Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-30 / 125. szám
KAPOSVÁR Sikeres nyelvvizsga magyarból 5. oldal ALMANACH Közelebb hoznák a Desedát 6. oldal SPORT Külföldre vágynak a fiatalok 9-10. oldal Hírek INKE. A Belügyminisztérium által kiküldött szakértő - az ön- kormányzat pénzügyi ellenőrzését követően - megnézte az inkei tornacsarnokot, amelyet 1992-ben kezdtek építeni, ám befejezéséhez negyvenmillió forintra lenne szükség. Az ön- kormányzat ugyanis jelezte: szeretne részesülni az önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban levő beruházásainak befejezése érdekében elkülönített pénzalapból. A minisztérium szakembere szerint néhány héten belül elbírálják az inkeiek kérelmét. (va) DUNAFÖLDVÁR. Tizenegy város - köztük Csurgó, Fonyód és Tab is - részt vett azon a duna- földvári találkozón, amelyre az 1989-ben várossá nyilvánított dunántúli településeket hívták. A rendezvényen a polgármesterek beszámoltak arról, városaik hogyan készülnek az európaiuniós tagságra. Az első, hagyományteremtő találkozót - 1999- ben - Csurgó kezdeményezte, jövőre Tab lesz a szervező. Jva) SIÓFOK. Héttagú felderítési csoportot hoznak létre Siófokon a megyei főkapitányság erőiből a gépjárműlopások megakadályozására s a nyomozásra - jelentette be tegnap dr. Herke Tamás alezredes, a siófoki rendőrkapitányság megbízott vezetője. Értekezletet hívtak össze tegnapra Siófokra Zala, Veszprém és Tolna megye rendőrségi vezetőinek részvételével a gépjárműlopások elleni küzdelem összehangolásáért. Tavaly 275 gépkocsit loptak el a déli parton, (fi) ____________■ Fi altatni akarják a Siotour-tőkét A Siotour-tőke további lekötéséről szóló előterjesztés gerjesztett vitát a tegnapi megyei közgyűlésen. A képviselők összesen több mint harminc napirendet tárgyaltak meg. Kaposvár Az áprilisi közgyűlés döntött a Siotour értékesítéséből származó bevétel hasznosításáról. , Akkor úgy foglaltak állást, hogy a tőke lekötését május 31-ig meg kell hosszabbítani. A befektetésre ajánlatot kértek az OTP Rt-től, a Raiffeisen Banktól, valamint a CIB Banktól, figyelembe véve e pénzintézetek tőke és mérleg szerinti erejét - tudtuk meg dr. Gyenesei István elnöktől. A megyei közgyűlés tegnap úgy határozott: 130 millió forintot értékpapírban, 400 milliót betétként ugyancsak az OTP-nél helyez el. A fennmaradó 1 milliárd forintot az eredeti határozati javaslat szerint állampapírba fektették volna 2003-ig. Sárái Árpád (MSZP) azonban javasolta, hogy ezt az utóbbi álláspontjukat vizsgálják felül, hiszen, ha két évre bebetonozzák pénzüket, akkor a lejárat előtt csak kamatveszteséggel juthatnak hozzá a pénzhez. Ennek nyomán abÖtmillió forint az árvízkárosultaknak Móring József Attila és Laczó János képviselő FOTÓ: LÁNG RÓBERT Az árvízkárosult gyerekek segítésére - a megyei önkormányzat képviselő-testületével együtt - 5,2 millió forint gyűlt össze. Önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók, magánszemélyek juttattak kisebb-na- gyobb összegeket az erre a célra létrehozott számlára. Továbbra is várják a befizetéseket, ezzel párhuzamosan szervezik a rászoruló gyerekek fonyódligeti üdülését. bán egyeztek meg a képviselők, hogy 700 mülió forintot hosszú távú, míg a 300 milliót rövidebb lejáratú kötvénybe fektetik. A végső megoldásról azonban csak a nyári szünet utáni, szeptemberi ülésen döntenek. Egy korábbi közgyűlés támogatta, hogy a Jogar-központ fejlesztését és a mosdósi uszoda felújítását a Siotour-tőke terhére valósítsák meg. Ugyanakkor nem kapta meg a szükséges szavazatot a balatonboglári és siófoki uszodai beruházás. Dr. Gyenesei István tájékoztatójában hangsúlyozta: a négyéves programban megfogalmazott térségfejlesztési célok, valamint a megyei önkormányzat érdekeinek figyelembevételével szándékában áll a szeptemberi közgyűlésre egy olyan előterjesztést benyújtani, amely alapján mégiscsak zöld utat kapnak ezek az uszodai beruházások is egy egész megyét átfogó program részeként a Siotour-tőke terhére. (Folytatás a 4. oldalon) 2,4 milliárd forint Somogyba Tegnap este Somogy számára is kedvező döntést hozott a magyar parlament, amikor a 2001. évi címzett támogatásokról döntött. Szita Károly országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP) tegnap késő este arról tájékoztatta a Somogyi Hírlapot, hogy a T. Ház 213 igen, 5 nem és 104 tartózkodással úgy döntött: Somogybán három nagyberuházás készülhet állami pénzből. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb az 1,6 milliárd forintos állami támogatással épülő kaposvári kollégium, amely 450 hallgatónak ad 21. századi színvonalon lehetőséget arra, hogy felkészüljön a nagybetűs életre. A parlament tegnapi döntése alapján folytatódhat a szintén kaposvári Táncsics gimnázium rekonstrukciója. Két tanépület felújítására mintegy 50 millió forintot fordíthatnak az idén - tudtuk meg dr Mátrai Márta ország- gyűlési képviselőtől (Fidesz- MPP). Számottevő támogatáshoz jutott Siófok is, ahol a kórház rekonstrukcióját több mint 700 millió forinttal támogatják majd a központi forrásból. ■ Hiánypótló Dráva-térkép Dráva mente Elkészült és napokon belül forgalomba kerül az új Dráva-térkép. A karta hiányt pótol, hiszen utoljára harminc évvel ezelőtt jelent meg térkép a határfolyóról. Ugyanakkor egyre nagyobb szükség van rá, hiszen az utóbbi tíz évben folyamatosan élénkül a vidék idegen- forgalma, s a turisták eddig jóformán csak az orruk után mehettek, nem adtak a kezükbe olyan anyagot, ami útbaigazította volna őket a környék nevezetességeihez, szálláshelyeihez, vagy éppen a folyópart felé. - A Duna-Drá- va Nemzeti Park Igazgatóság Drá- va-térképe most segít mindebben - mondta Drávavölgyi Péter, az igazgatóság osztályvezetője. - Ókoturisztikai térkép készült, vagyis a hagyományos térképészeti feladat mellett, a turisták eligazítására is alkalmas ez az anyag a Dráva menü természetvédelmi területeken. A térképre a Dráva és a folyóvidék nemzeti parki területei - Somogy és Baranya déli része - kerültek fel. Föltüntettük rajta a nemzeti park látnivalóit - a különböző bemutatóhelyeket, tanösvényeket, hajózási útvonalakat és kikötőheA térkép részlete: a Mura-Dráva torkolatvidék lyeket -, emellett szerepelnek a szálláshelyek, kikötő- és kempingezőhelyek is, és a természetvédelmi igazgatóság területi irodáinak címe, telefonszáma... Az új térképnek egy 1987-ben felújított katonai térkép volt az alapja. A szakemberek ezt dolgozták át a folyó és a partvidék változásainak megfelelően. A kiadó DDNP-pályázaton nyert támogatást a térkép megjelentetéséhez, amely 2500 példányban kerül a boltokba. A természetvédelmi szakember elmondta: a könyvesboltok jelzései alapján már most látszik, hogy utánnyomásra lesz szükség. ______________________el De egy gepárdtól nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. A világ, Magyarország és a megye legfontosabb eseményei. Ha azonnal kíváncsi a hírekre.................................................................. ww w.somogyihirlap.hu Megosztott település, elszabadult indulatok ZÁKÁNY Zákány csaknem nyolcszáz éves település. Felső-Zákány a régi falu, az alsó rész a vasút fejlődésével jött létre. A 2001. januári népszavazás eldöntötte: Felső-Zákány önálló kíván lenni. Elszabadultak az indulatok Zákányban, főként, miután a helyiek egy csoportja múlt héten levélben kérte a belügyminisztert: vizsgálja felül az elszakadási kérelmet. Varga Albert elmondta: a szétválással ő sem ért egyet, de nem tartja valósnak a levélírók vádjait, miszerint az igennel szavazók egy része nem önszántából döntött így.- Köztudott, hogy a gyűlölködést a telepi és a falusi kastélyiskola összevonásának ügye indította el. Kértük a falu vezetőit, hogy gondolják meg még egyszer, mert ez a döntés kedvezőtlenül érinti a gyerekeket, de a kastélyiskola konyhájáról étkező időseket is. Azért sem érzem jogosnak az iskola bezárását, mert olcsóbb a fenntartása, mint a másiké, amelyet az őrtilosi gyerekek miatt az ottani önkormányzat is támogat - mondta a férfi. Mózesáé Palotai Hajnalka az előkészítő bizottság tagja úgy gondolja: mindenben törvényesen jártak el, a lakosság megfelelő tájékoztatást kapott a falugyűléseken. Amiről nem szóltak - például anyagilag jelent-e és mennyi pluszköltséget ez a lakosságnak -, arra egyelőre maguk sem tudják a választ.- Gazdaságtalan a két intézmény fenntartása az önkormányzatnak, és tizenhárommilliós hiányról beszéltek, mégis pozitív mérleggel zártak, hogy lehet ez? - vetette fel Molnár Ferencné.- Mert a betervezett feladatok közül többet nem tudtunk megvalósítani - mondta Tóth Judit polgármester. A két iskola fenntartása mástól vesz el pénzt, többek között nem tudjuk az időseket segíteni. A testület ezért határozott úgy, hogy a 2001/2002. tanévben közös igazgatású intézményt hozunk létre Zákánytelep székhellyel, de a kastély hasznosításának idejéig, valamint az oktatás minőségi feltételeinek megteremtéséig $. kastélyiskolában is megmaradnak az oktatási bizottság által javasolt, és a képviselő-testület által jóváhagyott tanulóA polgármester hangsúlyozta: a kastélyt a híresz- fsoPorJ°k. A terelésekkel ellentétben nem eladásra, hanem Jepi ‘SKota tennhasznosításra szánta az önkormányzat. va, aJ1 ’ többe kerül, mint a másiké, mert több épületből áll, és az idősebb tanároknak magasabb a fizetése. Bíró Ágota, a levél egyik aláírója elmondta: már most sem szívesen megy ki az utcára, mert a megosztott vélemények a korábbi barátokat is egymás ellenségévé tették. Sérelmezi, hogy emberek sorsáról döntenek a területhatárok átrajzolásával. ___________varga andrea Já rja végig a Somogyi Hírlap ajándékútját! Az értékes megállók után a végállomás egy Peugeot 206!^>* y MINDEN ELŐFIZETŐNK NYERHET! V Előfizetés és információ: m 06-80-200-434 n ^aJ / * ... , A részsorsolásokon minden előfizetőnk részt vesz, az autósorsoláson azok, r f VwJW .ST,,, Társa Kft. ott non vagyunk! akik a sorsolás időpontjában legalább 3 havi, folyamatos, érvényes előfizetéssel rendelkeznek. Kaposvár. Toponári u. 2/b. Tel 82/529-260 Somogyi Hírlap® i ni i in i liííHii kJ J 1 9 770865N9 12039” ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ XI I. Évfolyam, 125. Szám. Ára: 53 ft, Előfizetve: 39 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2001. Május 30., Szerda