Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-19 / 116. szám

Somogyi Hírlap 2001. Május 19., Szombat Hétvége 9. OLDAL Ólrájt minden, buli van! „Erős várunk a nyelv” (Kosztolányi) Külön vagy egybe? Az előadás különleges rendezői és színészi bravúr FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Kaposváron dupla ősbemutatót lát­hatunk. Egyrészt izlandi darabot so­ha nem mutattak be Magyarorszá­gon, másrészt Ami Ibsen Mennyor­szág című darabjával teszik ezt. A darab választ ad arra, hogy mi­lyenek a fiatalok Izlandon. Egysze­rű: mint nálunk. Ugyanúgy meg­vannak azok a típusok, amelyek minden nép fiataljai között. Tehát érdemes bemutatni, mert bizony néha szembesülnünk kell azzal a képpel, amelyet a többiek látnak be­lőlünk. Ámi Ibsen darabja ráadásul párhuzamosan zajlik Kint és Bent. Láthatjuk, mit mutatnak az egyes szereplők a külvilágnak és azt is, hogy milyen motivációk mozgatják őket, milyen görcsökkel kell meg­küzdeniük. A darab sajátos felépítésű: egy­szerre játszódik egy víkendház tera­szán és belső terében. A Mennyor­szág egy felvonásos, de a színészek kétszer játsszák. A néző választhat, hogy honnan szemléli az esemé­nyeket. A szünet után pedig újra­nézheti az előadást, csak a másik helyszínről. A darab zsenialitása az, hogy bármelyik oldalt választjuk először, lesznek olyan kérdéseink, amelyeket csak akkor tudunk meg­válaszolni, ha a másik oldalon is vé­gignézzük a darabot. A két színpad között egy ajtó biztosítja az átjárást, s vannak olyan jelenetek, amelyet mindkét nézőtérről láthat a közön­ség. A két színpad, a párhuzamos események hozták a következő lé­pést: a két helyszínen két rendező dirigálja a szereplőket. Kint Réthly Attila, Bent Keszég László. Nem kis teljesítmény az az összmunka, amit a két rendező és a színészek bemu­tatnak. Nincsenek üresjáratok, mindenki tudja, mikor kell kirohan­nia az egyik jelenetből, és rögtön berohannia a másik jelenetbe. Itt az­tán nincs idő sminkigazításra. Ha valahonnan kilépett egy szereplő, az ténylegesen azt jelenti, hogy egy másikba belépett. Nagyon jó rit­musérzékű színészeket kell tehát látnunk. Az egész olyan jól szerve­zett, mint egy balettelőadás. Min­denkinek tudnia kell, hova lép. Meg aztán az sem árt, ha hallják egymás szövegét, így tudják, hogy mi zajlik a másik oldalon. A két fiatal rendező együttműkö­dése is mintaszerű. Réthly szereti a nagy formákat, látványos kirohaná­sokat. Nála arányaiban kevesebb az ücsörgés. Ha valaki leül, annak je­lentősége van, s akkor sem ül tétle­nül. Keszég az apró gesztusok mes­tere. Szereplőit legtöbbször fotelbe, kanapéra vagy éppenséggel a földre ültetve meséli el: itt vannak ezek a fiatalok, teljesen céltalanul élik az életüket. Egyetlen céljuk a szórako­zás, s hogy holnap mi lesz, az nem érdekli őket. A darab elején egy mesterséges helyzetbe csöppenünk. Itt van hat fiatal összezárva, s közülük három között feszültség érezhető. Ez a fe­szültség ragad át aztán a többiekre is. Történet nincs, csak az állandó csipkelődés és idegfeszültség, amit a mértéktelen ivás sem tud felolda­ni. A szereplők tipizáltak, ezért bárhol élhetnének a világon. Akár nálunk is, s ha jobban megnézzük őket, akkor a helyzet eléggé kétség­beejtő. Gaui az üresfejű, nagydu- más, káromkodós mélák. Anita a minden társaságból kilógó széplé- lek (persze Bent kiderül, hogy ez nem egészen van így). Tryggvi az apján élősködni kénytelen kisfiú­ként kezelt ifjú férfi. Steinunn a Gauiért küzdő, elhagyott kedves. Beggi a nagymenő szöveg mögött bujkáló kiskamasz. Unnur az örök renitens, a vagány csaj. Egyikükről sem tudjuk, van-e munkája, s ha van, mi lenne az. Csak úgy vannak bele a nagyvilágba. Buli az élet - gondolják, s ha már buli, akkor már ivászat, szex, féltékenység, ve­szekedés. Kocsis Pál annyira jól játssza a bunkót, hogy az ember már sorol­ni is tudja hasonló ismerőseit. Folynak belőle az angol közhelyek, de olyan szánalmas a kiejtése, hogy akkor inkább káromkodjon. Kocsis harsány, laza figurát alakít, akinek fogalma sincs arról, hogy a másik ember is ember. Fekete Katalin igazi meglepetés. A fiatal színésznő jó néhány éve a kaposvári színházban játszik, de idáig nem engedték nagyobb sze­repek közelébe. Kár, mert igazán jól hozza Anita viszolygását a tár­saságtól. Halkan szól, de arra oda kell figyelni. Bent azonban Anitáról is kiderül, hogy van mit ta­kargatnia. Fekete Katalin Bent leg­alább annyira harsány, mint Kocsis Kint. Azért a kiöntött kávédarát a szőnyeg alá söpri. Jó kislány. Steinunn igazi bajkeverő. Urbanovits Krisztina úgy törtet elő­re a cél érdekében, mint egy mini­tank. Eredmény: a cél teljesítve, a szerep kitűnően megformálva. Ér­zékeny, szép játék. Kár, hogy Steinunn olyan utálni való. Tryggvi szerepében Végh Zsol­tot láthatjuk. Rövidnadrágjában és kapucnis pulóverében (jelmez: Horváth Judit) úgy néz ki, mint va­lami kisiskolás. A színész ezzel szemben jól elkülöníthetően adja a karakter kettősségét: hol hisztisen toporog, hol meg leteperi az első útjába eső nőt. Beggi sem egy egyszerű szemé­lyiség: Nagy Viktor fényes overall- ban grasszál fel alá, de közben úgy gügyög titkos szerelme tangabugyi- jához, mintha valami állatka lenne. Unnur ellenben egyszerű nő. Ahogyan viselkedik, az a zűrzavar diadala, de legalább az kiszámítha­tó, hogy ő sohasem beszámítható. Német Mónikától ilyen kemény nőt látni nem kis teljesítmény. Nem derül ki igazán, hogy ez az Unnur miért ilyen, de ez talán nem az ő hibája, rójuk fel a darab szer­zőjének. A darab során szinte senkiről nem derül ki semmi, de közben mindannyiunkról kiderül minden. Ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy a mi fiataljaink kö­zött nem akadnak ilyenek. Bizony vannak, sőt: szép számmal. Aki te­hát nem akar szembesülni saját te­hetetlenségével, az ne nézze meg ezt az előadást. Ha viszont kíváncsi egy igazán érdekes, jól sikerült pro­dukcióra, ne habozzon. Nem bán- ja meg. ____________konya orsolya Ne m vitás, a külön- és egybeírás a magyar helyesírás legnehe­zebb kérdése. Gyakran nagyon nehéz eldönteni, hogy az egy­más mellé kerülő szavakat, a szókapcsolatokat külön- vagy egybe írjuk. Azt szokták mon­dani, ha szóösszetételről van szó, akkor egybeírjuk; ha nem, különírjuk az egymás után álló szavakat. Ez - természetesen - nem segít rajtunk, hisz itt még a nyelvérzékünkre sem hagyat­kozhatunk, mert az könnyen tévútra vezethet bennünket. Most - a külön- és egybeírás értelemtükröző szerepére kon­centrálva - csak egyetlen fontos szabályra hívnám fel a figyel­met. Ez pedig nem más, mint a magyar nyelvben meglévő ket­tősségek esete, amikor is az al­kalmi szókapcsolatokból idővel összetételek lesznek. Ilyenkor az egybeírt alak más lesz, töb­bet jelent, mint az alkotóelemek külön-külön; vagyis a két szó különírva mást jelent, mint egy­beírva. Melyek ezek? Nézzünk pél­dákat! Gondolom, mindenki előtt világos, mi a különbség a következő két kifejezés között. „Reggeltől estig a nap sütötte a domboldalt.” „A Badacsony napsütötte oldalán finom szőlő terem.” Vagy néhány másik, egy mondatba foglalva: „A kisasz- szony nem kis asszony, hanem felnőtt leány.” „A márvány drá­ga kő, mégsem drágakő. ” „Nem minden varró nő varrónő. ” Érdekességként még néhány szókapcsolat és - összetétel, né­mi magyarázattal: talpra esett (például a macska a fáról) - talpraesett (aki feltalálja magát); az elöl járó ember (áld az élen halad) - az elöljáró (egy társa­ság képviselője, vezetője); tíz perc (hatszáz másodperc) - tíz­perc (óraközi szünet az iskolá­ban, amely tarthat öt vagy akár tizenöt percig is). Újabbak, ismét mondatba foglalva: „Ezer mester közül jó, ha egy ezermester akad.” „Egy­szer egy az egy; az egyszeregy pedig a szorzótábla neve.” „Fogd meg, mondta az egyik fogdmeg a másiknak.” Van különbség például a sze­relmi vallomások között is, ha azt egyszóval (tehát röviden) mondjuk el; például: „Szeret­lek, mint anyját a gyermek”, vagy ha egy szóval (tehát egyet­len szóval fejezzük ki; így: „Sze­retlek.” Nem mindegy az sem, hogy valaki meleg ágyban, vagy úie- legágyban alszik-e. Az utóbbi esetben inkább csak a meleg- ágyi virágok illata hódítja, míg az előbbi meleg ágyban...?! A betegápoló is megbetegedhet, s akkor lesz belőle beteg ápoló. A sörös pohár olyan pohár, amely­ben sör van, vagy amelyből már megitták a sört. A söröspohár vi­szont sörnek való pohár, amely lehet éppen boros pohár is, ha - milyen szentségtörés! - bort it­tak belőle. Ezért helyes a követ­kező képtelennek látszó mon­dat: „Ez a söröspohár boros po­hár.” Dél-Amerika szárazföld, de az Amazonas menti esőerdők­ben nemigen találunk száraz földet. Folytathatnám még pél­dák sokaságával, de aki mindez­zel egyetért, az a sok példa kö­zül bizonyára nemcsak egyet ért, hanem valamennyit. Abban is biztos vagyok, hogy még egy kutya számára sem egykutya (mindegy), hogy a fentieket egybe- vagy különírjuk. Az eszmefuttatást levezette egy magyar tanár, aki egyéb­ként magyartanár. _____ MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Pu ha privatizáció, kemény profitérdekek az egészségügyben (Folytatás az 1. oldalról)-És mi lesz azoknak az önkormányzati kórházaknak a sorsa, melyeknek működ­tetéséhez hosszú távon nem tud hozzájá­rulni a fenntartó? Csődközeiben számítás­ba jöhetnek a privatizáció úgynevezett pu­haformái?- A magyarországi kórházak 30 éve fo­lyamatosan mennek tönkre - mondta Mikola István. - Ennek ellenére nincs ka­tasztrófahelyzet. Nyolcvan-nyolcvanöt százalékuk gazdaságilag teljesen egyen­súlyban van, s mindössze 15-20 százalé­kuknál vannak komoly problémák, né­hány pedig csődközeibe került. Az OEP gyógyító-megelőző kasszája ugyan évek óta dinamikusan növekszik, de ahhoz mégsem eléggé, hogy az egész­ségügy által támasztott igényeknek megfe­leljen. Ez a világon mindenütt így van. Ha azt nézzük, hogy a szomszédos Ausztria nemzeti jövedelméből 2700 dollárt tud for­dítani egy emberre az egészségügyben, mi pedig 350-et, akkor azt mondom: miénk a világ leghatékonyabb egészségügyi ellátó- rendszere, mert ilyen arányú különbség nincs a kettő között. A privatizáció pedig nem cél, hanem eszköz. Egy technológiai rendszer, mely segíthet a problémák meg­oldásában, de semmiképpen sem váltja ki azokat a működési gondokat, melyek a magyar egészségügyet is sújtják. Amíg pe­dig az eszközvisszapótlás, amortizáció-el­számolás nem jelenik meg a magyar egészségügyben, addig a tőkebefektetés megtérülésének lehetősége sem adott rendszerszerűen. Ezért csak sandasággal és ügyeskedéssel lehetne a befektetett pénzeket visszanyerni, ami nem célja az egészségügyi irányításnak. Jó lenne ugyanakkor, ha az önkormányzatok is több pénzt szánnának az egészségügyre. Ez nagy felelősség, hiszen némelyek óriási kórházakat birtokolnak. S miközben azt tapasztaljuk, hogy költségvetésüknek a fe­le, olykor a kétharmada megy el kórházuk fönntartására, addig a betegeiket ugyanab­ba az intézménybe irányító térség önkor­mányzatai nem adnak pénzt erre a célra. Kaposvár azonban kiváló menedzsmentjé­vel ez alól kivétel. Jó lenne, ha olyan ön- kormányzati társulások jönnének létre, melyek a közös teherviselés érdekében a fenntartói és az anyagi felelősséget is meg­osztják egymás között.- Jó hír: az alapellátás privatizációjá­nak kiteljesítéséhez praxisonként mintegy 1,2-1,8 millió forintot szánnak, melyet el­sősorban az eszközvisszapótlásra használ­hatnának fel a háziorvosok.- Nemcsak az amortizációra, hanem az épületekre, orvostechnológiára, műszerek­re, gépkocsikra is. Ez egy nagyon jelentős összeg lesz, de csak egy része annak, ami­be az alapellátás teljes privatizációja kerül. Húsz-huszonhárom milliárd forintról van szó, amiből évente 8,3-8,4 milliárd fordít­ható az amortizációra.- Mindehhez várható a kétharmados önkormányzati törvény módosítása is?- Látván a választások előtti politikai egymásnak feszüléseket, ezt nem kísérel­hetjük meg, mert nagyon elhúzódna az alapellátás reformja, ugyanakkor nagyon kicsi az esélye egy ilyen kétharmados tör­vény megszületésének. Erre azért lett vol­na szükség, mert a praxisreform mélyen érinti az önkormányzatok ellátási kötele­zettségét. A jogászok azonban egy szer­ződéses formában rendezték ezt. Énnek ellenére a tökéletes megoldást a törvény- módosítás adná. A célunkat azonban így is elérjük, s várhatóan az év második har­madában megszületnek az új jogszabá­lyok, teljessé válhat a praxisprivatizáció. Az alapellátásban az eszközvisszapótlás, az amortizáció forrásának megjelenésével valóban egy eszközként felhasznált teljes privatizációt hajtunk végre: azt remél­jük, hogy az alapellátás a véglegesség igényével, egyre több beteget fog meg­gyógyítani.- A sürgősségi betegellátás fejlesztésére beadott elvetélt pályázatok miatt Somogy három - Kadarkút, Igái, Böhönye -, a men­tőellátás szempontjából hátrányos helyzetű településén nem épülhettek meg mentőállo­mások. Van-e remény a pótlásukra, vagy újabb mentőautók beállítására?- Több mint 50 mentőállomás kialakí­tására, fejlesztésére lenne szükség or­szágosan. Ezt az óriási költségigényt nem tudjuk és nem is szabad felvállal­nunk. Vannak nálunk sokkal gazdagabb országok, ilyen az Egyesült Államok, ahol nincs is szervezett mentés. Magyar- országon ezer bajjal-gonddal ugyan, de híres, jó mentőszolgálat működik. A gondokat azonban kezelni kell; a két­éves költségvetésből idén 6-7 mentőállo­más, szakmailag indokolt fejlesztését tudjuk elvégezni. Új mentőkocsikra azonban 300 millió forintot szánhatunk. Ebből az összegből a nagyon sokat fu­tott, régi gépkocsikat cseréljük le. Folya­matban van a mentőszolgálat logisztikai és szervezeti rendszerének teljes új­ragondolása is. Nem szerencsés a mentőszolgálatot olyan betegszállítá­si feladatokkal leterhelni, mint ami­lyenre napjainkban több példa is van: lábon járó beteggel, ápolóval fu­tó mentőgépkocsi végez taxiztatást.- A kórházszövetség elnökeként néhány éve úgy találta: a közalkal­mazotti törvény az egészségügyben kezelhetetlen. A sokat szidott para­szolvencia kiiktatása, a dolgozók anyagi helyzetének rendezése milyen formában valósulhat meg?- A jogszabály-tervezet elkészült. A kö­vetkező félévben a bátraknak, mint keret­lehetőség, adott lesz a szabad szellemi foglalkozású orvoslás. Bár Hippokratész óta ez a tevékenység szabadfoglalkozás, s amíg csak beszélünk róla addig a mai dok­torok is lelkesednek érte. Érdeksérelmek nélkül mégsem lesz könnyű ezen az úton járni, hiszen az orvos is ember és azt sze­retné, ha a közalkalmazotti létbiztonságot és a versenyszféra béreit együtt élvezné. Ilyen azonban a világon nincs. Egy para­digmaszerű váltásra lesz szükség, mely­nek során fel kell adni a biztos, de ala­csony szintű megélhetést jelentő közalkal­mazotti létet, és fel kell vállalni azokat a piaci körülményeket, melyek egészen más típusú tudást, készséget és ismeretanya­got igényelnék. Illúzió azonban azt gon­dolni, hogy ma lefekszik a szakorvos, mint közalkalmazott, és holnap vállalko­zóként ébred. Az új életformát meg kell tanulni. Reményeink szerint először a pa­tológia: a korboncnok, kórszövettanász or­vosok használhatják ki ezt a lehetőséget. Készülőiéiben vannak azok a díjtételek is, melyek a finanszírozási szerződések kere­tében az elvégzett munka elszámolási alapját képezik. Nem titkolom, hogy sokat várunk ettől a rendszertől, de türelmesek vagyunk. Várjuk, hogy a nehéz örökséget jelentő paraszolvencia s mind­azok az ösztönzések, melyek nem a szakmaiságot, a haté­konyságot, s a beteg érdekét tart­ják szem előtt, megszűnjenek. Itt azonban már nem csak a para­szolvenciáról van szó. A hálapénzek frontján „csak” 20-30 milliárd forint mo­zog, míg a gyógyszerpromócióknál 50 milliárd. Tehát már nem a hálapénz a legnagyobb motiváció, hanem az erősza­kos orvos látogatás, a gyártók által az or­vos számára floppyn kiszállított és a terá­piát vezénylő programok. Ezt, a profitér­dekeltség által, szakmaiságában rossz irányban befolyásolt piacot mi nem sze­retnénk felvállalni. A fő ösztönző a beteg érdekében végzett munkából nyerhető bevétel kell legyen.- A változások a betegek pénztárcáját is érintik?- A betegekét nem, az államkasszáét annál inkább. A tárca reformprogramjá­nak végrehajtása legalább 40 milliárd fo­rintba kerül. Ebből csak a gyógyszer- kasszába kellene 20 milliárd forint. Gyógyszerfronton azonban most nagy a felbolydulás, mert a tervezett megszo­rításokkal csak a beteg jár jól. A gyártók nem.- A fogmegtartó kezelésekkel kapcsola­tos törvénytervezet jó hír a lakosságnak. A fogorvosok lelkesedése azonban nem olyan egyöntetű. A magánpraxist folytatókkal ugyanis nem köt szerződést az OEP, ezért csak teljes áron végezhetik a kezeléseket.- Azoknak a fogorvosoknak kell majd térítésmentesen ellátni a pacienseket, akik a kötelező általános egészségbiztosítás ke­retében nyújtanak szolgáltatást. Az a magánorvos pedig, aki eddig ezzel pénzt keresett, most valóban nehéz helyzetbe kerül, hiszen az emberek zömmel a szerződött orvos ingyenes szolgáltatását választják majd. Érzé­keny kérdés ez, ám orvosként azt ne­kik is tudni kell, hogy a komoly foga­zatromlás és annak következtében fellépő másodlagos betegségek az ő felelősségüket is felvetik.- Nem tartanak attól, hogy nem lesz elég fogorvos, aki a kötelező feladatokat felvállalja?- Ezt felmértük, van elég fogorvos. Egy gond van a fogmegtartó kezelések­kel: az, hogy nagyon drágák. A kor­mány azonban vállalta ennek a költsé­geit ____________________ VÁRNAI ÁGNES

Next

/
Oldalképek
Tartalom