12.55 Joker 13.00 Híradó Déli ki­adás 13.20 Kavalkád 13.25 Második csók (101.) 13.55 Babylon 5 (6.) 14.45 Paula és Pau­lina (101.) 15.30 Terra Nostra (110.) 15.55 Csak egy szavadba ke­rül! 16.00 Híresek és gazdagok (102.) 16.20 Mónika Kibeszélő show 17.10 Csak egy szavad­ba kerül! 17.15 Milagros (10.) 18.10 Találkozó-1 sok 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Barátok közt 19.55 Rablóból pandúr (2.) Ízlések és pofonok 20.45 Drogva­dászok 22.25 Pokoli szolgálat (5.) A költe­mény 23.15 Híradó 23.30 Autómánia (is­métlés) 24.00 Mónika (ismétlés) Időjárás-je­lentés 0.50 Divatklip 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Té­vétorna Norbival 8.40 Boldog születésnapot! (26/19.) 9.35 Napra­készmagazin 12.00 Hír­adódélben 12.10 Körze­ti híradók 13.00 Roma Magazin 13.25 Domo- vina 13.55 Jelképtár 14.10 Marlene doktornő (21/3.) 15.00 Magyar Ház 15.30 Iskola utca Heted7fő 16.30 Az egy­házi oktatás tíz éve 16.50 Maradj velünk! 17.00 Tanuljunk Euró­pát! 17.30 Úton 18.00 Híradó hatkor Körzeti híradók 18.15 Pólós per­cek Vízilabda Eb, előze­tes 18.25 Vízi zsaruk (ausztrál krímisor. - 83/19.) 19.15 Világhír- adó 19.30 Híradó este 20.00 Millenniumi Me­sék Kárpáti György 20.30112 21.10 Pesty Fekete Doboz Pesty László műsora 21.40 112 extra 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Ak­tuális 22.30 Théma 22.45 Fogadóóra Viasat3 8.35 Ismétlések 14.15 Perla (121.) 15.00 Rajzfilmek 16.20 Sztármagazin 16.35 Hazai pályán (121.) 17.00 Sze­relmek Miamiban (31.) 17.50 Star Trek - Voyager (123.) 18.45 Sztárma­gazin 19.00 Egy rém rendes család (21.) 19.30 Bár (21.) 20.00 A Berlin- akták (1.) 21,45 Angel (6.) 22.35 Sztármagazin 22.50 Bár (ismétlés) 23.20 Star Trek.,. (ismétlés) Satelit 8.10 Celeste (50-51.) 10.00 Zajlik az élet 11.05 Autórevü (ism.) 11.30 Nap mint nap 14.00 Stílusok 14.55 Vers 15.05 Mit szól hozzá? 16.00 Ahány férfi (6/1.) 17.00 Cook kapi­tány (8/6.) 18.00 Zajlik az élet 19.10 Mese 19.25 Angyali történetek (10/2.) 20.00 Esti Mérleg 20.20 Macskafogó 22.00 Mit szól hozzá? 22.50 Kontraszt (ism.) 8.35 Delta 9.00 Rajon­gó 9.30 Mesélő cégtáb­lák 10.00 Iskola utca 11.00 Tv-klinika 11.30 Egérfogó 12.00 Vízi zsaruk (83/17.) 12.45 Zenelánc 13.00 Parla­menti Napló 14.00 Köz­vetítés a parlament ülé­séről 16,00 Naprakész magazin 18.00 TS - Futballhétfő 19.20 Sorstársak 19.45 Tévé­torna Norbival 19.50 Esti mese 20.00 Világ- híradó 20.15 Híradó. Sporthírek 20.45 A ha­za szolgálatában 22.05 A vágy tovább él HBO 13.00 Bartek, a varázs­latos 14.15 Vörös sarok 16.15 Szentivánéjí álom 18.15 Az öt érzék 20.00 A púpos (felira­tos rancia-olasz- né­met kalandfilm) 22.05 Halloween 20 évvel ké­sőbb (amerikai horror) 23.30 Mozi! Mozi! Mozi! 23.55 Vak szenvedély 1.25 South Park (felira­tos am. rajzfilmsor.) 14.20 Gyerekek a nagy­világból 14.35 Dzsun­geldili (26/25.) 15.00 Rendhagyó történelem- óra (ism.) 15.40 Magyar történelmi arcképcsar­nok (ism.) 16.00 Kalen­dárium 17.50 Ezredfor­duló 18,00 Híradó, Sport 18.30 Mesefilm 18.55 Hej, hej, helyes..., 19.00 Minoritates Mundi 19.30 Családi Al­bum 20.20 Szigetköz - Megsebzett táj 20.45 A 20. század száz híres fotója 21.00 Híradó. Sport 21.35 A szellem órája SPEKTRUM 17.35 Az elnöki intéz­mény 18.35 Állatencik­lopédia (15.) 19.10 Élve fogd el! (2.) 19.45 Va­rázslatos szigetek (12.) 20.15 Zamatos utazá­sok (6.) Oaxaca 20.50 Fortyogó földkéreg (1.) 21.53 Játék 21.55 Öko­lógiai fejtörő (6.) 22.30 Emberevők (6.) 22.56 Kioto 23.05 Az ismeret­len Dél-Afrika Magyar ATV N.GEOGRAPHIC 5.50 Nap-kelte 18.30 Nap-nyugta 19.00 ATV- híradó 19.30 Nap-nyug­ta 20.00 Sajtóklub 21.00 Aranyásók 22.00 ATV-hfradó 22.50 Wobbler 23.20 Kulturá­lis kalauz 23.40 Rockkalapács 0.10 Ké­pes magazin 18.00 Mindenki hagyja el a hajót!... 19.00 Ameri­ka tengeri teknősei 19.30 A rovarok 20.00 A hakkák titka 21.00 Kí­gyóinvázió 21.30 Sze­lek szárnyán 2. 22.00 Különleges tengeralatt­járók 23.00 Tűz és eső 24.00 Mindörökké K2 EUROSPORT SPORT1 10.30 Nascár autóverseny 11.30 Francia nyílt teniszbajnokság 14.30 Superbike-vb, Németország 15.30 Asztalitenisz Eb T 6.30 Oldalkocsis motorok vb-je 17.30 Csupa sport 18.00 Eurogólok 19.00 Atlétikai IAAF nagydíj 22.00 Oldalkocsis motorok vb-je 14.00 Bowling, tízbábus Világkupa 15.00 Labdarúgás, Ujpest-Vi- deoton bajnoki mérk. (ismétlés) 17.30 Labdarúgás, spanyol baj­noki összefoglaló 18.30 Kosárlabda, NBA-nagydöntő, 3. mérkő­zés 21.00 Labdarúgás, olasz bajnoki összefoglaló 08.00 Különjárat, könnyűzenei magazin 08.35 Képújság 13.00 Bencze show 15.00 Rákóczi meccs ismétlés 17.55 A természet vi­lága 12. rész 18.50 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Géniusz 20.00 Fekete Gyöngy 187 rész Ismét­lés 20.45 Egy fiatal méregkeverő kézikönyve - angol film 22.25 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport CSURGÓ TV 0-24 óráig: Képújság 20.00 Csurgói Híradó 20.30 Egy fiatal méregkeverő kézikönyve - angol film KAPÓS RÁDIÓ Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt Kaposvár! Schweigert Andrással 9.35 Kávészünet 10.00 Kávéház Ki­rály Erikával 13.00-13.10 Napló 14.00-18.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00-23.00 Flört MáOval és Molival 18.00 Kívánságmű­sor 19.3019.45 Kapós Sport 20.00 Sztárin­terjúk 23.05 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ Fogható a 91,2 MHzen 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 9.05-10.00 Sportdélelőtt 11.05 Baj Gabi műsora 12.05 Kí­vánságműsor délben 13.00 Krónika13.15 Útinform 14.10 Lapozgató - Fésűs Éva - me­seíró 16.05 Zenei újdonságok16.15 Útinform 17.00- 19.00 Élő kívánságműsor. Telefon: 510­88419.00 Krónika 19.30 Mese 20.10 Royal Club Magazinműsor 21.05 Somogyi Dáridó 23.00 Krónika ismétlés PÉCSI RÁDIÓ Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyel vü műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Re­gionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matemjemjeziku JOKER RÁDIÓ Fogható a 95,3 MHz-en 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! Hírek, traffipax, sport, móka 10.00-15.00 Napközben. Színes hírek, interjúk, telefonos játékok 15.00-18.00 Délutáni koktél 18.00-20.00 Kívánságműsor, moziajánló A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. ^ Ön többet akar??? Mi is!!! W A WÜRTH értékesítési profizmusával világelső lett a szereléstechnikában. A cég több mint 80 országban szerzett tapasztalatát értékesítési munkatársként Ön is hasznosítsa fejlődéséhez. Követelmények: • erkölcsi bizonyítvány, • legalább középfokú végzettség, • jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képesség, • jogosítvány, egészségügyi alkalmasság, • kézzel írott önéletrajz, • dél-somogyi vagy Kaposvár környéki lakóhely. Az értékesítési tapasztalat és idegen nyelv ismerete előnyt jelent. Feladat: • kapcsolattartás a meglévő és leendő ügyfeleinkkel, • a kiemelt partnereink ügyfélkezeiése, • a cég piád stratégiájának képviselete. Szakterület: fa- és építőipar. Amit kínálunk: • főállású munkaviszony, • profi háttér Magyarországon, • karrierlehetőség, előmenetel, * • önálló munkavégzés és döntési jogkör. • betanulási idő alatt fix fizetés, utána teljesítményarányosan növekvő jövedelem, • szolgálati gépjármű, mobiltelefon (próbaidő után), • folyamatos továbbképzés Magyarországon és külföldön egyaránt, • céges családi nap, sportolási lehetőség, egyéb szoríális juttatások. Pályázatát bizalmasan kezeljük! JÖJJÖN HOZZÁNK, LÉPJÜNK ELŐRE EGYÜTT! Jelentkezését a hirdetés megjelenését követő 2 héten belül az alábbi címen várjuk : 1 WÜRTH Szereléstechnika Kft. ■ 2040 Budaörs, Gyár u. 2. Jelige: „Fa- és építőipar”. NYÁRI SZEMÉLYGÉPKOCSI AKCIÓI Ön nálunk Júniusban egy Mazda 323 vagy 626 gépkocsit rendel, ml megajándékozzuk Önt agy görögországi nyaralással! ■ Mazda 323 Alapár: 3.399.900.- Ft -tói Felszereltség: 4 x légzsák, ABS + EBD, I ISOFIX gyerekülés-rögzítés, j szervokormány, indításgátló, stb. , J H l Mazda 626 2 ODiTD 110 LE I Alapár: 6.299.900.- Ff lg Felszereltség; 4 x légzsák, ABS + EBD, ni automata klíma, ködtényszóró, GT-ülés, r. ALDEHYD-légszűrö, ISOFIX gyerekülés- Lp rögzítés, szervokormány, Indításgátló, ÍS RDS-rádió, stb. Valamennyi megrendelt Mazda 323 vagy 626 típusú gépkocsihoz 1 hetes görögországi nyaralást adunk Önnek is kadvas családjának AJÁNDÉK - ha! (Ajánlatunk a 2001. június 30-ig megrendelt gépkocsikra érvényes!) Hitel lízing tartós bérlet —4^—u 7400 Kaposvár, Damjanich u. 98. 11 KLCUa I U I 11 Tel.: (82) 421-421, Fax: (82) 529-522 ____________________TiT-Felépítmények

Next

/
Oldalképek
Tartalom