Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-20 / Vasárnap Reggel, 20. szám

2001. május 20. ★ ARCKÉP ★ 7

A fiamat veszítettem el!

Zámbó Györgyné, Anna néni Jimmy fia halála mellett már utolsó útjára kísérte férjét, valamint lányának, Mariettának a kisgyermekét, az unokáját. Az idős asszony túl van két trombózison, szívműtéteken, úgy érzi, őt már csak az Istene tartja életben. Mint mondja, ő nem a Királyt, hanem a gyermekét vesztette el. Noha szerette fia mindkét feleségét, mégis azt állítja, ha Jimmy az első asszonya mellett marad, talán másképp történik minden. Kijelentette, számára Edit asszony megszűnt létezni. Aki csak akkor képes őt köszönteni, puszit adni neki, ha látja egy újságíró, különben a telefont sem emeli fel a tragédia óta, azzal ő soha többét nem akar mutatkozni.

Egy rövidesen megjelenő könyvben, amelyben a testvérek is őszintén beszélnek Jimmyhez fűződő kapcsolatukról, közös emlékeikről, Anna néni is megszólal, mindent elmond szeretett fiával kapcsolatosan. Most kivételt tett lapunkkal, és a könyv írójának, a VR munkatársának nyilatkozott.

VR: - A sors, úgy tűnik, amennyi boldogságot adott önnek, az élet árnyaltabb oldaláról sem szűkmarkú. Eltemette férjét, unokáját és most a fiát is.- Az valahol törvényszerű, hogy a gyermek kíséri utolsó útjára a szüleit, de a saját gyermeket temetni, az borzasztó érzés. Én nem a pop királyát vesztettem el, hanem az egyik fiamat. Ha van értelmetlen halál, akkor ez az volt. Szegényem mindig a családjáért élt, imádta a három gyermekét. Szerette és élvezte az életet. Még a

mai napig sem vagyok képes elhinni, hogy nincs. Várom minden este, azt remélem, hogy hazajön hozzám. Aztán reggelente ráébredek, hogy Imici nincs többé. Azt, hogy én még élek, Istennek köszönhetem, ő ad nekem elég erőt, hogy mindent méltósággal viseljek.

VR: - Jimmy vagy ahogy ön hívta, Imici már korán érdeklődést mutatott a hangszerek és a zene iránt. Kitől örökölte ezt a hajlamot a családból?- Ez valóban családi öröksége volt, hiszen amíg a férjem kiválóan citerázott, addig én ifjú lány koromban sokat énekeltem, számos helyen felléptem. Sosem felejtem el, amikor egyszer Debrecenben az Aranybikában lépett fel, és bejelentette, nagyon büszke arra, hogy ott léphet fel, ahol az édesanyja 18 évesen énekelt. Egész pici korától fogva arra törekedett, hogy a keze ügyébe eső tárgyakból, játékokból valamilyen zenei hangot csiszoljon ki. Addig könyörgött az édesanyámnak, hogy mamá- jom, úgy szeretnék egy hangszert, míg anyám csinált neki kukoricából egy csutkahegedűt. Reggeltől estig azt nyúzta, énekelte hozzá a boci, boci tarkát. Amikor hazajött, fogta a családi gyufásdobozunkat és a konyhában található befőt- tes gumikat, s citerát csinált magának. Na innentől kezdve ez volt a kedvenc játéka. Ez volt a kezdet, aztán később kapott egy harmonikát, majd egy zongorát. Amíg a testvérei lent rúgták a labdát, addig ő fent gyakorolt.

VR: - Azérí a focit sem vetette meg. Jól tudom, hogy önt is bevonták ezekbe a halálosan komoly testvéri összecsapásokba?- Ha nem zenélt, állandóan focizott a többiekkel. A cinkotai telkünkre kijárva még saját csapatot is alakítottak. Számtalan esetben vittem utánuk az ebédet vagy az uzsonnát, ilyenkor körbevettek és egyszerre könyörgött mind, anyuci, maradj itt, legyél a kapus. Ki tudott ellenállni nekik, persze én is ott ragadtam estig a pályán. Még Babát sem hagyták ki a meccsekből. Büszkék is voltak a nővérkéjükre, hiszen a környék legjobban focizó lánya lett rövidesen.

VR: - Az is családi örökség volt, hogy a gyerekei a vendéglátóiparban helyezkedtek el?- Igen. Volt egy családi kifőzdéjük édesanyáméknak Hajdúdorogon, ami elég jól ment. Mindig azt mondtam a gyermekeimnek, ha jól tanultok, ti is nyithattok majd egy üzletet. Nem gondoltam én azt annyira komolyan, aztán tessék, valamennyien a vendéglátóban kötöttek ki. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Egyébként Imici, aki felszolgálótanulóként a Lidó- ban is dolgozott, mindig is kiválóan tudott főzni, ráadásul szerette is csinálni a finomabbnál finomabb ételeket. Sokszor mondogattuk egymás között, ha nem lenne ilyen híres zenész, szakácsként is hírnevet szerzett volna magának. Legfeljebb most éttermünk lenne.

VR: - Hát éttermük nem lett, ám Jimmy a legkisebb füstös kocsmából egészen a popszakma csúcsára érkezett. Hihetetlen sok küzdelem után az első siker Siófokhoz köthető, a popfesztiválhoz. Mit érzett akkor, amikor fia több díjat is megnyert azon a gálán?- Ahogy most a bánatomat nem tudom kifejezni, akkor az örömöm volt határtalan. Úgy éreztem, hogy az

' ,

A Zámbó testvérek szinte minden nap lent vannak a Jimmy-pubban, ahova néha Anna néni is lelátogat

Gyermekek anyai szemmel

Baba (Zámbó Marietta)- Egy szem lányként megpróbált mind a négy öccsé- nek dirigálni, akik persze imádták az ő kis Babájukat.

Mindig falaztak neki, minden alkalommal valamelyik fiú magára vállalta, ha a nővérkéjük rossz fát tett a tűzre. Egy biztos,; Mariettám teljes haragjával sújtotta azt, ha valaki a család bármely tagját megsértette. A testvéreiért mindenre képes, a szí- vét-lelkét adná mindegyik öccséért.

Öcsi (Zámbó György)- Sok embernek úgy tűnhetett, hogy ő kikövetelte mindig a magáét, ám ha meg is kapta azt, rögtön vitte a testvéreinek és elosztotta köztük az utolsó szemig. Aranyos, vajszívű gyerek volt és maradt azóta is. Néha az az érzésem, hogy még mindig nem nőtt be a feje lágya. Mindig imádta a családját, ő volt, mint legidősebb fiú, a csapat falkavezére, mindentől megvédte a testvéreit.

Tibi (Zámbó Tihamér)- Róla csak jót mondhatok, hiszen ő volt a legszófo- gadóbb gyermekem az öt közül. Mind a mai napig ő törődik velem a legtöbbet, ha valahova menni akarok, mindig neki szólok. Kiskorában is jól bánt a pénzzel, ő volt a többiek pénztárosa, ö kezelte a testvérek zsebpénzét. Egy lakatlan szigeten viszont valószínűleg éhen halna, mert még egy teát sem tud magának elkészíteni.

Putyus (Zámbó Árpád)- Annyira pedáns kölyök volt, hogy szinte nem is emlékszem a kiskorára. Ő volt az, aki után a leghamarabb abbahagyhattam a pelenkák mosását. Gyermekkorában neki is olyan haja volt mint Imidnek, és ő volt a leghangosabb tiltakozó, amikor valaki kislánynak nézte az utcán. Világ életében ment a testvérei után, ugyanolyan • galamblelkű még most is, mint amilyen kisfiúnak volt.

igazság végre győzött. Mindig is éreztem, hiszen egy anya megérzi, ha sokan bántják Imicit, de ettől kezdve mindig azt mondtam neki: ne a papírt nézd, hanem az emberek örömét, miközben a dalaidat hallgatják. A közönség szeretete juttatta oda, ahova jutott. Sosem volt hízelkedő, amit elért, azt magának köszönheti. Az apja természetét örökölte. Ha kérték valamire, a csillagokat is lehozta az égről, de parancsolni azt sosem hagyott magának. Öntörvényű ember volt, mindig hitte, az a jó, ahogy ő elképzeli.

VR: - Mennyire volt Jimmy anyás?- Amennyire egy fiú, vagyis nagyon. Minden CD- jét dedikálva hozta, emlékszem, az első kislemezét is nekem adta. Sajnos a többi gyermekem már elkunyer- bálta, pedig ez az ereklye nekem kincspt ér. Persze tudom, hogy nincs rossz helyen náluk sem. Ha írt egy számot, azonnal felhívott telefonon és beénekelte azt. Kikérte a véleményem, és mindig mondta, csak őszintén anyuci. Ha vett egy motort vagy egy új autót, elsőnek nekem mutatta meg. Nagyon büszke volt, ha látta, hogy örülök a sikereinek. Sokszor csak úgy beállított hozzám, hogy öltözz anyuci, megyünk hurkázni. Felkaptam magamra valamit, meg sem álltunk a Garai piacig. Erről még akkor sem szokott le, amikor már sztár volt. Néha alig fértünk el az asztalnál, annyian álltak körülöttünk. De elfogyasztottuk a hurkát, anya és fia egymás mellett. Ha érdemtelenül bántották, mindig az,én vál- laimon sírta el a bánatát. Ilyenkor azt tanácsoltam neki, ne törődjön az irigy, rosszakaratú emberekkel, mert inkább ezer irigye, mint egy sajnálója legyen.

VR: - Sok pletykát találtak ki róla, ám azt senki sem tagadta, hogy imádta a gyermekeit, még a nem vér szerintieket is. Mit szólt ahhoz, hogy 19 évesen családapává vált?- Na, ez egy érdekes történet. Galgahévizen játszott egy presszóban, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kicsi fiam egyre többet maradozik ki. Amikor már öt napja nem jött haza, megkértem a taxis szomszédunkat, vigyen már le Galgahévizre, hadd nézzem meg, mit csinál *az én fiam. Mikor leértünk, a haverjai azzal tartottak fel, hogy Zámbó néni, Imi pont most ment haza vasúttal. Hazaérve láttam a többieken, hogy mosolyognak. Mi van, mit tudtok Imidről. Ők csak mosolyogtak, nem szóltak semmit. Egyszer csak nyílik az ajtó, belépett a fiam egy kétéves kislánnyal az oldalán. A pici odaállt elém és közölte, hogy neki az apucikája minden reggel az ágyba viszi a tejeskávéját. No hiszen drágám, ki a te apucikád? Hát erre Imicire mutatott. Majd elájultam. Mikor magamhoz tértem a meglepetéstől, megkérdeztem a fiamat, hogy mikor született meg az unokám, és miért nem beszélt eddig róla. Na így tudtam meg a Verához fűződő kapcsolatát. Az esküvőjükre alig akartam elmenni, csak beültem a hátsó sorba, r

VR: - Azóta kifogástalanná vált a kapcsolata a menyével.- Ez így van. Mind a mai napig jó a kapcsolatunk, olyan ő, mintha a lányom lenne. Egy percig sem volt harag köztünk, állítom, ha Imici vele marad, minden másképp alakul.

VR: - Nem maradt vele. Ezek szerint Edit asszonynyal nincsenek jó viszonyban?- Az a nő megszűnt számomra. Pedig tudom, hogy a fiam nagyon szerette, mindig istenítette őt, hogy milyen jó anya és csak a családjának él. Őt is lányomként szerettem, ha vitája volt otthon a fiammal, hozzám jött. Még arra is képes voltam, hogy hazudjak Imidnek, aki telefonált, hogy nem tu- dom-e, hol van a felesége. Sokszor fogtam a pártját a fiammal szemben, amit úgy hálált meg, hogy a tragédia óta az ajtót sem nyitotta rám, nem hívott telefonon. Legfeljebb akkor mutatott érdeklődést irántam, ha a közelünkben volt egy újságíró vagy fotós. Kértem, hogy a családi kriptába temessük el Imicit, ám ő hallani sem akart erről, de megígérte, hogy gyakran

kivisz a csepeli temetőbe. Egyszer sem jutott eszébe ez az ígérete. A három unokám bármikor jöhet hozzám, mindegyiket szeretettel várom, ám én többet nem kívánok a második menyemmel foglalkozni. Amikor kórházba kerültem, akkor sem látogatott meg, csak a gyermekeim és Vera jöttek hozzám.

VR: - Kemény szavak ezek, legalább olyan kemények, mint az özvegyé, aki azt nyilatkozta, hogy félti két fiát testvérüktől, Krisztiántól.- A három gyerek imádja egymást, nem tudom miért kellett ilyeneket mondani. Amit pedig a hagyatéki dolgokkal művelnek, hát azzal még a nyelvemet sem akarom beszennyezni. Nekem az a ház a fiammal együtt meghalt. Az unokáimat mindig is szeretettel látom, ám semmi több. Szegény Imicim ha ezt látná, biztos megszakadna a szíve. Minden összeomlott néhány perc alatt, amiért ő egy életen át küzdött és dolgozott.

B. Molnár László