Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-21 / 117. szám

2001. Május 21., Hétfő KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Új játszótér a lakótelepen Új játszóteret vettek birtokba a hét végén a Béke-Füredi lakóte­lepi gyerekek. A város vezetői megígérték: folytatódik a játszó­tér építés, elsősorban a lakótele­peken, s azok így még komforto­sabbá tehetők az ott élők számá­ra. A Béke-Füredin kialakított fajátékokra nagy szükség volt, nem véletlen, hogy elkészülte után azonnal megrohamozták a gyerekek. Torma János önkor­mányzati képviselő a Somogyi Hírlapnak elmondta: megérdem­lik a lakosok, hogy az eddigi bal­esetveszélyes játszóeszközöket kicseréljék. Hangsúlyozta: ez­után is erre törekszenek. Kapos­vár 76 közterületi játszóterének kilencven százaléka a lakótelepe­ken található, s ezek a hatvanas­nyolcvanas évek között épültek. A felújítás és az építés egy részét a város állja, de akad példa lakos- sági összefogásra is. ___________■ Há rom hazája van Fésűs Évá­nak. Kiskunhalas és Vác után érkezett Kaposvárra, s a 75 éves meseíró 1950 óta él a so­mogyi megyeszékhelyen. A napokban életműdíjat vett át Budapesten a Gyermekköny­vek Nemzetközi Tanácsának magyarországi egyesületétől. Fésűs Éva gyors- és gépírásból szer­zett bizonyítványt Vácon egy olyan kereskedelmi középiskolában, ahol kedvesnővérek is tanítottak. 1944- ben rövidített tanórákon tanultak, majd következtek a nehéz évek.- Budapesten találtam munkát a Kohó- és Gépipari Minisztérium­ban - avatott be múltjába. - A férje­met, Temesi Lajost egyik versem­nek köszönhetően ismertem meg. Leveleztünk, majd találkoztunk. Olyannyira rokonszenvesnek talál­tuk egymást, hogy összeházasod­tunk. így kerültem Kaposvárra. Életműdíj Fésűs Évának Egy szoba-konyhás albérletben laktunk, 1958-ban pedig rátalál­tunk arra a házra, ahol most élünk. Dolgozott az Országos Szövet­kezeti Hitelintézetnél, a vaskombi­nátban, az Állatforgalmi Vállalatnál, végül a Köjáltól ment nyugdíjba. Fésűs Éva szereti az állandóságot, ezt mutatja, hogy munkahelyein tíz-tíz évig dolgozott. Olyannyira jól ismerte a gyors- és gépírás tudomá­nyát, hogy versenyekre is járt, sőt képesítést szerzett, hogy ezt a tár­gyat taníthatja is. Erre azonban már nem maradt ideje.- Már az iskolában is írtam ver­seket; előfordult, hogy megkértek, állítsak össze egy Mikulás-darabot. Sokat köszönhetek irodalomtaná­romnak, Németh Alberta kedves- nővérnek, ő folyamatosan biztatott. Később is minden évben találkoz­tunk, ez azért volt fontos, mert üyenkor feltöltődtem, s új erőt nyer­tem a folytatáshoz. Nem akartam költő lenni, bár írásaimat a csalá­dom és a barátaink nagyra értékel­ték. Megszülettek már a gyerekek, amikor írtam egy verses mesét. Be- küldtem a Magyar Rádióba, s le is adták. Azzal kezdődött minden. Az 1956-os események után is­mét megkeresték a gyermekrádió­tól. A Fogfájós nyuszi története na­gyon megtetszett a szerkesztőnek, s eljött, hogy személyesen is meg­ismerje a meseírót. Fésűs Éva 1958- tól már rendszeresen küldte Buda­pestre a kéziratait. Kértek tőle 40-50 perces hangjátékot is. Ha­vonta összeállított egy óvódások­nak szóló műsort, később a kisis­kolásoknak írt mesét. A dalszöve­geket sem bízta másra.- Fárasztó évek voltak azok, hi­szen a gyerekek és a munka mel­lett esténként, éjszakánként írtam. Mára azonban hivatássá vált. Iro­dalomszerető családból szárma­zom, a mesehősök kiválasztásá­ban, a történet kitalálásban mindig csak a lelkiismeretemre és a csalá­domra hallgattam. Szerencsémre megértő volt a férjem és a gyerekek is, hiszen a támogatásuk nélkül nem jutottam volna el oda, ahol most tartok. Ezt követően folyama­tosan jelentek meg a mesekönyvek. Most a régi hangjátékokat írom át mesévé. Élvezetes munka, hiszen így a körülmények is elmesélhetők. Kedvenc figu­rám a nyúl. Nagyon sok díjat ka­pott munkája elismerése­ként. Büszke a Közbizton­sági Érdem- ' érem arany fokozatára, a megyei művészeti díjra, a Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetésre. Az előb­bit egy közlekedési műsorért kap­ta, amit az óvodásoknak és kisis­Fésüs Éva 1926-ban született Ceglé­den. Kiskunhalason végezte az elemi és a polgári Iskolát. Vácon érettségi­zett kereskedelmi középiskolában. Öt nívódíjat kapott. Férjezett, három gyermeke és tizenkét unokája van. kolásoknak írt. Az említett korosztályon kívül rendszeres hall­gatói lettek a rend­őrök is. Fésűs Éva mindig sokat ol­vasott, ennek ellenére úgy érzi, van még mit pótolnia. A meseírás mellett várja tizenkét unokáját. SZABÓ KINGA VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 318-332: - A Loránttfy, a Laborfalvi, a Kertész és a János utcai tel­kek egy részét nem gondozzák a tulajdonosok. Nyárra hatalmas gaz lepi el a kerteket. Ezenkívül a közeli Mikszáth utca egy részét szemét- lerakónak használják. Kinek a feladata az utcákat rendben tartani? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - Egy önkormányzati rendelet szerint az ingatlan tulajdonosának kell rendben tartania a tel­két, s ezenkívül gondoznia kell a ház előtti utcai közterületet is. Ha va­laki a szomszéd kertjében kárt tesz vagy annak az egészségét veszé­lyezteti, a polgármesteri hivatal közigazgatási hivatalában birtoka vé­delmében feljelentést tehet. A városgondnokság az idén már kétszer el­szállíttatta a Mikszáth utcai szemetet. A mi feladatunk, hogy a jövőben is rendszeresen takaríttassunk. Tel.: 432-891: - Miért állítottak fel fizetőparkolót a Kodály isko­la elé? Több olyan szülővel fizettetik ki a parkolási díjat, aki csak néhány percig áll kocsival az iskola előtt. Ha naponta kell ezt az összeget fizetniük, az több ezer forintjukba kerül. László Tamás: - Nem szándékosan állítottuk az iskola elé a fizető- parkolót. A célunk az volt, hogy a belvárosban is működjön egy par­kolóóra. Az a szülő, aki reggel nyolc óra előtt viszi gyerekét az isko­lába, annak a parkolásért nem kell fizetni. A fizetőautomata ugyanis reggel nyolc órától üzemel este hatig. A délutáni órákban a parkolá­si díjat viszont minden esetben ki kell fizetni. Tel.: 311-726: - Tervezik a Gróf Apponyi Albert utca parkosítását? S elképzelhető, hogy az utcában fizetőparkolót működtessenek? Hartner Rudolf a városgondnokság vezetője: - A közgyűlés nem­régiben pénzt különített el az utca parkosítására. Pályázatot is írt ki a további pénzszerzéshez, illetve a megvalósításhoz. Előreláthatóan még ebben az évben az utcát és a környékét is parkosíthatjuk. László Tamás: - Nem tervezünk parkolóórákat felállítani a Gróf Apponyi Albert utcában.___________________________________________■ Koszorúk a Pipacs emlékműnél A honvédelem napjára emlékezett a Pipacs Utcai Baráti Kör Egyesület fotó: láng Tüskevári napok vadrózsanyíláskor Kinyíltak a vadró­zsák; ez a megyeszék­helyen csalhatatlan jele annak, hogy szombaton megkez­dődtek a tüskevári na­pok. A városrészben élők külön műgond­dal készülnek a kö­vetkező három hétre. Hetek óta csinosítják a házak környékét meg a közterületeket. Varga Attiláné a jutái tagóvoda vezetője veszi át az elismerést dr. Kéki Zoltántól fotó: láng- Negyedszer gyűl­tünk össze itt, a tüs­kevári könyvtárban, hogy útjára indítsuk ezt a rendezvénysoro­zatot - mondta Bank Tibomé önkormány­zati képviselő. - Egy évszázada, hogy Ka­posvár nyugati felén létrejött a Tüskevári utca, nevét egy bozóttal benőtt házról kapta. Aztán sorra épültek itt a családi házak, kialakult a város­rész. Zászlónkon a hat vadrózsa a fejlődést szim­bolizálja. A rokkant- és az Oncsa-telep létrejötte ma már mérföldkőnek számít, az utóbbit a nagy- családos hadiözvegyeknek hozták létre. 1955-65 Elismerés a szépítőknek között ide települt a fonoda, majd bővült a Má­tyás király utca. Az utolsó nagy lépés az Esze Ta­más utcai sorházas beépítés volt. Vadrózsavirágzáskor a 3-93 év közöttiekre gondolnak, s a programot is úgy állították össze, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt. Dr. Kéki Zoltán jegyző, a rendezvény fővédnöke így jellemezte a tüskevári napokat: van egy kisközös­ség, amelynek ismét eljöttek a nagy napjai.- A sportvetélkedőket és a különféle találkozó­kat úgy szervezte a bizottság, hogy a következő időszak sok élményt adjon - hangsúlyozta a jegy­ző. - Ez a három hét ismét lehetőséget teremt ar­ra, hogy a megyeszékhely más részén élők is megismerkedjenek Tüskevárral. Bank Tibomé köszönetét mondott a támogatóknak, hiszen nélkülük a ren­dezvény csak álom maradt volna. Meg­tudtuk: a településrészen működő vál­lalkozások, gazdasági társaságok ismét bőkezűek voltak, az eredményességhez azonban szükség volt a megyei sportbi­zottság, a városgondnokság, a kulturális alap és a ifjúsági minisztérium Mobilitás alapítványának a segítségére is. Külön kiemelte Juhász Tibor alpolgármestert, aki a kért összeg kétszeresét adta a kép­viselői keretéből. Az ünnepélyes megnyitón fellé­pett a Jutái úti óvoda néptánccsoportja, a Rákóczi iskola irodalmi színpada és a Tüskevári Őszikék. Az események sora tegnap is folytatódott, a nyug- díjas-testvérklubokat hívták meg kulturális talál­kozóra. SZ. K. Minden évben megjutalmazzák azokat a közösségeket, embe­reket, akik sokat tettek Tüskevár szépítéséért. Az Egészséges Környezetért kitüntetést kapta a Jutái úti tagóvoda, ahol a ter­mészet szeretetére nevelik a gyerekeket, s ugyanezt az elis­merést vette át Horváth János, aki korábban is sokat dolgo­zott, most pedig megszervezte a fonyódi vasút őket érintő sza­kaszának a szépítését. A Corvina téri lakóközösség is kiérde­melte a díjat. A Vadrózsa érmet - erre az ifjúsági klub tagjai tettek javaslatot - Perák Roland, Csanádi György és Széli Ibo­lya kapta. Tevékenységük példaként állítható a fiatalok elé. Harmadszor szervezett koszorú­zást a Pipacs Utcai Baráti Kör Egye­sület a honvédelem napja alkalmá­ból. A hideg, szeles idő ellenére be­népesült a Csikós Nagy Márton al­kotása körüli tér. Először a Búzavi­rág utcai óvodások mutatkoztak be, őket az iskola néptánccsoportja követte. Szekeres János, a civil szer­vezet elnöke ünnepi beszédében kifejtette: két éve leplezték le a szobrászművész alkotását, amely a haza védőinek állít örök emléket.- A város és az itt élők támogatá­sával jött létre ez az alkotás - hang­súlyozta. - Az emlékmű körül 14 fontos esemény évszáma olvasha­tó. Az első 896, a honfoglalás, az utolsó pedig 2000, a millennium esztendeje. A történelmi esemé­nyekben egy közös vonás van: a katonák, akik részesei voltak a for­radalmaknak, a szabadságharcok­nak, a háborúknak. Többen életü­ket áldozták a hazáért. A sziklafal a maradandóságot, a folytonosságot jelképezi. A magyar honvédelem napját 1992 óta ünnepeljük. S azért éppen május 21-én, mert háromszáz év­vel ezelőtt ezen a napon foglalták vissza Buda várát. Szekeres János azt mondta: ez a nap az emlékezé­sé, a tiszteleté, hiszen hadsereg nél­kül nem lehetett volna államot ala­pítani, sem pedig megtartani.- A kölcsönös megértésre, tole­ranciára ma is szükség van. A NATO-hoz csatlakozással kitágult a honvédelem feladata. Ne feled­jük, hogy a magyarok 17 tagor­szágban, hazájuktól távol teljesíte­nek szolgálatot. Ez az ünnepség nekik, értük is szól. A szombat délelőtti összejöve­telt koszorúzás zárta. Az emlékmű­nél a város, a megye, a honvédség és a civil szervezet képviselői he­lyezték el a megemlékezés virágait. SZ. K. Hatszázhatvanmillió szociálpolitikára Minden negyedik gyermek rend­szeres gyermekvédelmi támoga­tást kap Kaposváron. Tavaly öt­hatezer rászoruló fordult az ön- kormányzathoz különböző segé­lyért. Vannak olyan családok, amelyek több fajtában is része­sülnek. S akadnak, akiknek egyetlen jövedelme az a segély, amit a várostól kapnak. Az igény­lés módja nem változott, ennek ellenére nem nőtt jelentősen a ké­relmezők száma. Az elmúlt két évben bevezet­ték az iskolatej-akciót, az adós­ságkezelési támogatást, a főisko­lások szociális ösztöndíját és a ki­egészítő családi pótlékot. Szociál­politikai ellátásokra az idén 666 millió forint áll rendelkezésre, szemben a tavalyi 560 millióval. Az önkormányzat külön forrást biztosít a saját erőre, hiszen több olyan segély is van, amit a vá­ros önként vállalt. Ebbe tartozik a tartósan beteg, fogyatékos gyermekek rendszeres gyermekvé­delmi támogatása, amit most kiegészítő családi pótléknak hívnak. Ka­posvár támogatást ad a térítési díj­hoz is, ezt az intézményvezetők­nél kell kérni. A 18 évesnél idő­sebbek is kaphatnak ápolási díjat, ha önmaguk ellátására képtele­nek. Az adósságkezelési támoga­tás, a diák- és a nyugdíjasbérletek vásárlása, az iskolatej-akció, az el­látatlan munkanélküliek 10 napos foglalkoztatása, a krízistámoga­tás, a szociális kölcsön, a méltányossági köz- gyógyigazolvány, a gyógyszer- és a főisko­lások albérleti támoga­tása, valamint a Bursa Hungarica az önkor­mányzat önként vállalt feladati közé tartozik. Ezeket a segélyeket az állam nem támogatja. A legtöbb pénzt ápolási díjra fordítják, ez évente 37 millió fo­rint. Évről évre egyre többet köl­tenek szociálpolitikára. A rendel­kezésre álló pénzek elosztását ésszerűsítették, hogy csak azok kapjanak támogatást, akik való­ban rászorulnak. Ezért növelték a környezettanulmányok számát, évente ezret készítenek. ■ Hírek ERDÉSZEK SPORTNAPJA. Harmincadik sportnapját rendezte a hét végén a Sefag Rí. Az erdé­szek a városi sportcsarnok kör­nyékén 8 sportág 35 versenyszá­mában küzdöttek a helyezésekért. A rendezvényen a részvénytársa­ság, valamint a közvetlen kapcso­latrendszerébe tartozó intézmé­nyek, vállalkozások dolgozói és családtagjaik vettek részt, (szk) ÚJ OTTHONOK. Az elmúlt két évben 64 családnak adott a város támogatást első otthonának meg­teremtésére 40 millió forint ér­tékben. így kétszázhúsz család­dal csökkent azoknak a száma, akik szociális bérlakásra várnak. 234 családnak csökkentették az albérleti kiadásait, s összesen 6,6 millió forintot osztottak ki. Az építési engedélyek száma egy év alatt 76 százalékkal nőtt, s ez azt jelenti, hogy 524 otthon építését kezdték el. (szk) KÉT SOMOGYI A GÁLÁN. Végéhez ért a Magyar millenni­um kultúrával a Nyugat kapujá­ban című rendezvénysorozat. A döntők után Szombathelyen ren­dezték meg a könnyűzenei gála­műsort, s az ország 24 csapatá­ban két somogyi szólista képvi­selte a megyét: Dinnyési Virág és Fila Balázs, (sv) ■ Programajánló Ma 17.30-kor kezdődik a Zrínyi-est a Liszt Ferenc zeneiskolában. ■ Szivárvány mozi 5: 28 NAP (am„ h.á: 195 Ft) 7: GLADIÁTOR (am„ h.á: 390 Ft) •39963’ Hollywood multiplex MÚMIA 2 pr. sz. 15:00, 17:30, 20:00; IDEGLELÉS 2. 20:15; BE- ÉPÍTETT SZÉPSÉG 14.45, 17:00; ELLENSÉG A KAPUK­NÁL 14:45, 17:15, 19:45; DRAKULA 2000 19:15, 21:30; SZÍVEM ÉRTED RAPES 15:15,17:45 *3846i* Kérdezzen: 9 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom